Május 24-re marad a döntés

Egyre inkább úgy tűnik, a május 24-én a Megyeri úti régi Tungsram csarnokban lejátszandó Külker-Bontó meccs dönt a senior Budapest-bajnokságban az aranyérem, a bajnoki cím sorsáról. A két éllovas, a címvédő Külker és a trónkövetelő Bontó sem "botlott" az utóbbi hetekben.

Végig kiélezett, szoros mérkőzésen a csapatként egységesebbnek tűnő Kisbojtár Mészáros Nándor (12/6), Papp Péter (12), Kárpáti Tamás (11) és Szentirmai András (10) eredményességére alapozva izgalmas végjátékban 52-50-re verte a BEAC Öregfiúk együttesét, amelyből Zilahy Zoltán 21/3, Botár László pedig 13/3 ponttal zárta az összecsapást.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első félidőben Palatinus Miklós (17/9), Csuka Attila (15/9) és Torma Péter (12/6) vezérletével még jól tartotta magát az Unitef Céh, de térfélcsere után már egyértelmű volt a Vízi Balázs (34/6), Nagyfi László (20), Erős Csaba (12) trió vezette Bontó fölénye, amely végül 78-61-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első 3 negyedben egyértelműen irányítva a játékot a címvédő Külker elsősorban Szatmári Ákos (22), valamint Sándor Gábor (10) ponterős játéka révén magabiztos, 60-37-es győzelmet aratott a Chemol ellen, amelyből egyedül Varga Botond (20) jutott 10 pont fölé. 

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első negyedben megnyugtató előnyt szerzett az Igaz Bálint (18), Horváth Árpád (17/6), Tóth Sándor (13) trió vezette vendéglátó BLSE, ám a második 10 percben Zilahy (17/3) és Németh László (10) vezérletével feljött a BEAC-Öregfiúk együttese. Térfélcsere után a hazai csapat játszott pontosabban, így végül 54-40-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Sebesi Csaba (19/9) és Varga Botond (13) vezérletével a vendéglátó Chemol 14-6-ra nyerve az első negyedet alaposan ráijesztett a Bontó csapatára, amely a 3. negyed végéig ledolgozta hátrányát, a záró etapban pedig már egyértelműen fölényben játszva, végül elsősorban Erős (18/3), Nagyfi (11) és Kovács Attila (10) eredményességére alapozva 54-43-ra győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Félidőben még 4 pontos hátrányban volt az Unitef Céh a Mészáros Nándor (13/6), Szappanos Gábor (13) duó vezette Kisbojtár otthonában, ám a második félidőben egyértelműen fölényben játszva, Gyurácz Németh Iván (23/3), Palatinus (15/9) és Csuka (11/9) vezérletével fordítva végül magabiztos, 64-45-ös győzelmet aratott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Igazi csapatmunkával épített föl 30 pontos előnyt Ocskovszky Ákos (21/6), Sebestyén Tibor (18/6), Buzás Sándor (14/6), Sándor G. (14) és Szatmári Á. (11/6) vezetésével a 3. negyed végére az addig címvédőhöz méltón játszó Külker, ám a záró szakaszban hatalmasat hajrázó vendéglátó BKG DSE Senior együttese szorossá tette a találkozót, 10 ponton belülre került, de végül 88-80-as vendég siker született.

A teljes dobólista itt elérhető!

Udvariatlan vendéglátóként a Katona Sándor (23/9), Torma P, (13/3), Csuka A. (10/3), Gyurácz Németh I. (10) kvartett vezérletével az Unitef Céh alaposan meglepve a címvédő Külkert 9 pontos előnyt szerzett az első negyedben. A másodikban a "magukhoz térő" vendégek Ocskovszky Á. (23), Sebestyén T. (21/9) és Sándor G. (10) vezérletével fordítottak, s félidőben 5 ponttal vezettek, majd végig kiélezett, szoros második félidő után végül 71-67-re nyertek. 

A teljes dobólista itt elérhető!

Jól kezdett a mindössze 5 játékossal felálló vendéglátó BEAC Öregfiúk, amely Kovács László (17/9) és Zilahy (17/3) ponterős játékára építve a félidőben még 7 ponttal vezetett a Chemol ellen, de annak ellenére, hogy a vendégek közül csak Varga Botond (24) jutott 10 pont fölé, a térfélcsere után fordított, s végül 53-43-ra a Chemol győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első negyed után még  2 ponttal a BKG DSE Senior vezetett a Bontó KK otthonában, ám főleg a páros negyedekben dominálva a trónkövetelő Vizi B. (17/9), Lengyel Attila (16/9), Erős Cs. (13/3) és Nagyfi L. (12) vezetésével magabiztos, 83-54-es győzelmet aratott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Minden negyedet megnyerve aratott fölényes, 85-61-es győzelmet Szatmári (19), Gáll Csaba (15), Szűcs Sándor és Sándor G. (12-12) vezérletével a Külker a Kisbojtár csapata ellen, amelyből Mészáros N. 16/6, Dobó József 11, Szentirmai pedig 10 pontig jutott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az Unitef Céh-Chemol mérkőzést 20-0-lal jegyzőkönyvezték.

Végig irányítva a játékot, minden negyedet megnyerve aratott elsősorban Torma P. (20), Csuka A. (18/12), Gyurácz Németh I. (12) és Újvári Zsolt (11) eredményességének köszönhetően fölényes, 86-36-os győzelmet az Unitef Céh a BEAC Öregfiúk ellen, amelyből egyedül Zilahy Z. (11/3) jutott 10 pont fölé.

A teljes dobólista itt elérhető!

Mészáros Nándor (28/9), valamint Könye Zoltán és Kárpáti Tamás (10-10) vezérletével a Kisbojtár minden negyedet megnyerve győzött biztosan, 68-45-re a Vitkai János (10/6), Pörös Oszkár (10) duó vezette BLSE otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Remekül kezdett, s egy negyed után 16-4-es előnyt szerzett a Varga Botond (21), Sebesi Csaba (15/6) duó vezette vendéglátó Chemol a szigetszentmiklósi gárda, a BKG DSE Senior ellen. A folytatásban a vendégek átvették az irányítást, s végül 64-54-re nyertek.

A teljes dobólista itt elérhető!

 

A bajnokság állása ezen a linken tekinthető meg!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus