Hibátlan az Újpest, óriási a harc a második helyért

Tovább menetel az Újpest a férfi NB II közép A-csoportjában, s már-már csoportgyőztesnek tekinthető. Mögötte óriási a harc a rájátszást érő második helyért, s ebben a versengésben a Közgáz B együttese is ott van.

Egy negyedet sem veszített el, s végig irányítása alatt tartva a mérkőzést nyert 85-65-re főként  Csaba György (21/6 pont), Szabó Márton (18/9), Timkó Norbert (17) és Nagy Róbert (12/3) eredményességére alapozva az Újpest a Várfalvi Dániel (18/12), Bakay Dániel és Erdős Ádám (11/3-11/3) vezette MAFC-BME otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Hiába nyerte meg a záró szakaszt a Polányi Csaba (13/6), Korszakasz András (12/6), Bolesza Gergely (12/3), Széplaki Balázs (10) négyesfogat által "húzott" Malév Szigetszentmiklóson, az első három negyedben fölényben játszó BKG DSE 77-54-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Két nappal a szigetszentmiklósi összecsapás után talán még annak a fáradtsága érződött a Széplaki (15/3), Korszakasz (13/3), Rácz Imre trió vezette vendéglátó Malévon a Józsefváros elleni találkozó első félidejében. A félidőben 51-26-ra vezető vendégek Anthony Dill (23), Kiss Botond (14) és Molnár Dániel (11) vezérletével magabiztos 80-57-es győzelmet arattak.

A teljes dobólista itt elérhető!

A szünetben még 2 ponttal vezetett Esőssy Mátyás (12/9) és Várkonyi Tamás vezérletével a Toldy Vizivárosi Hódok csapata a MAFC-BME otthonában, de térfélcsere után az Erdős (14/3), Várfalvi (13/3), Pintér Csaba (11) trió vezette hazaiak fölénybe kerültek, s végül 72-60-ra győztek.

A teljes dobólista itt elérhető!

Minden negyedet megnyerve aratott Lénárt Zoltán (29/6). Látos András (14). Mihaletzky Bálint (13/3) és Virág Barnabás (12/3) ponterős játékára építve fölényes, 95-59-es győzelmet a Közgáz B a Szentendre ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Hasonló volt a forgatókönyv a Malév - Toldy Vizivárosi Hódok (91-60) találkozón, amelyet a hazaiak elsősorban Széplaki (22/6), Polányi (19/12), Korszakasz (14/6), Rácz (14), Szabó Dániel (12) és Sebestyén Zsolt (10/6) eredményessége révén nyertek fölényesen a Várkonyi (18), Réger Tamás (16/3), Fodor András (14) és Esőssy (10/6) vezette vendégek ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

A 26-5-re megnyert első negyedre, egységes csapatmunkára, azon belül pedig főleg Dudás Soma (16/6), Kaluha Csaba (15/6), Petar Maric (14/3), Kiss B. (14) valamint Soós A. (12) eredményes játékára alapozva a Józsefváros fölényes, 86-59-es győzelmet aratott a mezőny messze legeredményesebb játékosa, Pásztor Gábor (24/6), valamint Somogyi Tamás (11/9) vezette Csepel II. otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Küzdelmes egyetemi  derbin a 18-6-ra megnyert záró negyedének, továbbá a Földi Márton (18/9), Gyurcsányi Péter (14/6) duó tagjai ponterősségének köszönhetően nyert 62-47-re a BEAC a Várfalvi (14/12) és Tuba Zoltán (13/3) vezette MAFC-BME ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

A záró szakaszra "elfogyott", azt 33-14-re, a meccset pedig 93-60-ra veszítette el a Kulifai Máté (14), Kéri Tamás (10) duó vezette SZPA-Cserpes Trudi csapata Dunaharasztin.

A teljes dobólista itt elérhető!

A harmadik negyed után Szilágyi Gergely (18), Ettien Behafy (10/6) és Losonczy Dániel (10/3) vezérletével még 5 ponttal vezetett a vendéglátó Zuglói Sasok csapata a BKG DSE ellen, de a befejező 10 percet 25-9-re nyerő szigetszentmiklósi gárda fordított, s végül 59-48-ra győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

A két középső negyedben dominálva győzött Tursics Krisztián (24/9), Csaba Gy. (23/12), Solymosi Tamás (14/9) és Timkó Norbert (11) eredményességére építve az Újpest 83-70-re a Bencze Kevin (20), Dankó Tamás (15/6) és Révész Ádám (10/3) vezette BLF ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Hiába játszott hatékonyan a Dill (19/6), Kaluha (18/12) duó a Józsefváros csapatában, a hozzá látogató Dunaharaszti minden negyedet megnyerve 81-60-ra győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

A Kandrács (21/3), Lénárt (18), Látos trió tagjainak eredményes játékára építve a Közgáz B fölényesen, 106-57-re verte a Sebestyén (13/3) é Polányi (12/9) vezette Malév csapatát.

A teljes dobólista itt elérhető!

Könnyed győzelemmel vigasztalódott a Dunaharasztin elszenvedett súlyos veresége után az Szent Pál Akadémia Cserpes Trudi együttese, amely Kulifai (26), Tulkán Máté (18/12), Fodor Bálint (12) és Köves Gedeon (10) vezérletével 78-40-re verte az érdi Treff 07 SE csapatát.

A teljes dobólista itt elérhető!

Hullámzó játékot hozó mérkőzésen hiába fogott ki remek dobóformát Réger (29/21), s játszott eredményesen Várkonyi (19), csapatuk, a vendéglátó Toldy Vizivárosi Hódok 84-76-ra kikapott a Gáspár Zoltán (19/3), Losonczy (14), Befahy (13/6) és Szilágyi G. (11) vezette Zuglói Sasok gárdájától.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első félidőben jól tartotta magát elsősorban Földi Márton (19/15) és Bognár Domokos (11/6) ponterőssége révén a vendég BEAC, szünet után viszont Dankó (26/6), Horváth Zsolt (16/6) és Józsa Zoltán (12) vezérletével nagy fölénybe került a BLF együttese, amely végül simán, 84-54-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Minden negyedet megnyert, s különösen a két középső negyedben játszott fölényben a Szihalmy Dániel (26), Tuba (19/3), Várfalvi (18/12) és Nagy Attila (12/6) vezette MAFC-BME, amely 91-71-re nyert a Darazsak Oldboys csapata ellen, amelyből Makay Dániel 19, Badics Tibor 15, Kelemen Kristóf pedig 13/3 ponttal zárta a találkozót.

A teljes dobólista itt elérhető!

Három negyed után csak 4 ponttal vezetett, s a 20-7-es záró szakaszával biztosította be egységes csapatmunkára, azon belül Jakucs Balázs (12/12), Madaras János (12/6), Szabari Krisztián (12) és Gyurcsányi (11/9) eredményességére építve 72-55-ös győzelmét a BEAC a Szentendre ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Rácz (18/3) és Szabó (15) vezérletével csak a második negyedben tudott egyenrangú ellenfele lenni a Malév a nagy kedvvel kosarazó, Csaba (28/12), Tursics 20/12), Solymosi (13) és Nagy R. (11/3) vezette vendéglátó Újpestnek, amely  fölényes, 112-63-as győzelmet aratott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Egy jó negyed - jelesül a 3. - kevés volt a Szabó Tamás (16/3), Forrai Bence (13), Illés Bence (12), Kakucska Kristóf (10/6) kvartett vezette Csepel II-nek, így a vendég Toldy Vizivárosi Hódok csapata Hernádi Kristóf (28), Reszeli Soós Gábor (21), Várkonyi (12) és Réger (11/9) vezérletével 89-77-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Ellentétes félidők mérkőzésén a jól kezdő vendéglátó Darazsak Oldboys Makay (20/3), Badics (15), Tápai Zsolt (12/6) és Hoffmann Ákos (12) vezérletével szünetben még 5 ponttal vezetett, ám térfélcsere után a nagy fölényben játszó, Dankó (16/3), Józsa (15), Borkúty Lóránt (13/3), Schwarcz Balázs (11/3) és Horváth Brúnó (10/6) vezette BLF fordított, s végül aránylag simán, 83-66-ra győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első három negyedben egyértelműen irányítva a játékot a Józsefváros Kaluha (21/15), Rózsa Dávid (16) és Dill (12) vezérletével  magabiztos, 83-63-as győzelmet aratott a Treff 07 SE ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Hasonló koreográfia alapján verte 91-73-ra Földes Dániel (14/6), Mihaletzky (13/6) Látos (12) és Hoffmann Ádám (11) vezérletével a Közgáz B a Csepel II együttesét, amelyből Bercze Levente 16, Illés 15, Forrai 12, Pásztor pedig 11/3 pontig jutott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Ellentétes félidők küzdelmes mérkőzésén a szünetig Horváth Brúnó (21/12), Bencze K. (12) és Józsa (10) vezérletével 14 pontos előnyt szerző BLF 69-63-ra verte a Schwarczinger Péter (27/9), Pintér (14/6) Vantal Gergely (11) trió vezette MAFC-BME csapatát.

A teljes dobólista itt elérhető!

Csupán egyetlen - az első - negyedet nyertr meg, de annak, valamint a remek dobóformát kifogó Gyurcsányi (31/21), továbbá Kovács Máté (12) és Madaras (10) eredményességének köszönhetően a BEAC 74-70-re nyerni tudott a Szabó D. (18/3), Rácz (13) és Polányi (9/9) vezette Malév otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

A két középső negyedben rákényszerítve akaratát a vendéglátó szentendrei csapatra a Darazsak Oldboys Makay (17/6), Czibula Bence (16/3), Badics (15) és Tápai (12/12) vezérletével 73-59-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első negyedben "megrángatta az oroszlán bajszát", azaz 10 perc után 30-27-re vezetett a Gáspár Z (26/3), Szilágyi G. (23) és Darvas Kristóf (10) eredményességére építő Zuglói Sasok csapata a veretlen éllovas Újpest otthonában, ám a folytatásban szárnyaszegettekké váltak a vendégek, a játék pedig nagyon egyoldalú lett. A hazaiak Tursics (20/6), Szabó M. (16), Csaba (16/12), Nagy R. (15/12), Timkó (13/3), valamint Solymosi (11/9) ponterős játékára alapozva végül fölényes, 115-78-as győzelmet arattak.

A teljes dobólista itt elérhető!


Az NB II-es tabellák ezen a linken tekinthetők meg!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus