Hanga Ádám naplója (vol. 57)

Sziasztok! Először is Boldog Új Évet Mindenkinek, most szeretnék nektek beszámolni az utóbbi heteim történéseiről innen Manresából, mielőtt holnap este lejátszanánk a Cajasol Sevilla elleni, nagyon fontos idegenbeli mérkőzésünket.

A Valencia ellen játszottunk két hete, s azt gondolom, ez a meccs egy ideig élénken él majd a gondolataimban, hiszen több szempontból is emlékezetes volt. Az eddigi legjobb mérkőzésünk volt ez, tényleg remekül produkáltunk, az elején már majdnem 20 ponttal is vezettünk, valóban nagyon ment a játék nekünk. A Valenciában viszont a rutinos játékosok tudták mit kell csinálni ilyen helyzetben, szépen lassan lefaragták a hátrányt és a végére egy szoros végjáték jött össze. Egy kis szerencse is kellett a győzelmükhöz, de azt kell mondjam, hogy elkerülhető hibákat vétettünk a hajrában, amik ide vezettek, ha ezek nincsenek, nem lehetett volna kérdéses, hogy otthon tartjuk a győzelmet, de utólag ezen már kár rágódni.

A magam részéről örülök annak, hogy jól tudtam produkálni, de ilyenkor mindig ott van az emberben az, hogy a diadal nem jött össze, ez pedig főleg a mi helyzetünkben problémás, mivel nem nagyon tudjuk hozni a meccseinket eddig. Azért ha egy Valenciát meg tudtunk volna csípni, az hatalmas mentális erőt adott volna a folytatásra, ám sajnos nem jött össze a bravúr, előre kell tekintenünk.

Ez volt az első Karácsonyom, amit nem Magyarországon töltöttem. Jól jött a kis pihenés, ami csak két nap volt, mert 29-én már játszottunk is. Készültünk a Tenerife elleni mérkőzésünkre, amit az egyik leghosszabb utazás előzött meg. Sokáig vezettünk, még a hajrára is előnnyel fordulhattunk, de innen is ki tudtunk kapni. A meccseink közepén általában jók vagyunk, aztán a negyedik negyedekben jön a visszaesés és átadjuk az ellenfeleinknek a vezetést. Nagyon sajnálom, hogy eddig 2 - 12-es mutatóval hozzuk a szezont, ezeket a kudarcokat hétről hétre megélni nagyon nagyon nehéz, de utána mindig fel kell szívnunk magunkat a következő ütközetre. Én korábban még sosem voltam ilyen helyzetben, nem kellett ennyi vereséget fejben rendezni, amit nem könnyű megélni, ám amit tudok, megteszek, hogy a lehető legjobban felpörgessem magam és a csapatunkat.

A hetet kicsit döcögősen kezdtem, volt egy kis köhögős betegségem, de hála istennek most már jól vagyok. Sevillában játszunk vasárnap 20:00-tól, ahol nem lesz könnyű dolgunk, de egy velünk azonos kategóriába tartozó gárdával mérkőzünk meg. Az én véleményem az, hogy tavaly sokkal erősebb volt a Cajasol, ám ettől függetlenül éppen az utóbbi hetekben kezdtek el igazén jól játszani, új játékosokat is igazoltak, kicsit megváltozott a játékuk is. Mindig nagyon nehéz Sevillában nyerni, az előző szezonban is nagyon sok csapat elvérzett náluk, nekünk sem lesz ez egyszerű.

Én azt várom, hogy a Valencia elleni játékunkat valahogyan meg tudjuk ismételni, illetve folytatni tudjuk az akkor megkezdett utat. Eddig nagy gondunk, hogy idegenben nem tudunk hasonlóan kosarazni, mint otthon, teljesen más felfogásban játszunk Manresában, mint otthonunktól távol. Remélem, hogy a mai ilyen szempontból is egy fordulópont lesz és egy jobb meccset tudunk játszani a Cajasollal. Hiszem, hogy ki tudunk mászni ebből a vereségsorozatból és feljebb tudunk jutni a ranglétrán.

Troy DeVries a héten kihagyott nálunk edzéseket, de szerintem mára rendben lesz, Charles Ramsdellnek volt egy kisebb vírusos gyomorfertőzése, neki kellett még kihagynia pár tréninget még, de rendben leszünk, együtt megyünk a győzelemért.

Természetesen reagálnék arra a felvetésre is, amit olvashattatok a napokban velem kapcsolatban, miszerint a Bilbao szeretne megszerezni engem. Elsősorban azt kell mondani, hogy amíg hivatalos ajánlattétel nem történik, addig ez úgymond semmi, picit úgy is tűnt, mintha a helyzet már csak annyin múlna, hogy én igent mondok vagy sem, pedig semmiféle konkrétum nem történt még az ügyben, nem ennyire egyszerű ez a helyzet. Ez szerintem egyelőre csak puhatolózás, fogalmuk sincs arról, hogy a szerződésem mit tartalmaz. Természetesen az egy pozitív dolog, hogy felkeltettem egy ilyen szintű csapat érdeklődését, de jelen pillanatban semmi sem fontosabb számomra, mint az, hogy 100 százalékig arra koncentráljak, hogy Manresában a legjobbamat adjam és fejlődjek. Hála istennek nem is kell ezzel bíbelődni, erre van Lóránt András, a menedzserem. Én egyébként azt gondolom, hogy itt fogok maradni ebben az évben egészen biztosan, az pedig, hogy mi lesz a következő években, még nem tisztázott, főleg hogy sok múlik azon is, hogy bent tudunk-e maradni és mi lesz a helyzet a csapatnál. Én csakis a Manresára szeretnék koncentrálni jelen pillanatban!

Szurkoljatok nekünk vasárnap este 20:00-tól, sajnos élőkép nem lesz, de azért remélem, hogy így is gondoltok ránk:)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus