A hajrára elfogyott az Orlandina, vereség Casertában

35 percig érett az újabb csoda, de az utolsó percekre összeomlott és vereséget szenvedett a Perlt továbbra is nélkülöző Orlandina Basket.

Serie A, alapszakasz, 8. forduló

Pasta Reggia Caserta (6-2) - Betaland Capo d' Orlando (4-4)   91-86

Perl Zoltán már ott volt csapatával Casertában, de Sandro Nicevichez hasonlóan csak nevezve volt, és egyikük sem végzett intenzív belemegítést, így már a kezdéskor biztosak lehettünk benne, egyikük bevetésére sem kerül még ma sor. Ugyan jobban kezdett a házigazda, de a kékek főleg Drake Diener révén jelezték, eszük ágában sincs feladni a mai derbit. Kezdetben nem is tudott ellépni a Caserta, és egymás sarkát taposta a két egylet a második negyedben,  az első félidei hajrát azonban "megnyomták" a vendéglátók, és 10 pontos hazai vezetésnél fordultak a felek.

A szünet után begyújtotta a rakétáit a vendég gárda, és a múlt héten nyerőembernek bizonyuló Ianuzzi most is odatette magát, mi több, az új igazolás, Milenko Tepics is "bejelentkezett" a Serie A-ba, így komoly esély mutatkozott egy újabb Capo bravúrra, sőt a záró negyedben sem álltak le Fitipaldoék, és már Perl társai voltak lépéselőnyben. Kevesebb mint 5 perc volt hátra, 69-68-ra vezettek a vendégek, de akkor jött a hazai "cséká", az amúgy szürke kiegészítőembernek számító Marco Giuri, aki gyors egymásutánban két hármast "hintett be", és ez végzetes döfésnek bizonyult a vendégek számára. Az ezúttal 8 emberrel küzdő Orlandina az utolsó percekre teljesen elkészült az erejével, és bár az eredményt tekintve szorosan, de a végjátékban már simán elvesztette a dél derbijét.

Az Orlandina Basket legközelebb mához egy hétre, november 27-én vasárnap, kissé rendhagyó módon 17.15-ös kezdéssel az Openjobmetis Varese együttesét fogadja.

Pasta Reggia Caserta legjobb dobói: Sosa 21/9, Putney 17/6, Watt 15.

Betaland Capo d' Orlando legjobb dobói: Diener 18/15, Archie 13/3, Fitipaldo 12/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus