Olimpiai döntőben a Team USA!

A londoni olimpia férfi kosárlabda tornájának második elődöntőjében az Egyesült Államok legjobbjai diadalmaskodtak Argentína felett, méghozzá igen fölényes, 26 pontos különbséggel. A most "csak" 18 hárompontost értékesítő amerikaiak végig uralták a játékot és hol Bryant, hol James, hol pedig Anthony segítségével tettek rá mindig egy lapáttal a vezetésükre, majd az utolsó 10 percben 35 pontot szórva "végezték ki", az addigra a találkozót már úgymond feladó, és inkább a bronzcsatára készülő argentinokat. A vasárnapi fináléban tehát a négy évvel ezelőtti résztvevők, az amerikaiak és a spanyolok néznek majd farkasszemet egymással, a harmadik helyért pedig Oroszország és Argentína küzdhet meg. 


Olimpiai elődöntő: Egyesült Államok - Argentína 109 - 83

Mindössze négy nap telt el azóta, hogy legutóbb meccselt egymással ez a két válogatott, akkor pedig a címvédő egy 29 pontos diadallal fektette két vállra a csoportkör végén a 2004-es aranyérmest. Az esélyek tehát egyértelműek voltak, s a kezdetben Kobe Bryant által repített amerikai gárda 18 - 6-os villámrajtot vett, ám amint elérte a kétszámjegyű vezetést Mike Krzyzewski legénysége, nagyon leállt a Team USA mind támadásban, mind pedig védekezésben, s egy 9 - 0-ás rohammal az argentinok is tudatták az ellenféllel, hogy ők is a döntőrét léptek ma a parkettre. Sokkal kevésbé lett viszont a maiból parázs mérkőzés, mint ahogy azt előzetesen vártuk, s bár a második etapban partner volt továbbra is a dél-amerikai alakulat, s egy 47 - 40-es állást csikart ki Lamas mester gárdája félidőre, mégis elmaradtak az izgalmak, s talán túlzottan is tisztelte az rivális sztárjait az Amerika-bajnok válogatott.

Ennek megfelelően a korábban agyonhajszolt argentin ászok is bőven kaptak pihenőt a szövetségi kapitánytól, aki nagyjából 20 pontos differenciánál, a harmadik és a negyedik etap fordulóján felmérte, hogy fiai számára többet ér a pihenés és a készülés az oroszok elleni bronzmeccsre, mint megpróbálni a lehetetlent. A nagyon lazára vett védekezés mellett még jobban elkezdte szórni a távoliakat a 19 pontos, 5 triplát értékesítő Durant vezette Egyesült Államok, s Carmelo Anthony újabb nagy periódusával érdemben le is zárta az elődöntőt. Az utolsó 10 percben 35 egységnyit termelt a címvédő, mely 42 kísérletből végül 18 értékesített hárompontossal zárt - csak érdekességként mondjuk el, hogy itt Londonban volt már 29, 20 és 19 bedobott triplás találkozójuk is Pauléknak.

Végül 26 pont lett a különbség, ami azt jelenti, hogy a második legszorosabb meccsén jutott a fináléba az amerikai válogatott (a legszorosabb a litvánok ellen 5 ponttal megnyert csoportmérkőzés volt, a franciák elleni 27 pontos diadal pedig a harmadik legkiélezetebb összecsapásuk eddig). A spanyol válogatott ellen jó kérdés, hogy mennyivel lehet nehezebb dolga a most is tripla dupla közelben teljesítő LeBron Jamesnek (18 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz) és társainak, de az eddigiek alapján nem lehet túl nehéz dolga a sokak által "álomdöntőnek" titulált derbin Coach K fiainak. Az argentinok vasárnap magyar idős szerint délben kezdenek az Oroszország elleni bronzmeccsen, míg a finálé négy órával később kezdődik az Európa-bajnok és a világbajnok részvétével.

Az Egyesült Államok legjobb dobói: Durant 19, James, Anthony 18-18

Argentína legjobb dobói: Ginobili 18, Scola, Delfino 15-15

A döntőben: Egyesült Államok - Spanyolország (vasárnap, 16:00)

A bronzmeccsen: Oroszország - Argentína (vasárnap, 12:00)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus