EuroBasket 2013 - Eb-selejtezők (3.)

Azt azért nem lehetne mondani, hogy "helyreállt a világ rendje" az Európa-bajnoki selejtezők harmadik körében, de tény, hogy kezdenek egyértelművé válni az erőviszonyok minden csoportban. A magyar válogatott első győzelme mellett több érdekesség is történt, hiszen Ukrajna elszenvedte első vereségét, méghozzá a C-csoport favoritja, Horvátország ellen, de a finnek lengyelországi diadala vagy a grúzok Boszniában megnyert találkozója mindenképp figyelemre méltó, ahogy az olasz - török szuperrangadó érdekes alakulása is. Nézzük tehát, hogy mi történt a harmadik játéknapon.

A-csoport:

Szlovákia (0 - 3) - Szerbia (2 - 1) 71 - 93 

A nyeretlen szlovákok Nuber és Vojtek visszatértével is csak 28 - 28-ig tudták tartani a lépést, igaz addig többnyire vezettek is a Nenad Krszticset (14 pont) is a pályán tudó Szerbia ellen. Aztán 50 - 35-nél a dél-szláv triplazápor közepette kénytelen volt megadni magát a 26 pontos, 7 gólpasszos Anton Gavel húzta hazai gárda, a 8-ból 5 hárompontos kísérletét értékesítő Milos Teodoszics egy 15 pontos, 7 gólpasszos produkcióval szépen kijavította saját maga és csapata pár nappal korábbi, Montenegró elleni bakiját és a papírformának megfelelően jelentős különbséggel gyűrték le a szerbek a nagyon kulturáltan játszó szlovákokat.

Szlovákia legjobb dobói: Gavel 26, Sykora 12, Batka 9

Szerbia legjobb dobói: Teodoszics 15, Krsztics 14, N. Bjelica 11


Izland (1 - 2) - Izrael (1 - 2) 83 - 110

Az eddigi meccsek végeredményeit tekintve nem kis meglepetés, hogy 27 pontos diadallal távozott az első két találkozóján nyeretlen izraeli válogatott a masszív izlandiak otthonából. Ugyanakkor ha azt nézzük, hogy az észtek elleni hazai vereség után mekkora volt a nyomás Arik Shivek mester legénységén, akkor az semmiképp sem meglepő, hogy erődemonstrációt akart tartani az Omri Casspi (17 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), Alex Tyus (16 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk), Raviv Limonad (17 pont, 3 gólpassz) trió húzta vendég gárda. Hanga Ádám manresai csapattársa, Haukur Palsson kitett magáért (19 pont, 4 lepattanó), de az izlandi védekezés borzasztóan gyengén működött, így simán átgyalogoltak a rutinos Eb-szereplő izraeliek, akik elkezdtek zárkózni a többi kijutásra esélyes gárda mögé.

Izland legjobb dobói: Palsson 19, Stefansson 17, Baeringsson 15

Izrael legjobb dobói: Limonad, Casspi 17-17, Tyus 16


Észtország (2 - 1) - Montenegró (3 - 0) 64 - 77

Észtország és Montenegró csatája előtt az volt a kérdés, hogy a csoport melyik amolyan meglepetés-csapata áll majd 3 - 0-ával a megmérettetést követően. A pár napja Szerbiában egy utolsó másodperces félpályás kosárral diadalmaskodó Pavicsevics-legénység (Sztojan Ivkovics, kecskeméti mesterrel a másodedzői poszton) végig uralta a meccset a sok (szám szerint 3) Sokkot felvonultató észtek otthonában. A 22-őt szóró Szehovics és a 15 egységig jutó Dasics főszereplésével célba is ért a továbbra is Nikola Pekovics nélkül felálló dél-szláv alakulat, mely innen gyakorlatilag már csak elronthatja a kvalifikációt - úgy, hogy még hét(!) mérkőzése hátra van ebből a csoportkörből! Észtország hiába áll kiváló mérleggel, most picike lépéshátrányba került ebben a halálcsoportban.

Észtország legjobb dobói: Dorbek 16, Vene, Talts 11-11

Montenegró legjobb dobói: Szehovics 22, Dasics 15, Szekulics 12


Az A-csoport állása:

1. Montenegró 3 gy - 0 v

2. Szerbia 2 gy - 1 v

3. Észtország 2 gy - 1 v

4. Izrael 1 gy - 2 v

5. Izland 1 gy - 2 v

6. Szlovákia 0 gy - 3 v

Következik:

Szerbia - Észtország (augusztus 24, 20:30)

Montenegró - Izland (augusztus 24, 20:30)

Izrael - Szlovákia (augusztus 24, 21:00)


B-csoport:

Svédország (1 - 2) - Azerbajdzsán (2 - 1)  96 - 79 

Nem kicsit lett csalóka a végeredmény a játéknap egyik legfontosabb rangadóján, hiszen a Jaycee Carrollal(!) beerősítő, korábban veretlen azeriek már két számjegyű előnnyel is rendelkeztek az első játékrészben, majd a Detroitban profiskodó Jonas Jerebko is éledezett, s a 18 pontja mellé 6 lepattanót, 7 gólpasszt és 5 labdaszerzést is elkönyvelő ász, valamint Maraker 19 pontos performanszának köszönhetően visszajött a meccsbe az első diadalára készülő Svédország. Kenny Grant (14 pont, 4 lepattanó, 10 gólpassz, + 32-es(!) +/- mutató) a kispadról beállva szintén extra lendületet tudott adni, a 27-et szóró Real Madrid-ász, Carrol teljesítménye, valamint Rashim Bashak 24 pontja pedig csak arra volt elég, hogy a negyedik negyed közepéig pariban legyen Azerbajdzsán. Végül egy 15 - 2-es rohammal elszaladt a különbség, ami még nagyon fontos lehet az Eb-re kijutás szempontjából is, hiszen a 2-3-4. helyeken hatalmas lesz a tülekedés ezen két gárda és a bolgárok közt.

Svédország legjobb dobói: Maraker 19, Jerebko 18, Grant 14

Azerbajdzsán legjobb dobói: Carroll 27, Bashak 24, Haciyeva, Rindin 11-11


Bulgária (1 - 2) - Németország (2 - 0) 70 - 82

A Hristo Nikolov (5 pont, 3 gólpassz, 2 szerzett labda) személyében egy pár hónapja még Magyarországon légióskodó ászt is felvonultató Bulgária egyre inkább issza annak a levét, hogy nincs ott a keretben a két Ivanov, hiszen tükörsimán kaptak ki hazai pályán a Nowitzkit nélkülöző Németországtól, s a bolgárok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, ami az Eb-re való kvalifikációt illeti. A 12 pontos, 10 gólpassz Schaffartzik vezette vendégek 41 - 23-ra is vezettek már a második negyed vége előtt 2 perccel, aztán a 21 pontos, 9 lepattanós honosított amerikai, Cedric Simmons nagyot lendített a hazaiak szekerén, de csak 8 pontnyira sikerült megközelíteniük a bolgároknak a 19-et szóró Jagla fémjelezte Pesics-legénységet. 

Bulgária legjobb dobói: Simmons 21, Kostov 11, Avramov 10

Németország legjobb dobói: Jagla 19, Günther 16, Schaffartzik, Staiger 12-12


Szabadnapos volt: Luxemburg (0 - 2)

A B-csoport állása:

1. Németország 2 gy - 0 v

2. Azerbajdzsán 2 gy - 1 v

3. Svédország 1 gy - 2 v

4. Bulgária 1 gy - 2 v

5. Luxemburg 0 gy - 2 v

Következik:

Luxemburg - Bulgária (19:30)

Németország - Svédország (20:15)

Szabadnapos lesz: Azerbajdzsán


C-csoport:

Magyarország (1-1) - Ausztria (1-2) 81-75

Ahogy arról kedden beszámoltunk, a magyar válogatott az első félidőben elfelejtette, hogy létezik mélységi játék, és épp bentről, valamint triplából voltak vendégeink rendkívül hatékonyak. Mire észbe kaptak a fiúk, arra már eltelt két negyed és még mindig Ausztria vezetett. Szerencsére a fordulás után a szerkezeti váltásunk megzavarta az osztrákokat, majd a negyedik negyedben röpke két perc alatt megmutatta a válogatott, hogy mire is képes igazából. Többek között Lóránt Péter második félidei, valamint Hanga Ádám záró negyedbeli remeklésének köszönhetően fektettük két vállra Ausztria legjobbjait.

Magyarország legjobb dobói: Lóránt 19, Hanga 17, Trotter 11

Ausztria legjobb dobói:  Mahalbasics 19, Detrick - Lamesics 13-13


Ukrajna (2-1) - Horvátország (2-0) 79-80 - hosszabbítás után

Négy ponttal az ukránok mentek 10 perc játékot követően. A második felvonásban tovább növelték előnyüket a hazaiak, a játékrész közepén már 11 egységgel is mentek, de ezután alig-alig találtak be, így a horvátok két pontra csökkentették a távolságot a nagyszünetre. Fordulás után megint a hazaiak pörögtek jobban, de 5-8 pont között mozgott a különbség, nagyobb előnyre nem sikerült szert tenniük és a negyed vége megint a vendégeknek sikerült jobban, 53-52-vel zártak a csapatok 30 perc után. A rendes játékidő utolsó negyede már jóval kiélezettebb játékot hozott, a horvátok nem engedték el kicsit sem vendéglátóikat és a 35. percben Stipcevic triplájával 63-61-re már ők vezettek. Felváltva vezettek ezután a csapatok, a horvátok előnybe kerültek a végén, Burtt viszont 19 másodperccel a vége előtt egyenlített (69-69). Még támadhattak a horvátok és Ukic két személyi hibát is kiharcolt Hladiron, a második ráadásul már két büntetőt ért két másodperccel a vége előtt, a büntetővonalra állva azonban mindkétszer hibázott, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadás is jobban kezdődött az ukránoknak, végig lépéselőnyben voltak a hazaiak, bár botrányosan dobtak a vonalról egész meccsen, így is vezettek 79-77-re. Bogdanovics hat másodperccel a vége előtt elsüllyesztette azt a hárompontost, amivel csapata előnybe került, az OT során először, igaz, a legjobbkor. Mivel Pecserov kihagyta saját dobását, így elképesztő végjátékban nyertek az eredetileg azért jóval esélyesebbnek tartott horvátok.

Ukrajna legjobb dobói: Kravcov 14, Drozdov - Burtt - Pecserov 11-11

Horvátország legjobb dobói: Bogdanovics 20, Simon 15, Markota 14


Szabadnapos volt: Ciprus (0-2)

A C-csoport állása:

1. Ukrajna 2 gy - 1 v

2. Horvátország 2 gy - 0 v

3. Ausztria 1 gy - 2 v

4. Magyarország 1 gy - 1 v

5. Ciprus 0 gy - 2 v


Következik:

Horvátország - Magyarország (20:00)

Ciprus - Ukrajna (20:00)

Szabadnapos lesz: Ausztria (1-1)


D-csoport:

Bosznia - Hercegovina (2-1) - Grúzia (2-0) 95-96

A játéknap legnagyobb meglepetését szolgáltatta a grúz válogatott azzal, hogy saját közönsége, 6000 néző előtt fektette két vállra a bosnyák nemzeti együttest. A vendégek az első negyedben szétdobták a meglepően gyengén kezdő hazaiakat, 28-9-re nyerték az első tíz percet. A folytatásban tartotta előnyét Grúzia, ami azonban fogyni kezdett, különösen a záró negyed elején. Sinanonic, Teletovic és Dedovic zárkóztatták csapatukat. Azonban a mindössze 22 éves Jacob Pullen remekül irányította a vendég együttest az utolsó három percben, akik nem engedték ki kezükből a győzelmet. Pedig a végjátékban 1 pontos hátrányban labdája és 6 másodperce volt a bosnyákoknak, hogy fordítsanak. Hiába volt a nagy feltámadás, Zachary Wright (13 lepattanó, 15 gólpassz) hihetetlen estéje, bravúrgyőzelmet arattak a Grúzok, akik így szinte megváltották a repülőjegyüket Szlovéniába.

Bosznia-Hercegovina legjobb dobói: Teletovic 27, Dedovic 20, Masic 17

Grúzia legjobb dobói: Pullen 20, Sanikidze 19, Markoishvili 17


Lettország (1-1) - Hollandia (0-2) 85-70

Nagyon sokáig kiegyenlített játék zajlott a két együttes között. A harmadik negyed közepéig rendre adódott lehetőség a lettek előtt, hogy ellépjenek a hollandoktól, azonban a lelkes vendégek remekül tartották magukat. Aztán a harmadik játékrész derekán robbantott az egész mérkőzésen remekül játszó Rihards Kuksiks (28/18 pont, 10-ből 6 tripla). Pár perc alatt összesen 11 ponttal terhelte meg a holland gyűrűt. De még volt tartás a vendégekben és Akerboom, valamint Jansen vezérletével a záró 5 percbe minimális, két pontos hátránnyal mehettek be, mégis -számszerűleg- magabiztos lett sikerrel végződött az összecsapás.

Lettország legjobb dobói: Kuksiks 28, Bertans 16, Berzins 13

Hollandia legjobb dobói: Norel 16, Akerboom 13, Jansen 10


Szabadnapos volt: Románia (1-1)

A D-csoport állása:

1. Bosznia-Hercegovina 2 gy - 1 v

2. Grúzia 2 gy - 0 v

3. Lettország 1 gy - 1 v

4. Románia 1 gy - 1 v

5. Hollandia 0 gy - 2 v


Következik:

Románia - Bosznia-Hercegovina

Grúzia - Lettország

Szabadnapos lesz: Hollandia (0-2)


E-csoport:

Lengyelország (2-1) - Finnország (2-0) 79-81

A tavalyi Európa-bajnokságon vitézkedő finnek ismét adtak egy kis ízelítőt abból, hogy ők valójában mennyire tudnak kosárlabdázni. Szervezetten játszottak, s tették ezt úgy, hogy mindösszesen 7 embert rotáltak komolyabb játékperccel. Villámrajtot vettek az északiak, hisz nagyon hamar, percek alatt elhúztak, azonban a folytatásban feljött a lengyel együttes, kőkemény harc folyt a parketten. A harmadik negyedben ismét ellépet 10 ponttal a finn együttes, de Berishaék egállal fordulhattak a záró játékrészre. Ahol drámai végjáték következett. Egy pontos finn előnynél a meccs embere, Kopponen (26/9 pont, 12-ből 7 mezőnyből, 5 gólpassz, 7 kiharcolt falt) csak egy büntetőt értékesített, maradt 6 másodperce a hazaiaknak az egyenlítésre. Berisha azonban elhibázta az utolsó másodperces dobást, így győzött Finnország.

Lengyelország legjobb dobói: Ignerski 22, Berisha 16 Gortat 13

Finnország legjobb dobói: Kopponen 26, Huff 15, Lee 13


Belgium (2-0) - Svájc (1-2) 98-49

A hazai együttes örömjátékkal győzte le a Thabo Sefolosha nélkül felálló svájciakat. A játék minden elemében felülmúlták a belgák az alpesi gárdát. Elég ha rápillantunk a lepattanó-arányra, 37-16, vagy megnézzük a gólpasszok számát, 23-6 és látjuk mennyire esélytelen volt a piros mezes együttes. Közülük egyedül Ramseier nyújtott értékelhető teljesítményt. A belgák gyakorlatilag egy teljes félidőt pihenhettek, a finnek elleni rendkívül fontos ütközetre.

Belgium legjobb dobói: Tabu-Eboma 18, Gillet 13, De Zeeuw - Van Roosom 10-10

Svájc legjobb dobói: Ramseier 13, Mladjan 12, Kazadi 6


Szabadnapos volt: Albánia (0-2)

Az E-csoport állása:

1. Lengyelország 2 gy - 1 v

2. Belgium 2 gy - 0 v

3. Finnország 2 gy - 0 v

4. Svájc 1 gy - 2 v

5. Albánia 0 gy - 2 v


Következik:

Finnország - Belgium

Albánia - Lengyelország

Szabadnapos lesz: Svájc (1-2)


F-csoport:

Olaszország (3-0) - Törökország (1-1) 78-69

A legjobb centerét, Asikot nélkülöző törökök 35 percen keresztül vezettek Olaszországban, mégsem tudtak győztesen távozni. Gallinari hadilábon állt a mezőnykísérletekkel ezen az estén, ellenben 11 lepattanó, 10 kiharcolt faltja és remek büntetőzése a meccs legjobbjai közé emelte. A negyedik negyed elején Lóránt Péter újdonsült a csapattársa, Liugi Datome (26/12, 13-ból 9 mezőnyből) egy triplával megnyitotta azt a 18-1-es rohanást, mely végérvényesen eldöntötte a találkozó sorsát. Ugyanis az akkor még előnyben játszó vendégek nem tudtak újítani, az olaszok pedig egyenlítettek, fordítottak, majd kegyetlenül bedarálták őket. A végjátékban már csak arra futotta a törökök erejéből, hogy kozmetikázzák az eredményt.

Olaszország legjobb dobói: Datome 26, Gallinari 16, Hackett 15

Törökország legjobb dobói: Karaman - Predlzic 14-14, Gönlüm 12, Güler 10


Portugália (0-3) - Csehország (2-1) 67-74

Látva az első negyedet azt gondolhattunk, hogy finoman szólva, földbe fogja döngölni a cseh csapat vendéglátóját. Könnyed játékkal szereztek 14 pontos előnyt, a portugálok pedig csak nagy nehézségek árán jutottak el 10 pontig. A második negyedben triplaparádét rendeztek a hazaiak, 6 hármast süllyesztettek el, de ezzel csak minimálisan tudták faragni a hátrányukat. A csehek okosan játszottak, gondolhattuk volna azt is, hogy spórolnak erejükkel. Az élete legjobb felnőtt válogatott meccsét játszó Jaime Silva (20/18 pont, 13-ból 7 mezőnyből) azonban az utolsó két percre, mindössze 4 pontosra faragta a portugál hátrányt. Innen azonban már nem adtak esélyt a csehek, behúzták a pihenőnap előtti találkozójukat.

Portugália legjobb dobói: Silva 20, Gomes 10, Barroso 9

Csehország legjobb dobói: Benda 18, Hruban 12, Pumprla 11


Szabadnapos volt: Fehéroroszország (0-2)

Az F-csoport állása:

1. Olaszország 3 gy - 0 v

2. Csehország 2 gy - 1 v

3. Törökország 1 gy - 1 v

4. Portugália 0 gy - 3 v

5. Fehéroroszország 0 gy - 2 v


Következik:

Fehéroroszország - Olaszország

Törökország - Portugália

Szabadnapos lesz: Csehország (2-1)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus