Pécsett ért véget a Vasas sikerszériája

A férfi NBI/B piros csoportjában végig futott az eredmény, s az éllovas után a Honvéd, de volt tartása, s tisztes vereséget szenvedett. Hét győztes bajnoki után Pécsett kikapott a Vasas, Debreceni Dániel pedig dupla-duplával debütálva segítette idegenbeli győzelemhez a Tehetséges Fiatalok csapatát. A zöld csoportban a Budafok egy változatos mérkőzésen győzte le az erősen tartalékos Óbudát, a MAFC II pedig remek második félidei játékával fordított a Pápa ellen.

Piros csoport

OSE Lions - Bp. Honvéd 88-79

6 és fél perc elteltével 20-10-re vezett az NBI/B piros csoportjának éllovasa, az Oroszlány. Ezt követően nőtt fel a feladathoz a Honvéd, és kiegyenlítetté tette a játékot. Volt tartása Puskás Artúr legénységének, amely ettől kezdve tartani tudta a lépést az éllovassal. A mérkőzés nagy részében 10 és 15 pont közötti előnyt állandósított az Oroszlány. A Honvéd részéről elsősorban Mucza Tamás (24/3 pont), Stefán Dávid (24/3 pont, 12 lepattanó) és Máté Márk (10/6 pont, 4 lepattanó) tett arról, hogy nem szakadjon le a fővárosi együttes. Bár végig futott az eredmény után, a Honvéd az utolsó pillanatig sem adta föl. A végén 6 pontra is felzárkózott a Puskás-brigád, de az éllovas sikerét nem tudta kétségessé tenni, viszont a tartásra, a küzdeni tudásra a jövőben építhetnek Stefánék.

Vásárhelyi KS - Tehetságes Fiatalok Bp. 60-63

Azok után, hogy hét közben hazai pályán nagy verésbe szaladt bele, a szokásos kemény, szervezett védekezését hozva egy fordulatos mérkőzésen győzni tudott Hódmezővásárhelyen a Tehetséges Fiatalok csapata. A MAFC-tól a napokban érkező Debreceni Dániel 14 pontos - igaz 16 mezőnykísérletből -, 10 lepattanós dupla-duplával debütált, és Buzás Bence (12/6 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) is dupla-duplát ért el, a csapat legeredményesebb játékosa, Kerkai Ákos (15/6 pont, 9 lepattanó) egyetlen pattanóval maradt el ettől. A TF BP. sikeréhez még Beák Gábor (14/12 pont - 18 mezőnykísérlet, 3-3 szerzett és eladott labda) eredményességére is szüksége volt a kamaraerdei alakulatnak.

PVSK Kronosz - Vasas 89-73

A 8. fordulóban vette át Faragó Péter a Vasas irányítását, s vezetésével Bonyhádon, hazai pályán a Veszprém ellen, majd Oroszlányban, aztán a saját pályáján a Győrrel, majd a Honvéddal, már idén a Nyíregyházával, s hét közben a Békéssel szemben is diadalmaskodtak Boros Márkék. Pécsett ért véget a győzelmi széria, nagyon érződött a játékmester, Moravcsik Áron hiánya. Az első negyedben 31 pontot szerző pécsi fiatalokkal szemben 14 pontos hátrányba kerülő Vasasból Boros (26/9 pont, 3 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda) időnként magára maradt a pontszerzésben, rajta kívül csak Katona Róbert (13/9 pont, 4 lepattanó, 7 eladott labda) jutott 10 pont fölé, s a 24 eladott labda is közrejátszott abban, hogy megtört Faragó iránytásával a Vasas remek sorozata. 

 

Zöld csoport

Ford Ivanics Budafok - Óbudai Kaszások 88-69

A végeredmény biztos hazai győzelmet sejttet, ám az elvben kötelező hazai siker közel sem volt egyszerű a tartalékos, két kulcsjátékosát, Vámos Lászlót és Kollár Zsombort is nélkülöző óbudaiak ellen. Az első negyedben Tursics Krisztián (26/18 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) és Varga Dániel (21 pont, 4 lepattanó) vezérletével a Budafok sznte átrohant ellenfelén, s 10 perc elteltével 19 pontos előnyt szerzett. Ezt követően azonban - talán tudat alatt - a hazaiak lezártnak, befejezettnek, megnyertnek gondolták a találkozót. A Kaszások legénysége azonban a Kutrovich Bence (20/3 pont, 4 eladott labda, 3 gólpassz), Van der Meer Lóránd (19 pont, 8 lepattanó), Pintér Máté (16/9 pont, 3 eladott labda), trió vezetésével bátor, felszabadult, ügyes játékkal fokozatosan csökkentve hátrányát a záró etap közepén 2 pontra feljött. A tartalékos vendégekből sokat kivett a felzárkózás, a végén elsősorban Fehér Csaba (17/9 pont, 5 lepattanó, 9 gólpassz) jóvoltából újítani tudtak a hazaiak, akik egy 22-5-tel fejezték be a meccset, összességében 19 ponttal győztek.

MAFC II - Pápa 88-71

Félidőben még 9 pontos hátrányban volt a MAFC II, a 46. életévében járó Kálmán Lászlót (17/9 pont, 3 eladott labda, 7 gólpassz) nem tudták féken tartani a fővárosi fiatalok. Szünet után nagyot változott a játék képe - összeállt a MAFC II védekezése, a Katona Bence (30/9 pont, 9 lepattanó, 5-5 gólpassz és eladott, 3 szerzett labda), Bordács Soma (20 pont, 18 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda, 4 gólpassz), Vígh Marcell (19/3 pont, 3 gólpassz) trió vezérletével fordított, s végül biztos győzelmet aratott a MAFC II.


Foto, Slide - pvskpanthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus