Hosszabbításban verte az Öreg Kaszások a BLF Palota A-t

Több igen színvonalas, izgalmas találkozót rendeztek az utóbbi hetekben a férfi kiemelt regionális Budapest-bajnokságban. A legtöbb izgalom az Öreg Kaszások - BLF Palota A találkozón volt, amelyen a rendes játékidőben nem bírtak egymással a felek, a ráadásban hazai siker született. 

A harmadik negyed után egyetlen pont hátránya volt a Ribánszki Miklós (27) vezette NKE csapatának, ám ő magára maradt a pontszerzésben - az együttes második legeredményesebb játékosa, Román Balázs 9 pontig jutott -,  így az együttes 65-55-re kikapott a befejező negyedet jobban bíró DMTK Haraszti Sasok otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

A két középső negyedben egyértelműen irányítva a játékot az Ambrusz Ákos (16), Pálfy Máté (12/3), Selmeczi János (11/3), Bognár Márton (10/3), Bognár Kristóf (10) ötösfogat "húzta" Student SE magabiztos, 85-64-es győzelmet aratott a Budafok A ellen, amelyből Glavatity Dénes 20/9, Nitsch Gergely és Tigyi Ottó pedig 10-10 pontig jutott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Színvonalas összecsapáson a harmadik negyed végére Réger Tamás (23/9) és Várkonyi Tamás (18) vezérletével 9 pontos előnyt szerzett a Toldy Vízivárosi Hódok csapata, amelyből a meccs végéig 3-at megtartva 79-76-ra nyert a Jusztin Ádám (29/9), Brunner Brúnó (18/6), Barna János (10) trió vezette Maccabi VAC ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Fordulatos találkozón az első negyed után Vadász Ákos (34), Németh Zsolt (16/3), Pajor Richárd (12/6) és Andics Gergely (12/3) ponteősségére alapozva 8 ponttal vezetett a vendéglátó Öreg Kaszások csapata, ám szünetig a BLF Palota A együttese Turóczi Róbert (15), Ruska Norbert (13/3) és Kénesi Szalocs (12) vezérletével minimálisra, 1 pontosra faragta hátrányát. A harmadik, majd a negyedik negyed után is döntetlenre álltak a felek, jöhetett a hosszabbítás. A "túlóra" közepén még 77-77 volt az állás, Pajor triplája ekkor egy 9-3-as hazai rohamot indított útjra, amelynek köszönhetően végül 86-80-as hazai diadal született. 

A teljes dobólista itt elérhető!

Végig szoros mérkőzésen a Glavatity D. (24/12), Kozma Gábor (20/3) duó vezettte vendéglátó Budafok A-nak a 33. percben még csupán 1 pont volt a hátránya a DMTK Haraszti Sasokkal szemben, ám ekkor egy 7-0-lal elléptek a vendégek, akik végül 79-72-re nyertek.

A teljes dobólista itt elérhető!

A mérkőzés nagy részében vezető NKE SE Ribánszki M. (22), Bubcsó Kristóf (16/6) és Garai Gergő (12/12) eredményessége révén, a hajrában 10 pont fölé "hizlalva" előnyét 71-60-ra győzte le a Somogyi Zsolt (17/3), Benk András (11/3) duó vezette KKS csapatát.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első negyed után még döntetlenre állt a Zsurek Lajos (25/6), Szondi Bence (13) és Menyhárt Miklós (12) vezette Budai XI. Öregfiúk csapata a Józsefváros otthonában, de a második negyedtől Takács Gergely (30/6), Takács Máté (16) és Soós Máté (10) révén a fokozatosan elhúzó a hazaiak végül 85-61-re nyertek.

A teljes dobólista itt elérhető!

A 23-4-re megnyert második negyedére, valamint Marossy Gergely (18/6), Szenteleki László (14/6) és Szijj Norbert (12/6) eredményességére építő Budafok B simán, 72-45-re győzött a Barna J. (19) és Brunner B. (14) vezette Maccabi VAC otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Ellentétes félidők mérkőzésén Takács G. (27), Takács M. (19/3) és Tápai Attila (11) vezérletével a Józsefváros 7 pontot megtartva a 20 pontos félidőbeli előnyéből 80-73-ra nyert a BLF Palota A csapatának otthonában, amelyből Túroczi R. 25, Bohár Dániel 12, Ruska N. pedig 11 ponttal zárta a találkozót.

A teljes dobólista itt elérhető!

Hiába jött föl a harmadik negyedben a szünetbeli 11 pontos hátrányából 2-re Horváth Zsolt (14/3), Bencze Kevin (13/9) és Bálint Zoltán (11/9) vezérletével a KKS, a felzárkózás sokat kivett játékosaiból, így a vendéglátó DMTK Haraszti Sasok csapata 72-65-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első három negyedben nagy fölényben játszva a Student SE a jó dobóformát kifogó Selmeczi J. (22/18), továbbá Szilágyi Gábor (19), Pálfy M. (14/6), Bognár M. (12/3) és Fuchs Máté (10/3) eredményes játékával fölényes, 91-53-as győzelmet aratott az Öreg Kaszások együttese ellen, amelyből Vadász Á. 19,  Németh Zs. pedig 14 pontot dobott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Ellentétes félidők mérkőzésén a harmadik negyed után még 1 pontos hátrányban lévő MAFC-Martos jó hajrája, továbbá elsősorban Csernák Ádám (21/9) és Bartus Gergely (18/12) eredményessége révén 71-65-re nyert a szünetben még 5 ponttal vezető Hidegkút otthonában, amelyből Péter Zsolt (14), Ibrahim Eltuhami (11/3) és Alessandro Gajaschi (10/3) jutott el legalább 10 pontig.

A teljes dobólista itt elérhető!

Esőssy Mátyás (20/15), Réger T. (18/12), Fodor András (14/9) és Várkonyi T. (11) ponterősségére építve a Toldy Vízivárosi Hódok félidőbeli 11 pontos előnyéből hátot megtartva 85-79-re győzött a Zsurek L. (22/6), Beszédes György (16/6), Szondi Bence (11), Szilágyi Mihály (10) kvartett vezette Budai XI. Öregfiúk otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Minden negyedet megnyerve, Takács G. (27/9), Reszeli Soós Gábor (21), Tápai A. (14/3) és Takács M. (11) vezérletével a vendéglátó Józsefváros magabiztos, 85-62-es győzelmet aratott a Bognár M. (12), Kondor Bence (11) és Bognár D. (10/3) vezette Student SE ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Bár Andics G. (18/9), Vadász Á. és Vámosi Lóránt (14-14) révén a második félidőben már kiegyenlítetté tudta tenni a játékot az Öreg Kazsások, az első 20 percben összeszedett 10 pontos hátrány miatt 76-66-ra kikapott a DMTK Haraszti Sasok otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

 

A bajnokság állása ezen a linken látható!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus