TFSE-BEAC fővárosi finálé lesz a női másodosztályban

Mindkét elődöntő 2-0-lal ért véget a Női Amatőr Nemzeti Bajnokságban. A BEAC fiataljai két sima győzelemmel jutottak túl a Szegeden. Jóval szorosabb volt a TFSE-Nyíregyháza párharc, a szabolcsi megyeszékhelyen drámai végjátékban nyerte meg a második találkozót Boros Zoltán együttese.

A BEAC-Szeged visszavágó 4. percében még 4-4-re álltak a felek, utána azonban az egyik legjobbját, Lelik Rékát nélkülöző, jórészt az élvonalban edződő fővárosiak Barnai Judit (22 pont, 14 lepattanó, 3 gólpassz), az eredményessége mellett nagy mezőnymunkát is végző Pusztai Petra (15 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 gólpassz), valamint Suppán Anna (13/3 pont) vezérletével egy 17-2-es rohammal megnyugtató előnyt szereztek. A kiegyenlített, küzdelmes második negyed után a harmadikban a BEAC rátett még egy lapáttal, s végül fölényes, 74-45-ös győzelmet aratva 2-0-lal jutott a döntőbe.

A TF jól kezdett Nyíregyházán, s az első negyed üldözőversenyéből győztesen kikerülve 4 ponttal vezetett 10 perc után. A második etap közepén a hasznosan játszó Kováts Gabriella (8 pont,4 lepattanó) 2+1-es akciója egy 9-2es TF-roham kezdetét jelentette, amellyel 10 pontos előnyre tettek szert a Mányoky Judit (29 pont, 6-6 lepattanó és eladott, 3-3 szerzett labda és gólpassz), Miháczi Diána (13 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda), Varga Barbara (12 pont, 6 lepattanó) trió vezette vendégek. A félidő hajrájában egy 15-7-tel 2 pontra feljött, a majd lendületben maradt a tavalyi döntős Nyíregyháza, amely a 3. negyedben egy 5 pont körüli előnyt állandósított. A TFSE azonban nem "esett szét", volt tartása, s a negyed végén Boros Zoltán tanítványai  "elővezettek" egy 7-0-s futást, visszaszerezték a vezetést.

Az újabb fordulatot a záró etap kezdete jelentette, 8-0-s hazai rohammal indult a szakasz. A TF erre egy 8-0-lal felelt. Izgalmasan alakult a végjáték, az utolsó percre még 3 pontos TF vezetéssel fordultak a felek, de jött egy hazai tripla, majd dupla, s fordult a kocka. Az utolsó szó azonban a vendég TFSE csapatáé volt. Miháczi egyenlített, majd miután a TF kivédekezte a hazai akciót, a vendégek Mányokyval szemben szabálytalankodtak, akinek nem remegett meg a keze a vonalon, értékesítette a büntetőket, ezzel a TF Nyíregyházán is nyerni tudott - 76-74 lett a végeredmény -, s így bejutott a női másodosztály fináléjába. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus