Közel volt a bravúrhoz a BEAC Győrben

Többször is nagyobb hátrányból felzárkózva a 37. percben még vezetett a nyeretlen, de vagányan, bátran kosarazó BEAC Győrben. A végjáték ugyan a hazaiaké volt, de így játszva a győri csapatnál gyengébb kerettel rendelkező riválisok ellen győzelmi esélyei lehetnek a fővárosiaknak.

CMB CARGO UNI Győr - BEAC Újbuda 76-71 (18-16, 15-14, 22-23, 21-18)

Pusztai Petra triplájával a fővárosiak szereztek vezetést, de erre 10 ponttal feleltek a győriek. Nem tört meg a BEAC, hanem elsősorban Barnai Judit (13 pont, 10 lepattanó) ügyes, eredményes centerjátéka révén feljött, s csupán 2 pontos hátrányban volt 10 perc után. A második szakasz elején Suppán Anna (14/3 pont, 4 lepattanó) 4-ből 3 büntetőt bedobott, fordított a BEAC. A folytatásban váltott vezetéssel haladtak a felek, a triplát dobó, valamint egy 2+1-es akciót bemutató Süle Krisztina (21/6 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) lépett elő a bátran, ügyesen játszó BEAC-nál. A félidő hajrájában ha szűken is, de a hazaiaknál volt az előny, a szünetben 33-30-as győri vezetést mutatott az eredményjelző, remekül tartotta magát a BEAC.

Süle duplájával 1-re zárkózott föl a BEAC, ám erre triplával felelt a Győr, s ez egy 9-0-s hazai roham kezdetét jelentette. Ezúttal sem hagyta magát a BEAC, olyannyira, hogy szervezett, egységes csapatjátékkal, egy 12-2-vel átvette a vezetést. A negyed végén fej-fej mellett haladtak a csapatok, a záró etap előtt 2 ponttal vezetett a Győr. Ennek elején ismét Süle sziporkázott, duplát, majd triplát szerzett, újra a BEAC vezetett. Egy 6-0-lal ismét megugrott a Győr, de a szakasz közepén Pusztai Petra pillanatai következtek, egyenlített a BEAC, ráadásul hazai oldalon Simon Zsófia megkapta második technikaiját, ami kiállítást jelent, s a 37. percben vezetett Győrben a BEAC. A végjátékban ugyan megmutatkozott a hazai játékosok nagyobb tapasztalata, s egy 10-2-t bemutatva eldöntötték a mecset, de 35 percig kiválóan tartotta magát Balogh Judit együttese, amely közel állt egy nagy bravúrhoz, s amely, ha a folytatásban is hasonló teljesítményt nyújt, elképzelhető, hogy nem sokáig marad nyeretlen.

Foto, Slide - gyorikosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus