A Szolnok a csoportelsőségért játszik

Kedden este 18:00-tól a Szolnoki Olaj KK csapata lejátssza utolsó meccsét is az idei EuroChallenge első csoportkörében. A szolnokiak a Marosvásárhely elleni vereséggel megnehezítették saját feladatukat - amennyiben elsőként akarnak továbbjutni a H jelű négyesből, úgy legalább 9 ponttal kell megverniük mostani ellenfelüket, a Tsmoki Minszk gárdáját. Lássuk, mi várható a találkozón!

EuroChallenge, Első csoportkör, H csoport, 6. forduló
Szolnoki Olaj KK (magyar, 3-2) - Tsmoki Minszk (fehérorosz, 4-1)
2013.12.17., kedd, 18:00 (TV - Sport1, 17:45)

A Minszk együttese gyenge kezdés után hibátlan produkciót nyújtott az utóbbi négy fordulóban. Mint ismeretes, az első fordulóban még kikaptak hazai pályán a BC Murestől (79-83), ám ezt követően nyertek Bulgáriában (78-73) és kiváló utolsó negyedüknek köszönhetően az Olaj ellen is (76-68). A "visszavágókörben" revansot vettek a Marosvásárhelyen Romániában (84-82), a múlt héten pedig könnyedén győzték le a Rilskit Fehéroroszországban (94-75).

A VTB Ligában pont fordított a helyzet - az "északi Adria Ligában" nagyon jól indítottak, hiszen az első Szolnok elleni meccs előtt 4-2-vel álltak, azóta azonban csak vereségeket gyűjtöttek be. Azt nem lehet mondani, hogy túl könnyű meccseik lettek volna ebben az időszakban, de megverte őket a Himki (62-73), a Triumph (71-80) és a Krasnye Krilja (66-74) is, így már csak a hatodikak a 20 csapatos bajnokság B jelű csoportjában.

Várható rotáció:
Mirkovics - Harper - Traszcinecki - Hunter - Benson
Patty - Liutics - Uljanko - Laskevics

A felállás ugyanaz a Minszknél, mint volt az első mérkőzés előtt. A meghatározó szerepet a négy amerikai, illetve Branko Mirkovics játssza - a meccsenkénti 82.2 dobott pontból 64-et vállalnak magukra, tehát a csapat által szerzett pontok majdnem 80%-át nekik köszönhetik.

Sem pontban, sem pattanóban nincs igazi húzóemberük, ez azonban inkább előny nekik, mint hátrány, hiszen ennek ellenére a második legtöbb dobott pontot átlagolják (82.2) és messze a legtöbb pattanót ők szedik össze (44.4) a teljes EuroChallenge mezőnyét tekintve. Teszik ez utóbbit úgy, hogy két magasemberük, Vincent Hunter (6.6) és Keith Benson Jr. (6.4) sem hoz kiemelkedő számokat ebben a kategóriában, viszont a 193 centis Demonte Harper (7.2) és a 185 centis Parrish Petty (5.6) is odateszi magát rendesen.

Ha pattanózás, akkor ebben még a fehéroroszok is komoly segítséget nyújtanak az idegenlégiósoknak (Traszcinecki 3.0, Uljanko 4.0, Laskevics 2.8), igaz, másban nem nagyon tudnak hozzátenni, inkább csak a piszkos munkát végzik el, és asszisztálnak tehetségesebb társaiknak.

Erőteljesen egyéni kosárlabdát játszik a Minszk, de teszi mindezt eredményesen eddig. Az öt ásznak nagyon kevés gyenge pontja van. Bensont leszámítva mindenki jól triplázik - a belorusz játékosok közül Traszcinecki és Uljanko is leginkább ezt tudja támadásban -, az NBA-ben is megforduló center viszont nem is próbálkozik ezzel. A triplavonalon belül és főleg a festékben mind az öten átlag fölötti befejezők, és a büntetőket is jól dobják.

A szolnokiak edzőt váltottak, mint az ismeretes, úgyhogy új lendülettel vághatnak neki a mérkőzésnek. A Fehéroroszországban lejátszott összecsapás bizakodásra adhat okot, hiszen az utolsó negyedre még szolnoki vezetéssel fordultak a felek, sőt, a felzárkózási kísérletek ellenére is vezetett az Olaj még két perccel a lefújás előtt, onnan lett a vége elég csúnya. Azon a találkozón nem lépett pályára Willie Warren és Báder Márton sem, Horváth Ákost azóta Justin Holiday váltotta, illetve a Dragan Alekszics - Andrius Jurkunas páros helyett még Neno Asceric vezette a magyar együttest, tartalék tehát van még a Szolnokban ahhoz képest, amit ott nyújtottak.

A Mirkovics-Petty-Harper-Hunter-Benson Jr. ötös ellen nagyon fel kell szívnia magát a csapatnak, Adria Liga szinten sem gyenge névsor ez, főleg ha megnézzük, hogy nem csak nevük cseng jól, de jól is teljesítenek. Az is igaz viszont, hogy az Olaj tűnik a mélyebb, hosszabb csapatnak, ezt pedig kihasználhatják a Tiszaligetben.

Az már a múlt héten eldőlt, hogy a Szolnok nem eshet ki, biztosan továbbjut a következő körbe. A Marosvásárhelyi vereség, illetve a Minszk Rilski felett aratott győzelme viszont azt jelentette, hogy az Olaj ugyanúgy elhullajtott egy meccset a két gyengébb csapat ellen, mint a Minszk tette azt az első fordulóban, így az egymás elleni eredmény fog számítani. Mivel az összpontaránya a fehéroroszoknak jobb lenne 8 pontos hazai győzelem esetén (ekkor lenne azonos az egymás elleni mérleg), így legalább 9 egységgel őket verni ahhoz, hogy a magyar alakulat jusson tovább első helyen.

Nagyon nem mindegy a továbbiak szempontjából, ki melyik helyen végez.

A H csoport győzteseként az Okapi Aalstar (belga)/Team TEHO Sport Kotka (finn), az Ural Jekatyerinburg (orosz) és a Bakken Bears Aarhus (dán)/Cholet (francia) trióval kerülne egy csoportba a Szolnok. A Kotkának négy ponttal kell nyernie az Okapi ellen idegenben, akkor kerülnek be másodikként, míg az Aarhusnak a Cholet-t kellene idegenben lenyomnia legalább 3 egységgel, hogy csoportelsők legyenek a G kvartettben, így a Cholet másodikként erre az ágra kerüljön. A papírforma és az eddigiek alapján nagy esély van arra, hogy itt az Okapi-Jekatyerinburg-Aarhus trió várja majd a H elsőjét.

A H csoport másodikja azonban megkapja a Reggio Emiliát (olasz) a Tofast (török)/Krkát (szlovén) és a Cholet-t (francia)/Aarhust (dán). Az olaszok már biztosan ezen az ágon mennek tovább, a Krka és a Tofas egymás ellen ki-ki meccset játszik Novo Mestóban, a Cholet pedig egy három pontosnál kisebb vereséggel vagy győzelemmel kerül ebbe a négyesbe. Nem biztos, hogy csak egy fokkal nehezebb ez a három csapat, mint lenne a másik három, úgyhogy saját helyzetüket nagyban könnyítenék meg a szolnokiak egy legalább 9 pontos sikerrel. A Cholet esetleges otthoni meglepetésveresége változtathat ezen, de elég kevés esély mutatkozik a dánok franciaországi diadalára.

A találkozót a Sport1 csatorna 17:45-ös műsorkezdettel közvetíti majd élőben!

Hajrá Szolnok, hajrá magyar kosárlabda!

 

Foto - fibaeurope.com
Slide - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus