Hanga Ádám naplója (vol. 19)

Mindenek előtt üdvözlöm a Kezdő5.hu olvasóit, remélem, hogy minél többen követitek a már fél éve elkezdett naplóm itteni folytatását! A blogom már rutinosnak számító olvasóitól azzal köszöntem el egy héttel ezelőtt, hogy szeretnék nekik két győzelemről beszámolni mostanra, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük. Kedden Portugáliában nagyon akartuk a sikert és úgy gondolom, nyerhető mérkőzés volt, amit végül elbuktunk. Úgy hiszem, felépítés és egyéb szempontjából is jobb csapat vagyunk a portugáloktól, ám nem tudtunk jól játszani és ezt megfelelően kihasználni. Rendkívül rosszul kezdtünk kedden, ahogy sajnos pénteken is, majd összeszedtük magunkat az első félidő folytatására, ám a nagyszünet után jelentősen változott a helyzet, mi voltunk, akik futottunk az eredmény után, a végjátékban pedig hiába akartunk, nem értük utol a hazaiakat.

Úgy vélem, pénteken Szolnokon már jobb volt a helyzet abból a szempontból, hogy képesek voltunk jobb játékot hozni, mint előtte Portugáliában. Amennyiben úgy teljesítettünk volna kedden, mint ahogy később pénteken, akkor szerintem nem lett volna gond a győzelem megszerzésével a luzitánok ellen. Ez a finn gárda igencsak erős, többen pattogtatnak közülük az olasz bajnokságban, hosszú évek óta ebben az összeállításban készülnek, rendkívül szervezett kosárlabdát mutattak be ellenünk ezen a találkozón. Úgy hiszem, számotokra nézőként is nyilvánvaló volt, milyen játékerőt képviselnek. Sajnos kevés volt, amit nyújtani tudtunk, sokáig loholtunk utánuk, a negyedik negyedbeli feltámadásunk után pedig annyira elfáradtunk a hatalmas energia mozgósítása után, hogy azt követően már nem maradt igazán erőnk az utolsó pillanatokra, ennek lett az eredménye a dekoncentráltság, így eshetett meg az, hogy egy könnyű kosárral kikaptunk a legvégén. Közhelynek hangozhat, de nálunk kulcsfontosságú, hogy ki tudjuk védeni az ellenfél támadását, majd a lepattanóból, szerzett labdából megindulva legyünk képesek gyorsindításokkal operálni. Ez egyrészt sokkal könnyebb módja a pontszerzésnek, másrészt a felállt védelem ellen még nem annyira éreztük a támadásokat, mint ahogy kellett volna.

A saját teljesítményemmel nem vagyok megelégedve. Persze az egy dolog, hogy a válogatottban nem lehet hozni azokat a statisztikákat, mint a klubcsapatban év közben hoz az ember, de Portugáliában nem volt eléggé jó a játékom sem. Azt gondolom, tudok ennél lényegesen jobban játszani és fogok is. Sosem vagyok egyébként sem megelégedve a saját produkciómmal, mindig többet és többet szeretnék mutatni. Úgy gondolkodom, hogy amennyiben én javítani tudok a teljesítményemen, az által a csapat is előbbre léphet és ez utóbbi az igazán fontos. Remélem, a jövőben ez össze fog jönni és képesek leszünk a javításra!

Úgy gondolom, fontos a pozitív dolgokra koncentrálni és felhasználni azokat az információkat, melyeket megtudtunk a két riválisról. Most már tudjuk, mire képes ez a két gárda, innentől igazi meglepetés már nem fog érni bennünket. Úgy gondolom, tanulni kell ebből a két meccsből. Kaptunk egy kisebb, két napos pihenőt, de utána megfelelően ki fogjuk elemezni mindkét derbit. Mindenki szépen át tudja gondolni, miben hibázott, mit rontott el, majd ezt le kell zárni és előre kell tekinteni. Csütörtökön Szolnokon 5 pontnál többel kell diadalmaskodnunk, majd Finnországban is szükséges a győzelem, hiszen amennyiben mindkét célunkat teljesítjük, a mi kezünkben marad a sorsunk. Ha ezt kiadjuk a kezünkből, az nem lenne jó dolog, egyszerűen nem alapozhatunk arra, hogy az utolsó fordulóban a finnek nyernek a portugálok vendégeként. Most már azt mondom, igazán nyomás sem lesz rajtunk, keményen kell játszanunk és megpróbálni mindent. A cél, hogy a pótselejtezős sorozat végén tiszta lelkiismerettel tudjunk odaállni bárki elé, reméljük, hogy ezzel együtt a továbbjutásnak is örülhetünk majd, én mindig bízom a sikerben és a javulásban, de úgy érzem, az egész válogatott hasonlóan gondolkodik. Saját magunkban és a csapatunkban is bíznunk kell, mert együtt ez sikerülhet, ehhez pedig mindenkire szükségünk lesz!

Ilyenkor tovább kell tudni lépni, nincs időnk nyalogatni a sebeinket. Hasonló a helyzet, mint a playoffban, persze nyilván mindig le kell vonni a konzekvenciákat és amint ez megtörtént, le kell zárni a történteket, onnantól pedig fókuszálni kell a következő feladatra. Remélem, sikerrel járunk, itthon Portugáliát vernünk kell 6 egységnél többel, utána pedig lehet a következő lépésre koncentrálni.

A hátam már egyre jobb, de még mindig érzem, fokozatosan javul szerencsére, bár tény, hogy lassan.

A hazai szurkolóknak talán annyit tudnék üzenni, hogy nyilván hibák csúsztak a játékunkba, de mindkét meccsen akartunk, küzdöttünk és 100 százalékkal odatettük magunkat. A szívünket, lelkünket kitettük a pályára, ez feltétlenül így lesz a továbbiakban is, remélem, a következő szoloki mérkőzésen közösen ünnepelhetünk a lefújás után. Szeretnénk meghálálni azt a fantasztikus támogatást, amit kaptunk, óriási hangulat volt a csarnokban, nagyon jó volt ezt átélni, sajnos a győzelem legutóbb elmaradt, de most össze kell, hogy jöjjön! Szeretném, hogy bízzatok még bennünk, nincs még minden veszve. Tudjuk, hogy nehéz helyzetben vagyunk és azt is, hogy ezt magunkat hoztuk ilyen helyzetbe, de remélem, a legutóbbihoz hasonló hangulatban sikerrel járunk csütörtökön! Még a finnek is megjegyezték, hogy le a kalappal ezért a szurkolásért.

Nagyon örülök annak, hogy mostantól lesz egy ilyen átfogó, a kosárlabda minden „válfajával” foglalkozó oldal! Én magam is rendszeresen böngésztem már eddig is a hírmorzsákat vagy azokat az érdekes blogbejegyzéseket, melyeket a portál elődjénél lehetett olvasni. Aki szereti ezt a sportágat, mindenképpen örülni fog a Kezdő5-nek, mivel itt tényleg találkozhat minden infóval és érdekességgel, ami a kosárlabdához tartozik. Bizonyosan tud mindenki szemezgetni magának, én is bújom majd a különböző részlegeket és rovatokat.

Fotó: www.facebook.com/hangaadamonline

A szerk: Ádám és a magyar válogatott hiába küzdött hatalmasat, egy szerencsétlen végjátékot követően a a Finn válogatott örülhetett a szolnoki katlanban:

{youtubejw width="100%"}rSGkVbAb1-k{/youtubejw}

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus