BEAC-Budafok: bravúr után vereségek

Érdekes dolgok történtek a női Budapest bajnokság A-csoportjában az utóbbi hetekben. Első számú kihívója, üldözője, a BEAC-Budafok "jóvoltából" elvesztette veretlenségét a címvédő ICO SE, ám a bajnokverő nagy sikerét követően kétszer is kikapott a közepcsapatnak számító BEAC-Muff együttesétől, míg az ICO sorra nyerte meccseit, így eltávolodott üldözőjétől...

Végig kiélezett, szoros találkozón, elsősorban Szlávik Petra (29/9 pont) remek dobóformájának, no meg Izsák Judit és és Surán Andrea 8 pontjának köszönhetően a BKG DSE csapata "elkapta" a Vörös Zsanett (15), Padányi Réka (12/3) és Turnár Ildikó (10) vezette BEAC-Budafok együttesét és 60-55-re legyőzte.

A teljes dobólista itt elérhető!

A 17-5-re nyert második negyednek, valamint elsősorban Horváth Enikő (23/6) és Fabók Fanni (11) eredményességének köszönhette a MAFC a biztos, 59-39-es sikerét az Árvay Júlia (10) vezette ELTE-BEAC otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első 3 negyedben is irányította a játékot, de a 19-2-re megnyert 4. negyeddel tette fölényessé (58-27) a Nagy Viktória (17), Angyal Bernadett (13/9) és Hagara Zsuzsanna (11) trió vezette éllovas ICO SE a BEAC-Muff elleni hazai sikerét. A vendégektől Szabó Anna 11, Prohászka Dóra pedig 10 pontig jutott.

A teljes dobólista itt elérhető!

A BEAC-Budafok egy színvonalas, izgalmas mérkőzésen Turnár (17), a remek dobóformát kifogó Padányi Réka (15/15), Vörös (12) és Németh Krisztina (11/3) jó és eredményes játékának  köszönhetően "elkapta" a Nagy Viktória (20) és Béres Eszter (10) vezette címvédő, s az összecsapást megelőzően a most zajló évadban is veretlen ICO SE csapatát, s 70-61-re legyőzte.

A teljes dobólista itt elérhető!

Fordulatos összecsapáson, jórészt a 17-7-re megnyert 3. negyednek köszönhetően, Szlávik P. (23), Surán A. (12/3) és Izsák J. (12) vezérletével 64-57-re győzött a BKG DSE a Böröcz Anita (13), Deák Dóra (10/6), Mangliár Vanda (9/3) trió vezette ELTE-BEAC otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Nem tudta megismételni a BEAC-Budafok az ICO elleni remek teljesítményét, így hiába jutott Turnár 19, Szakáll Márta 11/9, Padányi pedig 9 pontig, az igen jó napot kifogó BEAC-Muff Hájer Tamara (20/3), Prohászka Dóra (17/9), Foyta Dorottya (13/9), és Keil Zsófia (10) eredményességének köszönhetően az első 3 negyedet uralva, a záró szakasz előtt közel 20 pontos előnyt szerezve, a végén kiengedve is biztosan nyert 63-53-ra.

A teljes dobólista itt elérhető!

Minden negyedet megnyerve győzte le 60-45-re  Vörös (16), Németh K. (13), Turnár (11) és Padányi (10/6) vezérletével a BEAC-Muff a Deák Dóra (13/9), valamint Árvay és Sziráki Edit (8-8) vezette ELTE-BEAC csapatát.

A teljes dobólista itt elérhető!

Ha szűken is, de mind a négy negyedet megnyerte a Nyitrai Katalin, Prohászka (15-15), Foyta (12/3) és Balogh Ramóna (10) ponterősségére építő BEAC-Muff, így 57-47-re legyőzte a Szlávik P. (17/6), Győr Zsuzsanna (11/3), Izsák Judit (9) trió vezette BKG DSE csapatát.

A teljes dobólista itt elérhető!

Nagy Viktória és Mansaré Finda (22-22), valamint Hetényi Renáta (11/3) vezérletével a MAFC elleni fölényes, 79-50-es hazai győzelemmel vigasztalódott első veresége után az ICO SE. A vendégektől Rozsics Lilla 14/6, Horváth Enikő pedig 9/6 ponttal volt a két legeredményesebb játékos.

A teljes dobólista itt elérhető!

Három negyed után "tenisz döntetlenre" - 40-40 - állt a Szlávik 12/3), Surán (12),  Izsák (11) trió "húzta" vendéglátó BKG DSE összecsapása a Rozsics Lilla (14), Gorácz Eszter (12) kettős vezette MAFC ellen. A záró 10 percet a hazaiak bírták jobban, azt 17-9-re, a mérkőzést pedig így 57-49-re nyerték.

A teljes dobólista itt elérhető!

Három héten belül másodszor is legyőzte a BEAC-Muff a BEAC-Budafok csapatát. Nyitrai 15, Prohászka 13, Foyta 9/3 és Hájer 8 pontjának köszönhetően minden negyedet megnyerve verte meg 56-46-ra a BEAC-Muff az éllovast legyőző, Viszota Krisztina (10/6), Turnár (10) és Padányi (9/9) vezette ellenlábasát.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első félidő után 37-14-re vezető ICO a kiegyenlített második 20 perc után Mansaré F. (25/3) és Nagy V. (16) vezérletével biztosan fektette két vállra 64-42-re a Böröcz A. (14) és Lanczkor Nikolett (8) vezette ELTE-BEAC-ot.

A teljes dobólista itt elérhető!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus