NB II: Csoportmérkőzések után - osztályozók előtt

A legjobbak számára következnek az osztályozók az NB I B zöld csoportjába való feljutásért, majd a négyes döntő.

Befejeződtek a küzdelmek a férfi NB II négy - keleti, közép A, közép B, nyugati - csoportjában. A legjobbak számára következnek az osztályozók az NB I B zöld csoportjába való feljutásért, majd a négyes döntő.

A keleti csoportban négy csapat, a Cegléd, a Sunshine NYIKSE, a DEAC Campusfesztivál 2018 és a Szolnok emelkedett ki. A záró fordulóban a Cegléd rangadót nyert Szolnokon, a DEAC viszont meglepő vereséget szenvedett az alsóházi Szentes otthonában, így a ceglédiek mellett a záró fordulóban a Vásárhelyi KS második csapatára 40 pontos verést mérő Sunshine NYIKSE csapatára "sütött a nap", a szabolcsi gárda lett a 2., s játszhat osztályozót.

Két gárda, az Újpest Megyeri Tigrisek, valamint a Honvéd U23-as versengett a bajnoki címért. A két élcsapat úgy végzett 1-1-re egymás ellen, hogy mindkettő a másik pályáján tudott nyerni. Az összevetéseben az újpestiek voltak jobbak, ráadásul az Újpest emellett csupán egyszer, a Honvéd fiataljai pedig kétszer "botlottak", így az újpestiek nyerték a csoportot.

A közép B-csoportban is két együttes, a Szent Pál Akadémia Cserpes-Trudi, valamint a MAFC-Martos versengett az első helyért. Mindkét alakulat 3-3 vereséggel zárta a csoportot, A két éllovas, ahogy a másik közép-csoportban itt is a másik pályáján tudott nyerni. A csoport elsőség 3 ponton múlt, a SZPA 12-vel győzött a Martos otthonban, a Martos pedig 9-cel kerekedett felül az SZPA-Cserpes Trudi pályáján.

Három együttes, a Soproni Tigrisek, a Szombathelyi ESE és a PTE-PEAC versengett a nyugati csoport elsőségéért, amely drámai módon a záró fordulóban dőlt el. A bajnokságot két riválisa otthonban 2 vereséggel kezdő soproniak győzni tudtak Zalaegerszegen, a szombathelyiek viszont kikaptak Dombóváron. Ezek után mind a soproniak, mind pedig a szombathelyiek 3-3 vereséggel zártak, a pécsiek 4 alkalommal kaptak ki. A soproniak saját pályájukon 79-63-ra verték a SzoESE együttesét, a két gárda szombathelyi összecsapásán pedig 80-71-es SzoESE siker született, így az egymás elleni összevetésben 7 ponttal a Tigrisek került ki győztesen.

Az osztályozón részt vevő 8 csapatban jó néhány korábban magasabb osztályban is megforduló kosaras szerepel. A két szerb játékot is foglalkoztató Pest megyei együttesben Gaál Róbert, Mondzinger Márk és Rezák Tamás is rendelkezik NB I-es múlttal, a nyíregyházi együttesből pedig a legismertebb játékos a város első csapatában, sőt Debrecenben is az élvonalban szereplő szlovén Brane Savic.

A közép A-csoportot megnyerő Megyeri Tigriseknél is több magasabb "régiókat" is megjárt kosaras nevével is találkozhatunk. Dejan Mladenovics több élvonalbeli együttesben is megfordult, Bojan Sormaz Jászberényben játszott, a két Surmann-fivér is éveken át játszott NB I B-ben, s ezt az évadot is egy osztállyal feljebb, a Salgótarján csapatnál kezdte.

A Honvéd fiataljainak többsége az NB I B-s együttesben is szerepel, sőt többen - így például Mucza Tamás és Bea Bence - a felnőtt gárdában is meghatározó szerepet tölt be.

A közép B-csoportot megnyerő SZPA-Cserpes Trudi együttesének magja, gerince évek óta együtt játszik, több éves munka ért be a csoportgyőzelemmel. A Martos egy hasonló alakulat, némileg idősebb "kivitelben", s meglehetősen bő játékoskerettel. Kwame Robert nem is olyan régen még a Honvédban játszott, s valamivel régebben még Temesvári Zsolt is játszott magasabb osztályban.
A nyugati csoportot megnyerő soproni együttesben is szép számmal szerepelnek korábbi élvonalbeli kosarasok, elég csak két centernek, Csaplár-Nagy Arnoldnak és Sallay Gábornak a nevét említeni, Balogh Gergely pedig hosszú éveken át volt az NB I B-s SMAFC húzóembere.

A szombathelyi egyetemi együttes pár éve megnyerte az egyetemi bajnokságot, fiatalos, lendületes, egységes, összeszokott társaság.

Következnek az osztályozók, amelyeken első lépésben a csoportelsők csoport másodikokkal találkoznak, majd a párharcok győztesei vesznek részt az NB II négyes döntőjében, ahonnan az első két helyen végző gárda jut föl az NB I B zöld csoportjába.

Az osztályozók párosítása:
Cegléd - Bp. Honvéd U23
Soproni Tigrisek - MAF-Martos
Sunshine NYIKSE - Újpest MT
SzoESE - SZPA-Cserpes Trudi

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus