Startol az Eurocup, az Alba Fehérvárral a fedélzeten!

Mintha csak tegnap lett volna, mikor Nick Calathes és a Lokomotiv Kuban játékosai a magasba emelték az Eurocup trófeáját, a nyári szünet után pedig ma ismét útjára indul a labda Európa második számú kupasorozatában. Az Alba Fehérvár személyében a mezőnynek ezúttal magyar résztvevője is van, így a hazai kosárbarátok fokozottabb figyelmet szentelhetnek ennek a kiírásnak. Lássuk, mit érdemes tudnunk a sorozatról a rajt előtt!

Az Eurocup a második számú európai kupasorozat, mely az ULEB égisze alatt működik (hasonlóan, mint az Euroliga, az EuroChallenge viszont FIBA esemény). Tavalyhoz képest az idei szezonban számos jelentős változást vezettek be a szervezők a lebonyolítás során, ezek összefoglalásával kezdjük írásunkat. Megemelkedett a létszám, az eddigi 32 csapat helyett immár 48 gárda vág neki a küzdelmeknek. Ennek hatására a földrajzi elhelyezkedés szerint kialakítottak két konferenciát, a nyugatit illetve a keletit. Továbbra is 8 csoportban zajlanak majd a meccsek, de azok nem 4, hanem 6 fősek lesznek, így az alapszakaszban több meccset láthat majd a közönség. Mindenhonnan az első három helyezett jut majd tovább a második csoportkörbe, a végső győztes viszont nem biztos, hogy közülük kerül ki, hiszen ebben a szakaszban csatlakozik a 8 Euroligából kieső gárda, akik ott nem jutnak be a Top16-ba. Így kialakul egy 32 csapatos mezőny, ahol szintén 8, ám már csak 4 fős csoportban küzdenek a továbbjutásért a felek. A csoportok első két helyezettje jut tovább, és innentől egyenes kieséses formában (két meccsen, kupaszabály szerint) zajlik tovább a sorozat. Így lesz ez a döntőben is, így a tavalyi egy meccs helyett ezúttal két találkozón dől el a kupa sorsa.

Az Eurocup győztesei jogot kapnak a következő évi Euroliga szereplésre, így a tavalyi bajnok Lokomotiv Kuban is az első számú sorozatban indul ebben a szezonban. Az új szabályok miatt viszont első ízben elméletileg előfordulhat címvédés az Eurocup-ban, hiszen a Loko esetleges kiesése esetén újra csatlakozhat az mezőnyhöz. A végső győztes megtippelésére ezúttal tehát nemcsak az ilyenkor megszokott óvatosság, hanem az összes résztvevő ismeretének hiánya miatt sem vállalkozunk.

Ami az idei szezont illeti, a megemelkedett létszám miatt az alapszakaszban hígabb lett a mezőny a tavalyihoz képest. Több olyan csapat is van, aki eddig inkább csak az EuroChallengeben, vagy még ott sem szerepelt Európában. A második, tavaszi szakaszban viszont várhatóan sokkal színvonalasabb lesz a sorozat, mint korábban. A tavalyi 8 negyeddöntősből hatan ismét az Eurocupban indulnak, a Bilbao, a Valencia, a Szpartak Szentpétervár, az Kazany, a Buducsnoszt és az Ulm megközelítőleg ezúttal is hasonló erőt képvisel, mint egy évvel korábban. (A hiányzó két csapat, a már említett Lokomotiv és a Budivelnik Kijev az Euroligában indul ezúttal.) Az Euroliga selejtezőjében elbukó hét csapat is bekerült a mezőnybe, közülük a Himki Moszkva a legerősebb, várhatóan a sorozat egyik kiemelkedő alakulata lesz az orosz sztárcsapat. Rajtuk kívül érdemes lesz még odafigyelni a szintén a rigai selejtezőben elbukó Varese, Oldenburg, Banvit, Nymburk, Riga, Oostende alkotta hatosra, meglepetés lenne, ha nem ők nem lépnének tovább a Top32-be. A fent említett csapatok is rendkívül erősek, az Euroligából kiesőkkel pedig talán egy korábban soha nem látott erősségű mezőny alakul majd ki. A fogadóirodák egyébként a legkevesebb pénzt jelenleg a spanyol és orosz csapatok végső győzelmére fizetnék, tavaly is ez a két nemzet dominált elsősorban a végjátékban, és a két bajnokság erejét ismerve idén is joggal várhatunk hasonló végkimenetelt. Az eddigi 11 kiírásból egyébként 4-4 spanyol és orosz győzelem született (kétszer a litván Lietuvos Rytas, egyszer pedig az izraeli Hapoel Jeruzsálem nyert).

A résztevő 48 csapat 24 nemzetből képviselteti magát, ezek megoszlása a következőképpen alakul:

  • 5 csapat: francia (ASVEL, Chalon, Gravelines, Le Mans, Paris), német (Oldenburg, Ulm, Alba Berlin, Artland, Bonn)
  • 4 csapat: olasz (Roma, Varese, Sassari, Cantú), orosz (Himki, Kazany, Szpartak Szentpétervár, Novgorod), török (Banvit, Besiktas, Pinar, Ankara)
  • 3 csapat: belga (Oostende, Mons-Hainaut, Charleroi), spanyol (Bilbao, Valencia, Zaragoza)
  • 2 csapat: horvát (Cedevita, Cibona), görög (PAOK, Panioniosz), izraeli (Haifa, Hapoel Jeruzsálem)
  • 1 csapat: bosnyák (Igokea), bolgár (Lukoil), cseh (Nymburk), észt (Kalev), finn (Loimaa), magyar (ALBA FEHÉRVÁR), lett (Riga), litván (Neptunas), macedón (Szkopje), montenegrói (Buducsnoszt), román (Ploiesti), szerb (Radnicski), szlovén (Olimpija), ukrán (Juzsnyij)

 

Az Alba Fehérvár csoportellenfeleiről, illetve sorsolásáról már korábban írtunk oldalunkon, a teljes lebonyolítás pedig a megfelelő szövegrészre kattintva érhető el.

Ami a játékot illeti, több szabályban is változás történt, melyet a FIBA csak a következő szezontól alkalmaz, viszont az Euroligában és az Eurocupban már idén bevezetésre kerülnek. Ezek a következők:

  • Technikai hiba után az eddigi kettő helyett egy büntető következik.
  • Két technikai hiba után automatikus kiállítás következik.
  • A váltott labdabirtoklást felváltja a feldobás. Nemcsak a mérkőzés, de a hosszabbítások is ezzel kezdődnek majd. A feldobást nyerő csapat kezdi a negyedik játékrészt, a másik csapat pedig a második és harmadik negyedet.
  • Az első félidőben a két „normál” időkérés helyett egy 60 és egy 30 másodperces játékmegszakításra van lehetőség, a másodikban pedig a korábbi három helyett két 60 és egy 30 másodpercesre (az utolsó két percben legfeljebb két idő kérhető).
  • A játékrészek közti szünet a korábbi 2 perc helyett másfél percre redukálódik.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus