Külker-Bontó 1-1

Egy-egyre áll egymás ellen a férfi senior Budapest bajnokság két éllovasa. Rövid időn belül kétszer is összecsapott a Bontó és a Külker, s mindkét alkalommal színvonalas, nagy iramú meccsen 10 pont fölötti hazai siker született, tehát a két élgárda a záró, harmadik körbeli összecsapása dönt majd - vélhetően a bajnoki címről.

Az első félidő után 43-17-re vezető Bontó KK Erős Csaba (19/3 pont), Kovács Attila (14) és Bozóki Csaba (13/3) vezérletével magabiztos rajt-cél győzelmet aratott a Zilahy Zoltán (12) és Dercze Zoltán (10) vezette BEAC Öregiúk otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Először csapott össze egymással a két veretlen. Igaz rangadó volt, tele feszültséggel. Bő két és fél negyeden át Szűcs Sándor (16), Sándor Gábor (14/6), Gál Csaba (14) és Sebestyén Tibor eredményessége révén a szó szoros és átvitt értelmében is tartotta a lépést a magasabb átlagéletkorú Külker a Bontóval. A 27. percben még 1 ponttal a vendégek vezettek. A negyed végén azonban a fáradó vendégek eladott labdáiból egy 13-4-es rohammal ellépett az Erős Csaba (26/3), Vízi Balázs (20/3), Török Béla (18/3), Nagyfi László (16) kvartett vezette hazai gárda. Tegyük hozzá, az időnként a játékvezetést is bíráló, több technikait begyűjtő vendégek kicsit magukat is fárasztották. A záró szakaszban a frissebb hazai gárda végül "legyűrte" ismét labdaszerzések utáni könnyű kosarakkal ellenfelét, s végül 88-74-re győzött egy igazi, a bajnokság két élcsapatához méltó, nagy iramú, színvonalas összecsapáson.

Az első negyed után még 21-13-ra a Szántó Péter (18), Igaz Bálint (9) duó "húzta" BLSE csapata vezetett, ám a folytatásban Dobó József, Papp Péter (13/3-13/3), valamint Mészáros Nándor (12/6) vezérletével átvette az irányítást a Kisbojtár együttese, amely szünetig 1 pontra zárkózott fel, a második félidőben pedig rákényszerítve akaratát ellenfelére végül 56-45-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Félidőben még 1 ponttal elsősorban Vámosi Albert (12) és Sebesi Csaba (9/3) eredményességére építő vendég Chemol vezetett 1 ponttal, ám térfélcsere után nyomasztó fölényben játszott a BKG DSE senior csapata, amely Kurucz Miklós (21/3), Tasnádi Dávid (20/9) Boldog Zsolt (13) és Kupai László (12) vezérletével fölényes, 73-43-as győzelmet aratott.

A teljes dobólista itt elérhető!

A két éllovas visszavágója hasonlóképpen alakult, mint első összecsapásuk, csak most a Külker kerekedett felül. Az egyik fő erősségét, Erős Csabát nélkülöző Bontó a kiegyenlített első negyed után a másodikban "robbantva" főleg Vizi B. (14/3), Nagyfi L. (10) és Török B. (9) ponterőssége révén szünetig 8 pontos előnyt szerzett. Térfélcsere után rendezték soraikat a hazaiak, akik Szűcs (15/3), Gáll (13), Tóth Sándor, Buzás Sándor (10-10), valamint Sebestyén T. (9/6) vezetésével a 3. negyed végére ledolgozták hátrányát a Külker, s döntetlenről kezdődhetett a 4. negyed. Ezt Szűcs és Tóth jóvoltából 9-1-es "repülőrajttal" kezdte az előző negyedben szerzett lendületét megtartó Külker. A szakasz közepén két triplával 10 pont fölé nőtt a hazai előny, s ez végképp megtörte a Bontó ellenállását, két meccs után tehát 1-1-re áll egymás ellen a két éllovas.

A teljes dobólista itt elérhető!

Bár Kirschner Zoltán 16/6, HorvátH Árpád pedig 10/3 pontig jutott, az erősen tartalékos BLSE nem tudott túl sok ellenállást kifejteni a Kurucz Miklós (38/3), Boldog Zsolt (18) és Gaál Imre (16/6) vezette vendég BKG DSE Senior ellen, így a szigetszentmiklósi együttes 88-38-ra győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

A Kárpáti Tamás (23) és Mészáros Nándor (16/9) vezette vendég Kisbojtár már az első félidőben eldöntötte a maga javára a Chemol elleni meccset, amelynek félidejében 40-16-ra vezetett. A vendéglátók a második félidőt Dévényi Tamás (23) és Sebesi Csaba (12) vezérletével ugyan megnyerték, ám a meccset nem tudták szorossá tenni, 64-49-re nyert a Kisbojtár.

A teljes dobólista itt elérhető!

Fotó: Botár László

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus