EuroBasket 2013 - Eb-selejtezők (4.)

Pénteken ismét rengeteg mérkőzést rendeztek a 2013-as szlovéniai Európa-bajnokság selejtezőiben. Kivétel nélkül, mind a 12 összecsapáson papírforma győzelem született. A legnagyobb meccset Grúzia és Lettország csapatainak találkozója hozta, mely drámai végjátékban dőlt el a hazaiak javára. Több olyan együttes is akadt, akik ezzel a győzelmükkel hatalmas lépést tettek a szlovéniai túra felé. Montenegró, Németország, Grúzia, Olaszország és Finnország gyakorlatilag kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. Horvátország is belépett az iménti felsorolásba azután, hogy magabiztosan győzte le Eszéken a magyar nemzeti csapatot. Lássuk, hogy milyen eredmények születtek a többi találkozón!

A-csoport:

Szlovákia (0 - 4) - Izrael (2 - 2) 64 - 82

Északi szomszédaink 7-8 percig gondolhatták komolyan, hogy lehet reális esélyük Omri Casspiék ellen. Persze már a feldobás pillanatában tudhattuk, hogy nem ezen a találkozón szerzik meg első győzelmüket. A második negyedben már közel 20 pontos differencia alakult ki, Gavel segítségével azonban feljebb jöttek a vendéglátók. Centerben viszont nem tudtak mit kezdeni a honosított Alexander Tyus-al, aki 18 perc alatt hibátlan mezőnymutatóval jutott el 18 pont - 7 lepattanós mutatóig, eddigi legjobb meccsét produkálva. A harmadik negyedben már statiszta szerepkörben tetszelegtek a hazaiak, hiába tett meg mindent Anton Gavel (22/6 pont, 5 gólpassz, 10 kiharcolt falt), elképesztően magára maradt. Izrael ezzel a sikerrel megkezdte a felzárkózást Szerbia és Észtország mögé.

Szlovákia legjobb dobói: Gavel 22, Batka 7, Vido 6

Izrael legjobb dobói: Tyus 18, Eliyahu 14, Casspi 9


Szerbia (3 - 1) - Észtország (2 -2) 88 - 63

Egy kisebb csapatnak még 110%-on pörögve is elképesztően nehéz dolga van az oroszlánbarlangokban (jelen esetben Szerbiában), hát még akkor, amikor kezdő játékosaik terített betlit adnak elő. Történt ugyanis, hogy Sokk, Arbet, Vene és Talts is csak szenvedtek észt oldalon. Egyedül az a Kristjan Kangur teljesített elfogadhatóan, aki lassan már az edzősködés felé kacsintgat. Dusan Ivkovics mester megengedhette magának, hogy bőkezűen bánjon a cserék játékperceivel, a legtöbb időt szerb oldalon Keselj töltötte a parketten, 22 percet. A hazaiak már a félidőre eldöntötték, hogy ki is lesz a győztes, így nyugodtan a gyakorolhattak a már nehezebb, Izrael elleni, idegenbeli fellépésre.

Szerbia legjobb dobói: Krisztics - Teodoszics 12-12, Andjusics 11, Keselj 9

Észtország legjobb dobói: Hallik 11, Vene 10, Arbet - Kangur 9-9


Montenegró (4 - 0) - Izland (1 - 3) 85 - 67

Csalóka az az eredmény, amelyet látunk. Tény, hogy nagyságrendi különbség van a két gárda között, de amit az észtek nem tudtak megvalósítani, azt az izlandiak megtették saját erőből. Lehetőségeikhez mérten jól játszottak, dobószázalékuk szintén elfogadható volt, ami nem kis teljesítmény Montenegró ellen, sőt nyertek is egy negyedet a csoport egyik favoritja ellen. Dasicsék úgy játszhattak, ahogy szerettek volna, az első félidőben 14 pontos előnyükkel megalapozták, hogy az összecsapás második felében már ne legyen okuk izgalomra.

Montenegró legjobb dobói: Dubljevics 16, Dasics 15, Sehovics 14

Izland legjobb dobói: Baeringsson 19, Sigurdarson 15, Pálsson - Stefansson 13-13


Az A-csoport állása:

1. Montenegró 4 gy - 0 v

2. Szerbia 3 gy - 1 v

3. Észtország 2 gy - 2 v

4. Izrael 2 gy - 2 v

5. Izland 1 gy - 3 v

6. Szlovákia 0 gy - 4 v

Következik:

Szlovákia - Montenegró (augusztus 27., 18:00)

Izland - Észtország (augusztus 27., 18:15)

Izrael - Szerbia (augusztus 27., 21:30)


B-csoport:

Luxemburg (0 - 3) - Bulgária (2 - 2) 68 - 94

A csoport leggyengébb csapata ellen egy pillanatig sem forgott veszélyben a bolgárok győzelme. Az előző idényben Szolnokon pattogtató Hriszto Nikolov azok után, hogy legutóbb mindössze 5 percet tölthetett a parketten, most kapott sanszot a bizonyításra. 22 játékperc alatt 16/3 pontot, 7 lepattanót, 4 kiharcolt faltot tett a közösbe. Bizonyára gondolkodhat mestere, hogy legközelebb milyen szerepet szán neki. Hazai részen Tom Schumacher idei legjobb performanszát hozta a péntek esti találkozón, 22/9 ponttal, 4 - 4 lepattanóval, gólpasszal zárt, 28 perc alatt, némi örömet okozva ezzel a miniállam szurkolóinak.

Luxemburg legjobb dobói: Schumacher 22, Koster 11, Rodenbourg 9

Bulgária legjobb dobói: Videnov 19, Nikolov - Lilov 16-16, Kostov 11


Németország (3 - 0) - Svédország (1 - 2) 81 - 66

Hálát adhatnak a svéd hívek, hogy Jonas Jerebko játszik a válogatottjukban, egyedüliként jutott el 10 pontig, ami hatalmas kritika a többi játékosnak. Az északi klasszis mindent megtett, amit tudott, 22/6 pontos, 12-ből 8 mezőnymutatós és 8 kiharcolt faltos mérlegét nehéz lett volna még tovább fokozni. Grant (0 pont, 5 eladott labda, 5 gólpassz) viszont nagyon jól tenné, ha összekapná magát, mert így a svédek a végén még Luxemburg ellen is megégnek. Ismét Schaffartzik tündökölt vezérként a németeknél, mi sem mutatja jobban, mint 15/12 pontja (6-ból 4 tripla), 5 gólpassza mellé még +25-ös (+/-) mutatót tudott felmutatni. Németország őrzi veretlenségét, de kellemetlen azeri túra vár rájuk hétfőn.

Németország legjobb dobói: Schaffartzik - Benzing 15-15, Staiger 12

Svédország legjobb dobói: Jerebko 22, Pahlmblad - Maraker 8-8


Szabadnapos volt: Azerbajdzsán (2 - 1)

A B-csoport állása:

1. Németország 3 gy - 0 v

2. Bulgária 2 gy - 2 v

3. Azerbajdzsán 2 gy - 1 v

4. Svédország 1 gy - 2 v

5. Luxemburg 0 gy - 3 v

Következik:

Svédország - Luxemburg (augusztus 27., 19:00)

Azerbajdzsán - Németország (augusztus 27., 21:00)

Szabadnapos lesz: Bulgária (1 - 2)


C-csoport:

Horvátország (3 - 0) - Magyarország (1-2) 89-65

Péntek este beszámoltunk a magyar válogatott eszéki fellépéséről, melyről bővebben az alábbi linken olvashattok. A vendéglátók a teljes találkozó folyamán remekül értékesítették helyzeteiket, elképesztő, 62,5%-os pontossággal dobtak mezőnyből. Válogatottunk az első félidőben még képes volt arra, hogy tapadjon aktuális vendéglátójára. Azonban a második félidőre olyan elánnal jöttek ki a horvátok, hogy pár perc leforgása alatt húsz pont fölé tornázták a különbséget, melyet egyszer még áttört a Hanga Ádám (19/9 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 8 kiharcolt fal, 2 blokk) által húzott magyar csapat, de a végére 24 pontos vereség jött ki. A kötelező rosszat letudták a magyar fiúk, így készülhetnek a következő heti, két sorsdöntő hazai találkozóra.

Horvátország legjobb dobói: Ukic 18, Andric 15, Markota

Magyarország legjobb dobói: Hanga 19, Vojvoda 10, Trepák 9


Ciprus (0 - 3) - Ukrajna (3 - 1) 47-68

A ciprusi támadójáték hatékonyságáról sokat elmond, hogy mindössze két játékosuk jutott el tíz pontig, a többieknek még a hét egység elérése is nehézséget okozott. Ez a teljesítmény nagyban hasonlított arra mérkőzésre, amikor még 40 pontot sem tudtak összehozni a horvátok ellen. Persze tegyük hozzá gyorsan, hogy észak-keleti szomszédunk sem dobta ki magából a jót, csupán két emberük ért tíz egység fölé. Ciprus egészen a negyedik játékrészig lőtávolon belül tartotta magát, ott azonban kijött a két együttes közötti minőségbeli különbség, az ukránok érvényesítették a papírformát, 14 ponttal nyerték a záró etapot, és ezzel a mérkőzést is.

Ciprus legjobb dobói: King 13, Trisokkas 12, Sizoppoulos 6

Ukrajna legjobb dobói: Zabircsenko 15, Pusztozvonov 14, Burtt 9


Szabadnapos volt: Ausztria (1-2)

A C-csoport állása:

1. Ukrajna 3 gy - 1 v

2. Horvátország 3 gy - 0 v

3. Ausztria 1 gy - 2 v

4. Magyarország 1 gy - 2 v

5. Ciprus 0 gy - 3 v


Következik:

Magyarország - Ciprus (augusztus 27., 19:00)

Ausztria - Horvátország (augusztus 27., 20:20)

Szabadnapos lesz: Ukrajna (3-1)


D-csoport:

Románia (1 - 2) - Bosznia - Hercegovina (3 - 1) 79-84

A románok nagyon jól kezdték az összecsapást, a szinte kizárólag Dedovic megoldásaira építő bosnyákok ellen. Moldoveanu (25/12 pont, 11 lepattanó, 7 kiharcolt falt) ellenállhatatlanul kosarazott, s így közel egy negyed telt el, mire a vendégek vissza tudták venni a vezetést. Ők lendületben maradtak, a románok beragadtak a második tíz percben, nagyon hamar húsz pontos differencia alakult ki. A végjátékban még egy utolsó nagy hajrát vezényelt a román válogatott, de ez csak ahhoz volt elég, hogy elkerüljék a nagyobb aranyú vereséget. Érdekesség, hogy a bosnyákoknál Teletovic, Dedovic és Wright is végigjátszotta a találkozó mind a 40 percét, összesen 7 játékost vetett be mesterük.

Románia legjobb dobói: Moldoveanu 25, Mandache 11, Nicoara - Dragusin 10-10

Bosznia-Hercegovina legjobb dobói: Teletovic - Kikanovic 21-21, Dedovic 17, Masic 12


Grúzia (3 - 0) - Lettország (1 - 2) 79-76

A játéknap meccsét vívta egymással a grúz és a lett válogatott. A hatalmas NBA rutinnal rendelkező centerük, Zaza Pachulia (18 pont, 9 lepattanó, 10 kiharcolt falt, 6 eladott labda) centerjátékára építő hazaiak jól játszva ragadták magukhoz a kezdeményezést, azonban a mérkőzést nem sikerült uralniuk, irányítaniuk. Hiába dobták jól a triplákat, komoly előnyre csak a harmadik játékrész végére tudtak szert tenni. A záró etapban azonban érkezett Dairis Bertrans és Berzins, hárompontosaikkal pedig felhozták a lett csapatot. A vendégek legjobbja, a mindössze 23 éves Strelnieks (22/15 pont, 14-ből 8 mezőnyből, 6 szerzett labda) kiegyenlített, sőt! 8 másodperccel a lefújás előtt Mejeris büntetőzhetett, de mindkettőt elhibázta, a lerohanásból pedig az egész találkozón gyengén dobó Pullens elvállalta a meccset eldöntő dobást, ami a gyűrűbe hullt. Őrült végjátékban győzött Grúzia és gyakorlatilag kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

Grúzia legjobb dobói: Markoishvili 19, Pachulia 18, T. Shengelia 12

Lettország legjobb dobói: Strelnieks 22, Berzins 14, Dairis Bertrans 13


Szabadnapos volt: Hollandia (0 - 2)

A D-csoport állása:

1. Bosznia-Hercegovina 3 gy - 1 v

2. Grúzia 3 gy - 0 v

3. Lettország 1 gy - 2 v

4. Románia 1 gy - 2 v

5. Hollandia 0 gy - 2 v


Következik:

Hollandia - Grúzia (augusztus 27., 19:30)

Lettország - Románia (augusztus 27., 19:35)

Szabadnapos lesz: Bosznia - Hercegovina (3 - 1)


E-csoport:

Finnország (3 - 0) - Belgium (2 - 1) 97-60

Elképesztően gyenge estét tudhatnak maguk mögött a belgák. Pedig az első húsz perc egyáltalán nem ezt az imént említett tényt prognosztizálta. Fej-fej mellett haladt a két csapat, a vendégek még vezettek is kevéssel a félidő előtt, de a finnek egy nagy hajrával megfordították az állást, ők kerültek fórba a nagyszünetre. Nehéz jelzőket találni arra, ami a folytatásban következett. A finnek oktatták kosárlabdából a piros mezes együttest, akiken úgy robogtak át, mintha pályán sem lettek volna. Kopponen ismét sziporkázott (21/12 pont, 8 gólpassz) az északi triplák pedig hulltak-hulltak a gyűrűbe, folytatta az együttes remek selejtezőbeli szereplését. Belga oldalon egyedül van Rossom jutott tíz pont felé, ami finoman fogalmazva is siralmas európai mércével mérve.

Finnország legjobb dobói: Kopponen 22, Huff 17, Koivisto 12

Belgium legjobb dobói: van Rossom 11, Mukubu 9, Beghin - De Zeeuw 7-7


Albánia (0 - 3) - Lengyelország (2 - 2) 67-105

A finnektől kapott hazai pofon után kötelező érvényűvé vállt a győzelem a lengyelek számára a csoport leggyengébb csapata ellen. A lengyelek az első perctől az utolsóig komolyan vették a találkozót, bár a harmadik játékrészt így is elbukták Ignierskiék. Ellenben a közel 40 pontos differencia még hízelgő is a vendéglátókra nézve. Az albánok legnagyobb problémáját az a tény adta, hogy nem tudtak a kezdők helyére olyan ember behozni, aki hasonlóképpen tudott volna hozzászólni a meccshez, az is csodaszámba ment, ha netalán pontot szerzett valamelyik padról érkező játékos.

Albánia legjobb dobói:  Ndoja 16, Luca - Shima 14-14, Hysenagolli 13

Lengyelország legjobb dobói:  Ponitka 17, Ignierski - Zamojski 14-14, Gortat 11


Szabadnapos volt: Svájc (1 - 2)

Az E-csoport állása:

1. Finnország 3 gy - 0 v

2. Lengyelország 2 gy - 2 v

3. Belgium 2 gy - 1 v

4. Svájc 1 gy - 2 v

5. Albánia 0 gy - 3 v


Következik:

Svájc - Finnország (augusztus 27., 20:00)

Belgium - Albánia (augusztus 27., 20:30)

Szabadnapos lesz: Lengyelország (2 - 2)


F-csoport:

Fehéroroszország (0 - 3) - Olaszország (4 - 0) 63-84

Az olaszok azzal a tudattal utazhattak idegenbeli fellépésükre, hogy egy győzelemmel már most bebiztosíthatják helyüket az Európa-bajnokságon. Ennek szellemében kezdték a meccset, meg is lógtak a fehéroroszoktól, azonban ők rendre feljöttek a Gallinariék nyakára. Jött viszont a harmadik negyed, ahol az itáliaiak Datome -aki ismét az olaszok legjobbjaként játszott- vezetésével állva hagyták a vendéglátókat, kvázi eldöntötték a meccs sorsát. A hazaiak húzóembere a 32 éves Aliaksandr Kudrautsau hiába játszott jól, ő egyedül messzemenőkig kevésnek bizonyult az üdvösséghez.

Fehéroroszország legjobb dobói: Kudrautsau 19, Parakhouski 9, Stiggers - Ulyanko 8-8

Olaszország legjobb dobói: Datome 22, Gallinari 19, Poeta 11


Törökország (2 - 1) - Portugália (0 - 3) 74-62

Az eddigi jobbára csak pofozógép szerepkörben tetszelgő portugálok azért utaztak Törökországba, hogy megpróbáljanak valamelyest javítani a renoméjukon, a hazaiak pedig szerettek volna egy sikerrel a listavezető olaszok nyomába eredni. Az első negyed szó szerint kiegyenlített játéka után a két középső tíz percben komoly védekezést akasztottak a luzitánok nyakába Gönlümék. 31%-osra verték le vendégük mezőnymutatóját a törökök, bár sok eladott labdájuk és gyenge büntetőzésük miatt sokra nem mentek a jó védekezéssel, nem tudtak erődemonstrációt tartani. Erden (19 pont, 17-ből 9 büntető 4 lepattanó, 14 kiharcolt falt) uralkodott a festékben, büntetővonalon, de nem állították nehéz feladat elé, hisz egyedül azzal a Fonsecaval (16 pont, 10 lepattanó) kellett szembenéznie, akinek a játékát mindenképpen dicsérni kell vendég részről.

Törökország legjobb dobói: Erden 19, Cetin 16, Gönlüm 10

Portugália legjobb dobói: Gomes 19, Fonseca 16, Santos 10


Szabadnapos volt: Csehország (2 - 1)

Az F-csoport állása:

1. Olaszország 4 gy - 0 v

2. Törökország 2 gy - 1 v

3. Csehország 2 gy - 1 v

4. Fehéroroszország 0 gy - 3 v

5. Portugália 0 gy - 3 v

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus