Óriási feljavulás után döntőben a spanyolok!

A londoni olimpia férfi kosárlabda tornájának első elődöntőjében a hihetetlenül rosszul kezdő spanyol válogatott végül feltámadt a második félidőben és nagyon magabiztos teljesítménnyel hajrázta le a közben leblokkoló Oroszországot. Bejött tehát az Európa-bajnok nagy húzása, amivel már a csoportkör végén biztossá vált, hogy ugyan nem kerülhetnek össze Gasolék az amerikaiakkal egészen a döntőig, de két igazi éremesélyest kellett cserébe legyőzniük a fináléba vezető úton. A tervet teljesítették Sergio Scariolo fiai, akik az Egyesült Államok - Argentína elődöntő győztesét várják, vasárnap a bronzmeccsen pedig ennek a párosításnak a vesztese küzdhet majd az éremért Oroszország legjobbjaival.


Olimpiai elődöntő: Spanyolország - Oroszország 67 - 59

Mióta 1992-ben először engedték az úgymond profikat is játszani az ötkarikás kosárlabda viadalokon, egyszer sem jutott be férfi csapat a fináléba úgy, hogy a maga elődöntős ütközetének első félidejében csupán 20 pontra lett volna képes (no meg 20%-os mezőnydobó teljesítményre...), a spanyol válogatott viszont most bebizonyította, miért is volt érdemes az utóbbi két Európa-bajnoki cím megnyerésére, no meg, hogy milyen "jogon" tartotta a szakma az Egyesült Államok mellett a másik legnagyobb esélyesnek a döntő elérésére.

A nyitónegyedben nagyon nem találtak fogást egymáson a felek, a hispánokat a csoportban már egyszer 77 - 74-re legyőző Oroszország viszont előbb indult el felfelé, pedig 6 napja éppen Kirilenkóék voltak 18(!) pontos hátrányban az akkori találkozó elején, majd fordítani tudtak ilyen hullámvölgy után is. Az első 20 percet 31 - 20-as eredménnyel hozta le a 14 pontos Kaun vezette Blatt-legénység, szépen kontrollálta a játékot az Eb-bronzérmes, a legutóbbi olimpiai ezüstérmes pedig szenvedett dobásban és a centereknek sem ment úgy a játék, mint a korábbi találkozókon.

A harmadik etapban viszont minden változott, az extra triplákat dobó Rudy Fernandez, az egyre több energiával játszó Pau Gasol (16 pont, 12 lepattanó), majd a játékrész végén egyenlítő hárompontost szóró Calderon főszereplésével 10 perc alatt eltüntette teljes hátrányát Spanyolország. Ebben az etapban 7 perc alatt több egységet termelt a csoportjából csak harmadikként továbbjutó, két napja a franciákat legyőző alakulat, mint az első 20 percben összesen(!), s az oroszok már ekkor látszott, hogy nagy bajban vannak.

A záró negyedben még jobban kijött, hogy egyrészt nincs egy igazi irányítója David Blatt legénységének, aki ilyenkor megfelelően össze tudná fogni a csapatot és úgy tudná kontrollálni a játéktempót, hogy az ilyenfajta rohanások alatt ne roppanhasson össze teljesen a csapat támadójátéka, de a ma is csupán 2(!) pontig jutó Alexey Shved képtelen volt ezt a szerepet betölteni a kulcspillanatokban, és Anton Ponkrasovtól is inkább csak a nagy kosarak jöttek, nem pedig a minőségi irányítás. Eközben Calderon újabb hatalmas triplájával már először vezetett a spanyol armada, mely onnantól kezdve nem is adta ki a kezéből az előnyt, 4 perccel a lefújás előtt megvolt a közte 10, az oroszok pedig zsákszámra adták a labdákat, illetve hibázták el a dobásaikat.

Egy-egy helyzetnek köszönhetően az utolsó 120 másodpercben még lehetett volna sansza Kirilenkóéknak (10 pont, 8 lepattanó, 3 blokk, 2 labdaszerzés) a felzárkózásra, de az orosz válogatott élő legendája több büntetőt is elrontott, védekezésben pedig mintha pályán sem lett volna a két napja Litvániát kiütő alakulat. Nem kellett Navarrótól az extra, lényegébe véve az ő átlagon felüli játékával is jól produkáltak a kisemberek, s végül szép játékkal, a második félidőben 47 pontot dobva jutott be a fináléba Spanyolország, s most várhatja, hogy vajon a papírforma szerint a Team USA jön-e vele szembe, vagy látunk-e este egy nagy meglepetést és esetleg a 2004-es bajnok argentinokkal kell-e majd megküzdenie a vasárnapi döntőben! Oroszország a bronzmeccsen vigasztalódhat.

Spanyolország legjobb dobói: P. Gasol 16, Calderon 14, M. Gasol, Fernandez 11-11

Oroszország legjobb dobói: Kaun 14, Ponkrasov, Kirilenko 10-10


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus