A negyedik negyed elejét elrontotta a Sopron

Végig szoros meccsen a Sopron az utolsó negyed elején került nagyobb hátrányba, ahonnan már fordítani nem tudott.

FIBA Europe Cup, Első csoportkör, 1. forduló
Port of Antwerp Giants (belga, 1-0) - Sopron KC (magyar, 0-1) 81-73
(24-25, 12-11, 21-20, 24-17)

Az Antwerp Giants legjobb dobói: Basabe 23, Vaughn 21, Smith 12/3.

Sopron KC: Laroche 15/3, Tiggs 9/3, Rancic 14/9, Tóth 7/3, Bavcic 28/6.
Csere: Dénes -, Radulovics -, Takács -.

A meccs teljes statisztikáját ezen a linken eléritek!

Smith és Basabe révén jobban kezdett a hazai együttes, három és fél perc elteltével 8 ponttal vezettek a belgák (12-4), a Sopron azonban pillanatok alatt fordított négy triplával - Laroche a hetedik perc elején szerzett duplát, amellyel már hárommal Sabáli Balázsék mentek (15-18). Basabe szinte egymaga vette vissza a vezetést és tartotta csapatát, a magyaroknál pedig Bavcic és Laroche vitték ebben a szakaszban a prímet, egy ponttal jobban is állt a Sopron 10 perc játék után (24-25). A második negyed jóval kevesebb pontot hozott, mint az első, Bavcic duplája után négy teljes percig pont nélkül maradt mindkét együttes, így érkeztek el a felek a felvonás feléhez (27-30). Tiggs, Bavcic és Rancic is betaláltak ekkor, így már 7 pontos is volt a vendégek fórja (29-36), viszont az utolsó két percben Vaughn vezetésével egyenlített az Antwerp (36-36).

A fordulást követően fej-fej mellett haladtak a felek. A hazaiaknál az amerikaiak vitték a prímet természetesen ebben a szakaszban is, hat ponttal is megléptek (52-46), ám Bavcic ebben a periódusban is tarthatatlan volt, csak ennek a játékrésznek az első hat és fél percében 11 pontot szórt, Rancic triplájával pedig megint a Sopronnál volt az előny a 27. percben (52-54). A belgák végül egypontos előnnyel zárták a szakaszt (57-56), majd a negyedik negyed elején döntötték el a mérkőzést - ekkor Basabe pontjai után Mwema jelentkezett 5 ponttal, triplájával 10 pontra nőtt a két gárda közötti differencia, először a mérkőzés folyamán (68-58). A Sopronnak 6 perce volt fordítani és meg is indultak azonnal, a negyed felénél már csak 2-vel voltak lemaradva (68-66), de a belgák azonnal megléptek hat pontra, onnan pedig már látótávolságon (egy labdán) belülre nem tudott kerülni az SKC. Végül 81-73-as vereséget szenvedett a magyar alakulat.

Foto, Slide - Tóth Zsombor, sakc.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus