Vb 2014: Bemutatkozik az A-csoport

Erre a csoportra méltán lehet azt mondani, hogy halálcsoport, hiszen a FIBA-ranglista első tizenegy csapatából négyen is ide kerültek - ismerjük meg őket és a két "kicsit" részletesebben!

 

FRANCIAORSZÁG

 FIBA-tagság kezdete: 1933
Olimpia: 8 alkalommal. Ezüstérmes: 1948, 2000. Világbajnokság: 6 alkalommal. Érmek: -. Legjobb helyezés: 5. (2006)
Európa bajnokság: 37 alkalommal (rekorder). Aranyérmes: 2013. Ezüstérmes: 1949, 2011. Bronzérmes: 1937, 1951, 1953, 1959, 2005.

FIBA rangsor: 8.

A galloknak jól megy világversenyeken az utóbbi időben, hiszen a 2011-es Eb-ezüst után tavaly némi meglepetésre megnyerték a kontinensviadalt és most is jó esélyekkel szállnak harcba. Kezdjük egy kis múltidézéssel.

Franciaország történelmi tekintetben nem feltétlenül számít kosárnemzetnek, ám az új hullám és a 2000-ben U18-as Európa-bajnokságot nyerő generáció elhozta a gallok aranyidőszakát – ennek tetőzése volt a tavalyi Eb-aranyérem. Hogy miről is beszélünk pontosan, ahhoz idézzük fel előbb, hogy a FIBA-hoz 1933-ban, az elsők között csatlakozó franciák hogyan szerepeltek a nemzetközi megmérettetéseken az utóbbi 80 esztendőben.

Amennyiben a Szovjetuniót, illetve Jugoszláviát nem tekintjük Oroszország, valamint Szerbia "jogutódjának" ebben a sportágban, akkor a gallok 37 Eb-részvételükkel magasan csúcstartók, ráadásul az is ritkaságszámba ment, ha egyáltalán selejtezniük kellett valamelyik kontinenstornára (legutóbb a 2009-es torna előtt esett ez meg velük, de történt olyan is az évezred elején, hogy többek közt Magyarország testén keresztül vezetett az útja Rigaudeau-éknak az Eb-re, ráadásul akkor idehaza le is győzték a regnáló olimpiai ezüstérmest Németh Istvánék). A dobogó második fokára meglepő módon csupán kétszer ért fel a francia válogatott, méghozzá előbb 1949-ben, majd egy jó nagy szünetet követően a két évvel ezelőtti litvániai eseményen, amivel egyenes ágon kvalifikálták is magukat Parkerék a londoni ötkarikás játékokra. Hiába a hihetetlenül sok NBA-játékos és az extra atletizmus, az új generáció csupán egy 2005-ös bronzérmet tudott felmutatni az utóbbi időszakban az említett ezüst mellett, a hőskorban pedig három további négy harmadik helyezés jutott az Eb-ken a galloknak (1937, 1951, 1953, 1959) – egészen a már többször említett tavalyi sikertornáig.

Világbajnokságon 5-ször szerepelt Franciaország, legutóbb 2010-ben, amikor csalódást keltő 13. helyen fejezte be a küzdelmeket az akkorra eléggé megfiatalított, s egyben tartalékosnak is mondható alakulat, 2006-ban viszont egy egész tisztes 5. pozíciót tudott felmutatni a nyugat-európai nemzet, ami akkor kis túlzással csalódásnak is számított. Bár nehéz ezt így egyértelműen kijelentenünk, hiszen 2002-ben Indianapolisban ott sem lehettek a franciák, továbbá egészen 1986-ig (13. hely) vissza kell mennünk, hogy korábbi VB-szereplésről beszéljünk a gallok esetében, előtte pedig csak az említett hőskorban, 1950-ben (6. hely), 1954-ben (4. hely), majd 1963-ban (5. hely) volt ott az ötkarikás világversenyen a kék-fehér-piros nemzeti színekkel felvértezett együttes. Világbajnoki érme tehát sosem volt még ennek az országnak.

Az olimpiákat tekintve már egy fokkal jobb a helyzet, de az már önmagában is érdekes, hogy az említett aranygeneráció két éve vett részt az első ötkarikás játékain... A (várakozásokhoz képest) gyenge Eb-szereplések mind oda vezettek, hogy sem 5 éve, sem 9 éve nem lehetett ott Pekingben, illetve Athénben a gall had, 2000-ben Sydneyben pedig még egy másik generáció fémjelezte a francia válogatottat, a Rigaudeau, Weis, Julian, Foirest, Sciarra, Bonato, Bilba, Risacher nyolcas rotációra alapozva juttatta be a Team USA elleni fináléba tanítványait Jean-Pierre de Vincenzi mester. Ott természetesen fejet hajtottak az amerikaiak előtt, de szégyenkezniük nem kellett, pláne, hogy ebben az évben nyerte az említett U18-as Eb-t is az ígéretes "évjárat". Az ausztráliai olimpián mégis hozzájuk fűződik a kosárlabda történelem egyik (számukra negatív) leglátványosabb pillanata, amikor is a majd 220 centi magas Frederic Weis-t még a csoportmeccsen átugrotta Vince Carter és úgy zsákolt egy hatalmasat.

1936-ban az első olimpiai kosártornán is jelen voltak a franciák, akkor viszont a 19-21. helyen végzett a gárda. Négy esztendővel később 8., míg 1956-ban 4. lett a francia válogatott, 1960-ban pedig egy 10. pozícióval "futott ki" az első nagy generáció, utána pedig a hosszú csend következett és csak 1984-ben voltak ott újra az ötkarikás játékokon (11. hely). Londonról tehát szép emlékei voltak ennek a nemzetnek, ami a kosárlabdát illeti, ám ahogy már utaltunk rá, a Tony Parker, Boris Diaw páros fémjelezte korosztály újoncnak számított a tavalyi londoni megmérettetésen, s bizony az akkor elért 6. helyük így is csalódást jelentett.

El is érkeztünk a jelenbe, mely azzal együtt is fényes, hogy aranyat még csak Eb-n szerzett ez a korosztály. A vb-t  viszont rögtön a legnagyobb ász mondta le, ugyanis a San Antonio Spursszel NBA-bajnoki címet nyerő Tony Parker nem lesz ott a tornán, nélküle pedig aligha lesz akár csak megközelítőleg olyan szintű ez a csapat, mint láthattuk tavaly. Ilyenformán nem tekinthető Franciaország vb-esélyesnek, de tavaly is azt mondtuk, hogy bravúr lenne tőlük egy érem…

Parker hiányában Antoine Diot, a Strasbourg egyese lesz az irányító, ő idén az Euroligában is szerepelhetett, ahol 8,3 pontot átlagolt, majd hasonló eredménnyel teljesített a EuroCupban is. A tavalyi Eb-n csereként kapott szerepet (nem túl sokat) és 4,5 pontot tudott hozni. Összességében jobb tripladobó, mint Parker, de nyilvánvalóan sem pontszerzésben, sem szervezésben nem veheti fel vele a versenyt, így tőle igazán extra kell ahhoz, hogy tényező legyen a végelszámolásnál ez a gall csapat. Mellette az ex-NBA-s, jelenleg a CSZKA-t erősítő Nando De Colo lehetne a pályán, aki korábban a Valenciában volt vezér és már bizonyította, hogy ha kell, akár a nemzeti csapatot is tudja vezetni – viszont ő sem lesz ott ezúttal a csapatban. A hátvédposzt így erősen foghíjas és kérdéses a franciáknál, a Laboral Kutxa irányítója, Thomas Heurtel sokat lehet fent Diot mellett, mivel igazi dobóhátvédje (minőségi) nincs ezúttal a keretnek. Így viszont egy rendkívül alacsony, mozgékony duót láthatunk majd, ami a vérbeli center hiányával együtt egy kifejezetten alacsony csapatot eredményez.

Nicolas Batum ott lesz a vb-n, rá pedig nagy szerep hárulhat ebben a csapatban. A Portlandben De Colónál jóval fényesebb NBA-karriert fut, sorozatosan száll a tíz pont feletti éveket, most már posztjához képest remekül lepattanózik, jól passzol, atletikus és kintről is jól dob – ő lehet a válogatott közepe, az igazi mindenes. Első számú pontfelelős-szintű játékos, tőle sok fog függni. Négyesben szintén NBA-játékost találunk, a Spursben a padról beszállva félelmetesen hasznosan játszó  Boris Diaw szintén kulcsszereplő lesz az eredményességet tekintve, mindkét oldalon fontos lesz a rutinja és főleg az, hogy több poszton is bevethető, bedobja a triplát, de jól küzd a gyűrű alatt is, védekezésben hármast-négyest, néha ötöst is meg tud fogni.

Centerposzton nem lesz ott a Chicago Bulls középjátékosa, Joakim Noah, aki szintén érzékeny veszteség a gallok számára – főleg, mert nincs igazán kit ide állítani. Próbálkoztak Boungou Colóval Diaw mellett, centernek egyiküket sem lehet nevezni, a Limoges játékosa is inkább hármas-négyes – egyébként idén nyáron szerepelt az NBA Summer League-ben. 2010-ben jelentkezett a draftra, de nem kelt el, azóta Franciaországban pattogtat. Ha magasság kell a palánk alá, válogathat Collet mester: ott van a Utah Jazz centere, Gobert, aki 216 centijével mindenképpen hasznos lehet, de rajta kívül a Himki új szerzeménye, Joffrey Lauvergne is eléri a 210-et. Az NBA-s kontingenshez tartozik a Magic kettese, Evan Fournier is, aki a padról beszállva hozhat extrát, de a ligában korábban többször megforduló Mickael Gelabale a rutinjával is sokat segíthet. Nem lesz ott továbbá Ajinca sem, aki az Eb-n hét lepattanós átlagával rendkívül fontos láncszeme volt a keretnek kezdőként.

Az utolsó edzőmérkőzésükön Diaw vezérletével megverték Ausztráliát, itt Diot és Lauvergne is hasznosan játszott, mindketten tíz pontot tettek hozzá. Összességében még Parker és Noah nélkül sem fest rosszul ez a keret, de nehezen tudjuk elképzelni, hogy a spanyolokkal fel tudják majd venni a versenyt, főleg magas posztokon – de még egyszer illik kiemelni, tavaly sem ők voltak az esélyesek, igaz, Parker akkor a keretben volt.  

A keretet ezen a linken nézhetitek meg!

 

SZERBIA

FIBA-tagság kezdete: 1992 Olimpia: 3 alkalommal. Ezüstérmes: 1996. Világbajnokság: 4 alkalommal. Érmek: Aranyérmes: 1998, 2002. Európa-bajnokság: 9 alkalommal. Aranyérmes: 1995, 1997, 2001 Ezüstérmes: 2009. Bronzérmes: 1999.

Fiba rangsor: 11.

A szerb gárda az utóbbi világversenyeken végre újra korábbi hírnevéhez méltóan szerepelt. Ha az egykori nagy Jugoszlávia, majd Szerbia és Montenegró valamikori eredményeit is a szerbekkel „azonosítjuk”, akkor elképesztő éremkollekciót kapunk. Déli szomszédjaink nyolcszoros Európa-bajnokok (1973, 1975, 1977, 1989, 1991, 1995, 1997, 2001), ötszörös(!) világbajnokok (1970, 1978, 1990, 1998, 2002) és egyszeres olimpiai győztesek (1980), emellett tíz Eb-érmet is fel tudnak mutatni (ezüst – 1961, 1965, 1969, 1971, 1981, 2009, bronz – 1963, 1979, 1987, 1999), a VB-ken is szinte mindig kijött nekik a lépés (ezüst - 1963, 1967, 1974, bronz – 1982, 1986), valamint olimpiai medálgyűjtésben is jók voltak (ezüst – 1968, 1976, 1988, 1996, bronz – 1984). Bizony ez a számsor már-már követhetetlenül impresszív, de pontosan jól visszaadja, a dél-szlávok mennyire jeleskedtek ebben a sportágban mindig is, bár néhány évvel ezelőtt náluk is bőven akadtak gondok. A Kresimir Cosic és Radivoj Korac nevével fémjelzett időszakok után a jugoszláv aranygenerációnak számító Divac, Petrovic, Kukoc, Radja, Paspalj sor javíthatott volna még tovább a jugó kosárlabda renoméján, ám a '90-es világbajnok csapat korán és rendkívül fiatalon széthullott, ahogy maga az ország is. A Divac, Paspalj, Djordjevic triónak így sem kellett szégyenkezni a nemzetközi eredmények miatt, a '90-es években szerzett három kontinenselsőségük és a '98-as világbajnoki címük a maximum volt, amit abból a csodálatos (maradék)társaságból ki lehetett hozni. A neves játékosok mellett fantasztikus edzőgenerációk tűntek fel, Dusko Ivanovic, Dusan Ivkovic vagy Zeljko Obradovic neve minden mai kosárszurkoló számára ismerősen csenghet, ami természetesen nem véletlen. Azt követően, hogy hosszú évtizedeken keresztül minden szép és jó volt a szerb kosárlabdában, az ezredforduló sikerei után atomjaira hullott egy olyan generáció, mely szintén hosszú éveken keresztül eredményes lehetett volna. Divac kiöregedett, utána pedig nem igazán maradtak olyan öreg rókák a keretben, akik megfelelően össze tudták volna fogni a közben NBA sztárokká váló szerbeket. A Peja Stojakovic, Vladimir Radmanovic, Sasha Djordjevic, Igor Rakocevic, Dejan Bodiroga-féle társaság rengeteg vitája, verekedése odáig züllesztette a válogatottat, hogy a szerb szövetség inkább a fiatalítás mellett tette le a voksát, minthogy üldözze a mindennel kapcsolatban elégedetlenkedő sztárokat. Dusan Ivkovic mester keze alatt elkezdett érni egy szemtelenül fiatal, ámde félelmetesen tehetséges társaság, mely a 2009-es Eb-n ezüstéremig jutott, majd a 2010-es Világbajnokságon szintén remekül szerepelt negyedik helyezésével. Ivkovicék 2010-ben az egész torna legfiatalabb gárdájaként értek oda a Vb második helyére, most már akármilyen fura is, de rutinos alakulatnak titulálhatjuk a még mindig szemtelenül fiatal szerbeket. Három éve az Eb-n magabiztosan, mindössze egy franciáktól elszenvedett hosszabbításos vereséggel lépett tovább csoportjából a szerb válogatott. A középdöntőben csupán egy siker jött össze nekik, mégis a legjobb nyolc közé kerültek, ahol Oroszország várt rájuk. Ám csapatukból csak Teodosic és Kristic nyújtott értékelhetőt, így nem hatott meglepetésként, hogy Kirilenko nagyszerű játéka győzelmet ért az oroszoknak. A csalódott szerb nemzeti csapat további két vereséget nyelt be a helyosztókon, s végül a 8. helyen zárta a tornát. Tavaly viszont szintén nem jött ki a lépés nekik, ugyan a középd9öntőből még csoportelsőként, a későbbi győztes franciák (és az ezüstérmes litvánok) előtt jutottak tovább, de a nyolc között harmincpontos zakóba futottak bele a spanyolok ellen, így nagyon csúf véget ért számukra az Eb.

Most Aleksandar Djordevic irányításával nekifeszülnek a vb-nek, méghozzá több NBA-játékossal, bár Nemanja Nedovic némi huzavona után végül lábtörése miatt kihagyja a tornát. A hátvédpáros így is a tengerentúlról érkezik, bár Nedovic hiánya meg fog rajtuk látszani – tavaly remek Eb-t futott. Őt Teodosic (CSZKA) vagy Jovic helyettesítheti, mellette pedig Bogdanovic játszhat dobóhátvédként – egyikük sem alapember a csapatában, de aki az NBA-ben pattogtat, azt illik komolyan venni. Teodosic és Jovic sem feltétlenül megoldás, de. Bogdanovic tavaly a Partizan Beogradban 15 pontos játékos volt az Euroligában, jó eséllyel lesz a szerb válogatott egyik vezére – kiválóan triplázik, klasszikus dobóhátvéd. Még nála is jobban (40% felett) szórta a hármasokat az Euroligában a Fener kiscsatára, Nemanja Bjelica, aki szintén alapember lehet, de Bogdanoviccsal ellenetétben neki ebben jó eséllyel ki fog merülni a támadójátéka.

Két, Amerikában játszó center is van a keretben, a Milwaukee Bucks középjátékosa, Raduljica, illetve a Golden State Warriorsból érkező Kuzmic a választék, de alacsonyabb szerkezetben a Jovic-Dangubic-Kalinic-Velickovic kvartettet lehet leginkább rotálni. Egy viszonylag magas csapatról beszélünk, ahol a játékosok nagy része jó csapatban játszik – de kérdés, hogy Nedovic hiányát hogyan oldják meg és hogy ki lesz igazából a vezér.

A végleges keretet itt nézhetitek meg!

 

SPANYOLORSZÁG

FIBA-tagság kezdete: 1934 Olimpia: 11 alkalommal. Ezüstérmes: 1984, 2008, 2012. Világbajnokság: 9 alkalommal. Érmek: Aranyérmes: 2006. Európa-bajnokság: 29 alkalommal. Aranyérmes: 2009, 2011 Ezüstérmes: 1935, 1973, 1983, 1999, 2003, 2007. Bronzérmes: 1991, 2001, 2013

FIBA rangsor: 2

A spanyolok 1934-ben csatlakoztak a FIBA-hoz, egy évvel később pedig már második helyen végeztek a svájci kontinenstornán. Franciaország mögött ők az egyetlen nemzet, amely a második legtöbb Európa-bajnokságon képviseltette magát, nem mellesleg kétszeres címvédők jelenleg is (2009, 2011). Az aranyérmet csak a tavalyi előtti két viadalon tudták megszerezni, előtte hat ezüstöt (közte a 2007-es, hazai rendezésű Eb-n egy ponttal elbukott döntő) és két bronzot gyűjtöttek, náluk több éremmel  csak már nem létező nemzetek rendelkeznek (Szovjetunió (21), Jugoszlávia (13), Csehszlovákia (12)). A világbajnokságok történetében már sokkal szerényebb a kollekció, viszont Spanyolország egyike annak a hat nemzetnek, amelyik aranyéremmel rendelkezik, Gasolék a 2006-os, Japánban megrendezett viadalon értek fel a csúcsra. Az olimpiai kosártornák közül már a legelső, 1936-os berlini játékokra kvalifikálták magukat, de még a verseny indulása előtt visszaléptek. Pekingben egy remek csatát hozó döntőben maradtak alul a Kobe és James vezette amerikaiakkal szemben, de mindkét együttes talán a torna legjobb teljesítményét nyújtotta azon az összecsapáson. Nagyjából ugyanez mondható el a 2012-es londoni játékokról is, ahol szintén ez a gárda vívta a döntőt és egy magas színvonalú, szoros meccsen ismét az amerikaiak diadalmaskodta. Előtte az 1984-es los angelesi olimpiáról van még egy ezüstérmük, ahol a Jordan fémjelezte egyetemi válogatott verte meg a hispánokat.

A kissé tartalékosan érkező amerikai válogatott első számú kihívói ismét ők lehetnek, sokak szerint most még közelebb lehetnek, mint tették azt az elmúlt két olimpián. Ugyan Pau Gasol támadásban első számú opció, testvére és Serge Ibaka félelmetes palánk alatti kettős alkothat védekezésben – ez ellen pedig bárki vért fog izzadni. A csapat alapját ez a három játékos fogja alkotni, főleg, mivel rajtuk kívül a szintén NBA-ben szereplő Claver bevethető esetleg négyesként, de neki sincs köze a centerposzthoz. Ennél jobb, intelligensebb rotációt az amerikai csapat sem tud felmutatni – az ész, az atletikusság, a jó dobók, a centermozgások, mindent meg tudnak ők adni, amire csak kosárlabda-csapatnak szüksége van.

A periméteren is vannak jónevű játékosaik a hispánoknak, hiszen két NBA-játékos, Ricky Rubio és José Calderon is bevethető egyesként – mindketten fontos láncszemek csapatukban. Nehéz bármelyiket kihagyni és akkor még nem beszéltünk a Barcelona klasszisáról, Navarróról, de dobóhátvédként a Real Madrid sztárja, Sergi Lull is helyet követel magának. Ezt a négyes rotációt bármelyik válogatott megirigyelheti, de Sergio Rodriguez is ott pihen bevetésre készen. Nem érdemes a sok jó hátvéd közül hármat szerepeltetni, ugyanis hármasban ott lesz Rudy Fernandez, akit szintén nem lehet kihagyni. Ha azt mondtuk, hogy rendkívül jók a spanyolok a gyűrű alatt, akkor azt is le kell szögeznünk, hogy a mezőnyjátékosaik is kiemelkednek az európai csapatok közül.

Bombaerős tehát a keret, klasszisokkal teletűzdelve, szerkezetileg is megfelelően összerakva, kellően mély rotációval, első számú kihívóként – itt a lehetőség előttük, hogy a sem szerkezetben, sem egyénileg nem a legjobb csapatával érkező USA ellen megmutassák.

A végleges keretet itt nézhetitek meg!

 

BRAZÍLIA

FIBA-tagság kezdete: 1935 Olimpia: 15 alkalommal. Bronzérmes: 1948, 1960, 1964 Világbajnokság: 15 alkalommal Aranyérmes: 1959, 1963- Ezüstérmes: 1954, 1970. Bronzérem: 1967, 1978. FIBA Americas: 16 alkalommal. Aranyérem: 1984, 1988, 2005, 2009. Ezüstérem: 2001, 2011. Bronzérem: 1989, 1992, 1995, 1997

FIBA rangsor: 10.

Az ország kosárlabda-történelme kísértetiesen hasonlít a franciákéra, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az inkább a magas szintű futballjáról ismert nemzet kosaras aranygenerációi azért több alkalommal fel is értek a csúcsra, nem csak annak közelébe jutottak. 14 alkalommal járt Brazília az ötkarikás játékokon, s ebből háromszor a dobogó harmadik fokára is felért (1948, 1960, 1964).

Később is delegált remek alakulatokat a latin-amerikai ország az olimpiákra, de inkább "csak" egy ember nevével azonosították a brazilokat a '80-as és a '90-es években, méghozzá az ötkarikás játékok történelmének legtöbb pontot szerző és legjobb pontátlagát felmutatni tudó játékoséval, Oscar Schmidtével. A hazájában csak Oscarként ismert legenda 5-ször képviselte hazáját a világ legnevesebb sporteseményén, ráadásul még egy alkalommal ott lehetett volna, amennyiben 2000-ben kijutott volna csapata az ausztráliai viadalra. Így sem panaszkodhat a 2003-ig, azaz 45(!) esztendős koráig profiskodó ász, hiszen három tornán is a legjobb dobóként végzett. 1988-ban, Szöulban például - írd és mondd - 41,9 pontot átlagolt az olimpián, ráadásul a válogatott is eljutott az 5. helyig az ő vezetésével. 38 olimpiai mérkőzésen összesen 1 094 pontot szerzett, ami 28,8-as átlagnak felel meg, ezzel ő a csúcstartó. Ráadásul egy nem hivatalos (de pontos) lista alapján a kosárlabda történelmében is ő szerezte a legtöbb pontot hivatalos meccseken, 49 707 pontot dobott a válogatott-, illetve klubmérkőzéseken összesen! Ez az ember csak azért nem került az NBA-be, mert a barcelonai olimpia (1992) előtt érvényben lévő FIBA-szabályok értelmébe amennyiben "profinak" állt volna, nem képviselhette volna hazája válogatottját a világversenyeken. Így a valaha élt egyik, ha nem a legjobb nem NBA-s játékosként tartjuk őt számon.

Bizony a hétszeres olasz bajnoki pontkirály után is volt élet Brazíliában, ami a kosárlabdát illeti, akkora már bontogatta szárnyait a mai aranygeneráció, de a különböző sérülések, betegségek, egyéb lemondások miatt egyszer sem tudott olyan erősségű válogatott összeállni a dél-amerikaiaknál, mellyel ki lehetett volna vívni az ötkarikás részvételt - egészen mostanáig.

A világbajnokságokat tekintve még fényesebb az ország múltja, 15 kvalifikációra jutott két aranyérem(!) 1959-ből, illetve 1963-ból, korábban, 1954-ből már volt egy ezüstérme is az akkori nagy generációnak, de még '70-ben is odaértek a második helyre a portugál ajkúak. 1967-ben és 1978-ban pedig a bronzérmet vitték el az aktuális VB-kről. Legutóbb 2010-ben egyébként a 9. pozícióban végeztek.

A FIBA Americas versenyeken, tehát az Amerika-bajnokságokon 10 alkalommal értek fel a dobogóra, '84-ben, '88-ban, majd 2005-ben és 2009-ben is elsők lettek. Legutóbb tavaly szerepeltek a kontinensbajnokságon, akkor a nagy rivális argentinok mögött másodikak lettek, ezzel a helyezéssel kvalifikálták magukat a londoni olimpiára. Itt, miután mindenki jól beharangozta őket és a spanyolok előtt jutottak tovább, a nyolc között szoros meccsen kikaptak az argentinoktól, így a vártnál előbb ért véget számukra a torna.

2010 óta irányítja a nemzeti válogatottat Ruben Magnano, az Argentínával 2004-ben olimpiát nyerő(!) szaktekintély érkezése óta datálódik Brazília legújabb aranykorszaka, melynek csúcspontja a nagy-britanniai kosártorna lehetett volna, nem lett az. Talán majd most, mindenesetre extra kemény csoportból kell most megoldaniuk. A keret elsősorban magas posztokon erős, három komoly NBA-játékost forgathat a  szövetségi kapitány, Anderson Varejao egészsége jelenleg elfogadható, így pedig a világ legtöbb csapatába beférne – ráadásul rotálható a Spursszel friss bajnok Tiago Splitterrel. Mindkét center lehet kezdő, ellenféltől és fáradtságtól függhet a dolog. Ugyanakkor négyes poszton Nené Hilario igazi rémálom lesz az ellenfelek számára, a Wizards erőcsatárát a tengerentúlon is nehéz  megtartani. Ha a spanyoloknál dicsértük a magasrotációt, a braziloknlál is mindenképp ki kell emelnünk, hogy átlagon felüli!

A periméteren ennyire nem rózsás a helyzet, de azért túl sok panaszra itt sincs ok. A Barcelona irányítója, Marcelinho Huertas kezében lehet a karmesteri pálca, a jelenleg csapatnélküli Leandro Barbosa pedig kedvére terrorizálhatja az ellenfél védőit. Sebessége továbbra is megvan, jól dobja a hármast, irányítani is tud – Huertasszal azért kemény párost alkotnak majd.

Több, komoly külföldi csapatban játszó emberük viszont nincs, a Murciában pattogtató Netót leszámítva mindenki a hazai bajnokságban játszik. A rövidebb pad miatt mindenképpen hátrányban vannak, de a palánk alatti erejükhöz remekül illik a kezdő hátvédpáros, így aligha kell félteni őket, amikor mindenki fent lesz, működni fog a rendszerük. Londonban nem jött össze a nagy siker, sőt, tavaly, az Amerika-bajnokságon kifejezetten kudarcként élték meg a kilencedik helyet. Ebben a csoportban most is kérdéses a siker, de a franciákat és a szerbeket is elkaphatják, ha kijön nekik a lépés. Az tagadhatatlan, hogy ennek a generációnak még sosem jött össze…

Nemrég összecsaptak Iránnal felkészülési találkozón és valósággal elsöpörték őket, Marquinhos Vieira 24 pontjával 91-51-re mosták le az ázsiai csapatot.

A végleges keretet itt nézhetitek meg!

 

EGYIPTOM

FIBA-tagság kezdete: 1934 Olimpia: 7 alkalommal. Világbajnokság: 6 alkalommal Afrika-bajnokság: 21 alkalommal. Aranyérem: 1962, 1964, 1970, 1975, 1983. Ezüstérmes: 1972, 1981, 1987, 1989, 1993, 2013. Bronzérmes: 1978, 1985, 1993, 2001, 2003 Európa-bajnokság: 4 alkalommal. Aranyérmes: 1949. Bronzérmes: 1947

FIBA rangsor: 46.

Egyiptom már 1934-ben csatlakozott és eleinte az Európa-bajnokságon szerepelt – sőt, a negyvenes évek végén élték sikerkorszakukat. 1947-ben bronzérmet szereztek, miután minden csoportmeccsüket megnyerték és a későbbi győztes Szovjetunió ellen maradtak alul egyedül. A bronzmeccsen Belgiumot verték meg egy szoros meccsen, ezzel megnyerték első érmüket. Két év múlva tovább fokozták, ekkor ugyanis aranyéremmel a nyakukban, Európa-bajnokként zárták a viadalt. Házigazdaként és a ’47-es torna alapján esélyesnek számítottak, mellettük még a franciákat tartották igazán erősnek – egészen az utolsó meccsig elkerülték egymást. Itt már az első félidőben elléptek és végül simán, 57-36-ra nyertek és lettek elsők a történetük egyik legnagyobb játékosa, Albert Tadros vezérletével. 1953 óta Afrikához tartoznak, így nem szerepelhettek Eb-n, vb-n pedig idestova húsz éve nem láthattuk őket – legutóbb 1994-ben sikerült kijutniuk, akkor három nagyon sima vereséggel mehettek haza. Sokkal jobbra most sem számíthatnak, négy sztárcsapattal a csoportban akkor sem lenne esélyük, ha egyébként jó keretük lenne – még csak ezt sem mondhatjuk el róluk.

Gyakorlatilag komoly csapatban senki nem játszik, a teljes keret otthon pattogtat. Két generáció alkotja a válogatottat, az egyik a harminc feletti, harmincöt körüli részleg, a másik pedig a pályafutása elején tartó, 19-21 éves tehetségek, akik pár éve még az utánpótlás-csapatokban értek el sikereket gyerekként. A palánk alatt komoly gondban lesznek, a legmagasabb játékosuk a 207 centis Kamal, de két méter felett összesen is csak öten vannak. A William Jones Kupán pár napja megmérkőztek az USA-val és csak pár ponttal maradtak alul, de a hónap elején Iránt sikerült legyőzniük. A továbbjutásra nincs esélyük, de érdekes lesz őket figyelni.

A végleges keretet itt nézhetitek meg!

 

IRÁN

FIBA-tagság kezdete: 1947 Olimpia: 2 alkalommal. Világbajnokság: 2 alkalommal Ázsia-bajnokság: 14 alkalommal. Aranyérem: 2007, 2009, 2013. Ázsia-játékok:  alkalommal. Bronzérmes: 1951, 2006, 2010

FIBA-rangsor: 20.

A csoportból ők rendelkeznek a legrövidebb történelemmel, az 1948-as olimpia óta gyakorlatilag a kétezres évekig érdemi eredmény nélkül működött a válogatott. Aztán 2006 óta jönnek a sikerek, akkor az Ázsia-játékokon értek el bronzérmet, majd rá egy évre az Ázsia-bajnokságot megnyerték. Hibátlanul abszolválták a torna halálcsoportját, a döntőben a 31-et szóró Haddadi vezérletével sima győzelmet arattak Libanon ellen. Két év múlva megismételték az első helyet, ahogy tavaly is ők lettek a kontinens legjobbjai, közben megjárták a pekingi olimpiát is – ez mindössze történetük második világbajnoksága lesz.

A brazilok elleni felkészülési vereségről már szóltunk és az Egyiptom elleni vesztes meccset is említettük – nem áll túl jól az ázsiaiak szénája. Szintén kikaptak a litvánoktól és a szlovénektől a felkészülés soránAhogy az afrikaiak, itt is mindenki otthon játszik – egy kivétellel, ugyanis Kardoust, a 211 centis center Kuvaitban pattogtat. Alapvetően előrébb rangsorolják őket, mint Egyiptomot, de az eddigiek alapján talán inkább ők a csoport leggyengébb csapata, akiknek maximum a pontarány fog számítani.

A végleges keretet itt nézhetitek meg!

Holnap a B-csoporttal folytatódik sorozatunk!

A felkészülési mérkőzések eredményeit ITT nézhetitek meg!

fotó: fiba.com