Itthon az MTK női és a Vasas férfi csapata

Hétvégén két élvonalbeli találkozóra kerül sor a fővárosban. Szombaton 18 órától - amennyiben a fűtés működik - az MTK a PEAC-Pécs csapatát fogadja, vasárnap a Vasas férfi együttese a Kecskemétet látja vendégül

A hölgyeknél a PEAC-Pécs egy kemény hétközi kupameccs, a Galatasaray ellen 4 ponttal elveszített hazai Ek-találkozó után látogat a Városmajorba. A légiósokkal, válogatott játékosok egész sorával érkező vendégek az esélyesek, de Nagy Dorottya csapatának nincs veszítenivalója, bátor, vagány játékkal egy jó meccset játszhatnak Zsovár Orsolyáék az egyik élcsapattal.

A két másik fővárosi női együttes hasonló lélektani helyzetben idegenben lép pályára. A BEAC a szintén hétközi kupameccsen szereplő, s lett ellenlábasát legyőző Cegléd, a Vasas pedig a kupától búcsúzó, így már csak a hazai feladataira koncentráló, igen erős kerettel rendelkező Diósgyőr otthonában lép pályára.

Előzetesen úgy tűnik, a két főváros férfi együttes nagyobb esélyekkel várja a hétvégi fordulót. Mint emlékezhetünk rá, múlt hét végén mind a MAFC, mind pedig a Vasas nyerni tudott. A múlt héten a Sopront remek játékkal "elkapó" MAFC szombaton az utóbbi hetekben hullámvölgybe került Jászberény otthonában próbál visszavágni a fájó őszi 2 pontos hazai vereségért, a Vasas pedig vasárnap 16 órától a Kecskemét gárdáját fogadja. Wrighttal kiegészülve Sárosi Bulcsú tanítványai a hírös város csapatát is "elkaphatják. Ha a légiósokat nézzük, akár azt is mondhatjuk: két stílus találkozik, az improvizatívabb amerikai a kontrollált délszlávval. Érdekes összecsapásra van kilátás Kamaraerdőn.

A női másodosztály  (Női Amatőr Nemzeti Bajnokság) keleti csoportjában szombaton kora délután (15.00) az MTK fiataljai a PEAC elleni élvonalbeli találkozó amolyan előmérkőzéseként a Szegedet fogadják. Vasárnap a Kinizsi utcában délelőtt "fővárosi matiné" lesz, a Kiss Lenke KS a Vasast fogadja, délután pedig a Mányoky úton egy másik "budapesti belharcra" kerül sor, a MAFC látogat az NKE együtteséhez (16.00).

A nyugati csoportban vasárnap 18 órától a veretlen éllovas TFSE hazai környezetben a BKG DSE ellen gyarapíthatja győzelmei számát, a BEAC fiataljai szintén vasárnap a PINKK otthonában lépnek pályára.

A férfi másodosztály keleti csoportjában szombaton (18.00) este az Óbudai Kaszások a Salgótarján ellen próbálhat meg javítani a MAFC fiataljai ellen elszenvedett vereség után. Vasárnap a magyar kosárlabda talán legnagyobb hagyományokkal rendelkező összecsapására, a Honvéd-MAFC (16.00) örökrangadó "modern feldolgozására" kerül sor a Simon János Kosárlabda Csarnokban.

A nyugati csoportban szombaton 18.30-tól a Tehetséges Fiatalok a sikerben bízva látja vendégül a Baja csapatát.


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus