Női Hepp-kupa: győztes a BEAC, bronzérmes a TF

Győzelemmel zárta a két, a női Hepp-kupa négyes döntőjébe jutó fővárosi együttes a sorozatot. A TF a bronzmérkőzést nyerte a Baja ellen, a BEAC pedig a fináléban a nyíregyháziak fölött diadalmaskodva elhódította a Hepp-kupát.

A bronzmeccsen a Baja az első félidőben még tartotta a lépést a TFSE együttesével, a nagyszünetben még csupán 2 ponttal vezettek Boros Zoltán tanítványai. A második 20 perc már meglehetősen egyoldalú játékot hozott. Németh Alma (20 pont, 13 lepattanó), Varga Barbara (17/6 pont, 8 lepattanó), Miháczi Dia (15 pont, 8 lepattanó) és Karlócai Julianna (12 pont, 18 lepattanó) vezérletével a lepattanózást 60-33-ra nyerve fölényes, 80-52-es győzelmet aratott a TF, így bronzérmet szerzett az idei sorozatban. 

A döntőben az első három negyed kísértetiesen hasonló forgatókönyv szerint zajlott. A nyíregyháziak 7-8 percig abszolút partiban voltak a BEAC élvonalban edződő fiataljaival, de a negyedek befejező periódusaiban Balogh Judit tanítványai rendre elléptek riválisuktól, s a különbség egyre csak nőtt. A záró negyedre a jól küzdő szabolcsi csapat játékosai belefáradtak a hosszabb kispaddal rendelkező BEAC üldözésébe, így a vége elég sima, 90-67-es BEAC-diadal lett, amelyet az egyetemiek elsősorban a remeklő, dupla-duplát elérő Suppán Anna (23/6 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz), a csapata játékát kitűnően szervező Pusztai Petra (18 pont, 7 gólpassz), valamint a sokoldalúságát újfent bizonyító Lelik Réka (17/3 pont, 4 szerzett labda, 6 gólpassz) jó és eredményes játékára építve vívott ki a négyes tornát rendező együttes.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus