19:00-tól az Alba a BL-csoportkörért játszik Törökországban

Ma este 19:00-tól a BL csoportköre a tét a magyar bajnok Alba Fehérvár számára - a Pinar Karsiyaka otthonában kétpontos előnyből kell kiharcolniuk a továbbjutást.

Bajnokok Ligája, Harmadik selejtezőkör, 2. mérkőzés
Pinar Karsiyaka (török) - Alba Fehérvár (magyar)
2017.10.02., hétfő, 19:00

Az első mérkőzés végeredménye: Alba Fehérvár - Pinar Karsiyaka 92-90

Borzasztóan nehéz helyzetben várhatja a folytatást az Alba Fehérvár együttese. Az első találkozót 92-90-re nyerte a magyar bajnok, azóta egyik gárda sem lépett pályára, így alapvetően nem lett volna várható átalakulás a két együttesnél, de Dzunics Braniszlav csapatának vezére, Lóránt Péter Törökországba már nem utazott el térdsérülése miatt, ami óriási veszteség a székesfehérváriak számára, hiszen Elijah Macon és Chris Horton sérülései miatt egyébként sem volt a legmélyebb a rotációjuk a palánk alatt, és legjobbjukat veszítették így el. Nagy kérdés, hogy sikerül-e Lórántot pótolnia a többieknek, és ha igen, akkor egyrészt milyen mértékben, másrészt ki tud feljebb kapcsolni az eddigiekhez képest.

Az első találkozón látható volt, hogy a törökök négy amerikaija mellett a Fenertől szerződtetett Ugurluval is számolni kell, és főleg a Jones-Kennedy duót tudták nehezen tartani Markovicsék - Woodnak a keze sült az első negyedben, utána azért nem sok mindent csinált, de az ex-fehérvári JJ és Kennedy vezérek voltak támadásban úgy is, hogy Jones a végén lényegében kireklamálta csapata vereségét. A feladat gyakorlatilag ugyanaz most is, mint az első összecsapáson volt, de hogy idegenben tud-e ugyanolyan vagy legalább hasonló támadójátékot nyújtani az Alba, mint hazai környezetben, az nem sokára kiderül.

A találkozót sem a TV nem közvetíti, sem élőképes streamről nem tudunk egyelőre beszámolni.

Az élő statisztikát itt találjátok!

Hajrá Alba, hajrá magyar kosárlabda!

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus