A Krkát fogadja az Olaj - most az Adria Ligában

Ma este 17:00-tól a Szolnoki Olaj KK a Krka Novo Mesto együttesét fogadja az Adria Liga 13. fordulójában. A két csapat rövid időn belül háromszor is megmérkőzik majd egymással, hiszen a EuroChallenge második csoportkörében összekerültek, a mostani találkozó tehát támpontot is adhat, mi várható majd januárban és februárban, a két csapat pedig kicsit fel is készülhet egymásból. Lássuk, mi várható a mérkőzésen!

Adria Liga, alapszakasz, 13. forduló
Szolnoki Olaj KK (magyar, 4-8) - Krka Novo Mesto (szlovén, 5-7)
2013.12.21., szombat, 17:00 (TV - Sport1, 16:45)

Elég nagy volt a jövés-menés a Krkánál a nyáron. Visszatért korábbi sikeredzőjük, Alekszandar Dzsikics, de mellette hat új játékosa is van a csapatnak. Két amerikaival operálnak - a korábban a Krkánál már megforduló Christopher Booker mellett az egyetemet most befejező irányító, Malcolm Armstead erősíti keretüket, mindketten húzóemberek. Egy ismerős nevet is köszönhetünk náluk Zvonko Buljan személyében, mellette még Jasmin Hukic és Luka Lapornik azok, akik tavaly nem Novo Mestóban játszottak és nyáron érkeztek.

Nemrég volt egy komoly erősítésük: a szlovén kosárlabda egyik kiválósága, Sani Becirovic hazatért - igaz, szerződése szerint bármikor távozhat, ha érkezik számára jobb ajánlat.

Várható rotáció jelen állás szerint:
Rojc - Lapornik - Muric - Buljan - Bolcina
Klobucar - Becirovic - Hukic - Booker

A EuroChallenge-ből ugyan továbbjutottak ők is, de csak második helyen, az Ural Jekatyerinburg mögött, így egy csoportba kerültek az Olajjal az EC-ben is. Az Adria Ligában 5-7-es mérlegük van, ezzel jelenleg kilencedikek, de a tabella második fele nagyon sűrű, egy-két győzelemmel vagy vereséggel nagyot lehet nyerni vagy éppen bukni helyezésben.

Armstead hónapokra kidőlt november elején egy térdsérüléssel, így vele nem kell számolni jelen esetben, Becirovic visszatérése ezért is óriási erősítés számukra. A keret ezzel együtt összességében kiegyensúlyozott, nincsenek nagyon komoly húzónevek, viszont mindenki képes egy kiegyensúlyozott, jó átlagot hozni. Akikre Becirovic mellett mindenképpen nagy figyelmet kell szentelni, az a két szlovén válogatott, Jaka Klobucar és Edo Muric, valamint az amerikai magasember, Booker.

Összességében a Krka azért nem egy kiemelkedő képességű együttes, azonban óriási harcosok, fizikálisan nagyot küzdenek minden meccsen, és leginkább ennek köszönhetik eredményeiket. A második legkevesebb pontot dobják, a második legrosszabb dobószázalékkal, ráadásul a büntetőket is pocsékul értékesítik, védekezésben azonban jók, hasonló mutatókra kényszerítik ellenfeleiket is, úgyhogy az Olaj legutóbbi mérkőzéseit nézve egy kevés pontos, izzadtságszagú meccsnek néz elébe a két együttes.

A szolnokiak vegyes érzésekkel készülhetnek, hiszen a Tsmoki Minszket sikerült megverniük hét közben, de így is csak a második helyen jutottak tovább a csoportból, és egy elég nehéz kvartettbe kerültek ezzel - ettől függetlenül a Dragan Alekszics, Andrius Jurkunas edzőpárosnak megszületett az első győzelme, ez pedig lélektanilag fontos lehet.

Az Olaj jól nem játszott a fehéroroszok ellen, annál mindenképpen több kell majd a mai napon, mert bár a Krkának talán kevesebb egyénisége van, mint a Minszknek, csapatként jobban funkcionálnak, így összességében nem lehet gyengébb ellenfélnek tekinteni őket sem, ráadásul Becirovic-csal egy európai szinten is igen komoly játékossal erősödtek a közelmúltban, ami megnehezíti az ellenük való felkészülést. Az sem segíti a magyar együttest, hogy Lóránt Péter kiesett, ezzel az idei szezonban nyújtott teljesítmények alapján legjobb magasemberét vesztette a társaság.

A találkozót a Sport1 csatorna 16:45-ös műsorkezdettel közvetíti!

Hajrá Szolnok, hajrá magyar kosárlabda!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus