Olimpiai Kvalifikációs Torna - C csoport

Oroszország:

A Szovjetunió "jogutódjaként" a kontinens és a világ egyik legnagyobb kosárhatalmáról beszélünk, mely nem csak történelmi értelemben számít a földkerekség egyik legerősebb kosárnemzetének, hanem jelenleg is ez az ország adja az egyik legerősebb válogatottat - nem csak ennek a tornának, hanem magának az olimpiai "nagy" tornának - persze elvben meglehet, hogy ki sem jut David Blatt legénysége a londoni játékokra, hiszen selejtezőt kell játszaniuk Kirelenkóéknak a többi 11 hasonló sorsú csapattal egyetemben.

A históriát tekintve és az ötkarikás játékoknál maradva elmondhatjuk, hogy a Szovjetunió 10 olimpiai részvétele alkalmával egy kivétellel mindig érmes helyen végzett, ez 2 aranyat, 4 ezüstöt és 3 bronzot jelentett, ezzel a már nem létező nagyhatalom még mindig az olimpiai éremtáblázat második helyét foglalja el az USA mögött ebben a sportágban, férfi vonalon. A szovjetek három VB-t és 14(!) Eb-t is nyertek, tehát elmondható, hogy mindig minden világversenyt komolyan vettek és szinte kivétel nélkül mindig a lehető legerősebb válogatottjukkal, a létező legfelkészültebb állapotban léptek pályára az összes ilyen tornán. Mondani sem kell, hogy az "utódra" is jellemző ugyanez a hozzáállás - bár az eredményesség némileg megkopott, miután olyan kosárnemzetek "váltak le" két évtizeddel ezelőtt a nagyhatalomról, mint az ezen a tornán is résztvevő Litvánia, vagy az azóta is sok jó európai játékost adó másik két balti állam vagy a velünk is szomszédos Ukrajna, mely azért mindig tagja az európai kosárlabda-vérkeringésnek. A teljesség kedvéért elmondjuk, hogy 3-3 világbajnoki-, illetve Európa-bajnoki ezüst, valamint 2 VB és 4 Eb harmadik hely fűződött még a Szovjetunió nevéhez.

Oroszország önállóként 1992-ben lett tagja a FIBA szervezetének, de csupán 2(!) olimpiára tudta magát kvalifikálni az azóta megrendezett 5-ből, 2000-ben és 2008-ban volt ott a még mindig hatalmas területű ország válogatottja. Nagy sikert nem tudtak elérni Kirilenkóék ezekből egyszer sem, hiszen Ausztráliában 8., míg Kínában csupán 9. helyen végeztek, pedig négy éve például Eb-címvédőként érkeztek Pekingbe. Ha már az öreg kontinensen maradunk, akkor az oroszok az említett 2007-es aranyérem mellett '93-ban ezüstöt nyertek, '97-ben és 2011-ben pedig a dobogó harmadik fokára állhattak fel, utóbbival éppen csak lecsúsztak az automatikus olimpiai részvételről, ám a lehető legjobb helyzetbe kerültek vele a július 2-án startoló venezuelai selejtezőtornán. A fényes történelmi éremlista két világbajnoki ezüstéremmel válik teljessé, 1994-ben, majd 4 esztendővel később is a VB döntőjébe jutottak az északiak, de ott előbb az USA-val majd Jugoszláviával szemben maradtak alul.

Így érkeztünk el a jelenhez, mely talán kijelenthető, hogy potenciálisan a legfényesebb az (önálló) orosz kosárlabda históriájában, még akkor is, ha tudjuk, ebben az országban tényleg csak a győzelem, ami számít és nem rakják ki a vitrinbe, ha mondjuk övék a kontinens legerősebb klubcsapata (CSZA Moszkva) és az csupán az Euroliga második helyén végez, egy ponttal kikapva a döntőben, ráadásul az utolsó másodpercben, hiába verte tönkre előtte a Kirilenko, Kaun, Shved, Khryapa és több neves európai légiós nevével fémjelzett gárda a mezőny többi alakulatát illetve nyert toronymagasan VTB United ligát és orosz PBL-t (tavaly és idén így hívták az orosz bajnokság első osztályát, mely most megszűnik, és beleolvad az említett VTB-be). Visszakanyarodva a válogatotthoz, a csapat gerincét éppen az említett moszkvai sztárgárda adja, hiszen a korábban a Utah Jazz színeiben az NBA-ben is elég jó nevet szerző Andrei Kirilenko mellett a tengerentúlon szintén megfordult Viktor Khryapa, a világ első számú ligájába vágyó és valószínűleg most oda is igazoló Alexey Shved, továbbá az anno az NCAA-ben (Kansas) pallérozódó Sasha Kaun, továbbá a nemzeti csapatban már tavaly is elég sokat mutató Andrei Voroncevics, illetve a kontinens második legjobbjaként végző klubcsapatában csupán epizodista Voronov - Ponkrasov duó is ebből a gárdából lett behívva az oroszok 16-os, bő keretébe, mely május 31-én Moszkvában kezdte meg a felkészülést erre a tornára az izraeli-amerikai David Blatt vezetésével, aki jelenleg a Maccabi Tel-Aviv vezetőedzője "civilben".

A Moszkvai Régió másik két kiemelkedő klubja, az idén EuroKupa győztes, orosz bajnoki ezüstérmes Khimki Moszkva és az EuroChallenge sorozat négyesdöntőjében a bronzmeccsen éppen a Szolnokot legyőző Triumph Ljuberci is ad játékosokat a válogatottba. Előbbit a szintén ex-NBA-s, a tavalyi Eb-n igen emlékezetes dobásokat végrehajtó Szergej Monya, valamint Vitalij Fridzon és Dimitrij Khovcov, míg az orosz PBL alapszakaszának harmadik, s az ottani playoff negyedik helyén végző gárdát pedig a 18 éves szupertehetség, a korábbi legendás orosz válogatott irányító fia, Szergej Karaszev képviseli a bő keretben. Utóbbi a portálunknak személyesen nyilatkozta a debreceni Final Four idején, hogy az elsődleges célja, hogy bekerüljön az olimpiai (selejtezős) csapatba, mind további (klub-jellegű) dolog csak utána következik a sorban. Az NBA lockoutjának idején egyébként a jelenleg a Denver Nuggets játékosaként szereplő Timofej Mozgov is ott van a válogatottban, a tavalyi EurópaKupa győztes, idén VTB ezüstérmes, Euroliga Top 8-as, ám az orosz PBL-ben lebőgő és ott a 4-be be sem jutó UNICS Kazanyból pedig egyedül Artyom Jakovenko került beválogatásra David Blatt szövetségi kapitány által. Jakovenko korábbi csapattársa, Szemjon Antonov pedig az EuroChallenge résztvevő, ott alulteljesítő Nyizsnyij Novgorod játékosaként került be a bő kerete, ez az a klub egyébként, ahol a magyar válogatott Obie Trotter is pattogtat majd a következő szezontól.

A csapat a Lokomotiv Kubany két ászával, Szergey Bikovval és a fiatal Maxim Grigorjevvel vált teljessé, ez a 16 játékos kezdte meg a felkészülést bő egy hónapja, majd utazott el június 3-án Szlovéniába két edzőmecset játszani az itt a D-csoportban szereplő, egyébként Eb-negyedik Macedóniával, valamint a Venezuelában az A-jelű hármasba kerülő Görögországgal. Az első találkozón 80 - 61 arányban lépte le a 14 pontos Kaun vezette orosz gárda az általa az Eb-n 2011-ben kétszer is nagyon szoros hajrában legyőzött macedónokat. Az eredmény annyira nem volt mérvadó, hiszen az ellenfélnél hiányzott a McCalleb, Antics, Ilijevszki, Gecsevszki négyesfogat, mely nagyjából a négy legjobb játékost is jelenti Marijan Lazovski válogatottjában. A derbi legrosszabb mozzanata viszont az volt, amikor az oroszok egyik legnagyobb sztárja, Khryapa megsérült, neki annyira rossz állapotba került az ujja, hogy utána hetekig ki is esett a játékból. A görögök ellen elszenvedte egyetlen vereségét a Blatt-legénység, 66 - 63 arányban bizonyultak jobbnak Szpanuliszék, de ennél nagyobb baj, hogy újabb sérültek dőltek ki a csapatból, hiszen Bikov és Voroncevics is kiesett, ők valószínűleg pályára sem léphetnek Caracasban.

A venezuelai torna előtt az Egyesült Államokba tette át székhelyét az orosz gárda, ott Hanga Ádám szeme előtt verte el alaposan, 87 - 51 arányban a 16-ot szóró Mozgov húzta favorit az olimpia házigazdáját, Nagy-Britanniát. Az eredmény itt sem igazán mérvadó, hiszen a rivális gyakorlatilag a kezdőötöse (Ben Gordon, Luol Deng, Joel Freeland, Robert Archibald, Pops Mensah-Bonsu, BJ Mullens) nélkül lépett pályára San Antonióban (azóta ráadásul kiderült, hogy közülük Gordon és Mullens ott sem lesz az ötkarikás játékokon). Texasban maradva, de Houstonba átrepülve megmérkőztek Shvedék a szintén Olimpiai Kvalifikációs Torna-résztvevő Litvániával is és 37 - 35-ös félidei balti vezetés után 77 - 68 arányban hozták a derbit. Kaun 21 egységével megint villogott, de a 15 pontos, 8 lepattanós Kirilenko is hozta klasszisát. Az utolsó felkészülési ütközetet szintén ugyanebben a városban vívták meg David Blatt fiai, s a korábban már legyűrt britek álltak ki ellenük ellenfélként. A riválisnál már ott volt a csapatban Freeland, le is tette a névjegyét 18 ponttal, ám a sérülésből visszatérő Khryapával (10 pont) kiegészülő, Kirilenko (16 pont) vezette oroszok megint hozták a kötelezőt a még mindig eléggé tartalékos britekkel szemben, 76 - 54-re diadalmaskodtak június 28-án.

Ezzel véget is ért a felkészülési szakasz a C-csoport legnagyobb esélyese és a selejtezőtorna legnagyobb favoritja számára, mely Dél-Korea ellen nyitja a a csoportkört, s dominikaiak ellen akár kis túlzással előrehozott csoportdöntőt is játszat a Blatt-legénység két nappal később.

A keret tagjai:

Adrej Kirilenko – CSZKA Moszkva (Oroszország)

Viktor Khryapa – CSZKA Moszkva (Oroszország)

Alexey Shved - CSZKA Moszkva (Oroszország)

Sasha Kaun – CSZKA Moszkva (Oroszország)

Jevgenyij Voronov – CSZKA Moszkva (Oroszország)

Andrej Voroncevics - CSZKA Moszkva (Oroszország - sérült)

Anton Ponkrasov - CSZKA Moszkva (Oroszország)

Vitalij Fridzon - Khimki Moszkva (Oroszország)

Szergej Monya – Khimki Moszkva (Oroszország)

Dimitrij Khovcov – Khimki Moszkva (Oroszország)

Timofej Mozgov – Denver Nuggets (NBA - USA)

Szergej Karaszev - Triumph Ljuberci (Oroszország)

Szergej Bikov - Lokomotiv Kubany (Oroszország - sérült)

Maxim Grigorjev – Lokomotiv Kubany (Oroszország)

Artyom Jakovenko – UNICS Kazany (Oroszország)

Szemjon Antonov - Nyizsnyij Novgorod (Litvánia)

Dominikai Köztársaság:

Az amerikai kontinensen található ország neve nem sokat mondhat a hazai kosárfanatikusoknak sem, ráadásul egy olyan nemzetről beszélünk, mely még sosem jutott ki az olimpiára ebben a sportágban, mégis a nagyon erős mezőnyt felvonultató torna egyik igazi esélyeséről beszélünk. A 12 válogatott közül meg lehet kockáztatni, hogy ez a csapat vonultatja fel a legjobb játékost (Al Horford) és a legjobb edzőt (John Calipari), illetve szakvezetést is, no meg mivel Venezuelában lesz a selejtezőtorna, az sem elhanyagolható, hogy relatíve közelebbi az esemény Garciáék számára, mint a rivális európai válogatottaknak, nekik nem nagyon lesz akklimatizációs problémájuk az esemény alatt (bár a mai viszonyok közt ez a kérdést az öreg kontinensről érkezők is könnyen meg tudják oldani, efelől kétségünk sem lehet).

A történelmet tekintve ne várjunk hasonló hosszúságú bekezdéseket, mint amelyek az oroszoknál voltak, az eddig összesen 1 VB-szerepléssel (1978) büszkélkedő Dominikai Köztársaság gyakorlatilag egy évvel ezelőtt került fel a kosárlabda térképére, amikor is az újonnan kinevezett John Calipari és az "amerikai vonal" bronzéremig vezette az ország válogatottját a Fiba Americas kontinenstornán (a harmadik helyért vívott derbin a nagy rivális, Puerto Ricót legyőzve), előtte 9 másik alkalommal volt résztvevője a nemzeti csapatuk az Amerika-bajnokságnak, de egyszer sem tudott érmet nyerni. A lényegesen kisebb presztízsű pán-amerikai játékokon is csupán egy ezüstérmük van 2003-ból, azt egyébként hazai pályán szerezték meg. A Közép-Amerikai-bajnokságnak megfelelő CentroBasketen viszont 3-3 arany-, ezüst-, illetve bronzérmet is begyűjtöttek már, ebben az esztendőben például a legnagyobb rivális, ezen a tornán is induló Puerto Rico otthonában értek fel a csúcsra, ez is jól jelzi, mennyire erősek is ők jelenleg.

Viszont nem ez az utóbbi eredmény jogosította fel Al Horfordékat az Olimpiai Selejtező Tornán való részvételre, hanem az Amerika-bajnokságon elért tavalyi bronz. Csak közbevetve jegyezzük meg, hogy voltak azért korábban is klasszis kosárlabdázói ennek a nemzetnek, például az említett atlantai center édesapja, Tito Horford is magára öltötte anno a Dominikai Köztársaság címeres mezét, s ő is NBA-játékosként tündökölt két évtizeddel ezelőtt. Felipe Lopez és Luis Flores személyében volt két másik korábbi ászuk, aki a világ legerősebb bajnokságában pattogtatott, utóbbi még jelenleg is aktív ráadásul, igaz "csak" Európa legjobb bajnokságában, a spanyol ACB Ligában játszik (Estudiantes Madrid).

Nézzük a jelenkort, mely ennek a válogatottnak az esetében is történelmi szempontból a legfényesebbnek tekinthető! 2011-ben mondták azt a dominikaiak kosárszövetségénél, hogy elég abból, hogy az ország nem használja ki, mennyi nemzetközi szinten is elismert tehetséges kosárlabdázója van és a "Kentucky-kapcsolatokat" felhasználva (Orlando Antigua, egykori Harlem GlobeTrotters játékos jelenleg a Wildcats egyetemi csapatának segítője, John Calipari pedig ott is főedző, korábban már a Derrick Rose vezette Memphis Tigersnél is együtt dolgoztak) összehoztak egy olyan stábot, ami még NBA-mértékkel is ütős lenne, hiszen az említett Caliparit szövetségi kapitánynak szerződtették, mellé pedig az említett Antigua mellett olyan segédeket hoztak a válogatotthoz, mint Del Harris, aki az egykor a Kobe Bryant, Shaquille O'Neal, Eddie Jones, Nick Van Exel fémjelezte Los Angeles Lakerst is edzette, azóta pedig másodtrénerként kereste a kenyerét számos másik NBA-gárdánál, valamint Rod Stricklandet is a stábjában tudhatja Calipari mester, ő jelenleg szintén a Kentucky segédedzője, de korábban 17 évet lehúzott kezdőirányítóként az amerikai profiligában, s ott nem rossz nevet szerzett magának (már, ha eltekintünk balhés természetétől).

Jöjjenek a fő okok, miért is szerződtetett ilyen profi stábot az ország kosárszövetsége?! Mondjuk mert olyan ászokra építhet a válogatott, mint az Atlanta Hawks all-star centere, Al Horford vagy a Sacramento Kings vajkezű hátvéd-bedobója, Francisco Garcia. Itt lehetne a csapatban a Detroit Pistons korábban szép reményekkel induló NBA-profija, Charlie Villanueva is, ám őt Calipari mester idén az olimpiai felkészülés első összetartásainak egyikén elküldte a gárdától, mondván túlsúlyos és formán kívül érkezett a dominikaiakhoz, nem fogja tudni segíteni a csapatát.

Nélküle sem kell kétségbe esnie a Dominikai Köztársaság szimpatizánsainak (ha hazánkban eddig nem lettek volna, a tornát online végigkövetők közül valószínűleg hamarosan többen is lesznek), hiszen olyan nevekből áll a keret, melyek felsorolása után is már azonnal elégedetten csettinthetünk. A kulcs az atletizmusban van, Calipari edző egyébként azzal is indokolta Charlie V kimaradását, hogy egyszerűen nem lassíthatja le csapatát olyan szintre, hogy őt is megfelelően be lehessen vonni a játékba - azt egyébként már most kijelenthetjük, hogy a torna run and gun csapata a dominikai lesz. Amennyiben a jó ismerősökkel kellene kezdenünk, akkor álljon itt elsőként Josh Asselin neve, aki Hanga Ádám csapattársaként (Manresa) tehetett ránk idén (támadásban) jó benyomást, a center igen jó rugókkal rendelkezik és az ACB-ben is elég szép számokat hoz évről évre. Maradjunk is az ACB-nél, Európa első számú nemzeti bajnoksága delegál még egy pár ászt ugyanis ebbe a válogatottba. Elius Baez a Joventut Badalona bedobójaként rémisztgette az ellenfeleket idén, a korábban említett ex-NBA-s Luis Flores pedig az Estudiantes Madrid hasznos kisembere volt ebben a szezonban.

Menjünk tovább Európában, egészen Oroszországig, ahol az a Sammy Mejia pattogtatott ebben a szezonban, aki szintén nagy neve ennek az alakulatnak. A CSZKA Moszkvában kiegészítő szerepre kárhoztatott korábbi francia pontkirály azóta ugyan már a török Banvit csapatához szerződött, de idén ne feledjük: Euroliga-ezüstérmes, orosz bajnok és VTB United Liga-győztes lett a moszkvai óriás tagjaként, ahol egyébként amikor pályára került, 5 pont felett átlagolt. Mejiával kapcsolatban már említettük Franciaországot, s onnan bizony most is van egy kiváló játékosa a Dominikai Köztársaságnak, mégpedig az a Ricardo Greer (Strasbourg), aki az utóbbi 5 esztendő egyik legjobb légiósának számított a Pro A-ban. Olaszországban is van egy neves dominikai ifjonc, ő Edgar Sosa, akiről azt kell tudnunk, hogy a Lousville Cardinals tagjaként neves NCAA egyetemre járt, s 2010 óta pattogtat a Serie A-ban, ott előbb a Biella játékosa volt, majd a válogatottban játszva tavaly egy horrorisztikus sérülést szenvedett el és fél évet kellett kihagynia, aztán a Montegranarót segítette a most lezárult klub idény második felében. Ő még nem 100 százalékos jelenleg sem, kérdés, mikortól vetheti be őt a szövetségi kapitány.

Igaz, hogy itthon keveset tudunk a dél-, illetve közép-amerikai nemzeti bajnokságokról, de a válogatottban vannak olyan vezérek, akik mondjuk az argentin élvonalból (Jack Michael Martinez, Juan Coronado)  kerültek ki, vagy a brazil pontvadászatban edződő Ronald Ramon, illetve a Mexikóban pattogtató Elys Guzman. Manuel Fortuna az egyetlen otthon profiskodó játékosuk, továbbá van egy NCAA-s végzősük, Gerardo Suero, illetve egy 1995-ös (nem elírás, ilyen idősen már a felnőtt válogatott keretébe hívta meg a tehetséget Calipari mester) Karl Towns, aki szintén az Egyesült Államokban pallérozódik, méghozzá a St. Joseph középiskolában és már most 213 centi magas, ám nem klasszikus magasember, hanem Dirk Nowitzi-hasonmás. Idén állami bajnoki címig vezette iskoláját, elsőévesként(!). 

Eddig két okot láttunk, miért is olyan jó ez a dominikai csapat (edzői stáb, játékoskeret), most pedig lássuk a harmadikat, a minőségi felkészülést és az impresszív eredménysort az említett időszak alatt. A gárda több szempontból is speciális helyzetben van, hiszen azon túl, hogy a dél-amerikai nemzeti bajnokságok túlnyomó része nyáron vagy nyáron is tart, a Dominikai Köztársaság június 24-én még Puerto Ricóban játszott Közép-Amerikai bajnoki döntőt Puerto Ricóval, amit 80 - 72 arányban meg is nyert a 23 pontos, 11 lepattanós Martinez, illetve a 17-et szóró Coronado főszereplésével. Az ellenfélnél olyan ászok szerepeltek, mint a Dallas tagjaként tavaly NBA-bajnok (ebben a szezonban Minnesotában kosarazó) JJ Barea (18 pont) vagy az ex-NBA-s, egykori barcelonai center, Daniel Santiago (16 pont), de Carlos Arroyo (sokáig NBA, majd idén Besiktas) vagy John Peter Ramos neve is jól cseng a szakmában.  A két NBA-s, Al Horford (17 pont, 13 lepattanó) és Francisco Garcia (23 pont) az elődöntőben villogott egy nappal korábban Panama ellen, aminek egy 79 - 62-es, kényelmes győzelem volt az eredménye.

A csoportmeccseken korábban Mexikót (85 - 67), Jamaicát (80 - 64), Costa Ricát (69 - 51) és a Virgin-Szigeteket (78 - 73) utasították maguk mögé Baezék, akinek ez a torna jelentette gyakorlatilag a fő felkészülési meccseket a venezuelai megmérettetés előtt, viszont nem az utolsó edzőmérkőzéseket jelentette ez a gárda számára, hiszen már Caracasba érkezve egy villámtornán vett részt John Calipari legénysége. Ott jött egy meglepő vereség Angola ellen (72 - 67), de meg kell jegyeznünk, hogy gyakorlatilag az összes nagy ászát pihentette a mester ezen a derbin június 27-én, majd másnap Jordániát verte 89 - 80-ra a hasonló felállásban játszó domikai alakulat, Fortuna 16 pontjával volt csapata legeredményesebbje.

Azt tudni kell pluszban, hogy a CentroBasket alatt Calipari nem volt a csapattal egyéb fontos elfoglaltságai miatt, ő már csak Venezuelában csatlakozott a végleges kerethez, San Juanban Del Harris és Orlando Antigua vezették a csapatot, s ők is voltak a felelősek az utolsó keretszűkítésnél. Annyit még érdemes megjegyezni - ha már a nagyszerű lehetőségeknél tartottunk, hogy a gárda a Kentucky Wildcats edzőközpontjában végezte a felkészülést és az utóbbi egy esztendőben több rövidebb alkalommal is volt összetartás a válogatott játékosai számára, s többször meg is mérkőzött a Kentucky jelenlegi, idén végül Calipari mester vezetésével NCAA bajnoki címig menetelő Wildcats jelenlegi alakulatával (innen került ki a pár nappal ezelőtt lezajló NBA draft első két választottja, s további 3 Wildcat kelt el az első körben, egy hatodik(!) pedig a második körben...), valamint egykori Kentucky játékosokból is verbuvált össze csapatot ellenfélül Calipari mester, s velük is megmérkőztek Garciáék, sőt, még egy alkalmi NBA válogatottal és magával a Team USA-val is össze fogja ereszteni csapatát a torna utána az olimpiai felkészülés jegyében az igencsak respektált szakvezető, aki amellett, hogy élő legenda lett az egyetemi kosárlabdázás történelmében, maga is ült anno NBA-kispadon vezetőedzőként (New Jersey Nets).

A remek lehetőségekkel bíró dominikaiak 3-án nyitják a tornát Korea ellen, ahol számukra kötelező a győzelem, majd jön egy jó erőpróba Oroszország ellen, ahol egyáltalán nem esélytelenek Horfordék. Mivel a Macedónia - Új-Zéland - Angola trió elsőként végző csapatával játszik ennek a csoportnak a második helyezettje, ezért a legjobb 4-be eljutnia gyakorlatilag kötelező ennek a gárdának, s onnan már kettőből egy mérkőzést is elég nyerniük Calipari tanítványainak a hőn áhított olimpiai szerepléshez. Szerintünk véghez is viszik a nagy tettet, méghozzá legalább egy elég erősnek számító európai válogatott kiütésével.

A keret tagjai:

Al Horford - Atlanta Hawks (NBA - USA)

Francisco Garcia - Sacramento Kings (NBA - USA)

Josh Asselin - Assignia Manresa (Spanyolország)

Eluis Baez - Joventut Badalona (Spanyolország)

Louis Flores - Estudiantes Madrid (Spanyolország)

Sammy Mejia - CSZKA Moszkva (Oroszország)

Ricardo Greer - Strasbourg (Franciaország)

Edgar Sosa - Montegranaro (Olaszország)

Karl Towns - St. Joseph High School (USA)

Gerardo Suero - Albany (NCAA - USA)

Jack Michael Martinez - Club San Martin de Corrientes (Argentína)

Juan Coronado - Club San Martin de Corrientes (Argentína)

Ronald Ramon - Winner/Rimeira (Brazília)

Manuel Fortuna – Leones de Santo Domingo (Dominikai Köztársaság)

Elys Guzman - Tores de Nuevo Laredo (Mexikó)

Dél-Korea:

Nem lehet könnyű ennek a csoportnak a tagjának lenni Dél-Korea számára, de a teljes esélytelenség akár eredményezheti azt is, hogy relatíve jó meccseket játszik majd a magas szerkezetű ázsiai érem-csúcstartó a két esélyessel. Mielőtt teljesen leírnánk a teljesen más (kosár)kultúrából érkező koreaiakat, nem szabad elfelejtenünk, hogy négy éve is csak a szerencsétlenségüknek köszönhették, hogy nem kerültek közel Athénban a pekingi olimpián való szereplés kiharcolásának lehetőségéhez.

Ahogy már említettük, az Ázsia-bajnokságok történetének legtöbb érmes helyezését felmutatni tudó nemzetről van szó, mely szorosan ott van Kína nyomában, ami a kontinensen történő kosáréletet, illetve eredményességet illeti. Az országban franchise rendszerben játszanak a csapatok, mint az NBA-ben, s talán annyi lehet hazánk kötődése a dél-koreaiak kosárlabdájához, hogy bizony több légiós is távozott már a honi NB I-ből ebbe a pontvadászatba, legutóbb a Jászberény amerikaija, Jonathan Jones igazolt az ázsiai ligába. A válogatott rendelkezik egy honosított amerikaival is, nevesül az Egyesült Államokban született Eric Sandrinből lett Lee Seung-jun, ami azért az ország politikai berendezkedését tekintve minimum furcsaságnak tekinthető.

A történelemhez visszakanyarodva 1955-ben lettek tagjai a FIBA-nak, 1960 óta az összes ázsiai kontinenstornára kvalifikálta magát Dél-Korea, s a rekordnak tekinthető 23 érmükből kettő a legfényesebbre sikeredett, 1969-ben, illetve 1997-ben felértek a torna dobogójának legfelsőbb fokára, 12 alkalommal lettek másodikok, 9 alkalommal pedig a bronzéremmel kellett beérniük. Legutóbb, 2010-ben éppen egy ezüstéremmel szereztek jogot a mostani Olimpiai Selejtező Tornán való indulásra. Ha már ötkarikás játékok, akkor a nemzet 6-szoros résztvevő, legutóbb 1996-ban, Atlantában voltak ott a nemes eseményen, a legjobb eredményük pedig 1948-ból való, rögtön az első szereplésükön született meg, 8. helyen végeztek az ázsiai ország legjobbjai, olyan korabeli kosárnemzeteket maguk mögé utasítva, mint Argentína, Olaszország, illetve Kanada. 6 VB-n voltak jelen, ezek közül szintén az újonc szereplés sikeredett a legjobbra, 1970-ben csak 10 jobb csapat volt a világversenyen Dél-Koreánál, legutóbb pedig 1998-ban lehettek ott a FIBA első számú rendezvényén, akkor 16-ak lettek csupán.

Ide tartozik még, hogy 16-szoros Ázsia Játékok-résztvevők, s 3 alkalommal ezen viadal elsőségét is be tudták gyűjteni, legutóbb 2002-ben voltak kontinensük legjobbjai, azon felül pedig az aranybetűs 1970, valamint 1982 volt még a dél-koreaiak számára nyerő évszám. 6 alkalommal döntőztek még, 2010-ben, a máig utolsó AJ-n is másodikok lettek, illetve 3 bronzéremmel válik teljessé az eredménysoruk.

2007-ben még az Ázsia-bajnokság legmagasabb szerkezetű csapataként tűntek ki, ám mára egy lényegesen gyorsabb, s egyben alacsonyabb válogatottjuk van, melyben Kim Jong-kyu a maga 207 centijével a legmagasabb, s összesen 3(!) játékosuk van, aki eléri a 2 métert. A már említett honosított amerikaival együtt 10 úgymond profi játékosa van a dél-koreai válogatott 12-es, végleges keretében, a további két ember közül az egyik, a legmagasabb Jong-kyu az ország igen nívósnak számító egyetemi bajnokságából került ki, a gárda legfiatalabbja, az idén még középiskolás Lee Jong-hyun. A korábbi csapatkapitánynak, Kim Jong-sungnak vissza kellett vonulnia egy sajnálatos sérülés miatt, helyette az első számú irányító Yang Dong-geun lesz a kinevezett "csk".

A válogatott legnagyobb ászáról, a dél-koreai liga MVP-jéről még nem esett szó, pedig a 25 éves, idén újoncként is a bajnokság legjobbjává váló Oh Se-Keun nem véletlenül lett a KBL "félistene". Manapság összesen 5(!) dél-koreai útlevéllel rendelkező kosárlabdázó van a földkerekségen, aki nem ebben az országban keresi a kenyerét, de a következő minden bizonnyal az említett úriember lehet, számára ez a torna egy remek lehetőség lesz arra, hogy megmutassa a nemzetközi scoutoknak, mit is tud, bár említsük meg, hogy az illető kereken 2 méterrel játszik centert a KBL-ben és a nemzeti csapatban.

A csapat felkészülési mérkőzéseiről európai ember számára nincs publikus információ az interneten, így sajnos mi sem tudunk közölni a kedves olvasóinkkal, de az igen homogén közegből érkező, szerkezetileg ellensúlyozhatatlan problémákkal küzdő alakulat vélhetően teljesen esélytelen ezzel a két riválissal szemben, így számukra - hacsak eget rengető csoda nem történik, július 2-án kezdődik a torna Oroszország ellen, majd másnap a dominikaiakkal szembeni találkozóval az le is zárul.

A keret tagjai:

Yang Dong-Geun - Mobis Phoebus (Dél-Korea)

Park Chan-Hee - Anyang KGC (Dél-Korea)

Kim Tae-Sool - Anyang KGC (Dél-Korea)

Kim Sung-Hyun - SK Knights (Dél-Korea)

Yoon Ho-Young - Dongbu Promy (Dél-Korea)

Yang Hee-Jong - Anyang KGC (Dél-Korea)

Lee Seung-Jun - SK Knights (Dél-Korea)

Kim Yong-Woo - LG Sakers (Dél-Korea)

Choi Jin-Soo - Goyang Orions (Dél-Korea)

Kim Jong-Kyu

Lee Jung-Hyun - Anyang KGC (Dél-Korea)

Oh Sek-Eun - Anyang KGC (Dél-Korea)

Esélylatolgatás:

Az egyértelműnek tűnik, hogy ebből a hármasból két csapatnak van csak reális sansza a továbblépésre, bombameglepetés lenne, ha már csak egy szoros meccset is tudna játszani Dél-Korea a két szupererős kosárhatalom bármelyikével. Az oroszok azért érezhetően erősebbek amerikai riválisuknál, bár a kivételesen minőségi felkészülésen túllevő, egyre éhesebb és jobban összeérő dominikaiak egy mérkőzésen akár meg is lephetik a tavalyi Eb bronzérmesét. Ha nagyon találgatnunk kéne, akkor leginkább azt mondanánk, hogy ez a két gárda a torna döntőjében is összefut majd - a dolog szépséghibája, hogy azt a találkozót nem fogják lejátszani, mert a két addig eljutó válogatott már automatikusan kijut az ötkarikás játékokra. Tehát akár egy előrehozott döntőt is láthatunk július 4-én este, senki se hagyja ki ezt a derbit! A találkozókhoz a napi beharangozóinkban lehet majd élőképes linket találni. 

A csoport programja:

Oroszország – Dél-Korea július 2., hétfő 11:00 (helyi idő szerint)

Dominikai Köztársaság – Dél-Korea július 3., kedd 11:00

Dominikai Köztársaság – Oroszország július 4., szerda 13:30