Két súlyos vereség

Ha egy erőltetett szójátékkal akarnánk élni, azt is mondhatnánk: csütörtökön csütörtököt mondtak a fővárosi élvonalbeli férfi csapatok. Tény: sem a Vasas nem számított esélyesnek hazai pályán a Körmend ellen, sem pedig a MAFC Kaposváron, ám előbbi meccsen 30, utóbbin 27 pont különbséggel maradt alul a fővárosi együttes - mindkettő a vártnál lényegesen nagyobb különbség.

A Sport 11-ben a Körmend minden negyedet megnyerve fölényes győzelmet aratott, pedig ígéretesen kezdett a Vasas, amely a 9. perc elején még vezetett 20-19-re.  A negyed utolsó 2 percét 12-2-re nyerve ellépett a Körmend. Ezt követően hiába jutott 20/12 pontig 3-3 lepattanóig, gólpasszig és eladott labdáig 4/4-ös triplamutatóval Horváth Ákos, hiába jutott 16 pontig és 6 lepattanóig Andrew Pacher, ért el 13 ponttal, 10 gólpasszal Ronnie Taylor, 12 ponttal és 10 lepattanóval pedig Ryan Wright dupla-duplát, Sárosi Bulcsú a védekezésért nyilván nem dicséri meg fiait, a Körmend 32 gólpasszt jegyezve "szétszedte" a Vasas védekezését és 109-79-re győzött.

Egy adalék a sérült Uros Duvnjakot továbbra is nélkülöző MAFC sima kaposvári vereségéhez: az a Lakits András lett a legeredményesebb játékosa a fővárosi alakulatnak a maga 14 pontjával - s egyedül ő jutott 10 fölé - akit nem elsősorban ponterősségéért, hanem védekezéséért, harcosságáért szeretnek a Gabányi-csarnokban. A MAFC mindhárom légiósa, Deville Smith, a Robbie-nak becézett Sihota, valamint Matija Poscic is 9-9 ponttal zárt, az irányító Smith nem egészen egy félidőnyi időt a parketten töltve kipontozódott. A Kaposvárból is hiányzott egy kulcsember, Hendlein Roland, ennek fényében az azért meglepő, hogy a Kaposvár 43-26-ra nyerte meg a lepattanó csatát, s ez is közrejátszott a somogyi alakulat fölényes, 97-70-es sikerében.


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus