A Real Madrid vendégei lesznek Hangáék

Ma este 18:30-tól a Real Madrid otthonába látogat Hanga Ádám és csapata, a Baskonia a spanyol bajnokság alapszakaszának 28. fordulójában.

Spanyol bajnokság, alapszakasz, 28. forduló
Real Madrid (18-7) - Baskonia Vitoria Gasteiz (18-7)  18:30

A két gárda jól ismeri egymást, hiszen ötödik alkalommal csapnak össze ebben az idényben - az első egymás elleni bajnokit és Euroliga-összecsapást a Baskonia nyerte, aztán a spanyol kupában és az Euroliga második egymás elleni találkozóján már a Madrid volt a jobb. A Real jó formában volt az utóbbi időben az Euroligában, hiszen Európa első számú kupasorozatában az első helyen zárták az alapszakaszt (így a Darüssafakával kerültek össze a negyeddöntőben), az utolsó 4 meccsüket kivétel nélkül hozták, a bajnokságban viszont döcög a szekér rendesen a fővárosiaknál - február 12-e óta csak 3-4-es mérleget hoznak, és 3 győzelmükből 2 két ponton belüli volt. A Baskonia az Euroliga végét elrontotta kicsit, így hetedik helyen zárták a reguláris részt, ezzel pedig a címvédő CSZKA Moszkvát kapták a negyeddöntőre, a bajnokságban viszont az utolsó 13 mérkőzésükből 11-et hoztak. A két gárda formától függetlenül nagy meccseket játszik egymással idén, úgyhogy most is egy parázs, szoros találkozó várható, nagyágyúk mindkét oldalon szép számmal akadnak, úgyhogy igazi derbire van kilátás.

A meccshez élőképes streamet ezen a linken találtok, az élő statisztikát pedig ezen a linken éritek el!

Foto, Slide - euroleague.net

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus