Két fővárosi csapat is diadallal zárta az évet

Régen volt ennyire sikeres, eredményes hetük az élvonalbeli fővárosi csapatoknak. Két együttes, ráadásul a két újonc vette sikerrel a múlt heti, az idei utolsó bajnoki fordulót: megszerezte első győzelmét az MTK női együttese, és másodszor örülhetett győzelemnek a Vasas férfi gárdája. A piros-kékek női alakulata helytállt az euroligás Győr otthonában, miként a MAFC is Szombathelyen. Az egyetlen nagyobb különbségű vereséget a BEAC-os lányok szenvedték el, de a harmadik negyed hajrájáig Balogh Judit tanítványai is partiban voltak az egyértelműen élcsapattá előlépő Szekszárddal

Az MTK az egyetlen győzelemmel álló PINKK csapatát fogadta, Nagy Dorottya tanítványai az első siker megszerzése reményében léptek pályára, s az első negyed közepén, 8-8 után Zsovár Orsolya (15/9 pont, 4 lepattanó, 7 gólpassz) triplájával robbantott az MTK, s az ő, valamint Baksa Bettina (17/6 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz) vezetésével az első negyed második felében egy 16-7-tel ellépett baranyai riválisától. A kiegyenlített második negyedben tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a hazai együttes. Szünet után egy 6-0-s bő 3 perccel 3 pontra feljött a PINKK. Másfél perc kollektív kosárcsend után érezhető volt: aki betalál, fontos lépést tesz az alsóházi rangadó megnyerése felé. Nos, Zsovár az MTK-t mozdította el a holtpontról, több mint 5 perc elteltével szerezték szünet utáni első pontjaikat a hazaiak. Ez átlendítette Nagy Dorottya együttesét a holtponton, s a záró szakaszban, bár a vendégek "tapadtak" az MTK-ra, a rendre kiélezett helyzetekben dobott tripláival Székely-Horváth Zsuzsanna (15/9 pont, 6 lepattanó) állt az élre a hazaiaknál, akik megszerezték első győzelmüket a távolról igen gyengén  - 2/18, 11,11%-os triplamutató - dobó riválisukkal szemben, s 66-55-re győztek. 

Két és fél perccel a 3. negyed vége előtt csupán 11 pont volt a vendégek előnye. Addig a szekszárdi légiós centereket időnként kenterbe verő Barnai Judit (21/6 pont), Süle Krisztina (12/6 pont, 3-3 lepattanó és szerzett, 4-4 eladott labda és gólpassz), valamint Kocsis Fanni (8/6 pont) vezérletével jól tartotta magát a bátran, veszítenivaló nélkül és helyenként kifejezetten ügyesen kosarazó, Boros Dorkát, Szabó Flórát és az egyébként bemelegítő Lelik Rékát is nélkülöző BEAC. Az utolsó bő 12 percre "elfogyott" a tartalékos egyetemi együttes, a triplákat egészen kiválóan, 60%-kal (12/20) dobó Szekszárd végül fölényesen nyert 96-60-ra, de meg kellett dolgoznia ezért a nagy különbségű győzelemért. 

Bár nyerni esélye nem, tartása viszont volt a Vasasnak Győrben. Az első félidőben a győriek szlovák válogatott légiósát, Zofia Hruscakovát nem tudták tartani Igor Szkocsovszki tanítványai, a játékos 19 ponttal zárta az első 20 percet, ráadásul a pasaréti lányok "lepattantak" az Euroligában edződő ellenfelükről, az első 20 percben 24-9-re nyerte a lepattanó harcot a Győr. Hruscaková szünet után tovább parádézott, s 20 pont fölé nőtt a Vasas hátránya. Ekkor Radoszlava Bacsvarova (18/6 pont, 4 szerzett labda) vezetésével egy 9-2-vel 15 ponton belülre került a Vasas, de a hazaiak újítani tudtak, s "20-on túli" előnnyel várhatták a záró szakaszt. A befejező 10 percben már a vendéglátók több lehetőséget adtak csapatuk kiegészítő játékosainak, az utolsó pillanatig szívósan küzdő Vasas pedig Cassandra Rochel (15 pont, 9 lepattanó) és a bátran, ügyesen kosarazó Dúl Panka (11 pont, 6 lepattanó. 3-3 szerzett labda és gólpassz) révén valamit "kozmetikázott" az eredményen, s végül 87-71-re kapott ki. 

A férfi élvonalban hét közben ahhoz a Falcóhoz látogatott a MAFC, amely hazai pályán hibátlan mérleget mutatott fel. Most sem hibáztak a szombathelyiek, Garai Péter tanítványai a szakvezető szerint nem igazán hittek abban, hogy az 5 légióssal és 3 magyar válogatottal felálló rivális otthonában lehet esélyük. Az első félidő után 17 ponttal vezetett a hazai gárda. Amiből "táplálkozhat" a MAFC jövőre, s a jövőben, az a második félidőben mutatott játék, Sihota (23/12 pont, 9 lepattanó), Poscic (13/3 pont, 7 lepattanó), valamint a csapatba a jelek szerint gyorsan és remekül beilleszkedő Polyák (11/3 pont), illetve az újabban inkább a játék szervezésére, mint saját eredményességére fókuszáló Smith (5 pont, 8 gólpassz) jóvoltából a MAFC megnyerte a második félidőt, s azt elérte, hogy a Falco nem nagyon pihentethette kulcsjátékosait. Végeredményben 88-73-as szombathelyi siker született. 

Végül, de korántsem utolsósorban: megszületett a Vasas férfi csapatának második győzelme, a Szegedet győzték le 75-71-re Horváth Ákosék. Bár a lepattanó harcot simán, 39-19-re elveszítették Sárosi Bulcsú tanítványai, ezúttal - rossz szokásukkal ellentétben - nem volt "lyukas" a harmadik negyedük, ráadásul a Szeged egyik legveszélyesebb játékosát, Csiricset 1 ponton tartották. Egy végig szoros, kiélezett csatában többek között jobb büntetőzésük (16/20, 80%, illetve 13/22, 59%)  révén, a végjátékban 68-64-es szegedi vezetés után Horváth Ákos (11/3 pont, 4 lepattanó) duplájával, Moravcsik Áron triplájával, valamint Taylor (17 pont, 5 gólpassz) 2 és Pacher (24/6 pont, 4 lepattanó, 9 kiharcolt fault) 4 sikeres büntetőjével egy 11-1-es rohammal a maguk javára fordították a mérkőzést a Vasas játékosai.

Fotó, Slide: Bornyi Márton - Vasas Budapest

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus