Adria Liga hírek

Mivel az európai átigazolási piac már egy ideje nyitva van, egy nap viszont elképesztő mennyiségű hír gyűlik össze ezen a fronton, ezért pár nap múlva itt is napi rendszerességgel vezetjük majd a híreket, az NBA-hez megszokottan az öreg kontinens eseményeiről is beszámolunk majd. Ahhoz viszont, hogy a legfrissebb információkat, pletykákat tudjuk hova tenni, ismerni kell az eddigi történéseket is, úgyhogy a nagyobb bajnokságokból, illetve külön a magyarok kupaellenfeleiből érkezik egy kis összefoglaló a nyár eddigi eseményeiből. A magyarok EuroChallenge-ellenfelei után jöjjenek ma az Adria Liga csapatai!

Horvátország

A horvátok vesztettek egy helyet az elmúlt években elért helyezések miatt, így 4 helyett csak 3 csapatot indíthatnak jövőre, míg a szerbek 3 helyett 4-et - a Mega Vizura lesz az új tag, aki a kieső Split helyét veszi át.

A Cedevita nem sok aláírt játékossal rendelkezik egyelőre, de őket félteni nem kell, tekintve hogy egy feltörekvő, igen sok pénzzel rendelkező gárdáról van szó, valószínűleg megoldják a keret feltöltését a nyár hátralévő részében.

Bár sosem rendelkeztek ismeretlen edzőkkel - tavaly elfogyasztottak egy Bozsidar Maljkovicsot és egy Aco Petrovicot -, de a padon is történt egy kis stabilizálás, még ha ez a Cedevita közelmúltjának fényében egyelőre semmi biztosan nem jelent - 4 éves szerződést kötöttek a horvát válogatott szövetségi kapitányával, Jasmin Repesával, aki az Unicaja Malagától tér vissza Horvátországba.

A biztos távozók közül Ivan Buva nevét kevésbé ismerhetjük - a 22 esztendős horvát center, sok vizet nem zavart az együttesnél, a Siroki játékosa lesz jövőre. Luksa Andric viszont annál ismertebb kosaras, a horvát válogatott képzett erőcsatárának viszont borzasztó szezonja volt, nem egyszer került le a második csapathoz formahanyatlás vagy magatartásbeli, motivációs gondok miatt, így elvesztése mégsem akkora érvágás, mint azt először gondolhatnánk.

Egy játékossal sikerült hosszabbítaniuk egyelőre - két éves együttműködésben egyeztek meg Marko Tomassal, a gárda egyik húzóemberével, aki annak ellenére, hogy egy kitűnő mindenes, nem viselte túl jól, hogy az előző szezonban semmi nem sikerült csapata számára, inkább botrányaival hívta fel magára a figyelmet, miután megütött egy szurkolót a horvát kupa döntőjét követően.

Az érkezők közül kiemelendő a horvát válogatott kettes és hármas poszton is bevethető játékosa, Ante Delas. A 25 esztendős, 2 méteres kosaras a másik zágrábi alakulat, a Cibona neveltje, a legutóbbi két évet pedig Zadarban játszotta le. Bármennyire is kirakatcsapat a Cedevita, és emiatt az azonnali eredmények a legfontosabbak, szerződést kötöttek az 1997-es születésű Lovro Mazalinnal is, aki szintén a Cibonát hagyta ott a kedvükért. A már most 203 centis csatár az U18-as horvát válogatott oszlopos tagja volt az idén úgy, hogy két évvel fiatalabb, mint a többiek. A Sirokival szemben nemcsak játékost vesztettek, de nyertek is egyet, ugyanis még június végén megszerezték tőlük Ivan Ramljakot - a 23 éves kiscsatár valószínűleg csak a padra érkezik, éppen a másik új jövevény, Delas, és a hosszabbított Tomas mögül kap majd játékperceket.

A többször is említett Cibona egy fokkal előrébb jár talán a csapatépítésben, náluk valamivel világosabb a kép a távozókat és az érkezőket nézve is.

Ők is edzőt váltottak a nyáron - 4 éves szerződést kötöttek Neven Spahijával. A horvát mester hazatér, hiszen 2000-01-ben itt kezdődött edzői karrierje (horvát bajnok, kupagyőztes), és nem akármilyen csapatokat irányított - volt a Krka (szlovén bajnok, Adria Liga döntős, EuroCup döntős), a Lietuvos Rytas (Balti Liga bajnok, litván bajnok), a Maccabi Tel-Aviv (izraeli bajnok), a TAU Ceramica (spanyol bajnok), a Valencia (EuroCup győztes), és a Fenerbahce (török bajnok, kupagyőztes) edzője is. Az előző szezonban pihent.

Több játékosukat is sikerült megtartaniuk, ráadásul leginkább a húzóembereket. Ilyen például DJ Strawberry, akit hosszas huzavona után sikerült rábírni a maradásra - tavaly a Cibona legjobb pontszerzője volt az Adria Ligában 14.8-es átlaggal, és az egész bajnokság legjobb labdalopója (2.2). Maradásra bírták a tavalyi keret második legponterősebb tagját, Andrija Zizicet is. A 33 esztendős, rutinos center kitűnő évet tudhat magának - főleg az év vége sikerült neki jól, az Adria Liga utolsó 7 meccséből 6-szor 20 fölött termelt, jó százalékkal, és a horvát bajnokságot tükörsimán megnyerő gárda egyik legjobbja volt. A 175 centis, szezon közben érkező, amerikai irányító, Jerrell Blassingame egy fél év alatt meggyőzte a vezetőket, hogy magassága ellenére hasznos játékos, érdemes vele számolni jövőre is - 14.1 pontos, 5.8 gólpasszos Adria Ligás átlagával, és 45.2%-os triplázásával nem is volt nehéz dolga.

A távozók közül Lovro Manzalinról már említést tettünk, és olyan nagyon nagy név nincs is, aki elment volna - még tavaly, szezon közben távozott Tomislav Zubcic, Ante Masic és Justin Hamilton is. Hrvoje Kovacevic a Bundesligába szerződött, de teljes mértékben kiegészítő játékos volt, a 37 esztendős, veterán center, Sandro Nicevic pedig az olasz második ligában szereplő Upea Capo d'Orlandót választotta - ő szintén csak csere volt Zizic mögött, de az ő utolsó másodperces kosarának köszönhetően nyerte meg a horvát kupát a Cibona. A legkomolyabb veszteség a 19 esztendős Dario Saric távozása lehet, neki azonban még nincs szerződése az új szezonra senkivel sem.

Nagyon komoly erősítést hajtott végre centerposzton, ugyanis megszerezték kölcsönbe a Delashoz hasonlóan szintén horvát válogatott Darko Planinicet. A fiatal magasember tavaly az Adria Liga legjobb játékosa volt, amikor év közben elvitte őt a Maccabi Tel-Aviv. Első fél szezonja nem jött össze Izraelben, csapata pedig 300.000 dollárért odaadta őt erre a szezonra a zágrábiaknak. Zizic-csel egészen félelmetes párost alkothatnak majd.

Még egy komolyabb igazolása volt az utóbbi napokban a Cibonának - a MontePaschi Siena (új nevén Mens Sana Basket) kiegészítőjátékosával, Matt Janninggel sikerült megegyezniük. A dobóhátvéd két évet játszott Olaszországban, miután két évig sikertelenül próbálkozott a D-Ligából bekerülni az NBA-be. Ennek ellenére a hírek szerint most többen is érdeklődnek iránta a világ legjobb bajnokságából, Cibonával kötött szerződése pedig augusztus 10-ig NBA-kilépési lehetőséget tartalmaz - azaz ha addig megegyezik bármelyik NBA csapattal, akkor ingyen leléphet, augusztus 10-e után viszont már nem. A fiatalokra is figyelnek persze Zágrábban - leigazolták az U19-es horvát válogatott egyik alapemberét, Martin Junakovicot. Az irányító a Sibenik együttesétől érkezik a Cibonához.

A harmadik horvát együttesnél, a Zadarnál egyelőre óriási a köd, csak távozókról tudni.

A Cedevitánál már említettük, hogy Ante Delas elhagyta a csapatot, de még nála is nagyobb érvágás, hogy Romeo Travis is távozott. Az amerikai erőcsatár a pontlista 4., a lepattanólista 2., a labdaszerzési lista 9., és az összesített MVP-rangsor 2. helyén végzett, óriási veszteség az ő lelépése - az ukrán Himiknél folytatja majd Travis. Szintén nem lesz jövőre a keret tagja a másik amerikai idegenlégiós, Chaisson Allen sem, aki a lengyel első osztályban szereplő Siarka Jezioro Tarnobrzeghez igazolt, ő viszont egyáltalán nem számít komoly vérveszteségnek, tekintve hogy az Adria Ligában 5 pontot sem tudott átlagolni, azt is pocsék százalékkal.

A legjobb hír az, hogy a gárda saját nevelésű játékosa, a horvát válogatott egykori oszlopos tagja, Marko Popovic bejelentette, hogy szívesen tér vissza majd a klubhoz. Ez előtt még az Euroligában is akar játszani, úgyhogy aláírt az Euroliga-selejtezős Himki Moszkvához - később azonban nagyon kevés pénzért is hazatérne, hogy segítse a fiatalok fejlődését, és közel legyen ahhoz a környezethez, amelyben nevelkedett.

 

Szerbia

A Partizan nagyon szépen egyben tartotta a keretét - egy-két nagyobb hiányzót leszámítva a tavalyi csapatra építhetnek idén is. Ettől függetlenül komoly problémáik lehetnek, mert a csapat elnöke, Predrag Danilovics azt nyilatkozta, hogy jelenleg nincs pénzük a hazai bajnokságra, az Adria Ligára és az Euroligára is, 1.5 millió euróval tartoznak a játékosoknak, és az adók miatt ez az összeg kicsit nagyobb is.

Legkomolyabb veszteségük a 24 éves Vlagyimir Lucsics távozása, aki a spanyol Valenciához igazolt három évre. Egy másik kiscsatáruk, Marko Csakarevics is otthagyta a klubot. A két fél útjai közös megegyezéssel váltak el egymástól - Csakarevics állítólag kevesellte a meccsenkénti 20 percet, amit kapott, ezért kezdeményezte szerződése felbontását. A játékos iránt jelenleg a Buducsnoszt és a Radnicski is érdeklődik. Egy olyan játékos is távozott, akivel mi nem is találkozhattunk - a 17 esztendős montenegrói irányítóban, Andrej Magdevskiben akkora potenciált látott a Real Madrid, hogy el is vitték őt Szerbiából.

Arról semmit nem tudni, hogy Nemanja Gordic hova szerződik, de az biztos, hogy az év közben szerzett bosnyák hátvéd nem lesz a jövő évi keret tagja. Djordje Gagics esete még a levegőben lóg, ő lehet, hogy marad a csapatnál, de a belga Telenet Oostende erősen érdeklődik iránta a hírek szerint.

Az anyagi gondok ellenére Lucsicsot leszámítva marad a csapat gerince, azaz Davis Bertans, Leo Westemann, Joffrey Lauvergne, Bogdan Bogdanovics, Dejan Muszli, Dragan Miloszavljevics, Nikola Milutinov és Mladen Djordjevics is - az egészen elképesztő tény az, hogy közülük Miloszavljevics született egyedül 1990 előtt, ő is 1989-ben, a többiek pedig mind 1991 után. Lauvergne-nek volt a legmozgalmasabb nyara ebből a névsorból - őt az 55. helyen kiválasztotta az NBA drafton a Memphis Grizzlies, igaz, azonnal cserélték is a Denver Nuggetshez Darrell Arthurrel együtt Kosta Koufosért cserébe.

Egyetlen érkező van eddig - közép-Európa egyik legnagyobb centertehetsége, Djoko Salics. A 18 esztendős, 210 centi magas bosnyák center Szarajevóból teszi át székhelyét a térség legjobb csapatához.

A Crvena Zvezda komoly átalakuláson ment át idén nyáron annak ellenére is, hogy sok játékosuk megmaradt az előző évből, több kulcsember is érkezett azonban, merőben más lehet a csapat összképe jövőre.

Ami biztos, hogy a csapat legnagyobb sztárja, Igor Rakocsevics nem lesz jövőre a játékoskeret tagja. Három hete még gondolkodott a legenda, hogy egy évet még lehúzzon-e külföldön, vagy azonnal a Zvezda egyik vezetőségi helyére lépjen, de annyi biztos, hogy itt játszani már nem fog, 8-as mezszámát pedig visszavonultatja a klub. Szintén nem tér vissza az együtteshez Vuk Radivojevics. Az ő szerződése lejárt, és nagyon úgy tűnik, hogy a csapatnak esze ágában sincs megtartani a kosarast. Ugyancsak távozik Bojan Szubotics - a 22 esztendős erőcsatár alig kapott lehetőséget az utóbbi időben, így úgy döntött, vált - új csapata a montenegrói Buducsnoszt lesz. A negyedik biztos lelépő pedig a macedón válogatott centere, Predrag Szamardziszki, aki év közben érkezett az együtteshez, és most Törökországban, a Mersin alakulatánál folytatja pályafutását.

A kezdőcsapat négy tagját is sikerült maradásra bírni. Sikerült meghosszabbítani a szerződését a center Rasztko Katicsnak, az erőcsatár Borisz Szavovicsnak, a kiscsatár Marko Szimonovicsnak, és az amerikai irányítónak, DeMarcus Nelsonnak is - csak Rakocsevics hiányzik majd. Közülük egyértelműen Szavovics megtartása volt a leglényegesebb, tekintve hogy az MVP listán negyedik helyen végzett, és az egész Adria Liga legjobb lepattanózója volt az előző szezonban. Mellettük két 20 éves fiatal, az egyes poszton játszó Alekszandar Cvetkovics és az erőcsatár Luka Mitrovics is a Zvezdánál folytatja.

Hiába maradt meg azonban a kezdőcsapat négy tagja is, erősen valószínű, hogy legalább Szimonovics kikerül majd innen, ugyanis június végén három éves szerződést kötöttek Blake Schilbbel. Az amerikai, mindkét csatárposzton bevethető játékos neve ismerős lehet, hiszen az Elan Chalon legjobb játékosa volt két éve is, amikor a franciák a Szolnokkal találkoztak, tavaly pedig az Euroligában is elképesztően jó teljesítményt nyújtott, nem meglepő, hogy gondolkodás nélkül toltak elé ilyen hosszú szerződést. Nem volt még vége a sztárok igazolásának, ugyanis egy nappal később szintén három évre kötötték le a Union Olimpija 23 esztendős dobóhátvédjét, Jaka Blazicot, akinek Rakocsevics pótlása lesz a feladata - ponterőssége alapján képes is lehet erre.

Még két komolyabb szerződést kötöttek. Egyrészt hoztak Nelson nyakára egy másik amerikai játékmestert - a múlt hét közepén lett hivatalos, hogy megállapodtak Charles Jenkinsszel. A Golden State Warriorsnél és a Philadelphia Sixersnél is megforduló egyes nem tudott megragadni az NBA-ben, nem kapott túl sok bizonyítási lehetőséget egyik helyen sem, így most úgy döntött, megpróbálkozik egy másik kosárkultúrában. Másrészt a palánk alatti részleget egy igazi óriással toldották meg - két éves kontraktust kötöttek a Mega Vizurától érkező, 25 éves, 222 centi magas Boban Marjanoviccsal. A középjátékos tavaly Szerbiában 16.9 pontot és 11.7 pattanót átlagolt, és nemcsak a gyengébb ellenfelek ellen, de a Zvezda elleni elődöntőben is hozta átlagait, valószínűleg itt győzte meg a belgrádiakat, hogy azonnal meg kell venniük.

A jelen eredményei mellett ők is figyelnek az utánpótlásra - két 17 éves szupertehetséggel, a hármas poszton játszó Danilo Osztojiccsal, valamint a kiscsatárként és erőcsatárként is bevethető Marko Radovanoviccsal erősítettek. Kérdéses, hogy a nagy terveket szövögető belgrádi klubnál mennyi játéklehetőséget kaphatnak.

Jelen pillanatban egy pletykában szerepelnek még - nagyon szeretnék megszerezni Nik Caner-Medley-t a Maccabitól. Az amerikai kiscsatár kivásárlási ára túl magas, így most a két klub egy kölcsönadási szerződésen dolgozik, amely alapján a Zvezda állná a játékos jövő évi fizetésének jó részét, cserébe a játékjogáért.

A Radnicski egyelőre túl sok igazolt játékossal nem rendelkezik, de fellélegezhetnek, hogy egyáltalán elindulhatnak a EuroCupban és az Adria Ligában - a szerb bajnokságban nem tudták kiharcolni a részvételt, az Adria Ligába csak úgy nyertek bebocsájtást, hogy a Vojvodina anyagi helyzete miatt nem tudta vállalni az indulást.

Ettől függetlenül lehet gondjuk bőven az új szezonban, mivel a tavaly náluk játszó Terrico White feljelentette őket a FIBA-nál - állítólag 105.000 dollárnyi fizetésével tartoznak neki, amit ha megítél a kosarasnak a szervezet, akkor az eléggé érzékenyen érintheti a klubot.

Több távozója is van már az együttesnek. Stefan Sinovec az MZT Szkopje játékosa lesz a következő évben, a bosnyák válogatott centere, Ratko Varda pedig az Adria Ligába most bekerülő Mega Vizuránál folytatja. Szintén a Split helyét átvevő szerb együtteshez távozott a fiatal irányító, Nenad Miljenovics is, a csereirányító, Danilo Mijatovics pedig Lengyelországba, az Anwil együtteséhez szerződött. A rutinos játékmester, Szteven Markovics Ausztráliába, a Towsnville Crocodiles csapatánál játszik majd, míg a két, szezon közben érkező kosaras közül a svájci center, Kyle Visser a német New Yorker Phantoms Braunschweig, míg Uros Nikolics a tavalyi alapszakaszgyőztes Igokea játékosa lesz.

Az látható, hogy a tavalyi keret húzóemberei közül Sinovec, Markovics és White sincs már a keretben, de a többieknek sincs még aláírt szerződése, így a tavalyi Adria Liga MVP, Alekszandar Csapin, Matthew Amaning, Milos Boriszov és Bojan Krsztovics jövője is lóg a levegőben, elég jó esély van rá, hogy egy teljesen új Radnicskit láthatunk a következő évben.

Ha ők négyen mennek, akkor az előző keret legjobb 8 játékosából összesen egy ember, a 24 esztendős, 210 centi magas, kintről és bentről is veszélyes magasember, Sztefan Bircsevics marad csak. Rajta kívül még ketten, Sztefan Jovics és Milos Dimics maradnak még a következő évadra, de egyikőjük sem volt tagja még az aktív rotációnak sem.

A klub elnöke, Alekszandar Mitrovics a sajtónak azt nyilatkozta, hogy idén sokkal több hazai játékost akarnak a keretben tudni, mint amennyire tavaly példa volt, ezért megpróbálják leigazolni majd Szava Lesicset és Dusko Bunicsot. Az erőcsatárként és centerként is használható Lesics már játszott mindkét nagy belgrádi klubban, a Zvezdánál és a Partizánnál is, az előző idényben pedig az ukrán Himiknél pattogtatott. Bunics ennél közelebbről érkezne, ő ugyanis a Buducsnoszt centere volt tavaly - és a hírek szerint a mai napon már szerződést is kötöttek a felek.

A biztos érkezők névsorából a legutóbbi DJ Seeley, aki most végzett a California State egyetemen, és a pontszerzés mellett egészen jó kiszolgáló is, ráadásul a triplavonal mögül is jól céloz. Mellette Nikola Kalinics leigazolása sem csak pletyka már. A 22 esztendős szerb hármas a Vojvodina együttesétől érkezik majd. Nemcsak fiatalokkal tölti fel azonban keretét a kragujevaci alakulat - még Kaliniccsal egy napon megegyeztek a 30 esztendős irányítóval, Marko Marinoviccsal is, aki már megjárta fél Európát, most a bolgár Levszki Szófiától érkezik vissza Szerbiába, és valószínűleg Markovics pótlása lesz a feladata.

A Split helyét átvevő Mega Vizura érdekes csapat lesz, tekintve hogy Misko Raznatovics a tulajdonos, aki a BeoBasket nevű játékosügynökséget is birtokolja - nem nehéz kitalálni, hogy saját játékosaik felfuttatása a legfőbb cél. Utánpótlásuk viszont olyan szintű - illetve okosan gyűjtik össze a fiatal tehetségeket máshonnan is -, hogy ezzel a kerettel is bejutottak a szerb bajnokság elődöntőjébe, és mindössze 2-1 arányban kaptak ki a Crvena Zvezda ellen, úgyhogy keretük ismeretlenségétől függetlenül hatalmas hiba lenne őket leírni.

Komoly hátrány, hogy két rutinos húzóemberük távozott. A 28 esztendős, mindkét csatárposzton bevethető Novica Velicskovics a németek kirakatcsapatához, a Brose Baskets Bamberghez igazolt - korábban a Partizan és a Real Madrid is játékosa volt, nem akárkiről van tehát szó -, Boban Marjanovicsról pedig már tettünk említést a Zvezdánál, az ő palánk alatti jelenléte, illetve annak hiánya komolyan befolyásolhatja a csapat következő szezonbeli eredményességét.

Mint már a Radnicskinél említettük, két játékos érkezik onnan. Ratko Varda feladata lesz valamennyire pótolni Marjanovicsot - bár utóbbi most már jobb játékosnak számít a bosnyáknál -, Nenad Miljenovics pedig szépen illik a csapat filozófiájába. Ugyanez igaz a 22 esztendős montenegrói magasemberre, Nemanja Radovicsra, aki a görög első osztályból, a KAO Dramastól teszi át székhelyét a liga harmadik belgrádi csapatába.

A Miljenovicsnál említett filozófia kristálytisztán megmutatkozik a megtartott játékosoknál. Egyetlen rutinos kosarassal hosszabbítottak csak, a 33 esztendős magasemberrel Goran Csakiccsal, aki a palánk alá hozza a rutint Vardával karöltve. Rajta kívül nyolcan maradtak a tavalyi keretből, közülük a 21 esztendős Marko Lukovics a legidősebb, a többiek - Vaszilije Micsics, Nemanja Krsztics, Nemanja Dangubics, Andrija Bojics, Szasa Avramovics, Pavle Reljics és Nikola Jokics - maximum 20 évesek. A legfiatalabbak Jokics (18) és Micsics (19), ők ketten az U19-es világbajnokságon voltak a szerb válogatott tagjai - Micsics a keret első számú irányítójaként -, míg a többiek Dangubics kivételével az U20-as Eb-n vettek részt.

 

Szlovénia

A Union Olimpija elég nagy változásokon ment keresztül már a tavalyi szezon alatt is - a San Antonio Spurs kivásárolta tőlük Aron Baynest, ők elküldték Dylan Page-t, így év közben változtak meg az elvárások a csapattal kapcsolatban. A nyáron is történt egy s más, ám az elnök kijelentette, idén nem nagyon szeretne az előző évekhez hasonló szerencsétlenkedést - négy éve nem nyertek szlovén bajnokságot például, a nemzetközi mezőnyben pedig csak a vert mezőnyben vannak folyamatosan.

Bepróbálkoztak július elején a szlovén legendánál, Jaka Lakovicnál is, akinek évi 150.000 eurós ajánlatot tettek, ám próbálkozásaikat siker nem koronázta.

A kivételesen jó fiatalok közül többen is távoztak. A gárda kezdő irányítója, az egyik legnagyobb szlovén tehetségként kezelt, 21 esztendős Klemen Prepelic a török Banvit játékosa lett. Ugyancsak fiatal szlovén húzóembert vesztettek Jaka Blazic személyében - a 23 éves dobóhátvédet a Zvezda szerezte meg. Nem szlovén, de komoly tehetségként számon tartott távozó a bosnyák-finn kettős állampolgársággal rendelkező, 18 éves erőcsatár, Emir Sulejmanovic, akire a katalán sztárklub, a Barcelona csapott le. A rutinos kiegészítők közül Teemu Rannikkóval sem találkozhatunk már, ő hazament Finnországba, a Kataja együttesét erősíti majd.

Teljesen azért nem esett szét a csapat, öten maradtak, és legtöbbjük igen fiatal. Drazen Bubnic-csal sikerült a megegyezés, a szlovén hármas-négyes átmenet egy évet még biztosan marad a Unionnál - ő az egyetlen 1990 előtti születésű, aki a tavalyi keretből maradt, és ő is csak 27. A legfontosabb talán az, hogy a Baynes távozását követően kezdő centerré tett, 21 éves, 217 centis center, Alen Omic a maradók táborát erősíti, és ugyanez igaz a 23 éves, kintről veszélytelen, a festékből viszont halálos kiscsatárra, Dino Muric-ra, illetve a finn válogatott hátvédjére, a 22 éves Sasu Salinra is. Ők hárman azok, akik már tavaly is a jobbak közé tartoztak, az összes többi tavalyi húzóember - Prepelic, Blazic, Rannikko - máshol kezdi majd az idényt. A 20 esztendős játékmester, Luka Rupnik is maradt, de ő tavaly nagyon kevés lehetőséget kapott, nem valószínű, hogy ez idén változna.

Amerikaikkal erősítettek eddig főként. Négy nappal ezelőtt jelentették be Cedric Jackson leigazolását. Az irányító 12 meccset játszott az NBA-ben még a 2009-10-es szezonban, ám egy évnyi hiábavaló próbálkozás után az Új Zéland-i New Zealand Breakershez igazolt, ahol az előző két esztendőt töltötte. Tavaly a bajnokság legjobb játékosának választották (14.6 pont, 5.9 pattanó, 6.9 gólpassz, 2.8 labdaszerzés), idén nyáron pedig a Heat és a Blazers nyári ligás csapatában is játszott. Még két hete sincs, hogy Alex Stephensonnal is megegyeztek. Az amerikai magasember a North Carolinára és a USC-re járt, tehát elég jó kosárprogrammal rendelkező egyetemeken tanulta a szakmát. 2011-ben a görög Panioniosnál kezdte profi karrierjét, de a teljes tavalyi esztendőt kihagyta, ezek után érkezik most az Olimpijához. Legfrisebb igazoltjuk az amerikai Kodi Augustus, akivel tegnap kötöttek szerződést. A mindkét csatárposzton használható, tavaly 43.5%-os triplamutatóval záró kosaras nemrég fejezte be az egyetemet, és egy Uruguay-i, valamint egy ausztrál kitérő után az előző évben Svédországban kosarazott.

Egy hónapja a ponterős litván kiscsatár, Daividas Gailius is szignózott náluk. A 25 esztendős, 2 méter magas hármas a VTB Ligában szereplő litván Neptunas együttesétől érkezik.

A másik szlovén együttesről, a Krka Novo Mestóról már az EC-ellenfeleknél meséltünk, de ismétlés a tudás anyja.

Egyetlen játékosuknak sincs szerződése az előző szezonból, de ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy közülük csak Uros Lucsics távozott egyelőre, ő a szintén Adria Ligás MZT Szkopjét fogja erősíteni a következő idényben.

Régi-új edzőjük van: Alekszandar Dzsikics 2009 és 2011 között már irányította az együttest, méghozzá nem is kis sikerrel. 2010-ben az ő vezetésével lettek 7 esztendő után újra bajnokok (a 2002-03-as csapat tagja volt Báder Márton is), egy év múlva pedig nemcsak megismételték ezt, de begyűjtötték mellé a EuroChallenge trófeát is, az Adria Ligában pedig harmadikok lettek, így elődöntőbe jutottak. A hatalmas sikerek ellenére váltottak a vezetők, most azonban visszanyúltak az egyszer már beváló edzőhöz, két éves szerződést kötöttek Dzsikiccsel.

Július közepén két névvel erősödtek. Egyrészt elvitték a Zlatorogtól a szlovén swingmant, Luka Lapornikot, másrészt egy, a magyarok számára ismerős névvel, Zvonko Buljannal is megegyeztek. Mint ismeretes, Buljan tavaly több csapatot, többek közt a Körmendet is megjárta - korábban a Szolnok ellen a Telekom Bonn színeiben járt Magyarországon -, az előző szezont pedig a Keravnos együttesénél fejezte be.

Mellettük első éves amerikaiakkal próbálkoznak - két, az egyetemet frissen befejező játékossal egyeztek meg eddig. Szerződést kötöttek a Wichita State-n játszó irányítóval, Malcolm Armsteaddel, és a Michigan State-t erősítő centerrel, Derrick Nix-szel - utóbbival nem nagyon teketóriáztak, három éves szerződést kapott azonnal. Armstead kitűnő játékmester, de a kinti dobások nem tartoznak az erősségei közé - pedig az egyetemen közelebb van a triplavonal, mint Európában -, Nix pedig igazi jómunkásember, nem a pontszerzéssel, inkább a centerek egyéb feladataival van elfoglalva.

Ötödik érkezőjük a bosnyák swingman, Jasmin Hukic, aki korábban nagy nevű csapatok - Benetton Treviso, BC Donyeck, Union Olimpija, Asseco Prokom - játékosa is volt, de az előző szezonban összesen egy meccsen lépett pályára az iráni Petrochimi gárdájában. Nem akárkiről van szó, hiszen a 33 esztendős játékos korábban a bosnyák válogatott kapitánya is volt.

 

Bosznia-Hercegovina

A tavalyi alapszakasz győztese, az Igokea nagy változásokon ment keresztül az utóbbi 1-2 hónapban, megtippelhetetlen, jövőre mire lesznek képesek, bár bosnyák játékosuk most is alig lesz.

Játékost alig tudtak megtartani a tavalyiak közül. Négyen már biztos mennek: a cseremagas, Milos Komatina hazamegy a Buducsnoszthoz, a szerb cserecenter, Nenad Sulovics az osztrák Zepter Vienna játékosa lesz, a csereirányító, Filip Adamovics a román bajnok CSU Asesoft Ploiestinál folytatja, és az eddigi legnagyobb veszteség, hogy az amerikai hátvéd, Clifford Hammonds a német Alba Berlin alkalmazásában áll már. Corsley Edwards és Branko Jorovic egyelőre nem rendelkeznek szerződéssel sehol sem, mindkettejük távozása nagy érvágás lenne, bár a keretet már feltöltötték nélkülük is.

Összesen három embernek van kontraktusa egyelőre a tavalyi keretből, közülük ketten viszont meghatározó alakjai voltak a története legjobb évét produkáló együttesnek. Sinisa Stemberger és Milan Dozet is egy-egy évet hosszabbítottak. A fontos hosszabbítások közé vehető, hogy edzőjük, Dragan Bajic is marad - ráadásul két évre, pedig sokáig úgy volt, hogy távozik a gárdától. A harmadik játékos, aki megint itt kezdi majd a szezont, az a 22 esztendős, 3-4-es átmenet, Aleksandar Radukic, aki az Adria Ligában alig kapott játékidőt, a bosnyák bajnokságban viszont szépen használta ki azt a meccsenkénti majdnem 20 minutumot, amit Bajic szánt neki.

E hónap elején két játékos érkezését jelentették be. Nikola Gacesa 205 centi magas, 26 éves, szerb kosaras, aki négy évet játszott a Florida egyetemen, most pedig a szlovén Helios Domzalétől érkezik a bosnyák bajnokhoz. Drasko Knezevic 20 esztendős, tehetséges, bosnyák irányító, aki a Mladost együttesnél játszott még az előző esztendőben. Úgy is erősítettek, hogy gyengítettek egy ellenfelet - a Szkopjétől érkezett az együtteshez a macedón válogatott Borisz Bakics, aki egy szezon erejéig erősíti majd az Igokeát. Bakics mellett még egy rutinos embert igazoltak - 32 esztendős szerb irányító, Miljan Pavkovics a CEZ Nymburktól érkezik. A palánk alá leigazolták a szerb Uros Nikolicsot, aki tavaly a Szkopje és a Zvezda színeiben is játszott.

Több amerikait is igazoltak már a következő szezonra. Legutóbb a La Salle egyetemen végző Ramon Galloway-t sikerült megszerezniük. Az irányító tavaly 17.2 pont mellett 3.7 gólpasszt átlagolt, kintről pedig 41.2%-kal tüzelt. Egy másik amerikai egyes is érkezik - az olasz másodosztályból Keddric D'Wayns Mays. A Givova Scafati volt játékmesterének szintén inkább a pontszerzés a profilja, tavaly 17.2 pont mellett csak 3.3 gólpasszt átlagolt. A palánk alá Nikolics párjának a libanoni ligában 20.1 pontot és 16.9 lepattanót átlagoló Michael Frasert választották - brutális statisztikák egy gyenge bajnokságból, meglátjuk, mennyit tud komolyabb ellenfelek is Fraser.

A másik bosnyák induló, a Siroki ennél jóval rosszabb összképet mutat, rendesen szétestek - és már tavaly sem voltak túl acélosak - és egyelőre alig van igazolt játékosuk, nagyon sok tennivaló van még ezzel a csapattal - a Zadar mellett ők állnak a legkevésbé készen a szezonra.

Senkit nem sikerült megtartaniuk a tavalyi keretből, és a legtöbben már alá is írtak máshova. A két amerikai közül a magasember, Rashaun Freeman már biztosan nem tér vissza, ő az izraeli első osztály felső részébe tartozó GreenTops Netanyát erősíti majd jövőre, Jonathon Jonesnak egyelőre nincs szerződése egyik együttessel sem. A többi húzóember közül Marko Sutalo szintén nem kelt még el, Zeljko Sakic viszont az olasz élvonalba, a Sutor Montegranaróhoz igazolt, Ivan Ramljakról pedig már beszámoltunk a Cedevitánál, ő sem lesz jövőre a Siroki játékosállományának tagja.

Mindössze három játékost igazoltak eddig. Közülük talán a legnagyobb reményt a 22 éves horvát center, Ivan Buva iránt táplálhatják - a fiatal kosaras a Cedevitától érkezik Boszniába, gyakorlatilag helyet cserélnek Ramljakkal. Sikerült szerződést kötniük a Split 21 esztendős, egyelőre nagyon fakezű irányítójával, Toni Katic-csal, illetve a KK Zagreb gárdájától egy kifejezetten jó kezű, tavaly 42.6%-kal triplázó hármast szereztek Tomislav Petrovic személyében.

Egyelőre ennyi, úgyhogy a Sirokinál a következő 1-1.5 hónap kapkodósan fog telni az igazolásokat tekintve.

 

Macedónia

A macedón MZT Szkopje egyelőre várakozó állásponton van. Igazolnak is, de nagyon sok tavalyi játékosuk jövője lóg a levegőben, így a tavaly a leginkább macedón válogatottakra, és 1-2 külföldire építő csapat ereje eddig belőhetetlen.

Új edzőjük van - a tavaly a Crvena Zvezdánál megbukó Vlada Vukoicsics irányítja majd az együttest a következő szezonban

Két biztos távozójuk van az aktív rotációból. Az amerikai kiscsatár, Noah Dahlmann a bolgár Balkan csapatához igazolt, míg Borisz Bakicsról az Igokeánál beszéltünk már. Nincs még szerződése a kiváló palánk alatti kettős két tagjának, Todor Gecsevszkinek és Gjorgij Csekovszkinak sem, de a másik két macedón válogatott, Damjan és Ognjen Sztojanovszki is még arra vár, hogy valaki egy nekik tetsző ajánlattal kínálja meg őket.

Ketten egészen biztosan maradnak, ráadásul mindketten fontos szerepet játszottak a tavalyi keret sikerességében. Az amerikai swingman, Cade Davis nem is csak alapembere, de kezdőjátékosa volt a csapatnak, és amerikaiakhoz képest kifejezetten önzetlen, sokoldalú kosarast ismerhetett meg mindenki a személyében. Nikola Otasevics szintén fontos szerepet játszott, elég jól dobott kintről, és előtérbe helyezte, jól szolgálta ki a többieket, ami a pontszerzőkben dúskáló állomány miatt fontos volt.

Két ember igazoltak a hátvédsorba - egyikőjükről, Stefan Sinovecről már ejtettünk szót a Radnicskinél. Mellette sikerült megint egy macedón válogatottat szerezniük - az irányító Alekszandar Kosztoszki két évre kötelezte el magát a bajnokhoz. A játékos az előző két szezont a szintén macedón Kumanovónál töltötte, az előző idényben 20.7 pontot átlagolt.

A palánk alatt Csekovszki és Gecsevszki maradásától függetlenül megpróbáltak erősíteni. Július elején leigazolták Uros Lucsicsot is. A 30 éves szerb erőcsatár - aki egyébként az ex-Partizanos Vlagyimir Lucsics idősebb testvére - a Krka Novo Mestótól teszi át székhelyét Macedóniába. A 25 esztendős amerikai magasember, Justin Reynolds pedig a francia első osztályból, a JA Vichy együttesétől érkezik - bár elvileg centerként is használható, 204 centije miatt erre valószínűleg az Adria Ligában nem kerül sor.

 

Montenegró

A Buducsnoszt sincs még közel sem készen, ám ők több meghatározó emberükkel is megegyeztek már a közös folytatásról, és látszólag nagyon komoly, főként a hazaiakra építő csapatot hoznak össze idén is.

A tavalyi keret két legjobbja már biztosan marad, miután Aleksza Popovics és Cedomir Vitkovac is élő szerződéssel rendelkezik a következő esztendőre - ők ketten a gárda legjobb pontszerzői, kiszolgáló és lepattanózói közé tartoztak, nem egy kategóriát nyertek ezek közül házon belül. Szintén húzónévnek számított Demarquis Bost, az amerikai irányító a Mississippi State-n végzett tavaly nyáron, és még egy esztendőt biztosan marad a montenegrói sztárklubnál. A negyedik, és idáig utolsó biztos maradó a gárda cserekettese, Marko Popovics.

Az érzékeny veszteségek közé tartozik a 24 esztendős, szerb center, Dusko Bunics, aki a mai napon írt alá a Radnicskihez, ő mindenképpen hiányozni fog a palánk alól. Főleg úgy, hogy egyelőre sem az erőcsatár, Sztrahinja Milosevics, sem a finn válogatott centere, Gerald Lee nem rendelkezik szerződéssel, úgyhogy a Buducsnoszt egyelőre kifejezetten üres a festékben, pedig mindhárom említett név azok közé tartozott, akiken tavaly állt vagy bukott egy-egy győzelem. Ugyancsak nincs szerződése a 23 éves dobóhátvédnek, Vlagyimir Mihajlovicsnak, de tekintve hogy válogatott bedobót igazolt már a csapat, lehet, hogy vele nem is számolnak.

Az érkezők névsorát a montenegrói válogatott Szuad Sehoviccsal kell kezdeni, aki a tavaly a Szolnokban játszó Szead idősebbik testvére, és két éves kontraktust kötött a klubbal. A 26 esztendős swingman tavaly az ukrán Himiknél riogatta az ellenfeleket, most hazatért hazája legjobb csapatának hívására. A másik két új név is montenegrói, mindkettőt említettük már korábban. Bojan Szubotics a Crvena Zvezdától érkezik majd - vele három éves szerződést kötöttek, abszolút hosszútávon számítanak rá. Milos Komatina a bosnyák bajnok, és az Adria Liga alapszakaszát megnyerő Igokeától teszi át székhelyét, valószínűsíthetően a kezdő magasemberek cseréjének szerepét játssza majd el.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus