Hanga Ádám naplója (vol. 22)
Rendhagyó módon csak két hét elteltével jelentkezem, ami azért történt így, mert még mindig nincs internet a lakásomban, de ez a probléma innentől megoldódik, tehát a megszokott időben jelentkezem legközelebb és remélhetőleg ez sokáig így is lesz. Igyekezlek is kárpótolni benneteket a hosszú szünet miatt, bőven van mesélni valóm az utóbbi két hét eseményeiről, úgyhogy készüljetek fel!
Az itteni edzések nagyon nagyon kemények, taktikailag azért más jellegű az egész felkészítés, számos olyan húzás van, amik konkrétan erre a ligára jellemzőek, nem véletlenül mondják tehát, hogy „van, ami ebben a bajnokságban úgy van, a másik pontvadászatban meg így van”. Itt, ha védekezésben váltás történik, utána sem lehet igazán egy-egyet kezdeményezni, mert annyira jó a segítés. Minden helyzetre van külön szisztéma – milyen lépést milyen reakció kell, hogy kövessen. Ezek mindenféleképpen különböznek attól, amit eddig megszoktam az edzéseken otthon, illetve az is merőben eltér, ahogy a délelőtti tréningek fel vannak építve. Általában 9:30-ra megyünk a konditerembe, ott egy órát erősítünk, majd bemegyünk a terembe, azt követően pedig videózás, taktikai felkészítés történik. Átnézzük a figuráinkat, elemezzük, hogy miket hibáztunk el a korábbi mérkőzéseken, majd egy dobóedzéses szakasz után 12:30 – 1 óra között végzünk, rendkívül hosszú tehát maga a reggeli tréning. Délután vannak az úgymond csapat-jellegű edzések, délelőtt van még a programban egy kis cardio-edzés, futás, minden tekintetben nagyon kemény ez a fajta felkészítés.
Három hét elteltével azt tudom mondani a gárdáról, hogy ugyan nem lettünk egy világverő csapat, tisztában vagyunk a céljainkkal és a lehetőségekkel, ami tavaly is az volt, hogy bent tudjon maradni a Manresa az ACB-ben, illetve a hazai mérkőzések megnyerése, amit leginkább szeretnénk teljesíteni. A Barcelona vagy a Real Madrid elleni találkozókra nem úgy tekint senki sem, hogy ezeket kötelezően meg kellene nyernünk, hanem sokkal inkább egy amolyan felkészülésként gondolnak rá, ami segíthet a közvetlen riválisaink legyőzésében. Mindegyik mérkőzésünk fontos, de nyilván lehet azért egy rangsort állítani, a velünk egy kategóriába sorolandó klubok ellen kell leginkább eredményt produkálnunk. A társakkal kapcsolatban is abszolút pozitívak az eddigi tapasztalataim. Van két amerikai, egy brit és egy izlandi légiósunk, valamint egy szintén amerikai, akinek már van spanyol útlevele is. A spanyolok között vannak rutinosabbak, akik azért jó pár évet lehúztak már az itteni első ligában, mi, a külföldiek pedig inkább a fiatalabb vonalat képviseljük. Mindannyian újoncok vagyunk az ACB-ben, csak egy srác van, akinek már volt egy éve ebben a bajnokságban. Alakulnunk kell még, szerintem meccsről meccsre érezhetően egyre jobban összekovácsolódunk. Ebben a ligában sokat mondják, hogy nagyon fontos, hogy érezzük egymás reakcióit, tehát például tudjam azt, ha én betörök, akkor a társamnak egy bizonyos helyen kell állnia, nekem pedig oda kell passzolnom, ezek mindenféleképpen jó dolgok. Valóban mindenki segít, rendesek a társak, nagyon segítőkészek.
Mégy egy kicsit belemenvén abba, hogy miben más ez a közeg a hazaihoz képest legfőképpen az intenzitást tudnám kiemelni. Itt egyszerűen minden gyorsabban történik, nem annyira sok leütéssel játszanak az itteniek, viszont rengeteg passzal operálnak, érzik is egymást. Ezek minden tekintetben mások, mint otthon. Az edzéslehetőségekkel kapcsolatban nem mondom azt, hogy annyival különbözőek lennének, mint Magyarországon. Egy elsőrangú fitneszközpontba járunk kondizni, de ilyesmi ugyanúgy megtalálható hazánkban is, a hozzáállás viszont más, a fiatalabbak is rengeteg munkát tesznek bele és nagyon sokat dolgoznak azért, hogy fejlődjenek, előbbre jussanak. Edzés előtt és után is pluszmunkát végeznek, dobnak, erősítenek, különböző gyakorlatokat végeznek.
Volt már két edzőmeccsünk (összesen három, de én az első idején még nem kapcsolódtam be a munkába), az előbbit éppen a bajnok Barcelonával játszottuk. Azon kezdőként léphettem pályára, szembetalálkoztam többek közt Pete Mickael-lel, aki azért nevesebb játékos, még N'Dong és Vazquez volt, aki ismertebb, a többiek az éppen zajló kontinensviadalok miatt hiányoztak a címvédőtől. Nem tudnék egy különleges pillanatot kiemelni a mérkőzésről, maga az egész találkozó emlékezetes marad a számomra, azért is, mert ez volt nekem a legelső, ráadásul a patinás Barca ellen, ami még ebben a tartalékos felállásában is komoly ellenfél volt, a fiataljaik is olyan szintet képviselnek, annyira olvassák a játékot, hogy az hihetetlen. Ami nagyon szembetűnő, hogy ezen a szinten, ha van valakinek egy üres dobása, azt gyakorlatilag 98 százalékban be is dobja, egy ilyen lehetőséget itt nem nagyon puskáznak el. Ha az ellenfél elaludt védekezésben, illetve hibázik, akkor azt a másik csapat azonnal megbünteti, ebben is hatalmas különbség van, ha már az itteni viszonyokat elemezzük.
Legutóbb a Stanford Egyetem NCAA-ben érdekelt gárdájával mérkőztünk meg. Ők nyilván egy másfajta játékstílust képviselnek, ellenük nem kezdőként, hanem csereként léphettem pályára. Irányítóként kellett helytállnom, mivel két másik egyes posztos játékosunk is megsérült, kaptam 23-24 percet, végig játékszervezőként szerepeltem. Ezt is szoknom kell, spanyolul kellett a figurákat is hívnom, ami egy újfajta kihívás, hiszen át is kell gondolni, mi az, amit érdemes megjátszani, új nyelven is kell kimondanom, kiejtenem, ezek ebből a szempontból némileg nehezebbek voltak, de nagyon élveztem a játékot. Egy szoros derbin tudtunk végül diadalmaskodni, miután az elején remekül ment a csapatnak, vezettünk talán 15 ponttal is, de a második-harmadik-negyedik negyedekben sokat estünk vissza a dobások terén, így kínkeserves lett a végére, de az a lényeg, hogy győztünk. Persze ezt a szituációt is fel tudtuk használni a gyakorlásra, láthattuk, ilyenkor mit és hogyan kell csinálnunk, úgyhogy abszolút használta ez az összecsapás is a felkészülésünket, de egymásközt mondtuk is, ennél sokkal sokkal jobban kell játszanunk, rengeteg olyan hibát vétettünk, főleg védekezésben, amiket nem lenne szabad. Ezeket, ahogy említettem is, kíméletlenül meg fogják büntetni demoralizáló kosarakkal, szóval csak rossz vége lehet, ha nem javítunk ezeken a dolgokon.
A hétvégi edzőmeccsünk után vasárnap délután négy órakor indultunk Andorrába edzőtáborozni, azóta is itt vagyunk. Tegnap és ma is 2-2 edzés szerepelt a programunkban, holnap egyet tréningezünk, csütörtökön újra kettő, péntek reggel még egy gyakorlás lesz, délután pedig már megyünk is vissza Manresába. Most jön az egész bajnokság alatti leghosszabb szünetünk, péntek délutántól az egész hétvégénk szabad, ki kell majd élvezni azt a két és fél napot, nem döntöttük még el, hogy mit fogok csinálni akkor, de egyelőre itt van az edzőtábor, ami rendkívül kemény tréningekből áll, a többiek elmondása szerint ezek a legkeményebbek az egész évben. Itt is 9:30-tól délután 1-ig dolgozunk kezdésként, majd 5-től 7:30-ig vannak a második edzések. Gyakorlatilag abból állnak ezek a napok, hogy edzünk, eszünk, alszunk, edzünk, eszünk, alszunk, de azt mondom, ez az öt nap kibírható így és szerintem csak jót is tesz nekünk.
Manresát igazából nem volt nehéz körbejárni, hiszen egy kisvárosról van szó, ha megkérdezik, mindig Székesfehérvárhoz hasonlítom, mert egy hasonló kaliberű és nagyságú település. Mindenki ismeri a kosárlabdázókat, ez az egyetlen sport, ami a városban van, legalábbis ilyen magas szinten. A közeg pontosan megfelel annak, hogy profi körülmények közt tudjunk készülni, nincs igazán semmi sem, ami el tudná terelni a koncentrációnkat az edzésről és a játékról. Nagyon szerencsés, hogy Barcelona ilyen közel van, már két alkalommal el is tudtunk menni oda, megnéztük a tengerpartot, kicsit körülnéztünk a világvárosban is, de Manresa is nagyon szép, illetve jó hely. A szállásommal minden rendben van, mindenem megvolt már eddig is az internet kivételével, de amint visszaérkezünk pénteken, ez is meglesz. Autót is kaptam a szállás mellett, kezdek szépen be is illeszkedni, úgyhogy tényleg szépen rendben mennek a dolgok.
Az Európa-bajnoksággal kapcsolatban egy kicsit gondban voltam eddig, hiszen nincs olyan tévé adóm, ami sugározná a meccseket, netem meg ugye eddig nem volt, de itt Andorában már én is „be tudok csatlakozni” a kontinensviadal követésébe. Elég nehéz volt így tájékozódni, eddig nagyjából úgy festett a dolog, hogy az öltözőben hallottam dolgokat, illetve kérdeztem a társaimtól ezt-azt, de itt nyilván a spanyolok szereplése van a fókuszban. A finnek ugyan nem jutottak be a legjobb nyolcba, ám így sem akármi, amit véghezvittek, abszolút kellemes meglepetést jelentettek a tornán. Nagyon jó csapatuk van és kiváló gárdákat tudtak megverni, én gratulálok nekik, ennek fényében azért mégsem annyira nagy kudarc, hogy kikaptunk tőlük, illetve, hogy egy egál meccset tudtunk velük megvívni. Sajnálom, hogy eddig gyakorlatilag lemaradtam az eseményekről, nagyon szívesen követtem volna őket, de innentől szerencsére ezzel nem lesz gond. Igazán kedvencem, favoritom nincsen, annak örültem volna, ha mit ott vagyunk és mi magunk lettünk volna a kedvenceim, de ez sajnos nem így történt.
Remélem, elég érdekes infóval és újdonsággal tudtam nektek szolgálni, legközelebb is igyekszem érdekességekről mesélni nektek, addig is kövessétek a facebook oldalamat, ahol igyekszem sűrűn jelentkezni, még, ha csak rövidebben is! Üdvözlök mindenkit Magyarországon!
Fotó(1.): nemzetisport.hu
Fotó(2-3, slide): facebook.com/hangaadamonline
A szerk.: Ádám bemutatkozását a Manresa mezében a Barcelona ellen az alábbi videóban tekinthetitek meg: