Felemás "évzáró" a másodosztályban

Befejeződtek a küzdelmek a 2016-os évre a férfi és a női másodosztályban. Ahogy egész ősszel, az "évzárón" is váltakozó sikerrel szerepeltek a fővárosi együttesek.

A második félidő elején még 4 pont hátrányban voltak a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság keleti csoportjának rangadóján a Vasas fiataljai, ám ekkor a pasarétiek Mérész Beatrix (17/3 pont, 9 lepattanó, 5 szerzett labda), Dúl Panka (15 pont, 4-4 lepattanó, gólpassz, eladott, 3 szerzett labda), Bernáth Réka (12/6 pont, 10 szerzett labda) és Tóth Dorina (12 pont, 3 szerzett, 4 eladott labda) vezetésével egy 16-0-lal fordítottak, s végül éppen 16 ponttal, 78-62-re nyertek. 

A remek dobóformát kifogó Szabó Enikő (24/18 pont, 6/8 tripla, 6 gólpassz) és Nagy Andrea (23 pont, 6 lepattanó, 5 szerzett labda, 4 gólpassz) vezérletével már az első félidőben is a Kiss Lenke KS akarata érvényesült a tartalékos, az első csapat keretében is szereplő játékosait ezúttal nélkülöző, Tarnai Kata (15/3 pont, 3-3 gólpassz és szerzett labda), Aradi Zsanett (13 pont, 4 lepattanó 5-5 gólpassz és eladott, 3 szerzett labda),  Budai Zsófia (12 pont, 7 lepattanó, 5 eladott labda) és Gróf Tímea (11 pont, 3-3 lepattanó, szerzett és eladott labda) vezette MTK ellen, de fölényes, közel 30 pontos (91-62) sikerét a szünet utáni, 31-12-re megnyert harmadik 10 percben alapozta meg.  

A papírformának megfelelően az NKE csapatának nem volt sok esélye Debrecenben. Az első félidőben még hellyel-közzel tartotta magát Kokavecz Anna (14/3 pont, 6 szerzett labda) és Kulcsár Bianka (14 pont) vezérletével az NKE, de a második félidő már elég egyoldalú volt, végeredményben 92-52-re nyert a DEAC. 

Fordulatos, kosarakban gazdag meccsen a félidőben 6 pontos hátrányban lévő MAFC a második félidő első felét Abaházy Anna (21 pont, 11 lepattanó, 2 blokk), Tillmann Dóra ( 17/9 pont, 7 szerzett, 5 eladott labda, 3 gólpassz), Jászay Kata (12 pont, 15 lepattanó) és Horváth Enikő (12/3 pont, 4 eladott labda) vezérletével 16-2-re, a lepattanó-csatát pedig 40-26-ra nyerte, s ekkor 8 ponttal ellenfele előtt járt. E huszáros szünet utáni kezdésre azonban egy 18-3-mal felelt a Kecskemét, s a záró 10 percben már nem adta ki a vezetést a kezéből, így egy remek meccsen végül 87-82-re nyert - remekül helytállt a MAFC. 

A nyugati csoportban a TFSE a szokásos magabiztos kezdését, s egységes csapatmunkát hozva, Németh Alma (17 pont, 9 lepattanó), Miháczi Diána (13/6 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz), Bodnár Fanni (13 pont, 9 lepattanó), Sándorfi Dóra (12 pont, 13 lepattanó), Szeli Dorina (10 pont, 5 lepattanó), Magyar Bianka (9 pont) és Karlócai Julianna (8 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz) vezetésével a félidőben már 30 ponttal vezetve végül 85-42-es győzelemmel zárta az évet. 

A férfi NBI/B-ben, a keleti csoportban félidőben még 8 pont hátrányban volt az Eger csapatát fogadó Honvéd, ráadásul úgy, hogy a félidő végén egy 7-0-lal, azon belül is Máté Márk (25/12 pont, 6 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott, 2 szerzett labda) triplájával került 10 ponton belülre. Szünet után apránként faragta le hátrányát a hazai együttes, s 2-re zárkózott fel a 3. negyed végén. A befejező negyed elején Kováts Róbert (20/3 pont, 11 lepattanó) és Máté vezérletével egy 11-0-t "repesztettek", s fordítottak a hazaiak, a hajrában pedig  Pintér Dávid (11/9 pont, 4 lepattanó, 2-2 gólpassz és szerzett, 3 eladott labda) és Máté egy-egy triplájával biztosította be 86-76-os győzelmét a Honvéd. 

Három negyeden át egyik legjobbja, Pápai Máté nélkül is partiban voltak a vendéglátó békési együttessel a MAFC fiataljai. Kucsora Csaba (20/9 pont, - 21 mezőnykísérlet - 3 lepattanó, 7 eladott labda), Siklós Olivér (19/3 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett, 6 eladott labda, 5 gólpassz) és Bordács Soma (13 pont, 7 lepattanó) vezérletével kitűnően helytállt, s a lepattanó-harcot 41-36-ra meg is nyerte a MAFC második csapata, de a záró szakaszt 22-10-re, a meccset pedig végül 92-70-re vesztette el. 

A nyugati csoportban három negyeden át erőn felül jól tartotta magát, sőt szünetben még Drevenka Dávid (19/9 pont, még 39-36-ra vezető 4-4 lepattanó és eladott, 3 szerzett labda. 5 gólpassz), Fehér Csaba (18/9 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 gólpassz), Mészáros Bence (14/6 pont) és Lados Erik (10 pont, 2-2 lepattanó és szerzett, 3 eladott labda) vezérletével vezetett is Törökbálinton a Budafok. Sőt, a záró szakasz elején is 57-56-nál még Károly Máté együttese állt jobban, ám ekkor egy 15-0-lal fordított és döntött az esélyes MTK, amely a vártnál jóval nehezebben győzött 84-77-re. 

Nagyon közel állt a bravúrhoz az éllovas Oroszlány otthonában a Tehetéges Fiatalok Budapest csapata. Az utolsó percre fordulva még  a Beák Gábor (21/12 pont, 3 lepattanó, 2 gólpassz) - Somogyfoki Szabolcs (13 pont) duó által "húzott" budapesti csapat vezetett 63-62-re, ám a drámai végjátékban az utolsó szó az éllovas (a fővárosiak által szépen "megfogott") légiósa, Lewis révén a hazaiaké volt, akik nagyon megszenvedtek a 67-65-ös sikerükért.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus