Kezdődik az Euroliga! - D-csoport előzetes (Hanga Ádámmal!)

Miután bemutattuk a most rajtoló Euroliga másik három alapszakaszbeli csoportját, most jöhet a negyedik is, mely számunkra a legérdekesebb, hiszen ebben a hatosban található Hanga Ádám új csapata, a Laboral Kutxa is. Természetesen honfitársunk klubja mellett megismertetjük olvasóinkkal az ide besorolt Maccabi Tel-Aviv, Panathinaikosz, Lokomotiv Kubany, Lietuvos Rytas, Crvena Zvezda ötöst is - jöjjenek a keretek, a nyári játékosmozgások és az idei esélyek latolgatásai!

Laboral Kutxa:

Számunkra a legfontosabb Euroliga-csapat a Laboral Kutxa, mely a Manresától vásárolta ki a legmagasabban jegyzett magyar férfi kosárlabdázót, Hanga Ádámot, aki ugyan jelenleg térdműtét után lábadozik és csak bő egy hónap múlva csatlakozhat a tánchoz, ám könnyen lehet meghatározó szerepe is Dávid Kornél korábbi csapatánál, melyet tavaly még Caja Laboralként, korábban pedig TAU Ceramicaként ismerhetett a nagyközönség. A tavaly évközben edzőt váltó baszkok (Dusko Ivanovics helyett érkezett Zan Tabak) nem tartották meg új mesterüket, hiába az emlékezetes feltámadás és menetelés az Euroligában, ennek pedig egyértelmű oka az ACB Ligában a Gran Canaria elleni negyeddöntős kiesés, ami ráadásul vitoriai pályaelőnyből történt meg. Egy kissé kockázatos vállalással a spanyol válogatottat Európa-bajnoki címekig, valamint olimpiai döntőig vezető Sergio Scariolo lett az új szakvezető a Laboralnál, akinek ellentmondásos a teljesítménye az utóbbi években, hiszen előbb a Himki Moszkvánál bukott meg, majd az Olimpia Milano bombaerős keretével sikerült érthetetlen bukdácsolást bemutatnia az előző két szezonban, ugyanakkor szövetségi kapitányként csak sikerekben volt része, s hiába olasz, karrierjét tekintve mintha valamiért leginkább a hispánokkal értetné meg magát kosárlabda-nyelven.

A vitoriai klubnak nem kis erőfeszítéseibe tellett úgy ahogy egyben tartani a keretet, hiszen köztudottan voltak anyagi problémái is a baszk együttesnek, ám Maciej Lampe és Nemanja Bjelica kivásárlása fontos mentőövként jókor jött - ám helyükre igazán minőségi pótlék nem érkezett a palánk alá. Lamont Hamilton jött a Bilbaótól ötösbe, ő a maradó német óriás, Tibor Pleiss előtt vihet el viszonylag sok játékpercet, de négyesben is használható, a Fueblabradától megszerzett Leo Mainoldi szintén fontos érkező, ám ő sajnos Hanga Ádámmal együtt térhet majd vissza nagyjából, addig pedig a brit Daniel Clarknak kéne olyan feladatokat is jól teljesítenie, melyekben egyáltalán nem jó a CAI Zaragozától két hónapra leigazolt négyes posztos légiós. Az elsősorban a tripláiról híres Clark sajnos védekezésben puha, gyenge pattanózónak is számít, továbbá palánk alatti mozdulatokban sem erős, tehát teljesen más stílust képvisel, mint az argentin válogatott Mainoldi, aki egy nagyon megbízható, jó felépítésű iparos. Négyesben viszont szerencsére a tapasztalt - és jó formában lévő - argentin legenda, a korábbi NBA-menő Andres Nocionié az elsőbbség - érdekesség, hogy ő itt Vitoriában még Dávid Kornéllal is játszott együtt a 2000-es évek első felében. Érdekes szerkezeti gondjai lehetnek spanyol földön a Laboralnak a palánk alatt, hiszen Pleiss hiába magas, az említett barcelonai, illetve madridi magasember-sorok ellen nagyon kevés, de talán még a többi közvetlen rivális, azaz a Valencia, a Bilbao és a Malaga ellen is bajba kerülhetnek, míg a Hamilton, Nocioni páros tudásával nincs sok gond, ám ők elég alacsony szerkezetet jelentenek a többiekkel szemben. Ebben az Euroliga-csoportban talán ez a probléma annyira markánsan nem jön elő, de sajnos döntő faktor is lehet, ha továbbjutási reméynekről beszélünk.

A külső sor viszont jelentős mértékben erősödött is a nyáron - itt joggal mondhatjuk, hogy a legnagyobb szerzemény a magyar Hanga Ádám, aki négy éves garantált szerződést kapott a baszkoktól, ám csak november vége felé szállhat be, addig a posztján a lengyel válogatott honosított amerikaija, a tavaly még Valenciában pattogtató Thomas Kelati kell, hogy megoldja a posztot a szabadügynökként visszaigazolt franchise player, Fernando San Emeterio, illetve a fiatal cseh, David Jelinek mellett. A felkészülés alatt egyébként a bolgár válogatott Filip Videnov is kiharcolhatta volna a csapattagságot ezen a poszton, de őt végül a négyesben használható korábbi szerb válogatott Dragan Laboviccsal egyetemben nem tartotta meg Scariolo mester stábja. Irányítóban érkezett Walter Hodge, aki a lengyel Zielona Gorát egészen a bajnoki címig, s ez által az idei Euroliga-szereplésig vezette, neki egyébként vissza is vonultatták a mezét Lengyelországban, továbbá érdemes róla tudni, hogy a Florida Gatorsszel NCAA-bajnok is volt - olyan társak mellett, mint Joakim Noah, Al Horford vagy Corey Brewer. Mindenképp meghatározó szerepe lesz a puerto ricói hátvédnek pontszerzésben is, de mivel a mögötte, mellette lévő friss francia Európa-bajnok Thomas Heurtel is inkább a kosárszerzésben jobb, mint a társak kiszolgálásában, ezért neki némileg változtatnia kell játékfelfogásán, hogy a Laboral oda tudjon érni a dobogóra vagy annak közelébe Spanyolországban, valamint a Top 16-ba az Euroligában. Huertel megtartása egyébként nem volt könnyű, ahogy San Emeterióé sem, előbbit a török Anadolu Efes szerette volna kivásárolni, utóbbit pedig a Valencia vitte volna szabadügynökként, ám szerencsére mindketten maradtak a vitoriaiak kötelékében. Irányítóban idén már talán kaphat perceket a brit válogatott ifjonc, Devon van Oostrum is, akit eddig alsóbb ligás csapatoknak adott kölcsön a Laboral, ám úgy fest, mostanra megérett a nagyobb feladatokra is és legalább percemberként a keret tagja lehet. Ezen felül akkor sem szabad meglepődnünk, ha Hanga Ádám komoly szerepet kap játékszervezésben ebben a szezonban, ugyanis a meghatározó emberek közül leginkább ő képes pass-first PG-ként üzemelni, még ha nem is ez az elsődleges posztja.

A szezon elején vélhetően nagyon fog szenvedni mindkét fronton a hazai rendezésű spanyol Szuperkupa elődöntőjében két hete a Barcelonától óriási pofont kapó Scariolo-legénység, mivel rengetegen voltak ott az Európa-bajnokságon a keretből, így a közös felkészülés is igen későn kezdődhetett csak el a baszkok számára, továbbá Hanga és Mainoldi is még legalább egy-egy hónapig harcképtelenek. Ez alatt fontos meccsei lesznek a Laboralnak a bajnokságban és az Euroligában is, nemzetközi porondon pedig a Top 16-ba kerülés miatt azonnal kellene teljesíteni, ami nem lesz egyszerű a Panathinaikosszal, a Maccabi Tel-Avivval, az Európa Kupa-címvédő Lokomotív Kubannyal, az Euroliga selejtezőtorna győztesével, a Lietuvos Rytasszal, illetve az Adria Ligás Crvena Zvezdával egy hatosban szerepelve, de reményeink szerint ezt Hanga Ádám hathatós segítségével abszolválni tudja majd a vitoriai csapat.

 

Lokomotiv Kubany (orosz, VTB Liga):

A EuroCup előző kiírásának bajnoka, a Lokomotiv Kubany nagyon kiegyensúlyozott volt az eddigi csapatokhoz képest a nyáron, a legtöbb kulcsemberüket megtartották, igaz, van 1-2 ember, akiket csak nagy nehézségek árán fognak tudni pótolni.

Egyértelműen a legnagyobb veszteségük, hogy Nick Calathes közölte a klubbal, el akarja kezdeni az NBA karrierjét. A EuroCup tavalyi MVP-jének játékjoga a Memphis Grizzliesnél van, miután csere útján odakerült Dallasból, s szerződtette is őt a Memphis erre az idényre. A kulcsemberek közül Jimmy Baron elment, az ő távozása érzékenyen érintheti a Kubanyt.

Rajtuk kívül csak kiegészítőemberek távoztak. A 34 esztendős center, Alekszej Szavraszenko visszavonult az aktív kosárlabdázástól. Grigorij Suhovcovot már említettük a CSZKA-nál, a center egyébként is sokat volt sérült tavaly, távozása nem fogja nagyon meghatni a Kubanyt. Ketten is Kazanyba igazoltak - a mindkét csatárposzton bevethető Makszim Seleketo, illetve az ugyanígy két posztos csatár, Nyikita Sabalkin is a UNICS játékosai lesznek. Mindannyian a pótolható kategóriába tartoznak.

A maradók sokkal vaskosabb listát alkotnak. Az idegenlégiósok közül mindkét litvánnal találkozhatunk jövőre is, Mantas Kalnietis és Simas Jasaitis is maradt az együttesnél. Sikerült megegyezni a hosszabbításban a két amerikaival, a csatár Derrick Brownnal és a magasember Richard Hendrix-szel is. Előbbi további kettő, utóbbi pedig még három évre írt alá az együtteshez. A csapat legmagasabb játékosa és legjobb pattanózója, az ausztrál Aleks Maric is a Kubanyt erősíti a következő évadban is. Az oroszok közül maradt a válogatott 30 esztendős dobóhátvédje Szergej Bikov, a 27 éves erőcsatár, Valerij Lihodej, illetve a csapat két saját nevelésű kosarasa, Makszim Grigorjev és Andrej Zsubkov is.

Mindössze három jelentős érkező van. Az egyik a horvát válogatott 28 esztendős swingmanje, Krunoslav Simon, akivel két éves szerződést kötöttek. A másik a vele együtt Malagából megszerzett Marcus Williams, aki komoly sérülésből épül fel és extra képességei ellenére igencsak hullámzó teljesítmény jellemző rá. A harmadik szerzemény pedig a már a Himkinél említett 27 éves erőcsatár, Alekszej Zsukanyenko.

Ez a csapat mindenképp harcban lehet a továbbjutásért ebben a hatosban, sőt, a csoport megnyerésére sem esélytelen, ráadásul annyira masszív, összeszokott elegyet alkotnak játékosai, hogy Pasutyin mester vezetésével a rájátszásba jutás is reális cél lehet számukra.

 

Panathinaikosz (görög):

A Pana egy éve óriási változásokon ment keresztül, ám most úgy ahogy sikerült a görög bajnok gárda gerincét megtartani, hiszen a sérülésből lábadozó Roko Ukic mellett Dimitrisz Diamantidisz, James Gist, Stephane Lasme, Michail Bramos és Jonas Maciulis is Argirisz Pedulakisz mester rendelkezésére állhat, sőt, visszatért a korábbi kedvenc, a tavaly egy évre a Fenerbahcéhoz "kiruccanó" Mike Batiste is, viszont ő már vélhetően nem lesz meghatározó ember régi-új állomáshelyén.

Ramel Curry még korábban jött a Donyecktől, Antonisz Focisz pedig az Olimpia Milanótól tért vissza Athénba, de a palánk alatt nagy erősítés a korábbi Olympiakosz-játékos, a most Barcelonából érkező Lukasz Mavrokefalidisz megkaparintása is, sőt, a 23 éves Vlagyimir Jankovics is kiverekedheti magának a helyzet az aktív rotációban, ő Nikosz Pappasszal egyetemben a Panioniosztól jött. Van egy kínai szerzeménye is a Panának, Shang Ping üde színfoltja lehet az Euroligának, ám egyelőre meglepő lenne, ha ő komolyabb szerepet kapna ebben a keretben.

Ez a társaság már bizonyított, ráadásul némileg erősebb is lett - azzal együtt is, hogy elment Szofoklisz Szkorcanitisz (Maccabi), Jason Kapono és Marcus Banks is, illetve Kosztasz Cracarisz visszavonult. Ebben a felállásban, egy egészséges Ukiccsal alapvető cél a Pana számára a Top 16 és nem reménytelen a rájátszás elérése sem, de ehhez extrákra lenne szükség a jó öreg "Gyémántembertől" és a benti "Rúgóláb Sheriffektől" is.

 

Maccabi Tel-Aviv (izraeli):

Az izraeli sztárgárda hányattatott szezonon van túl, hiszen a hazai bajnokságot nem tudta megnyerni, az Euroligában pedig nagyon gyenge periódusokat is átélve nem jutott el a Final Fourig David Blatt alakulata. A nem igazán beváló Darko Planinicet kitette a Maccabi, de David Loganre, Nik Caner-Medley-re, Moran Roth-ra és a bizalmat elvesztő Lior Eliyahura sem számít már az izraeli-amerikai szakvezető, viszont több régi-új arcot is köszönthetünk a sárga-kékeknél. Ilyen a Panától egy év után visszaszerzett Szofoklisz Szkorcanitisz vagy az egy szezont kihagyó, s az alatt tanuló David Blu, rajtuk kívül pedig érkezett az izraeli válogatott honosított amerikaija, Alex Tyus is a Cantutól, valamint a Barcelona által meg nem tartott ausztrál, Joe Ingles is, az újak névsora pedig a Münchenből importált Tyrese Rice-szal, valamint a Yuval Naimy (Triumph), Jake Cohen (Davidson - NCAA) duóval lett teljes.

Ez a Maccabi a már jól bevált Shawn Jamesszel, Yogev Ohayonnal, Ricky Hickmannel, Guy Pninivel és Devin Smith-szel kiegészítve alkalma kell, hogy legyen a továbbjutásra ebből a csoportból, de annyira kiegyenlített a mezőny ezen a fronton, hogy vélhetően lesznek majd izzasztó pillanatai a Blatt-legénységnek. A rájátszás, azaz a Top 8 elérése már nagyon komoly fegyvertény lenne az izraeliektől, de itt valóban illene megelőzni a Zvezda, Lietuvos párost, ha mást esetleg nem is, viszont Hanga Ádámék jelenlegi problémáit könnyen kihasználhatják, lévén hogy náluk kezdik az idényt, s egy idegenbeli sikerrel megnyílna az esély arra is előttük, hogy még a spanyolokat is előzzék. A Pana és a Lokomotiv jelenleg magasabban jegyzett csapat az övéknél, de velük is vélhetően igen jó meccseket játszanak majd itt.

 

Crvena Zvezda (szerb, Adria Liga):

A Crvena Zvezda komoly átalakuláson ment át idén nyáron annak ellenére is, hogy sok játékosuk megmaradt az előző évből, több kulcsember is érkezett azonban, merőben más lehet a csapat összképe jövőre.

A csapat legnagyobb sztárja, Igor Rakocsevics már nem a játékoskeret tagja. A nyár közepén még gondolkodott a legenda, hogy egy évet még lehúzzon-e külföldön, vagy azonnal a Zvezda egyik vezetőségi helyére lépjen, de annyi biztos, hogy itt játszani már nem fog, 8-as mezszámát pedig visszavonultatja a klub. Szintén nem tér vissza az együtteshez Vuk Radivojevics. Az ő szerződése lejárt a csapatnak pedig esze ágában sem volt megtartani a kosarast. Ugyancsak távozik Bojan Szubotics - a 22 esztendős erőcsatár alig kapott lehetőséget az utóbbi időben, így úgy döntött, vált - új csapata a montenegrói Buducsnoszt lett. A negyedik lelépő pedig a macedón válogatott centere, Predrag Szamardziszki, aki év közben érkezett az együtteshez, és most Törökországban, a Mersin alakulatánál folytatja pályafutását.

A kezdőcsapat három tagját is sikerült maradásra bírni. Sikerült meghosszabbítani a szerződését a center Rasztko Katicsnak, a kiscsatár Marko Szimonovicsnak, és az amerikai irányítónak, DeMarcus Nelsonnak is - csak Rakocsevics  és Szavovics hiányzik majd. Egy hatalmas veszteségük is volt azonban az elmúlt időszakban. A tavalyi Adria Liga MVP lista negyedikje, Borisz Szavovics egy hónapja egyezett meg új klubjával, a Bayern Münchennél folytatja majd pályafutását, az ő elvesztése pedig óriási probléma, tekintve hogy nem igazán jött helyette senki a posztjára, Radenovics nem ugyanaz a kaliber. A két 20 éves fiatal, az egyes poszton játszó Alekszandar Cvetkovics és az erőcsatár Luka Mitrovics viszont a Zvezdánál folytatja.

Hiába maradt meg azonban a kezdőcsapat három tagja is, erősen valószínű, hogy legalább Szimonovics kikerül majd innen, ugyanis június végén három éves szerződést kötöttek Blake Schilbbel. Az amerikai, mindkét csatárposzton bevethető játékos neve ismerős lehet, hiszen az Elan Chalon legjobb játékosa volt két éve is, amikor a franciák a Szolnokkal találkoztak, tavaly pedig az Euroligában is elképesztően jó teljesítményt nyújtott, nem meglepő, hogy gondolkodás nélkül toltak elé ilyen hosszú szerződést. Nem volt még vége a sztárok igazolásának, ugyanis egy nappal később szintén három évre kötötték le a Union Olimpija 23 esztendős dobóhátvédjét, Jaka Blazicot, akinek Rakocsevics pótlása lesz a feladata - ponterőssége alapján képes is lehet erre.

Még két komolyabb szerződést kötöttek. Egyrészt hoztak Nelson nyakára egy másik amerikai játékmestert - a múlt hét közepén lett hivatalos, hogy megállapodtak Charles Jenkinsszel. A Golden State Warriorsnél és a Philadelphia Sixersnél is megforduló egyes nem tudott megragadni az NBA-ben, nem kapott túl sok bizonyítási lehetőséget egyik helyen sem, így most úgy döntött, megpróbálkozik egy másik kosárkultúrában. Másrészt a palánk alatti részleget egy igazi óriással toldották meg - két éves kontraktust kötöttek a Mega Vizurától érkező, 25 éves, 222 centi magas Boban Marjanoviccsal. A középjátékos tavaly Szerbiában 16.9 pontot és 11.7 pattanót átlagolt, és nemcsak a gyengébb ellenfelek ellen, de a Zvezda elleni elődöntőben is hozta átlagait, valószínűleg itt győzte meg a belgrádiakat, hogy azonnal meg kell venniük.

A jelen eredményei mellett ők is figyelnek az utánpótlásra - két 17 éves szupertehetséggel, a hármas poszton játszó Danilo Osztojiccsal, valamint a kiscsatárként és erőcsatárként is bevethető Marko Radovanoviccsal erősítettek. Kérdéses, hogy a nagy terveket szövögető belgrádi klubnál mennyi játéklehetőséget kaphatnak.

Az utóbbi időszakban a legnagyobb fogás a tavaly az ukrán BC Donetskkel a EuroCupban és a VTB-ben is megforduló Ivan Radenovics volt a Zvezdánál. A 29 esztendős erőcsatár cserenégyest játszott Ukrajnában, de elég fontos szerepe volt a csapatmunkában. Két fiatalnak is biztos helye van a keretben. Az egyik a 18 éves irányító, Nikola Rebics, aki kölcsönben játszott a Radnicski FMP csapatánál, most pedig újra a Zvezdát erősíti, a másik pedig a 18 éves erőcsatár-center átmenet, Marko Tejics, aki hatodik évét kezdi meg az együttesnél.

Rakocsevics és Scott hiánya ellenére ez a külső sor jobban mutat, mint a tavalyi, Blazic és Schilb nagyon komoly játékosoknak számítanak mezőnyposztokon, alapvetően határozzák majd meg a Zvezda játékát, hiszen két pontfelelősről, volt csapataik vezéreiről van szó. A palánk alatt azonban valamivel gyengébb és vékonyabb is a keret, hiszen Szavovics mellett távozott Szubotics és a macedón válogatott Szamardziszki is - év közben ment még Elton Brown is azok közül, akikre emlékezhetünk -, őket biztosan nem fogja pótolni Radenovics, illetve a tavaly a Mega Vizuránál meglepően jó szezont futó Marjanovics.

Nem aprózta el a Zvezda a felkészülést, 12 meccsük volt és mind a 12-t megnyerték, pedig játszottak a román bajnok Ploiestivel, a Buducsnoszttal, a francia bajnok Nanterre-rel, a Jenyiszejjel, a Szavovicsot lenyúló Bayernnel és az új AL-induló Mega Vizurával is. Kicsit felemásan kezdték ugyan az Adria Ligát, de ebben a csoportban lehet keresnivalójuk, hiszen jelenleg bőven van gondja a Laboralnak és a Lietuvos is verhető számukra, tehát nem lenne csoda, ha elérnék a Top 16-ot.

 

Lietuvos Rytas (litván, VTB Liga):

Az Euroliga-tagságot a Vilniusban rendezett nyolc csapatos selejtezőtornán kiharcoló litván gárda éveken keresztül az Euroliga stabil szereplője volt.

A litván gárda fiatal szerb csillaga, Nemanja Nedovics az NBA-be, a Golden State Warriorshoz igazolt, az ő távozása volt a legérzékenyebb veszteség, mellette Arturas Jomantas, Janis Blums, Tomislav Zubcic és a Dulkys - Buterlevicius duó is elment, azonban az érkezők névsora több mint ígéretes: az amerikai Omar Cook Milánóban és Vitoriaban kissé megtépázott tekintélyét készül visszaállítani, a hazatérő Martynas Gecevicius a bivalyerős Olympiakosznál volt peremember, míg Milenko Tepics számára is egyfajta karrier-újraindító lehetőség lehet a litván bajnoki ezüstérmes. Juan Palacios a francia bajnok Nanterre-től jött, míg Darius Songaila veteránként is rengeteget segíthet, ő már egybként a selejtezőbeli diadal után érkezett.

A Kiriljától hozott Lydeka a palánk alatt kulcsszerepet kaphat, az Astanától visszahozott Glynidiakis pedig nagy esélyt kapott most a sorstól, de kérdés, hogy él-e vele. Érdemes megemlíteni még egy szerbet, Stefan Jelovacot. Az olasz JuveCasertától érkező 24 éves center az elmúlt évadban robbant be a nemzetközi élvonalba. A karizmatikus német tréner Dirk Bauermann kezei alatt erős keret formálódik, s ezzel a társasággal a Zvezda, Laboral duó ellen lehet sansza is, tehát a Top 16-ba jutás sem tűnik kivitelezhetetlen tervnek a litvánok számára.

Fotó (slide): mkosz.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus