A csoportelsőség küszöbére léphet az Olaj

A Magyar Kupa győztese, a Szolnoki Olaj KK a holnap napon már folytatja is a meccsek sorozatát, hiszen a EuroChallenge második csoportkörének 4. fordulójában az olasz Grissin Bon Reggio Emilia lesz az ellenfelük. Lesz mit törleszteni a 22 pontos olaszországi zakó után, de a két fontos hiányzóval rendelkező itáliaiak ellen nem csak a bosszú, hanem a csoportelsőség látótávolságba kerülése is motiváció lehet az Olaj számára. Lássuk, mi várható a találkozón!

EuroChallenge, Második Csoportkör, 4. forduló
Szolnoki Olaj KK (magyar, 2-1) - Grissin Bon Reggio Emilia (olasz, 2-1)
2014.02.11., kedd, 18:00  (TV - Sport2, 17:45)

A két együttes legutóbbi találkozója óta sok víz lefolyt a Dunán, és eléggé ellentétes utat jártak be a felek. Az olaszok 9-9-cel állnak a Serie A 7. helyén, tehát 1-2-es mérleget tudtak felmutatni az utóbbi 3 hétben, és többek között elvesztették otthoni veretlenségüket is. A hétvégi olasz kupa nyolcasdöntőjében viszont nagyon jól szerepeltek, főleg ha a körülményeket is nézzük (ezekről később). A negyeddöntőben megverték a Cantút, majd az elődöntőben a későbbi győztes Dinamo Sassari állította meg őket (92-86), így ők is szombaton fejezték be a kupaküzdelmeket, ahogy az Olaj is.

A már említett körülmények: két kezdőjük, kulcsemberük, Andrea Cinciarini és Greg Brunner is hiányzott a hétvégén. A svájci-amerikai magasember van rosszabb állapotban, neki elég súlyos vádlisérülése van a bal lábában, és az orvosok szerint minimum másfél hónap lesz a rehabja - a Reggio nem is zárta ki annak lehetőségét, hogy igazolnak valakit a helyére. Az olasz válogatott irányítójának az oldalsó vádliizmával van gondja a jobb lábában, de sérülése kevésbé súlyos, kisebb húzódásról van szó. Az eredeti tervek szerint csak a hét második felében vizsgálják újra állapotát, úgyhogy elvileg mindketten hiányozni fognak a Tiszaligetben pályára lépő keretből.

Várható rotáció:
Mussini - Bell - White - Silins - Cervi
Filloy - Kaukenas - Antonutti

A kupában a 17 éves Federico Mussini helyettesítette a kezdőben Cinciarinit, de itt arra lehet számítani, hogy a többi kulcsjátékos, főleg Troy Bell és Rimantas Kaukenas töltenek majd több időt a parketten társuk sérülése miatt. Brunnert minden bizonnyul Cervi helyettesíti majd, de Olaszországban láttuk, hogy az egyébként abszolút kiegészítőember, Michele Antonutti is képes előlépni, ha tisztán hagyják dobni a triplavonalnál - 4 hármassal terhelte a szolnokiak gyűrűjét az első találkozón.

Akikre a legnagyobb figyelmet kell szentelni, az az említett kettős, Bell és Kaukenas, akiknél minőségben nem biztos, hogy jobb hátvédpárossal fog idén találkozni az Olaj a EuroChallenge-ben, valamint az a James White, aki bombaformában játszott a hétvégén. A Cantú elleni negyeddöntőben 25 pontot, 6 pattanót és 6 gólpasszt jegyzett, míg a Sassari elleni elődöntőben 32 ponttal, 8 pattanóval és 3 gólpasszal jelentkezett, nem rajta múlt, hogy nem játszott döntőt csapata.

 

Az Olaj nagyjából a semmiből támadt fel 3 héttel ezelőtt. Olaszországban hatalmas verésbe szaladtak bele (68-90), majd kikaptak a Sirokitól is, aztán egyik napról a másikra változott a helyzet. Összeszedték magukat a EuroChallenge-ben és az Adria Ligában is: előbbiben 2 győzelemet arattak, ezzel már vezetik a csoportot (igaz, egyelőre még csak kosárarányuk miatt), utóbbiban pedig első idegenbeli győzelmük mellett megszorongatták a listavezető Crvena Zvezdát is.

A hétvégén a Magyar Kupa nyolcasdöntőjében a játék közel sem volt annyira sziporkázó, a könnyed és látványos, Jászberény elleni negyeddöntőt elég nyögvenyelős elődöntő, illetve egy nagyon kiélezett csatában megnyert döntő követte. A lényeg azonban - mint minden sorozat végkifejleténél - a végső siker volt Pécsett, ezt pedig teljesítette is az Olaj, ezzel idén már biztosan begyűjtöttek legalább egy serleget.

Hatalmas lépést tehetnek egy újabb szép eredmény elérésért egy másik sorozatban is, amennyiben sikerül megverniük holnap a tartalékos olaszokat. A Reggio Emilia ugyanis az Olajjal ellentétben nem nyert Franciaországban, így akár egy egypontos szolnoki siker is azt jelentené, hogy tényleges meccselőnnyel vezetnék a csoportot az utolsó két kör előtt, és komoly esély nyílna a csoportelsőségre is, nem csak a továbbjutásra.

Jó lélektani helyzetben vannak a magyarok, hiszen a szó szoros értelmében vett győzelmi kényszer nincs rajtuk, egy esetleges vereséggel sem úszott el a továbbjutásuk. Győzelemmel viszont olyan helyzetbe hoznák magukat, ahonnan nehezebb kiesni, mint megcsinálni a legjobb 8 közé kerülést. A kupagyőzelem után újabb elvárást teljesíthetnek az egyenes kieséses szakaszba való jutással, ahonnan pedig már csak egy lépés lenne egy újabb Final Four - de ennyire azért még ne szaladjunk előre.

A találkozót 17:45-ös műsorkezdettel a Sport2 csatorna közvetíti.

Hajrá Szolnok, hajrá magyar kosárlabda!

 

Foto (2) - Kosársport MKOSZ facebook oldala
Slide - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus