Nehezen nyert a címvédő Győrben

Közel állt első győzelme megszerzéséhez az ELTE-Fortis, nehezen győzött Győrben a címvédő ELTE-BEAC, a MAFC pedig simán kikapott az Ajka vendégeként a Női Amatőr Nemzeti Bajnokságban a közelmúltban pályára lépő fővárosi együttesek közül.

Piros csoport

ELTE-Fortis - DEAC DSI 54-55

Ellentétes félidők mérkőzése. Az első félidőben a debreceni együttes 8 pontos előnyt szerzett. A harmadik negyedben a Hizsnyik Dóra (20 pont, 4 lepattanó), Kulcsár Bianka (11/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó), Kapornai Dóra (10/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda), Tarnai Klára (6 pont, 12 lepattanó) kvartett jóvoltából fordított a nyeretlen hazai együttes. Érdekesen alakult a záró etap, amelynek közepére a 8-2-vel indító hazai együttes 7 ponttal elhúzott. Egy 7-0-lal egalizáltak a vendégek, majd fej-fej mellett haladtak az együttesek, oly módon, hogy a hazaiak vezettek, a vendégek pedig egyenlítettek. Az utolsó szó azonban egy büntető formájában a vendégeké volt, akik minimális különbséggel nyertek.


Fehér csoport

Széchenyi KA Győr - ELTE-BEAC Újbuda 70-76

Az első félidőben jól tartották magukat a címvédő ellen a hazaiak. A harmadik negyedben Pusztai Petra (18/9 pont, 4 gólpassz), a Győrből a BEAC-hoz érkező Kovács Vanessza (16 pont, 18 lepattanó), Gocsmann Ágota (14 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Szabó Dóra (10/6 pont, 10 gólpassz) és György Tímea (10-10 pont és lepattanó) jóvoltából elhúztak a BEAC fiataljai, s 15 pontos előnnyel várhatták a záró etapot. Ennek elején 19 pontosra nőtt a vendég előny. Ekkor egy 9-0-lal 10 pontra zárkóztak föl a győri fiatalok, majd a hajrában egy 6-0-lal négyre - a címvédő, ha nehezen is, de nyert.

Ajka-Cserpes Trudi - MAFC 87-54

A 24-8-ra megnyert első negyedével lényegében eldöntötte a meccset a  hazai együttes. A két középső negyedben az egyedüliként jó dobóformát kifogó Horváth Enikő (15/9 pont) jóvoltából kiegyenlítetté tette a játékot a MAFC. A magabiztos hazai vezetést pillanatnyi veszély nem fenyegette, de a záró etapban azért rátettek még egy lapáttal az ajkaiak, akik fölényes győzelmet arattak.


Foto, Slide - beac.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus