Hanga Ádám naplója (vol. 8)

Pénteken sajnos nem sikerült annyira jól a döntő harmadik felvonása, ahogy azt szerettük volna. Az előző két mérkőzésen jóval nagyobb különbség volt a mi javunkra, most pedig alulmaradtunk a végjátékban. Természetesen gratulálok a Szolnoknak, mert jobban és koncentráltabban kosaraztak, mint az előző két derbin, mi pedig egy kissé sok hibát vétettünk. Védekezést váltott az Olaj, erősen kisegítenek az elzárásoknál, mi pedig ezeket a szituációkat nem jól játszottuk meg, úgyhogy ennek a kijavításán dolgozunk. Az előny viszont még mindig nálunk van, erről a meccsről is úgy vélem, teljesen szoros volt, ez a 10 pont kissé csalóka lehet, hiszen a végjátékig fej-fej mellett haladtunk. A következő, hétfői összecsapásra úgy készülünk, hogy mindenképpen le szeretnénk zárni a párharcot. Erre nyilván sokkal jobb lehetőségünk van hazai pályán, mert, ha kikapnánk, onnantól idegenben nagyon nehéz lenne.

Visszanézve a mérkőzést, számomra kissé érdekes volt, hogy ennyire sokat vezettünk a végjátékot megelőzően, aztán volt egy fordulópont, amikor elkövettünk néhány buta hibát, onnantól pedig képtelenek voltunk lépést tartani a Szolnokkal. Ennek ellenére azt gondolom, jól játszottunk ez alkalommal is, tehát ebből az utóbbiból csak tanulnunk kell, főleg abból, hogyan kell a végjátékban játszani. Székesfehérváron nem kaptunk ki az egész szezonban és remélem, nem is most fogunk.

Miután az újdonság hevében beszámoltam nektek a harmadik meccsről, ugorjunk vissza a kedden lejátszott másodikhoz. Az a derbi nagyjából úgy alakult, mint a nyitómérkőzés, tehát jelentősebb különbséggel tudtunk nyerni a végén, ugyanúgy a harmadik negyedben húztunk el jobban, mondhatni, az egész forgatókönyv hasonlóan alakult. Rendkívül boldogak voltunk, hiszen nagyon nagy lépést tettünk a bajnoki cím megszerzése felé azon az otthoni találkozón, sajnos nem sikerült a harmadikon befejeznünk a párharcot, ám azért úgy gondolom, hatalmas bravúr lett volna kétszer egymás után idegenben diadalmaskodni egy ilyen Szolnok ellen. Egy kivételesen jó csapatról van szó, rutinos játékosokkal az élen, de hazai parketten nem kérdés, hogy nyernünk kell mindenképpen!

Ha a saját produkciómat kell értékelnem, akkor azt mondom, mivel szinte teljes csapatjátékot játszunk az utóbbi szakaszban, ezért mindig többen dobunk 10 pont fölött és mindenki hozzáteszi a maga kis részét az összprodukcióhoz, így kissé más megvilágításba kerül az én performanszom is. Nyilván soha nem elégedett az ember a maga teljesítményével, van természetesen hova javulni, én állandóan többet és többet akarok. A második összecsapáson inkább jobban ment a játék, pénteken annyira viszont nem. Ám ahogy már korábban többször is felhoztam, túl kell magam tenni rajta ilyenkor, és koncentrálni a következő feladatra.

Hétfőn oda kell figyelnünk nagyon, száz százalékig koncentráltan kell játszanunk. Úgy kell kimennünk a pályára, hogy bajnokok akarunk lenni. Úgy gondolom, ha a közönség segítségével együtt csapatként teljesítünk, ahogy eddig is, akkor van esélyünk nyerni. Biztos vagyok benne, hogy nagyon kemény mérkőzés lesz, a Szolnok mindent meg fog tenni a győzelemért, nekik ez élet-halál harc lesz, nyilván nekünk is, de, ha ők nem diadalmaskodnak, akkor vége a sorozatnak és kiesnek. Nagyon kemény meccsre számítok, de bízom a csapattársaimban, a szurkolóinkban is és magamban is, hogy bajnokká tudjuk tenni az Albacompot.

Miután kitárgyaltuk a mi helyzetünket, kissé kitekintenék a többi küzdelemre, hiszen lezárult a bronzcsata és megvan a bajnokság kiesője is. Előbbivel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy számítottam a Körmend sikerére, a két gárda elleni utóbbi csaták alapján úgy vélem, jobb csapat volt a vasiaké, azért őszintén megmondva, tüzetesen nem követtem a két mérkőzésüket, csakis a sajátjainkra koncentrálom minden figyelmemet. Az alsóházzal kapcsolatban talán annyit tudnék mondani, hogy az utóbbi években rendre az érintett klubok igyekeztek bent maradni az első osztályban, a Salgótarjánnak most nem jött össze, ezúton is kívánok nekik sok sikert a folytatásban. A Debrecen megérdemelten érte el célját, szerintem ennyivel jobb csapat volt az övék idén, nekik gratulálok a bennmaradáshoz!

Bizonyára tudjátok már páran, hogy a Facebookon elindult az Online oldalam, amit egy ideje terveztünk már menedzseremmel, Lóránt Andrással. Pár hete bele is vágtunk, nekem nagyon tetszik az, hogy a szurkolók is kicsit közelebb érezhetik magukat ezáltal hozzám. Tényleg jók ezek a kiírások, illetve képek, amiket ki tudok rakni, itt nyilván az a lényeg, hogy folyamatosan aktuális maradjon, ami azért nehéz, természetesen a legapróbb részletekig én sem megyek el. Azért az igazán fontos dolgokat igyekszem megosztani veletek, gondolok itt mérkőzések előtti és utáni dolgokra, vagy az olyan eseményekre, melyek szorosan kapcsolódnak hozzám. Úgy érzem, így valamelyest tudom tartani a kapcsolatot a szurkolókkal vagy azokkal, akik kedvelnek engem.

Még mindig nem sok időm van arra, hogy kövessem az NBA rájátszásának élesedő küzdelmeit, ám a Los Angeles Lakers kiesést nagyon sajnálom, hiszen Kobe-éknak szurkoltam, őszintén megvallva a többi csapatot annyira nem kedvelem. Számomra kissé meglepő, hogy az Oklahoma City Thunder is harcban van még, bár a nálam nagyobb NBA-fanok ezen annyira nem csodálkoznak, mint én. A döntő meccseit azért mindenképpen nézni fogom, addigra mi is remélhetőleg egy aranyéremmel leszünk gazdagabbak.  

Az Euroliga döntőjét szerencsére volt lehetőségem megtekinteni, egyébként az edzőnk, Braniszlav Dzunics is lenyilatkozta, hogy szerinte a Panathinaikosz lesz a befutó, én is így gondoltam előzetesen. Szerintem ez nem is volt kérdéses egészen a feldobástól a lefújásig, bár tény, hatalmasat küzdött a Maccabi is. Nagyon szeretnék eljutni én is egyszer ilyen szintre, igazán élvezem a játékukat.

Köszönöm nektek a kitartó szurkolást, illetve, hogy ennyien követitek a velem, velünk történő eseményeket! Már csak egy nagy lépés van hátra, jövő héten vasárnap reggel arról szeretnék beszámolni nektek itt, hogy milyen érzés bajnoknak lenni! Szorítsatok nekünk!


Fotó(1.): Albakosar.hu

Fotó(2): Bugány János - BB1.hu

A szerk.: Ádám menedzsere, Lóránt András beszélt a tehetséges játékos közeljövőbeli, illetve hosszabb távú lehetőségeiről:

{youtubejw width="100%"}8kdr7II43Bc{/youtubejw}

Forrás: magyarkosar.blog.nepsport.hu


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus