Egykori légiós kedvencek - Leslie, a katari emír!

Több, korábban Magyarországon pattogtató légiós játszik szerte a világban. Teljesítményeiket az alábbi cikksorozatban szedtük össze. Itt olvashattok többek között Rubin ausztriai teljesítményéről, Dunn EuroCup lehetőségéről, Spica és Simpson EuroChallenge meneteléséről, Crocker görög kalandjáról, Chauncey Leslie katari szárnyalásáról, és még számtalan másik játékosról.

Ausztrália:

NBL – első osztály

Matthew Knight – Perth Wildcats

Korábban a Kecskemét és a Sopron együttesében játszott a 28 éves magasember, aki hűséges típusnak mondható, ugyanis a 2010/11-es szezon óta a Perth Wildcats csapatát erősíti. Igaz, csak kiegészítő emberként számolnak vele, mivel az eddigi 18 bajnokiból csak nyolc mérkőzésen lépett parkettre. Viszont amikor pályára lép, akkor maximálisan meghálálja a bizalmat, átlagban 19 perc alatt 10,5 pontot (54% mezőnyből, 69,6% büntetőből), 5,8 lepattanót, 1,1 gólpasszt, 0,9 blokkot tesz a közösbe. Legjobb mérkőzését szilveszter napját tudta le, amikor csapata 9 pontos vereséget szenvedett az 5. helyezett Taipanstól. Knight 21 ponttal (12-ből 10 mezőnyből), 5 lepattanóval (2 védő, 3 támadó), 1 gólpasszal zárta a találkozót. A Perth 15-3-as mérleggel, toronymagasan vezeti a bajnokságot.

Ausztria:

Bundesliga - első osztály

Janou Rubin - Fürstenfeld Panthers

Az utolsó októberi fordulóban kikaptak az EuroChallengeben vitézkedő Zepter Viennatól. Rubin kereken 0-ás hasznossági mutatót hozott össze, 15/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz, 4 eladott labda társaságában. Tegyük hozzá, próbálkozott becsülettel, ám 17 mezőnykísérletéből csak 3 jutott gyűrűbe. A november hónap sem hozta meg számára a felemelkedést, sorozatos győzelmeket. A Welssel szembeni csatát 16 egységgel bukták el a Párducok. Rubin 25 perc alatt 21/15 pontot (6-ból 5 tripla) és 6 lepattanót tett a közösbe. A következő körben a tabella utolsó előtti helyén álló St. Pölten ellen javítottak, az amerikai hátvéd 20/3 ponttal, 6 lepattanóval, 3 gólpasszal zárt.  A 7. fordulóban a Gmuden mért rájuk 19 pontos zakót, Rubin ekkor inkább a védekezésben jeleskedett, 15/3 pontot (17-ből 6 mezőnyből), lekapott 4 gyűrűről lecsorgót, kiosztott 2 gólpasszt, s 5 alkalommal csente el a játékszert az ellenfelektől. A Karácsony körüli időszak jól telt a Párducok számára, ugyanis öt mérkőzésből hármat megnyertek. Ám a legutóbbi fordulóban a csapat és Rubin is visszafogottabb teljesítménnyel jelentkezett, komoly vereségbe futott bele a Fürstenfeld, mely szilárdan áll az utolsó rájátszást érő helyen.
 
Fabricio Vay – Arkadia Traiskirchen Lions

Az erőltetett menet biztosan nem teszi tönkre az osztrák együttes keretét, ugyanis egy hónap leforgása alatt összesen három bajnokit tudtak le. A Felsőőrtől 11 ponttal kapta ki, Vay 15 pontot, 7 pattanót jegyzett. A Kapfenberg 23 pontos zakót mért rájuk a hatodik fordulóban. Az ex-soproni játékos teljesítményéről annyit említsünk csak meg, hogy 6 pontot kapart össze, 9-ből 2-es mezőnymutatóval. A hetedik játéknapon nem pihenhettek meg, inkább behúzták idei első sikerüket, a Rubinnal felálló Fürstenfeldet győzték le. Vay hatékonysága ismét hagyott kívánnivalót maga után, 12 pontját úgy érte el, hogy 17-ből 5 mezőnykísérletet váltott csak be, 7 gólpasszára 6 eladott labda jutott, s kipontozódott. December 26-án jegyezték utolsó győzelmüket a Klostenburg ellen, a sikerből Vay 21/6 ponttal vezette ki a részét. Azóta öt vereséget szedett be sorozatban a Lions, jelenleg a 9. helyen állnak a tabellán az Oroszlánok, hátrányuk három győzelem a Fürstenfeld (Janou Rubin) mögött.

Argentína:

Liga A – első osztály

Ivory Clark - Wuber Estudiantes de Bahia Blanca

Együttese a táblázat utolsó előtti helyén áll, amin nem is kell csodálkozni, hisz öt vereség mellett csupán két győzelmet gyűjtöttek be a novemberi sorozat során. Az ex-szolnoki játékos nem a támadásban jeleskedik, ugyanis mezőnymutatója még a 40%-os pontosságtól is messze áll, két dupla duplás találkozót leszámítva egyszer sem nyújtott átlag feletti teljesítményt, ám meg kell jegyezni, hogy dobásblokkolás terén a pontvadászat egyik legjobbja, meccsenként 1,8 dobást hatástalanít a védekező specialista. Az Obrasszal szemben, két ponttal elveszített találkozón 20/12 pontot, 11 lepattanót, 3 blokkot, a Quilmes MP legyőzése alkalmával 14/3 pontot és 12 lepattanót jegyzett. Ezt követően támadásbeli hatékonysága jelentősen csökkent az ex-szolnoki játékosnak. Csapata eredményességéről pedig nehéz beszélni, két győzelmet és nyolc vereséget könyvelhettek el a múlt év utolsó két hónapjában. A 2014-es évet jobban kezdték, három sikert értek el öt fellépésükből, s habár Clark még mindig visszafogottabb pontszerzés terén, védő-, és mezőnymunkájára aligha lehet panasz.

TNA – másodosztály

Benson Egemonye – Alianza Viedma

November elején két találkozón kapott lehetőséget az Olimpico LB-nél, 8 és 6 percet tölthetett a játéktéren, érdemi produkció nélkül. A nigériai center a váltás mellett döntött, s a másodosztály –eredményesség alapján- leggyengébb együtteséhez, az Alianza Viedmahoz szerződött. Debütáló találkozóján rögtön 26 percet kapott, 9 ponttal, 7 lepattanóval és 2 gólpasszal, és 1 blokkal mutatkozott be új szurkolóinak, ám túlzottan nem örülhetett, új kenyéradója kikapott. Ami sokkal fájóbb számára, hogy azóta sem léphetett parkettre. Másfél évnyi szünet után mindössze 152 játékpercet tudhatott le a profik között.

Eric Freeman - Banda Norte Rio Cuarto

Az ex-vásárhelyi játékos egyre jobb formában kosarazik a tangó hazájában. Szállított már pontban erős, vagy épp dupla duplás találkozót, de a Barrio Parque-vel szemben elért siker alkalmával eddigi legjobb produkcióját szállította. 22/6 pontját remek mezőnyszázalékkal (13-ból 9) érte el, leszedett 13 lepattanót (10 védő, 3 támadó), valamint 1-1 szerzett és eladott labda került a lőlapjára. Ezt követően a csoportjukat vezető San Isidro gárdáját győzték le az ex-vásárhelyi légiós hathatós közreműködésével. 22/12 pontot (11-ből 8 mezőnyből, 5-ből 4 tripla) tett a közösbe. Az év vége és a 2014-es év eleje azonban nem sikerült túl jól Freemanéknek, hat találkozójukból csupán kettőt tudtak megnyerni. Múlt héten úgy tűnt, hogy megtörik a negatív széria, ám a magasembertől érkező 26/6 pont és 7 lepattanó csak a szoros vereséghez bizonyult elegendőnek. A másodosztály kettes számú csoportjában a harmadik pozíciót foglalják el csapattársaival, lemaradásuk az első helyezettől csak három győzelem.

Belgium:

Ethias League – első osztály

Marco Spica - Antwerp Giants

A belga bajnokságban több, az EuroChallengeben csak két jó mérkőzést produkált, pedig lehetősége bőven akadt a bizonyításra. 23 mérkőzésen, átlagban közel húsz perc játékidőt kapott mesterétől. A bajnokságban a Brüsszel legyőzése alkalmával 19 pontot és 6 lepattanót tett a közösbe, november végétől kezdődően egészen január elejéig jó sorozatot tudhatott magáénak. Sorrendben 19, 15, 10 és 17 pontot szerzett a bajnokikon, lepattanóátlaga pedig 5 fölé került. Az EC-ben a Dijon felett aratott diadalból vette ki aktívabban a részét, 10 ponttal, 7 lepattanóval, 2-2 gólpasszal és szerzett labdával, továbbá a Den Bosch ellen tíz pont fölé (12) jutott. A nemzetközi porondon továbbjutottak az első csoportkörből, s a legjobb 16 között 1-1-es, a belga bajnokságban 9-8-as mérleggel állnak az Óriások.

Bulgária:

NBL – első osztály

Christopher Dunn – Lukoil Academic Sofia

Dimitrosz Galanisz csapata, a Lukoil Academic Sofia ellen játszotta utolsó mérkőzését a Ploiesti színeiben a EuroCupban, s minden bizonnyal jó benyomást tett (22/12 pont, 5 gólpassz, a görög szakemberre, ugyanis a 2014-es évet már a bolgár csapatnál kezdte. Dunn bemutatkozásakor, a Spartak Pleven ellen 39 ponttal megnyert összecsapáson 6 pontot, 1 lepattanót, 5 gólpasszt, és 2 szerzett labdát tett a közösbe.

Dél-Korea:

KBL – első osztály

Darian Townes – KCC Egis

Mindössze négy mérkőzést játszott le a japán élvonalban az ex-körmendi center, aki a megbízható játékidőt háttérbe helyezte, s korábbi állomáshelyére, Dél-Koreába igazolt. Ott azonban sok esélye nincs arra, hogy kiugró teljesítménnyel vétesse észre magát, 22 találkozón átlagban csupán 10 percet kapott eddig, 5 pontot, 3,9 lepattanót átlagolt.

Egyiptom:

Superleague – első osztály

Michael Fey – Al Ahly

Túl sok időt nem szentel arra, hogy belakja állomáshelyeit. Uruguayban négy meccs alatt 103, Tajvanon három találkozón 54 percet játszott, ezt követően pedig Egyiptom felé vette az irányt. Kérdés, hogy idénybeli harmadik csapatánál képes lesz-e több időt eltölteni, mint az előző kettőnél. Vasárnap, az Al Tayaran legyőzésével (83-58) nyitották az új bajnoki szezont.

Észtország:

Vincent Simpson – Tartu Ulikool/Rock

Nem mindennapi módon, három fronton szerepel, s áll helyt az ex-körmendi játékos és csapata. Az észt élvonal mellett a Balti Ligában, valamint az EuroChallenge küzdelmeiben érdekelt a gárda. A szakállviseletéről is ismert iránytó a legaktívabb tagja a rotációnak. Eddig minden tétmérkőzésen pályára lépett (31), s ő töltötte a pályán a legtöbb percet. A hazai pontvadászatban 14-1-es győzelem-vereség mutatóval a táblázat élén tanyázik a Tartu, Simpson 24 játékperc alatt 10,8 pontot, 3 lepattanót és 3 gólpasszt átlagol. A Balti Ligát győzelemmel kezdtek, melyet három vereség követett, azonban az utolsó hét fellépésükből hatot megnyertek, melyeknek köszönhetően a C-csoport 3. helyén állnak, két litván riválisuk mögött, 7-4-es mérleggel. Az amerikai játékos mérkőzésenként 13,4 pontot, 2,5 lepattanót, 3,8 gólpasszt, és 1,1 szerzett labdát tesz a közösbe. Az EuroChallengeben nagy hajrájuknak köszönhetően bejutottak a második csoportkörbe. Ott nagy bravúrral kezdtek, ugyanis idegen környezetben legyőzték a Krasnye Krilya csapatát, majd a második fordulóban az Antwerpent, kedden pedig 30 pontos zakót húztak a Medgyesre, így komoly esélyük van, hogy bejussanak a legjobb nyolc közé. Simpson 10,7 pontot, 2,8 lepattanót, valamint 3,2 gólpasszt szállít ebben a sorozatban.

Finnország:

Korisliiga – első osztály

Damon Williams -  Prynto Tampere

Továbbra is korát (40) meghazudtoló módon játszik a korábbi magyar pontkirály. Csapata egyik vezéregyénisége, aki minden mérkőzésen pályára lépett eddig. A finn pontvadászatban 26 bajnokin 30 percet átlagol, 16 pontot (47% mezőnyből, 61% büntetőből), 8,9 lepattanót, 3,5 gólpasszt, 1,5 szerzett labdát, és 0,8 blokkot tesz hozzá csapata impozáns teljesítményéhez. Williams legutóbbi hat bajnokijából ötön dupla duplát ért el. A Balti Ligában kicsivel rosszabbak a mutatói, hisz 10,2 pontot, 7,8 lepattanót átlagol, ám a Tampere eddig egyetlen mérkőzést (Norrkoping elleni vereség) leszámítva mindig magabiztosan hozta a győzelmeket a Balti Ligában, 9-1-es mutatóval állnak csoportjuk élén. A bajnokságban 22-4-es mérleggel állnak, ami rosszabb, mint a jelenlegi másodiké, ám a több lejátszott találkozónak köszönhetően még az első helyen állnak.

1st Division - másodosztály

Timothy Frost – KaU Koris

Feltartóztathatatlan dupla dupla szörnyetegként magasodik minden játékos fölé az ex-paksi center. Igaz, hogy csak másodosztályú bajnokságról beszéltünk, ám a számai árulkodnak a teljesítményéről. 30 perc alatt 22,2 pontot (58% mezőnyből, 86,7% büntetőből), 15,6 lepattanót, 2,8 gólpasszt, 1,4 blokkolt dobást átlagolt. Eddig négy alkalommal fordult elő, hogy legalább 20 gyűrűről lecsorgó labdát kaparintott meg. Legjobb mérkőzésén, az Ura Basket ellen (76-64) 35 pontot (24-ből 13 mezőnyből, 9-ből 9 büntető), 20 lepattanót (13 védő, 7 támadó), 3 blokkot jegyzett. Csapata 10-3-as mérleggel áll a B-csoport második helyén.

Franciaország:

ProA – első osztály

Hriszto Nikolov – Pau-Lacq-Orthez

Az idény elején tapasztaltakhoz képest nem csökkent az ex-szolnoki játékos parketten tölthető ideje, ám a támadó oldalon alaposan redukálták a lehetőségeit. Utolsó nyolc találkozóján csak egyetlen alkalommal jutott öt dobott pont fölé. Átlagai 17 mérkőzés után 21 játékperc, 8,4 dobott pont (45% mezőnyből, 60% büntetőből), 2,6 lepattanó, 1,6 gólpassz, 0,7 szerzett labda.

ProB – másodosztály

Justin Ingram – Union Poitiers

Hamar alábbhagyott a szezon eleji lendülete az ex-debreceni játékosnak, vagy az ellenfelek készültek fel belőle nagyon jól. Ugyanis az első másfél hónap remeklése után most már csak elvétve hoz egy-egy jobb mérkőzést. Utoljára még december közepén, a Le Portel legyőzése alkalmával hozott húszas VAL érték felet, akkor 19/9 pontot és 9 gólpasszt tett a közösbe. Átlagai 25 mérkőzésen 13,8 pont, 1,9 lepattanó és 4,3 gólpassz. Együttese alig marad el az 50%-os mérlegtől, 12-13-as mutatóval a tabella középső régiójában, a 10. helyen áll.

Kurt Cunningham – Hyeres-Toulon Var Basket

Az október végétől december közepéig tartó időszak nem sikerült igazán jól számára. Együttese begyűjtött pár győzelmet, de messze állt az ex-kaposvári légiós a vezéregyéniség jelzőtől. Két jó mérkőzést leszámítva, egészen december második feléig kellett arra várni, hogy konstans, jó játékkal örvendeztesse meg a szurkolóit. Utolsó négy mérkőzéséből három alkalommal dupla duplát ért el, legutóbbi is csak egyetlen gyűrűről lecsorgó labda hiányzott neki. Eddig minden alkalommal pályára lépett átlagban 26 percet kap, 12,8 pontot, 6,1 lepattanót, 1,2 gólpasszt tesz a közösbe. Csapata jelenleg 8. helyen áll a bajnokságban, 14 győzelemmel és 11 vereséggel a háta mögött.

Görögország:

HEBA liga - első osztály

Tony Crocker - Nea Kifisia

A korábban Székesfehérváron légióskodó játékos jelenleg Görögországban, az AE Nea Kifisia Dimoluas csapatának szolgálatában áll. Az első osztály hetedik helyén álló együttesben eddig 15 tétmérkőzést játszott, melyeken 16,1 pontot (42,5% mezőnyből, 40% hárompontosból, 75% büntetőből), 5,5 lepattanót és 2,1 gólpasszt átlagolt. Két hete 12 pontos győzelmet arattak a Patrick Ewing Juniort soraiban tudó Trikkalla felett, Crocker 20 pontot, 7 lepattanót, 4 gólpasszt, és 8 kiharcolt faltot, valamint egy elképesztő zsákolást tett a közösbe. Szombaton Crocker hathatós közreműködésével győztek, hosszabbítás után a hatodik helyezett KAOD otthonában.

Crocker repül, a leszállópályán Stefan Perunicsics:

Horvátország:

A1 - első osztály

Bennet Davis - KK Zadar

Pár hete még Julien Mills oldalán pattogtatott az izraeli bajnokságban, ám miután kikerült az aktív rotációból, s helyére új légióst hoztak, más csapat után nézett. Ám az első győzelem még várat magára, ugyanis a Zadar eddig a pofozógép szerepkörét tölti be az Adria Ligában. Legutóbbi hat mérkőzésüket elveszítették, s az elmúlt fordulóban a Mega Vizura otthonában kaptak ki 16 ponttal. Davis 4 mérkőzésen 13 átlagperc alatt 4,3 pontot, 2,8 lepattanót átlagolt eddig.

Izrael:

Winner League – első osztály

Julien Mills – Netanya

Az idénykezdethez képest kisebb szerep jut támadásban a korábbi magyar pontkirálynak. Azonban a mezőnymukája mellett nem lehet szó nélkül elmenni, mind lepattanózásban, mind a társak kiszolgálása terén a frontvonalban áll a januári mérkőzéseken. Meccsenként 31,8 percet kap, 11,5 pontot, 6,3 lepattanót, 2,6 gólpasszt, 0,9 szerzett tesz a közösbe. 6 győzelem mellett 10 vereséget gyűjtöttek, a 9. helyen állnak, nem sok választja el őket a rájátszást érő helyektől.

Katar:

Superleague - első osztály

Chauncey Leslie – Qatar Sports Club Doha

Emlékezhetünk rá, hogy a 2007/08-as bajnoki évadban, az elődöntő ötödik mérkőzésén horrorisztikus sérülést szenvedett. Szerencsére azonban folytatni tudta karrierjét, megjárta Egyiptomot, az Egyesült Arab Emirátusokat, az idei szezont pedig Katarban kezdte. Az ex-körmendi légiós csapata 8 pontos vereséggel kezdett a bajnoki nyitányon, Leslie 28/9 pontot, 14 lepattanót, 3 gólpasszt, 3 szerzett labdát, 1 blokkot és 9 kiharcolt faltot tett a közösbe. A második forduló sem hozott győzelmet a dohai klub számára, végig futottak az eredmény után. Az amerikai hátvéd végigrobotolta a találkozót, egyetlen másodperc pihenőt sem kapott, 21/6 pont, 4 lepattanó, 5-5 szerzett és eladott labda, 9 gólpassz került a neve mellé a lefújásig. A harmadik játéknapot ismét érdemi pihenő nélkül tudta le, csapata a félidőben még vezetett, ám az Al Sadd centerei a palánk alatti játékban felőrölték őket a mérkőzés második felében. Leslie 25/9 pontjával, 8 lepattanójával, 6 gólpasszával, 4 szerzett labdájával, 7 kiharcolt faltjával együttese legeredményesebb játékosaként fejezte be az ütközetet. Az ötödik fordulóban csak egy negyeden át tudott partiban lenni a Doha az Al Arabi együttesével szemben (73-98). Az ex-körmendi légiós 26/9 pontot, 3 pattanót, 3 szerzett labdát, 4 gólpasszt, 8 kiharcolt faltot tett a közösbe, mielőtt kipontozódott volna. A negyedik fordulóban együttese drámai, kétszeri hosszabbításos összecsapás után maradt alul az Al Wakrahhal szemben (103-102). A 20/9 ponttal, 10 lepattanóval, 4 gólpasszal, 6 kiharcolt falttal záró játékos a ráadásban már nem segíthette csapatát. 17 másodperccel a rendes játékidő vége előtt támadófaltot ítéltek ellene, mellyel begyűjtötte 5. személyi hibáját, kipontozódott. Az ötödik körben újabb vereséget könyvelhettek el, az Al Rayyan múlta őket felül 100-82 arányban. Leslie 20/6 ponttal, 4 lepattanóval, 8 gólasszal, 2 szerzett, 4 eladott labdával és 11 kiharcolt falttal zárt. A hatodik játéknapon, hétfő este megtört a jég, megszületett a Doha első győzelme (105-88) a szezonban, az Al Ahlit verték. Ismét az amerikai hátvéd szerepelt az együttes vezéreként, továbbá a mezőny legjobbja címet is kiérdemelte, négyes dupla közeli statisztikája 31/6 pontból, 9 lepattanóból, 7 gólpasszból, 7 szerzett labdából, 4 kiharcolt faltból állt össze. Az év első mérkőzése nem sikerült jól Leslienek. A Qatar Club kikapott az Al Arabitól, az amerikai játékos pedig gyenge dobóformát mutatott, 16/3 pontot (19-ből 5 mezőnyből, 6-ból 1 tripla), 8 lepattanót (5 védő, 3 támadó), 4-4 gólpasszt és eladott labdát, 2 elcsent játékszert, 1 blokkot és 4 kiharcolt faltot hozott össze, mielőtt kipontozódott. A következő fellépés sem sikerült jobban, szinte minden teher rá hárult at Al Saddal szemben, 31 ponttal elveszített mérkőzésen. 24/3 pont, 7 lepattanó (4 védő, 3 támadó), 5 gólpassz, 1-1 szerzett és eladott labda, valamint 7 kiharcolt falt fűződött nevéhez. Január 15-én megérkeztek a pozitívumok is. Az Al Shamal csapatát fogadták és Bolding, valamint Leslie újabb remeklésének köszönhetően 16 pontos győzelmet arattak, megszerezve ezzel szezonbeli második sikerüket. A játékmester 36/6 pontot (24-ből 9 mezőnyből, 18-ból 16 büntető), 10 lepattanót (9 védő, 1 támadó), 6 gólpasszt, 4-4 szerzett és eladott labdát, 13 kiharcolt faltot és 1 blokkot jegyzett. Négy nappal később az Al Wakrah is behódolt az ex-körmendi irányító együttesének (86-84), Leslienek igaz nem ültek a távoli dobásai (0/7), ám így is 22 ponttal, 9 lepattanóval, 5 gólpasszal, és 8 kiharcolt falttal zárt. Csapata jelen pillanatban 3 győzelemmel és 15 vereséggel a tabella 9., utolsó előtti helyén áll.

Koszovó:

SuperLeague – első osztály

Teo Simovic – KB Peja

Egyetlen mérkőzést játszott hazája bajnokságában az ex-zalaegerszegi magasember. A váltás után három meccset tudhat maga mögött, kevés sikerrel. A Balkán Ligában kezdett, 15 perc alatt 1 pont, és 3 lepattanót került a neve mellé, négy kihagyott mezőnykísérlet mellett. A bajnoki bemutatkozása jól sikerült, 16 pontot szerzett együttese 37 pontos győzelme alkalmával. A folytatás neki már nem sikerült ilyen jól. Második bajnokiján 4 pontig és 6 lepattanóig jutott, ám csapata győztesen hagyta el a pályát. Beszédes, hogy Balkán Ligában 7 mérkőzésen összesen 152 percet kapott, ezalatt 5,7 pontot és 4,4 lepattanót átlagolt, a bajnokságban pedig 6 találkozón, átlagosan 18 perc alatt 8,3 pont, 4,7 lepattanó kerül a neve mellé. Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy megérte váltani?

Lettország:

LBL - első osztály

Lorenzo Williams - BK Ventspils

Három sorozatban, a lett bajnokságban, a Balti Ligában és az EuroChallengeben is érdekelt csapatával az ex-paksi légiós. Mindhárom fronton megbízhatóan teljesít, szinte teljesen egyező átlagokat produkál. Eddig 28 mérkőzést játszott le a letteknél, melyeken átlagban 29 perc alatt 10 pontot, 3 lepattanót és 4 gólpasszt tesz a közösbe. A bajnokságban mindössze egyszer kaptak ki, mérlegük 13-1, a Balti Liga B-csoportjában az élen állnak 8-2-vel, az EC második csoportkörében pedig 1-2-es mutatóval még van sanszuk a továbbjutásra.

Luxemburg:

Total League – első osztály

Brandon Gay – Residence Walferdange

Sokáig csapat nélkül kallódott az ex-szolnoki magasember, majd Karácsony előtt csapott le rá a luxemburgi együttes. Bemutatkozása annak ellenére jól sikerült, hogy csapata két pontos vereséget szenvedett. 22/6 ponttal és 15 lepattanóval csapata legjobbjaként zárta az ütközetet. Két visszafogottabb mérkőzés érkezett tőle az újév első két hetében, mindkettőt vereséggel zárta a Residence. Első győzelmét a Soleuvre ellen szerezte meg Gay, aki végigjátszotta a mérkőzést, 24/3 pontot és 15 lepattanót tett a közösbe.

Németország:

Bundesliga - első osztály

James Florence - NY Phantoms Braunschweig

Nagyon hullámzó az ex-szolnoki játékos teljesítménye, ugyanis egy-egy kiugró mérkőzés után képes rossz játékot hozni, majd utána sorozatos jó produktumok után ismét visszaesik. Meccsenként 13,9 pontot, 2,5 lepattanót, 2,8 gólpasszt, 1,6 szerzett labdát szállít. Az amerikai irányító és csapata még elérheti a rájátszást, mivel 7-11-es mérlegük a 10. helyre jogosítja őket, ám lemaradások csupán két győzelem az elérni kívánt pozíciótól.

Djordje Pantelics - Mitteldeutscher BC Wiessenfels

A szerb játékos elvétve kerül be a legjobb pontszerzők közé, leginkább a védekezésből veszi ki részét, elég rápillantani a kiosztott blokkjainak átlagára. Csapatának komoly esélye van arra, hogy rájátszásba kerüljön, hisz a 9. helyen tanyáznak. A legutóbbi fordulóban hosszabbításos mérkőzésre késztették az Euroliga résztvevő Bayern München együttesét, ám a ráadásban elvéreztek (90-97). A szerb magasember 24 átlagperc alatt, 6,3 pontot, 4,8 lepattanót, 1,9 gólpasszt, 1,4 blokkolt dobást tesz a közösbe.

Ukrajna:

SuperLeague – első osztály

Ronald Moore – Cherkasy Monkeys

A bajnokság kezdete óta alapember a rájátszásra hajtó csapatban. Pontszerzés terén ritka esetben élenjáró, ám szezonbeli formájáról sokat elmond, hogy ő a bajnokság legtöbb gólpasszt kiosztó játékosa. 8,2 asszisztot átlagol, amivel szemben mindössze 2,5 eladott labda áll, továbbá 10,9 pontot és 3,4 lepattanót szállít. Rajta semmiképpen sem múlik, hogy a Monkeys csak a 10. helyén áll a tabellán, 6-8-as mérleggel.

Devon Moore és Winsome Frazier – SC Kryvbas

A Körmendről év végén távozó Devon Moore bemutatkozásakor 18 percet kapott a Donyeck ellen. Ez alatt 4 pontot, 3 gólpasszt, 4 lepattanót és 1 labdaszerzést jegyzett. Másodjára, a Hovertától elszenvedett vereség (63-79) alkalmával már eljutott tíz pont fölé (11), ám 11-ből 4-es mezőnymutatója, 2-2 gólpassza és eladott labdája hagy kívánnivalót maga után. Frazier teljesítményére a hullámzó tökéletes jelző. A jó szezonkezdet óta csupán egyszer nyert és tízszer kikapott a Krybas. A swingman védekezésére nem lehet panasz, hisz 3,3 labdaszerzést átlagol, mellyel a bajnokság legjobb labdalopója. Ám mezőny (33%) és hárompontos hatékonysága (22,4%) messze elmarad az átlagostól, ezt még átlagban szerzett 13 pontja, 5,9 lepattanója és 2,9 gólpassza sem tudja ellensúlyozni. A Kryvbas 4-12-es mérleggel a 12. helyen áll a 14 csapatot felvonultató első osztályban.

Románia:

Liga Nationala – első osztály

Ousmane Barro és Ken Tutt – Pitesti

Barro kevés kivételtől eltekintve megbízhatóan hozza a tíz pont feletti találkozókat, s a lepattanók megszerzésében is jeleskedik, a bajnokság legjobb tíz játékosa között szerepel ebben a kategóriában. Átlagban nagyon közel áll a dupla duplához, pedig alig 24 percet játszik mérkőzésenként. 11,4 pontot, 7,2 lepattanót tesz a közösbe.

Tutt több időt kap a csapat kezdő irányítójaként, azonban a pontszerzés terén kevesebbet vállal magára, mint az imént említett center. Eddig igazán kiemelkedő mérkőzést nem tudhat maga mögött, ám dobásbiztonsága (50% mezőnyből, 90,7% büntetőből) kiemelkedő. 11 pontja mellé 2,4 lepattanót és 5,4 gólpasszt átlagol.

Szlovénia:

Telemach League - első osztály

Zvonko Buljan - Krka Novo Mesto

Az Adria Ligában és az EuroChallengeben is érdekelt együttes rotációjában masszív perceket kap az ex-körmendi magasember. Továbbra sem ő a higgadtság mintája, ám bármikor képes egy-egy kiugró teljesítményre. A távoli dobásai szinte teljesen veszélytelenek, ugyanis az AL-ben 6/38, az EC-ben 4/18 a mutatója a 6,75-ös vonalon túlról. 27 mérkőzésén 8 pontot, 4,4 lepattanót, 1,6 gólpasszt tett hozzá átlagban a csapat teljesítményéhez.

Svájc:

LNA – első osztály

Edwin Draughan – Benetton Fribourg

A 2008-ban magyar bajnoki címet szerző légiós messze áll attól, hogy húzóember kategóriába soroljuk csapatánál. Igaz, sok időt tölt a parketten, hiszen meccsenként közel 38 percnyi játékidőt kap, ám sem dobásbiztonsága, sem mezőnymunkája nem enged arra következtetni, hogy nagy változás állhatna be formájában a közeljövőben. 16 találkozón 12,9 pontot (37,5% mezőnyből, 26,3% hárompontosból, 63,3% büntetőből), 4 lepattanót, 4 gólpasszt, 1,2 szerzett és 1,8 eladott labdát átlagolt. A Fribourg 11-5-ös mérleggel a tabella harmadik helyén áll, lemaradásuk három győzelemnyi a listavezető Lugano, egy sikernyi Neuchatel mögött.

Svédország:

Basketligan - első osztály

Tim Whitworth – LF Basket Lulea

A jó szezonkezdet után lefelé ível a Lulea formája, 9-14-es mérlegükkel csak a 7. helyet tudják elfoglalni a bajnoki táblázatot. A lejtmenetről azonban legkevésbé az ex-zalaegerszegi játékos tehet, aki december második felétől kiegyensúlyozottan, megbízhatóan hozza a tíz pont feletti teljesítményeket. Sorozatban ötször ért el legalább 12 pontot és az elmúlt 8 mérkőzésen (10/17) mindig szerzett legalább egy hárompontost. 20 találkozón, átlagban 25 perc alatt 10 pontot, 2,4 lepattanót, 1,5 gólpasszt, 0,8 szerzett labdát tesz hozzá a csapatjátékhoz.

Törökország:

Marcellus Sommerville - Aliaga Petkim

Nehéz egy olyan csapatban maradandót alkotni, mely a bajnokság pofozógépe. A mérkőzéseiket átlagban 18,75 ponttal bukják, legutóbb a listavezető Banvit 42 pontos zakót húzott rájuk. Sommerville átlagban 32,5 percet tölt a parketten, ez idő alatt 12,6 pont (43,8% mezőnyből, 36,5% hárompontos, 60,5% büntetőből), 6,1 lepattanó, 1,1 gólpassz, és 1,1 szerzett labda kerül a statisztikájába. Az Aliaga jelen pillanatban 2-14-es mérlegével a táblázat utolsó helyén tanyázik, a közvetlenül előttük álló csapattal szemben két győzelem a lemaradásuk.

Fotó (5.) - albakosar.hu

Fotó (6.) - nemzetisport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus