EYBL-U15 Budapest: elnöki és edzői értékelés

- A fővárosban két hét leforgása alatt mind lány, mind pedig fiú torna is megrendezésre került. Előbbi a Vasas csarnokban fényes győzelmet hozott, utóbbi pedig 50%-os teljesítményt. A Budapest-koncepció alapján ezen a hétvégén az U15-ös fiúk mérkőzhettek rangos ellenfelekkel a hazai rendezésű tornán a Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnokban...

- Igen, és nagy öröm a fővárosi szövetségnek, hogy egyre több rangos nemzetközi eseménynek ad otthont Budapest, hiszen az EYBL klubszinten is megrendezésre kerül - kezdte Hajdu Péter elnök. - A mostani esemény kifejezetten a BKSZ rendezvénye volt, melynek megnyitóját megtisztelte jelenlétével a fő támogató képviseletében Szalay Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, aki beszédében örömét fejezte ki, hogy számos nagy nemzetközi verseny házigazdája Budapest és kandidál a 2024-es olimpiára is. Ez utóbbi számunkra is érdekes, hiszen reményeink szerint ezen az olimpián már egy olyan nemzeti válogatottal tudunk kiállni, melynek tagjai között jelentős számban lesznek fővárosi kosarasok.

A 2002-ben született fiúkat először idén nevezték az EYBL-be, de már tavaly is megmérették magukat két felkészülési tornán. A csapat több játékosa tagja a korosztályos kiválasztásnak. A Budapest-válogatottba az öt akadémiából választja ki a gyerekeket a szakmai stáb, ami nagyjából megegyezett a tavalyi gárdával. Fontos szempontnak tartottuk azt is, hogy olyan játékosokat is behívjunk a bő keretbe, akik eddig nem kerültek számításba. A rendszer egyébként olyan, hogy az akadémiák a velük együttműködésben lévő klubokból is ajánlhatnak játékosokat.

- Milyen célokat tűzött ki maga elé a Budapest-válogatott?

- Igazából pontos helyezés megcélzása nélkül vágtunk neki a tornáknak – folytatta Magyar Zoltán vezető edző -, nem szerettük volna felesleges nyomás alá helyezni a játékosokat. Sokkal inkább arra törekedtünk a felkészülési időszakban, az edzéseken és a mérkőzéseken, hogy jól érezzék magunkat a gyerekek, de ugyanakkor mutassák meg mit is tudnak a kosárlabdából. Célunk a játékosok menedzselésén túl az volt, hogy mindenkinek annyi játéklehetőséget adjunk, amennyit kiharcol magának. Ez azért fontos, hogy megtanulják, hogyan is kell válogatott szinten játszani. Mindenkinek kevesebb ideje van a bizonyításra a pályán, és ezt bizony szokni kell, mert ezek a srácok klubszinten 30-35 perces játékosok. Persze a fiúk célja az volt, hogy mindenkit legyőzzenek, ez – a fehérvári tornát is beleértve – három nagyon jó csapat kivételével sikerült is.

A szakmai vezetés – melynek tagja még Vittay Ambrus és Tápai Zsolt - hogyan értékelte a két fordulót?

- Sajnos különböző okokból, egyik tornán sem tudtunk a legjobb csapatunkkal kiállni, de persze így sem kellett szégyenkeznünk a behívottak miatt. Székesfehérváron három győzelem mellett egy vereséget jegyzett a csapat, csak a későbbi csoportgyőztes, az egészen más szintet képviselő Cibona Zagreb tudott fölénk kerekedni, de ezen a mérkőzésen sem adtuk olcsón a bőrünket. A Róma elleni utolsó negyed pedig sokáig emlékezetes marad, ahol 14 pontról fordítottuk és végül nyertünk. A második forduló előtt hat edzéssel és egy edzőmérkőzéssel próbáltunk hangolódni a tornára. A játékosok azzal motiválták magunkat, hogy mind a négy meccsüket meg akarják nyerni, ezzel a nagydöntőbe való továbbjutás is meg lehetett volna. Sajnos az első belgrádi meccsre nagyon rágörcsölnünk, az első félidőben olyan hátrányba kerültünk, amiből nem tudtunk már kimászni, de a csapat erejét mutatja, hogy a második félidőben teljesen egyenrangú partnere volt a tavalyi 6. helyezett szerb gárdának. Itt úgy éreztük, megtört a csapat, senki sem volt megelégedve magával. Nem volt sok idő keseregni, mert a szlovén Grosuplje volt a következő ellenfél, amelynek kezdő ötöse lényegében megegyezik a szlovén korosztályos válogatottéval. Majd három negyeden keresztül uraltuk a mérkőzést, mindenki a kellő hőfokon égett, aztán ellenfelünk agresszivitásban és koncentrációban fölénk kerekedett, és érvényesítette a papírformát. Nem engedtük a srácoknak, hogy leüljenek ettől a két vereségtől, az utolsó két meccsen a becsületünkért is kellett harcolni. Úgy gondolom, a fiúk tudtak váltani, és meggyőző fölénnyel hozták le ezt a két mérkőzést, újra volt tűz, és úgy küzdöttek egymásért, mintha tényleg egy csapat lennének egész évben.

- Milyen érzésekkel térnek haza a hétköznapokra? 

- Mindenféleképpen vegyes. Nem vagyunk maradéktalanul elégedettek, mert nagyon sok hullámzás volt a csapatban a pályán és sajnos azon kívül is, de ez egy alkalmi válogatottnál - még akkor is, ha a játékosok extrán jóban vannak - benne van a pakliban. Összességében pozitívan könyveljük el a sorozatot, mert nyolc olyan plusz mérkőzést tudunk biztosítani a gyereknek, amelyek amellett, hogy hatalmas élményt adtak, a tanultakat alkalmazhatják a saját klubjukban és fejlődhetnek tovább. A véleményünk az, hogy az elkövetkező években is érdemes ezt a társaságot tovább menedzselni, mert vannak benne olyan srácok, akik még sokra vihetik

- Egyetértek Zolival – vette át, pontosabban vissza a szót Hajdu Péter -, ezt a társaságot már érdemes menedzselni, jó anyag, és nem vagyok messze az igazságtól, ha az állítom, itthon verhetetlenek. A klubok közötti együttműködésen van még mit javítani, a klubérdekek – tisztelet a kivételeknek - még sok esetben felülírják a Budapest-programban megfogalmazottakat. Ez persze valahol érthető, csak vannak olyan elemei is, amikor értetlenül állunk az előtt, amikor nincs ésszerű magyarázata annak, miért nem állnak rendelkezésre játékosok, vagy miért próbálják időnként küllők közé dobni a botot néhányan. De bízzunk benne, hogy ez megváltozik, hiszen ezekben a korosztályokban elsősorban a játékosok fejlődése a legfontosabb, és nekem mondhatja bárki az ellenkezőjét: csak és kizárólag erős ellenfelek ellen, minél több versenyhelyzetben lévő játékosból lesz jó kosaras. Attól pedig, hogy valaki lehúzza a redőnyt az ablakán, még tovább folynak az ablakon túli események, csak ő nem látja...