Budapest B: A Malév a bajnok

A hátralévő néhány mérkőzés eredményétől függetlenül a Malév csapata nyerte a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság férfi B csoportját.

A hátralévő néhány mérkőzés eredményétől függetlenül a Malév csapata nyerte a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság férfi B csoportját a Darazsak Old Boys, valamint az Ipartev csapatát "lehajrázó" Ultimate Warriors előtt.

Egy negyed után még a Latóczki Gábor (14)-Beliczay Zsolt (12/9) kettős eredményességére építő Törekvés vezetett, ám a folytatásban elsősorban Sztrakay Péter (16), Fodor Máté (11/6) és Nagy Olivér (10) jóvoltából átvette az irányítást a Budai Vasököl, amely végül 62-47-re győzött.
A teljes dobólista itt érhető el!

A két középső negyedben ugyan főként Jantner László (14/3) és Szazsovszky Gábor (10) révén felnőtt a feladathoz a Színyei KC, ám az első és az utolsó szakaszban nagy fölényben játszó Malév a Kincses Dániel (21/9)-Sebestyén Zsolt (17)-Oláh István (15/3)-Bibity Norbert (11) kvartett vezetésével fölényes, 80-57-es győzelmet aratott.
A teljes dobólista itt érhető el!

Az első három negyedben Bárdos Artúr (20), Kecskés István (16/12), File Lajos (15/9) és Makay Dániel (11/3) ponterősségére alapozva a Darazsak Old Boys 79-62-re megnyerte a rangadót a Juhász András (17/6), Horváth Dániel (15/3), Pillmann Ákos (14) és Pongrácz András (12/3) vezette Iparterv ellen.
A teljes dobólista itt érhető el!

Félidőben még a Sárosi Miklós (16/3)-Szujó Balázs (16) duó vezette Budai Vasököl vezetett, ám a térfélcsere után pontosabban játszó vendéglátó Piarista DSE Van Der Meer Ágoston (14/3) és Varga László (10) vezérletével végül 60-53-ra győzött.
A teljes dobólista itt érhető el!

A 23-9-re megnyert első negyednek, továbbá jórészt Sebestyén Zs. (17), Kincses D. (16/12) és Oláh I. (13/3) eredményességének köszönhetően a Malév biztos, 77-59-es győzelmet aratott a Maráz Ádám (14/6)-Gál Márkó (11/3)-Jakubik Dániel (10) trió vezette Honvéd Zrínyi SE A otthonában.
A teljes dobólista itt érhető el!

Három negyedet szorosan megnyerve egyet - a másodikat - pedig döntetlenre adva Zsoldos Károly (22/6), Latóczki G. (16) és Rubóczky György (15/6) ponterős játéka révén a Törkevés 70-63-ra legyőzte a Schulek Dávid (19)-Pethő Zoltán (17/6)-Schulek Csaba (13) trió vezette TFSE Öregfiúk gárdáját.
A teljes dobólista itt érhető el!

Az első három negyedben fölényben játszva a 7+SC a Bársony Balázs (23/6)-Herczeg Barnabás (22)-Nagy Péter (16/6)-Laposa Dávid (10) kvartett tagjai pontjaira támaszkodva magabiztos, 74-57-es győzelmet aratott a Juhász A. (21/9)-Horváth D. (12) kettős vezette Iparterv otthonában.
A teljes dobólista itt érhető el!

Csupán három játékos Hedry Zsolt (23/6), Lénárdt Attila (11) és Valuska László (8) szerzett pontot a feladathoz csak a 3. negyedben felnövő BEAC-Kobak csapatából, így a Sebestyén Zs. (29)-Oláh I. (17/6) duó vezette Malév fölényesen, 80-42-re győzött.
A teljes dobólista itt érhető el!

A 25-16-ra megnyert első etap, valamint főként Makay D. (20/3), File L. (15/9) és Bárdos A. (14) eredményessége révén a Darazsak Old Boys 75-64-re legyőzte a Szobi Marcell (16/12)-Szöllős Szabolcs (14) -Bereczki Máté (13) trió vezette Vice KSE együttesét.
A teljes dobólista itt érhető el!

Küzdelmes találkozón elsősorban a 18-9-re megnyert második negyedének, valamint Lengyel Dávid (21/3) eredményességének köszönhetően az Ultimate Warriors 46-38-ra legyőzte a Színyei KC-t, amelyből egyedül Bánhegyi András (10/3) érte el a 10 pontot.
A teljes dobólista itt érhető el!

Ellentétes félidők mérkőzésén a szünetben még a Dufner Dávid (12/3) és Kása Dániel (11/6) pontjaira alapozó vendéglátó Albatrosz 9 ponttal vezetett, ám térfélcsere után már a Honvéd Zrínyi SE A csapatának akarata érvényesült, amely a Gál Martin (20)-Gál Márkó (16/9)-Börönte Bence (14) trió vezérletével a maga javára fordította a találkozót és végül 57-53-ra győzött.
A teljes dobólista itt érhető el!

Az első negyedet még megnyerte a Hadházi Balázs (15), Tarnai Csaba (14/6) és Lengyel D. (11/3) eredményességére építő vendéglátó Ultimate Warriors, ám a folytatásban a Honvéd Zrínyi SE A akarata érvényesült, amely Gál Martin (18/6) és Börönte B. (12) vezérletével már szünet előtt fordított és végül 56-54-re győzött.
A teljes dobólista itt érhető el!

A fordulatos, küzdelmes rangadón három negyed után még a Juhász A. (18/6)-Bendek Szabolcs (18) kettős vezette Iparterv 6 ponttal jobban állt, ám a záró etapban a főleg Kincses D. (13/6) és Sebestyén Zs. (13) pontjaira alapozó Malév a szakasz közepén egy 8-0-s rohamot bemutatva fordított, és végül 54-52-re győzött.
A teljes dobólista itt érhető el!

Egyetlen, a 21-14-re megnyert második negyed kevésnek bizonyult a Szakonyi Gábor (14/12)-Bánhegyi A. (13/3)-Madarász Attila (10/6) trió vezette vendéglátó Színyei KC-nek a sikerhez. A Törekvés Zsoldos K. (22/6), Zsoldos Levente (16) és Latóczki G. (10) vezérletével 64-59-re győzött.
A teljes dobólista itt érhető el!

A 25-15-re megnyert negyedik negyeddel tette biztossá 65-49-es sikerét a Horváth D. (20/3)-Juhász A. (17/6) duó vezette Iparterv a magát három negyeden át elsősorban egyedüli 10 pont fölé jutó játékosa, Galamb Ádám révén jól tartó Budai Vasököl ellen.
A teljes dobólista itt érhető el!

A 21-6-ra megnyert első negyedre, valamint File L. (24), Kecskés I. (14/6), Herr Attila (14), Aranyi Zsolt (13/3) és Bárdos A. (11) eredményes játékára építve a Darazsak Old Boys biztosan, 85-68-ra győzött a Hedry Zs. (19/3)-Valuska L. (19)-Lénárdt A. (11) trió vezette BEAC-Kobak otthonában.
A teljes dobólista itt érhető el!

Minden negyedet megnyerve Lengyel D. (23/9), Hadházi B. (17) és Tarnai Cs. (10) vezérletével az Ultimate Warriors 60-42-re verte a Gulyás Dániel (18/15) és Oláh Dániel (10/6) vezette Albatrosz csapatát.
A teljes dobólista itt érhető el!

Minden negyedet megnyerve Bognár Áron (24/6), Fazekas Mihály (17/3) és Varga L. (12) eredményességére alapozva a Piarista DSE fölényes, 71-41-es győzelmet aratott a Végh Norbert (12/3), Pethő Zoltán (10/6) és Bánfalvi István (9/9) vezette TFSE Öregfiúk otthonában.
A teljes dobólista itt érhető el!

A 30-8-ra megnyert második negyednek, valamint Szobi M. (23/3), Szöllős Sz. (17/3), Szabó György (14/6) és Bereczki M. (14/3) ponterősségének köszönhetően a Vice KSE simán, 85-60-ra győzött a Herczeg B. (20)-Bársony B. (19/3)-Laposa D. (15) trió vezette 7+SC otthonában.
A teljes dobólista itt érhető el!

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus