50 perces "amazon thriller" a TF-csarnokban

Beindult a nagyüzem a férfi és a női másodosztályban - jó néhány fővárosi alakulat részvételével. Két budapesti "belharcra" is sor került a másodosztályú bajnokságokban a múlt hét végén, a férfiaknál a Tehetséges Fiatalok simán verte a Budafokot, a hölgyeknél a Kinizsi utcai házi rangadón remek hajrával győzött a Kiss Lenke Kosársuli a MAFC ellen. A MAFC férfi második csapata bravúrt ért el: legyőzte s Salgótarjánt. A legizgalmasabb találkozót a TFSE lányai játszották, akik kétszeri hosszabbítás után őrizték meg veretlenségüket a Tatabányával szemben.

A női Amatőr Nemzeti Bajnokság keleti csoportjában ellentétes félidőket hozott a Kinizsi utcai házi rangadó. Szünetben még az Abaházy Anna (19 pont, 14 lepattanó, 3 blokk), Fülep Csilla (15 pont, 6 lepattanó, 5 eladott labda, 3 gólpassz), Horváth Enikő (15/9 pont - 19 mezőnykísérlet -,  4 eladott labda, 5 gólpassz), Gorácz Eszter (12 pont, 10 lepattanó) négyes által "húzott" MAFC 6 ponttal vezetett, sőt s 3. negyed után is ez volt a helyzet. Érdekesen alakult a záró etap. Az elején egy 7-0-lal fordított a Szabó Enikő (20/12 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 6 gólpassz), Nagy Andrea (18 pont - 17 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 5 szerzett, 4 eladott labda) és Mészáros Anna (12 pont, 3 lepattanó) vezette Kiss Lenke KS. A fordulatos hajrában előbb új erőre kapott, visszaszerezte a vezetést a MAFC, a negyed közepén 3 ponttal ismét a "vendégek" vezettek, majd a 37. és a 39. perc között egy újabb 7-0-t bemutatva a maga javára fordította a fordulatos, izgalmas, színvonalas meccset a KLKS, és 79-75-re győzött. 

A Vasas a 29-11-re megnyert első negyeddel gyorsan eldöntötte a meccsét Szolnokon, és Dobos Ágnes (25 pont, 10 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz),  Bernáth Réka (22/6 pont, 4 gólpassz) és Mérész Beatrix (15 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) vezérletével végig vezetve 87-68-ra nyert.

Nem volt esélye az NKE SE csapatának a tavalyi ezüstérmes Nyíregyháza ellen, a meccs az első félidőben eldőlt a vendégek javára. Szünet után elsősorban Galli-Hirling Borbála, Varga Zsófia (mindkettő 12 pont, 5 lepattanó) és Kulcsár Bianka (12 pont - 18 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó) révén kiegyenlítetté tette a játékot a hazai együttes, de a biztos nyíregyházi siker - 68-44-re nyertek a szabolcsi lányok - egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A nyugati csoportban ritkán látható, kétszeri hosszabbításos mérkőzésen kerekedett az erősen tartalékos, különböző okok miatt több meghatározó játékosát, Bodnár Fannit, Mányoky Juditot és Varga Barbarát is nélkülöző TF a Tatabánya fölé. Az első félidőben a jóval pontosabban, türelmesebben kosarazó vendégek 12 pontos előnyt szereztek. Szünet után elsősorban Németh Alma (20 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz), Karlócai Julianna (13/6 pont - 18 mezőnykísérlet -, 13 lepattanó, 3 gólpassz), Gereben Dorka (12/12 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett, eladott labda és gólpassz) és Miháczi Dia (11/3 pont, 6-6 lepattanó és eladott labda, 9 gólpassz) révén fokozatosan csökkentette hátrányát a TF, sőt a hajrában Gereben triplájával fordított is. A rendes játékidő végén Hevesi Mercédesz, a Tatabánya centere 4-ből 4 büntetőt bedobott, a két utolsót 2 másodperccel a vége előtt. A TF időt kért, s utána Karlócai triplája - némi szerencsével - behullott, jöhetett a hosszabbítás. A "túlórára" mindkét csapat játékosai elkészültek erejükkel. Az első 5 perc 3-3-as eredményt hozott, majd a másodikban 3 ponttal elléptek a vendégek, ám a TF a rendes játékidőben pont nélkül maradó, mind a 6 pontját a hosszabbításokban szerző Kováts Gabriella két találatával fordított, s 68-67-re nyert, drámai csatában megőrizve veretlenségét.

Tatán 25 percig kiegyenlített volt a hazaiak összecsapása a BEAC fiataljaival, ám a harmadik negyed második felében egy Lelik Réka (22/3 pont - 21 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 5 szerzett labda), László Boróka (15 pont, 10 lepattanó) és Pusztai Petra (11/3 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 4 gólpassz) vezette 18-0-s rohammal lerázta magáról jól küzdő ellenlábasát a BEAC, s végül 89-64-re nyert.

A férfi másodosztályban, a keleti csoportban a MAFC második csapata bravúros győzelmet aratott a Salgótarján ellen (73-68). A kiegyenlített első félidő után a 3. negyedben néhány ponttal ellépett a Kucsora Csaba (21/6 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett, 6 eladott labda), Bordács Soma (16/6 pont, 4 lepattanó), Molnár Marcell (11/3 pont, 5 eladott labda, 3 gólpassz), Siklós Olivér (10/3 pont, 9 lepattanó) és Nikitin Alexander (10 pont, 4 lepattanó) vezette hazai gárda. A záró szakaszban fordított, s már-már győztesnek látszott a tapasztaltabb játékosokból álló nógrádi csapat, amely a záró szakasz közepén 65-60-ra vezetett. A végjátékban azonban a MAFC ifjú titánjai egy huszáros hajrával, egy 13-3-as utolsó 5 perccel a maguk javára fordították a találkozót.

A Budafok Drevenka Dávid (18/12 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett, 5 eladott labda) és Tóth Szabolcs (9 pont, 5 lepattanó) vezérletével csupán az első negyedben volt partiban vendéglátójával, s egyben "szomszédjával", a Tehetséges Fiatalok alakulatával. Egy negyed után csak négy ponttal, 16-12-re vezettek a hazaiak, akik a folytatásban egyértelműen rákényszerítették akaratukat a budafoki legénységre, és főként Szobi Dániel (19/3 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz), Kerkai Ákos (19 pont, 6 szerzett labda) és a remek dobóformát kifogó Szabó Domokos (17/15 pont, 5/6 tripla) eredményes, jó játéka révén biztosan nyertek 88-52-re.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus