13 pontos hátrányból próbál fordítani az Alba

Kedden este 18:00-tól az Alba Fehérvár a Juventus Utenát fogadja a FIBA Europe Cup nyolcaddöntőjének visszavágóján - a magyar bajnok 13 pontos hátrányát dolgozná le.

FIBA Europe Cup, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés
Alba Fehérvár (magyar) - Juventus Utena (litván)
2018.03.13., kedd, 18:00 (TV - DIGI Sport 2, 17:45)

Az első mérkőzés végeredménye: 87-74 a Juventus Utena javára.

A litvánokról írtunk már az első mérkőzés előtt, azóta pedig természetesen nem sok változás volt náluk, tekintve hogy egy hete fogadták a magyar bajnokot. A hétvégi fordulóban 104-92-es vereséget szenvedtek hazai pályán a Lietuvos rytastól, igaz, a végeredmény viszonylagos szorosságát a negyedik negyedbeli kozmetikázás után sikerült elérniük, az első három felvonásban 20 pontos hátrányt szedtek össze. Guscikas kihagyta az összecsapást, azt nem tudni, hogy Fehérváron pályára lép-e.

Mint ismert, az odavágón elképesztően gyengén kezdett az Alba, volt 29 pontos hátrányban is a második felvonás kezdetén. Ezt követően nagyot harcoltak Hortonék, a negyedik negyed közepén mindössze kettő pont volt Dzunics Braniszlav együttesének hátránya. Ebből lett a vége 87-74 a litvánoknak, és érdekes kérdés, ki hogyan dolgozza fel az első meccset. A mínusz 29 után örülhet a magyar bajnok annak is, hogy nemcsak matematikai sansza van a továbblépésre, de az utolsó perceket nagyon sajnálhatják Lóránték - bizony az is döntő lehet a negyeddöntőbe kerülés szempontjából, hogy ott 10 pont fölötti hátrányba kerültek.

A magyar együttes nincs a legnagyobb formában, azt kár lenne állítani, mert ennél sokkal meggyőzőbbek is voltak a szezon korábbi szakaszában. A Pécs elleni egy jó félidőt követte a litvániai hullámvasút, szombat este pedig egy sokpontos mérkőzést játszottak a Pakssal. 89-82-re győztek, de a védekezésük nem működött (legalábbis úgy, ahogy ezt a korábbiakban megszokhattuk tőlük), ez pedig holnap este végzetes is lehet, mert a Juventus Utena is ki fogja használni azokat a hibákat, amik az ASE ellen megvoltak a fehérváriak játékában, ennyiben a múlt heti összecsapás alapján biztos lehet az Alba is.

Ettől függetlenül ez továbbra is egy nyílt párharc, és ha sikerül összekapnia magát Keller Ákoséknak, meglehet a negyeddöntő a Fehérvár számára - nagyjából a semmiből is tud több kategóriát javulni a hazaiak játéka, úgyhogy egyáltalán nem lehet kizárni, hogy jóval jobb teljesítményt nyújtanak, mint az elmúlt három találkozón. Ehhez persze elengedhetetlen lenne, hogy az első negyedekben jóval jobban pörögjenek - mindhárom meccsük elejét elrontották, pont a védjegyüknek számító védekezésben mondtak leginkább csődöt.

A mérkőzést a DIGI Sport 2 17:45-ös műsorkezdettel élőben közvetíti, de a holnapi nap folyamán az élő internetes stream elérhetőségét is közzétesszük!

Hajrá Alba, hajrá magyar kosárlabda!

Foto, Slide - fiba.basketball

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus