Helytálltak, de kikaptak

A Vasas saját pályáján a Szolnok ellen, a MAFC pedig Zalaegerszegen játszott jó, szoros meccset, s nehezítette meg riválisa dolgát - a végén azonban mindkét főváros együttes alulmaradt.

A Vasas az utóbbi hetekben remekül teljesítő Pacher nélkül "elvitte" az első negyedet a bajnok Szolnok ellen, s csupán a második 10 percet veszítette el - igaz azt 10 ponttal. A záró szakasz közepén Ronnie Taylor (27/3 pont, 6-6 lepattanó és eladott labda, 7 gólpassz), Sam Thompson (20/9 pont, 8 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz), az éppen Szolnokról a Vasashoz szerződő Ryan Wright (12 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda) és a Szolnokhoz korábbról szintén kötődő Horváth Ákos (10/3 pont, 3 lepattanó) vezérletével fokozatosan csökkentette hátrányát, sőt a záró szakasz közepén át is vette a vezetést a pasaréti alakulat. A hajrában azonban a kiélezett helyzetekhez már nemzetközi szinten is hozzászokó Olaj új erőre kapott, s a bajnok végül, bár megszenvedett érte, 96-88-ra győzött.

A MAFC ősszel a Gabányi csarnokban legyőzte, Zalaegerszegen pedig az első negyedben alaposan meglepte a ZTE gárdáját. 10-3-mal kezdett Garai Péter legénysége, az első negyedben Deville Smith (18/12 pont, 6-6 eladott labda és gólpassz), valamint több magyar kosarasa, Misek Levente (14/6 pont, 2 gólpassz), Polyák László (12 pont) és Kovács Ádám (11/3 pont, 3 lepattanó, 2 szerzett labda) vezetésével abszolút a ZTE fölé nőtt, s 30-16-ra vezetett 10 perc után. A folytatásban fokozatosan csökkentette hátrányát a Zalaegerszeg, a záró szakasznak döntetlenről vágtak neki a csapatok. Ebben már végig az egerszegiek vezettek, a hajrában bemutatott villanásaival az utóbbi hetekben gyengélkedő Sihota ezúttal túljutott 10 ponton, 11-gyel, s mellé 8 lepattanóval zárt, de csapata végül 86-80-ra kikapott.


Foto, Slide - Katona Tibor, zaol.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus