Olimpiai Kvalifikációs Torna - Jön a 2. nap

Az igen változatosra sikeredett nyitónap után következhet a második játéknap, melyen a maradék 4, tegnap pihenéssel kezdő csapat is bemutatkozik a nagyközönségnek. Kétség kívül a legnagyobb őrület a Dominikai Köztársaság válogatottját veszi majd körül ezek közül, Al Horfordék magyar idő szerint 17:30-kor kezdenek a számukra kötelező feladatként "értelmezhető" Dél-Korea ellen, majd két és fél órával később a macedónok már az életben maradásért küzdenek meg a bemutatkozó új-zélandi gárda ellen. A teljesen esélytelen Jordánia egy másik neves, rutinos olimpiai résztvevőt, Puerto Ricót kapta utolsó ellenfeléül az eseményen - hiszen papíron semmiféle esélye sincs az ázsiaiaknak Bareáékkal szemben a hazai meccsnézők számára talán még emberinek tekinthető, este fél 12-kor kezdődő összecsapáson. Végül egy vélhetően újabb parázs derbit láthatunk, hiszen a tegnap igen jó játékkal diadalmaskodó házigazda, Venezuela fogadja a felkészülés alatt (sem) túl meggyőző Litvániát. Nézzük, mi várható az egyes mérkőzéseken!


C-csoport: Dél-Korea (0 - 1) - Dominikai Köztársaság (0 - 0) (17:30)

Kellett rá várni bőven, de ma végre megnézhetjük, mit tud ez a már általunk is nagyon sokat emlegetett domikai alakulat. Az utolsó keretszűkítésen tegnap(!) olyan nevek maradtak ki a csapatból, mint Ricardo Greer, a francia bajnokság utóbbi 5 évének egyik legjobb légiósa vagy Sammy Mejia, aki a CSZKA Moszkva tagjaként lett Euroliga ezüstérmes, orosz bajnok és VTB United Liga győztes idén. A horrorisztikus sérüléséből felépülő Edgar Sosa viszont bekerült az aktív keretbe, sőt, a 16(!) esztendős Karl Towns is megmutathatja a világnak, mitől is tartják korosztálya legnagyobb tehetségének tengeren innen és túl. Mivel tegnap láthattuk, hogy az oroszok nagyon sebezhetőek egyes poszton, ezért vélhetően Garciáék igyekeznek minél hamarabb eldönteni a meccset, aztán gyakorolni a holnapi ellenfél ellen, tehát alaposan presszionálni fogják a labdafelhozót.

Ezen felül számíthatunk a látványos, gyors, futós játékra is Calipari mester tanítványaitól, és hacsak csoda nem történik, akkor mind a 12 dominikai játékossal alaposan megismerkedhetünk játék közben is és megbizonyosodhatunk arról is, hogy az NBA-n, illetve az európai élbajnokságokon kívül játszó ászaik is igen remek kosarasok. Kiélezett harcra itt se számítsunk (bár a felkészülés alatt az is kiderült, hogy a dominikai nem az a tipikusan "agyonverő" csapat), ám azért meglepő lenne, ha az ázsiaiak nem haladnák meg a tegnap elért 21(!!!) százalékos mezőnymutatójukat... A nagyon "beharangozott" Oh nem mutatott semmit az oroszok ellen, ám volt helyette egy Eric Sandrin, akiről megtudtuk, hogy kivételesen jó adottságokkal rendelkezik és kiemelkedik ebből a keretből. Őt ma is egészen biztosan élmény lesz látni játszani az extra-small-ball-t erőltető dél-koreaiaknál.

A mérkőzés az alábbi linkre kattintva élőképpel tekinthető meg!

A mai pihenő: Oroszország (1 - 0)


D-csoport: Macedónia (0 - 1) - Új-Zéland (0 - 0) (20:00)

Nem nagyon hittük volna, hogy Macedóniának ebben a mezőnyben és pláne ebben a csoportban már a második játéknapon az életben maradásért kell játszania, pedig ez a helyzet, hiszen a túl későn összerakott végleges keret képtelen volt hasonló szinten produkálni, mint 10 hónappal ezelőtt Litvániában, pedig annak a csapatnak bizony az egységben és a rendszerben volt az ereje Bo McCalebb klasszisán kívül. A honosított amerikai tegnap is kitett magáért, de amennyiben azon a szinten játszik támadásban, illetve védekezésben a periméteren Macedónia, akkor az elképesztően tartalékos Új-Zéland is okozhat gondokat Anticséknak.

Ugyan egyértelmű esélyesnek tekinthető az európai alakulat, bár benne van a pakliban, hogy egy esetleges körbeverésnél számítani fognak a pontkülönbségek, így nem lehet majd elégedett egy szimpla győzelemmel a dél-szláv válogatott. Az is nyilvánvaló, hogy a Tall Blacks nagy lehetőséget kapott a kezébe, hiszen nem tegnap érett össze a macedón csapat, bár tény, hogy egy ilyen vereség után Ilijevszkiék kettőzött erővel fognak küzdeni már a feldobástól kezdődően.

A mérkőzés az alábbi linkre kattintva élőképpel tekinthető meg!

A mai pihenő: Angola (1 - 0)


A-csoport: Jordánia (0 - 1) - Puerto Rico (0 - 0) (23:30) 

A tegnap pihenő Santiagóék még egy felhozómeccset is kaptak ajándékba, hogy utána megkezdhessék a torna érdemi részét és némileg borítva a papírformát, esetleg kijussanak ebből a bombaerős mezőnyből is az Olimpiára. Ám mielőtt ennyire előreszaladnának a közép-amerikaiak, mindenképp az előttük álló feladatokra kell koncentrálniuk, ez pedig az, hogy minél hamarabb eldöntsék a Jordánia elleni találkozót és célirányosan tudjanak készülni a görögökből.

Az ázsiaiak tegnap irtózatosan nagy verésbe futottak bele, ők a renomét szeretnék visszaszerezni és szépen távozni Venezuelából, ha már egy ilyen remek mezőny tagjaiként itt lehetnek. A játék minden elemében gyengébbek a mezőny összes további alakulatánál, ez egy mérkőzés alapján is nyugodtan kijelentető, a mai nap legnagyobb papírforma-borulása lenne, ha 10 ponton belül tudnánk maradni Arroyóék ellen.

A mérkőzés az alábbi linkre kattintva élőképpel tekinthető meg!

A mai pihenő: Görögország (1 - 0)


B-csoport: Venezuela (1 - 0) - Litvánia (0 - 0) (02:00)

Ha azt írtuk, hogy 24 órával korábban Venezuela a nap legforróbb hangulatú derbijét vívta, akkor talán annyit most meg is jósolhatunk, hogy ez a mai estére is igaz lesz, ugyanis könnyen lehet, hogy rangadó kerekedik a leszállóágban lévő litvánok és a házigazdák között. Greivis Vasquezt nézve az embernek az az érzése, hogy ez a fiatalember minden labdaleütés után egyre jobb és jobb kosárlabdázóvá válik, tegnap igazi nemzetközi klasszisokra jellemző módon szórt 24 pontot, illetve vette hátára csapatát, amikor annak erre a legnagyobb szüksége volt. Azt is megláthattuk, hogy a sötét ló szerepében tetszelgő házigazdáknál bizony tudnak többen is magas szinten kosarazni, Eric Musselman mester igen jól ötvözte az amerikai iskolát a lati kosárlabda alapjaival, Oscar Torresék a rutinosabb szekcióval is sokat hozzá tudnak tenni még mindig az összteljesítményhez.

A litvánoknak nagyon fel kell kötni az alsóneműt, hiszen egy nap pihenő után két egészen biztosan kemény derbi vár Kemzura mester legényeire, elsőként ráadásul a vélhetően nehezebb akadály jön: egy, a hazai fanatikusok által vérmesen buzdított, óriási önbizalommal rendelkező Venezuelát kell legyőznie Jasikeviciuséknak. Persze, ha van rutinos alakulat a mezőnyben, akkor az leginkább a litván, küzdelemben és tapasztalatban náluk sem lesz hiány, ha ezt meg tudják spékelni egy extra dobóformával, valamint a rotáció minél több tagja nyújt átlagon felülit, akkor azért érvényesülnie kell a papírformának. Rossz hír a baltiak szurkolói számára, hogy Kemzura mester eddig nem sokszor hozott ki ebből a társaságból kollektíven átlag feletti performanszt...

A mérkőzés az alábbi linkre kattintva élőben tekinthető meg!

A mai pihenő: Nigéria (0 - 1)


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus