Hanga Ádám naplója (vol. 38)

Sziasztok, üdvözöllek benneteket egy újabb sűrű hét közepén, egy eseménydús hétvége után és egy számunkra nagyon fontos mérkőzés előtt. Mint ahogy azt tudjátok az előző bejegyzésemből, volt némi sanszunk arra, hogy bejussunk a Király Kupa nyolcas mezőnyébe, de ez sajnos végül nem jött össze, pedig mi megtettük a részünket ebben a fordulóban, legyőztünk egy újabb Euroligás csapatot, ezzel az alapszakasz első körében sikerült három olyan gárdát is két vállra fektetni az ötből, mely a kontinens első számú nemzetközi sorozatában indult idén.

Nagyon örültünk ennek a győzelemnek, a Caja Laboral egy héttel korábbi elverése úgy vélem, hogy adott egy érezhető pluszt a csapatnak. Úgy készültünk a mérkőzésre, hogy bár van esélyünk a Copa del Rey-re, de elsősorban saját magunkért játszottunk és persze hazai pályán hatványozottan szerettünk volna diadalmaskodni, már csak azért is, mert a vitoriai meccsre elkísért minket néhány szurkoló, akiktől óriási buzdítást kaptunk, illetve a siker után óriási éltetésben volt részünk általuk. Hozzá kell tennünk ehhez a történethez, hogy az Unicaja Malaga előtte két nappal korábban otthon vívott meg egy Euroliga meccset a Real Madriddal és egy utolsó másodperces kosárral kaptak csak ki, ez pedig bizonyosan nem hozta fel őket lelkileg, illetve a fizikálisan az ellenünk játszott találkozóra, de ettől függetlenül úgy hiszem, hogy ez nem von le különösebb értéket a mi győzelmünkből, a Malaga az a Malaga.

Az elmúlt négy mérkőzésen irányítóként játszottam, úgyhogy most szintén egyesben igyekeztem a csapat hasznára lenni. Nyilván most is voltak hibák a játékomban, eladtam labdákat, amiket kiküszöbölhettem volna, ám szerintem sikerült boldogulnom a feladattal és a felelősséggel, tudtam kontrollálni a csapatot. Ehhez a feladathoz hozzá kellett szoknom a korábbi összecsapásokon, ez alkalommal ment legjobban az irányítás. Az edzőm megdicsért, azt mondta, hogy nagyon örül annak, hogy ezt az akadályt ilyen szépen vettem, s reméli, ez benne is marad a játékomban, illetve később is tudnak engem itt egyesben használni, miután felépül a kezdőirányítónk. Ez egy plusz dolog a pályafutásomban, örültek annak Manresában, hogy így is hasznára voltam a csapatnak.

A két sérültünk állapotáról annyit tudok elmondani, hogy Roman Montaneznek még nagyon sok van hátra a visszatérésig, ő most kezdett el egyáltalán mozogni, biciklizik, fut, még 4-5 hét biztosan eltelik, mire újra köztünk lehet. Neki szilánkosra tört az ujja, egy elég komoly műtéten esett át, számára ez borzasztóan kellemetlen volt. Javi Rodriguez ezen a héten már elkezdte a tréningeket, múlthéten kezdett el futni, de akkor még az öt-öt elleni játékba nem állt be, viszont hétfőtől kezdve már teljes értékű munkát végez, rá számíthatunk is ezen a hétvégén, ha minden úgy megy, ahogy elterveztük. Így én már nem irányítóban fogok játszani, hanem leginkább kettesben.

A 17. forduló után, vagyis az alapszakasz első felének végén büszkén nézhetünk vissza a mögöttünk álló időszakra, ugyanis nem csak, hogy az 5 Euroliga-csapatból 3-at megvertünk, de az összes nagynak számító klub ellen mindig szoros és kemény meccseket játszottunk - kivétel ez alól a Real Madrid. A Valencia ellen is csak a végjátékban maradtunk alul, a Barcelona szintén csak a hajrában tudta eldönteni a találkozót, de addig képesek voltunk szorongatni. A fájó vereségek közé a Zaragoza elleni hazai kudarc, illetve az Obradoiróban elszenvedett bukás tartozott, ezért nem vagyunk ott most a Király Kupában, hiszen csak rosszabb pontarányunknak köszönhetően csúsztunk ki a legjobb nyolcból.

Ettől függetlenül azt mondom, hogyha valaki az év elején felajánlja nekünk a 8 - 9-es mérleget féltávra, akkor azt mindenki elfogadta volna. Persze visszanézve lehet pici hiányérzetünk az említett meccsek miatt, most még többet várunk magunktól, ami egy kettős érzés, de teljesen indokolt. Nagyon érdekes helyzetek jöhetnek létre majd a visszavágóknál, akiket megvertünk idegenben, azokat nyilván hazai pályán is szeretnénk majd megleckéztetni, a Barcelonát és a Real Madridot pedig saját csarnokunkban fogadjuk majd. Amennyiben így menetelünk tovább és ezt a fajta látványos játékot folytatjuk, akkor a két óriás elleni ütközetek alkalmával rengetegen kint lesznek és sokan fognak szurkolni nekünk.

Hatalmas dolog, hogy Lóránt Petiék viszont meg is csinálták és bejutottak a Copa del Rey nyolcas tornájára, gratulálok nekik! Az utolsó meccsen Murciában már majd 20 ponttal is égtek, aztán onnan tudták megfordítani a derbit a záró játékrészben, s ők jobb pontarányunknak köszönhetően ott lehetnek Barcelonában a február közepén rendezett nemes eseményen. Ezzel történelmet írtak, sosem jutott még be a Király Kupába a Lagun Aro, ráadásul a sorsolásuk sem rossz, a Caja Laboral ellen küzdhetnek majd meg, elkerülték tehát a két óriást. Ha kifognak egy jó napot, akkor lesz esélyük a továbbjutásra. Egyébként én is úgy tudtam, hogy majd az 1. a 8. helyezettel játszik a 2. a 7. gárdával, de nem, hanem két kalapból húztak, így a további párosítások szerint a Barcelona az Alicante ellen játszhat a legjobb 4-ért, a Real Madrid a Fuenlabradával, a Sevilla pedig az Unicaja Malagával.

Mivel legutóbb csak egy pár szót tudtam ejteni a Caja Laboral elleni sikerünkről, most kitérnék rá pár mondatban. Úgymond az esélytelenek nyugalmával érkeztünk Vitoriába, de ettől függetlenül végig jól és keményen játszottunk, ráadásul volt két extra egyéni teljesítményünk Josh Asselin és Mike Downs révén, Josh lett egyébként a forduló MVP-je is. Csapatként tudtunk funkcionálni, amit említettem is korábban, hogy mennyire fontos lenne újra és talán már jó úton is jártunk az utóbbi hetekben. Ment a labda, mindenki megtalálta a helyét a gárdában és védekezésben, illetve támadásban is mindannyian tudtuk hozni, amire képesek vagyunk. A végén már annyira frusztrált volt a Caja Laboral, hogy sokat kezdtek el kapkodni, így a kezünkben volt a mérkőzés.

Én ott kevesebb pontot dobtam, nem is voltak meg annyira a helyzeteim, de akkor is főként az irányítás volt a feladatom, amit úgy vélem, hogy jól teljesíteni is tudtam. Egy pozitív élményként emlékszem vissza a derbire, persze nehéz mindig úgy elosztani a labdákat támadásban, hogy azzal minden társam elégedett legyen, ám úgy láttam, hogy akkor nagyjából ezt szépen tudtam kordában tartani. A statisztika nem mindig mondja el, hogy egy irányító mennyire jól futtatta a csapatot vagy kikre és hogyan hívott játékokat, de ezzel együtt is törekszem arra, hogy jobb statisztikákat hozzak és úgy játsszak, amiben benne van a kosárszerzés is. Most visszatérek kettes posztra, valószínűleg több lehetőségem lesz kísérletezni. Szeretnék hasznos része lenni a gárdának.

Egyébként az egyéni edzéseket ugyanúgy folytatom az eddigi gyakorlatokkal. Tisztában vagyok vele, hogy nem jön az eredménye egyik pillanatról a másikra, még mindig több önbizalomra lenne szükségem ezen a téren, mert edzéseken betalálok, de a meccseken még mindig nem jön össze úgy a dobás távolról, ahogy azt én szeretném. Ugyanúgy vállalkozom élesben, ha ritmusból jönnek a labdák, törekszem arra, hogy sikerüljön konzisztensen eredményesnek lenni ezekből a kísérletekből.

A második kört egy újabb tévés mérkőzéssel kezdjük, úgyhogy nagy szerencsére ezt is láthatjátok majd otthon az online adások segítségével. A Joventut Badalona otthonába látogatunk vasárnap, őket az első fordulóban hazai pályán megvertük, de velük még több alkalommal is játszottunk, hiszen a Katalán Kupában is megvívtunk velük, majd két edzőmeccsre is elutaztunk hozzájuk. Eddig csak egyszer nyertek ellenünk, az első találkozás alkalmával, reméljük, folytatjuk a jós sorozatunkat velük szemben. Ami érdekes, hogy már majd két hónapja nem volt ennyire korán meccsünk, a héten visszaszokunk erre a ritmusra, délelőtt vannak a keményebb tréningek, este pedig a dobó jellegű edzések.

Gyertek és szurkoljatok nekünk vasárnap 12:30-tól a Badalona ellen, minden bizonnyal lesz online élőkép otthon is, itt a honlapon megtaláljátok majd ehhez a linkeket!

A Szerk.: Nézzük meg az alábbi linkre kattintva Hangáék legutóbbi diadalának videós összefoglalóját, amit az Euroligás Unicaja Malaga ellen értek el!


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus