Csonka csapattal a JKSE Szlovéniában

A Jászberény csapata foghíjasan, az esélyesség terhe nélkül vágott neki a szlovén útnak a Krka otthona felé, ahol kedden (december 10. 19:00) játszik a hazaiakkal. Sérülések is hátráltatják a gárdát, nem csak az, hogy még mindig nem vetheti be Földi Sándor minden emberét az eggyel több légiós miatt. Ha ezek után jó eredményt ér el a berényi gárda az Eurochallenge-ben, az kisebbfajta csoda lesz.

A JKSE egyértelműen hullámvölgyben van. A magyar bajnoki szereplésük még nem sínyli meg egyelőre azt, hogy beleszaladt pár vereségbe a gárda, hiszen a jelen szakaszban még javíthat, ráadásul az utána következő időszakok a honi porondon hangsúlyosabbak lesznek, addig meg még százszor összekaphatja magát a Jászberény, amely ráadásul a szezont jól kezdte, így később még belefért néhány fiaskó. Ám maga a tény, hogy nem úgy jönnek az eredmények, mint a berényiek szeretnék, illetve a játéka sem olyan a csapatnak mostanában - egy kivételtől eltekintve -, mint tervezték, már némi aggodalomra adhat okot a Jászságban.

Az egy szem kivétel a Jekatyerinburgban játszott bravúros meccs volt az EC-ben, amikor is hosszabbítás döntött csupán a sokkal esélyesebb hazaiak javára.

A nemzetközi kupában idén debütáló JKSE eddigi eredményei a következők a most zajló Eurochallenge-ben:

- vállalható vereség Törökországban: Tofas - JKSE 86-72
- az első hazai derbi a szlovének egyik kirakatcsapata ellen: JKSE - Krka 41-58
- Oroszországból szeretettel: Ural - JKSE 88-85
- a törökök könnyebben vették be Salgótarjánt, mint sejtettük: JKSE - Tofas 54-76

Mint az eredményekből is látszik, a Jászberény egyelőre 0-4-gyel áll az EC F jelű csoportjában. A tabella (lásd kis képen jobbra, katt rá) pedig azt mutatja, hogy már semmi esélye a magyar alakulatnak a két továbbjutó hely valamelyikére odaérni, ugyanakkor a másik három gárda hatalmas harcot fog vívni ezekért a pozíciókért, amely harcnak részeit képezik a JKSE elleni meccsek is, hiszen mondhatjuk, hogy aki a berényiek ellen esetleg veszít, az vélhetően kiszáll a versengésből.

A szlovén Krka ráadásul lépéshátrányban van a Tofas és a Jekatyerinburg csapatával szemben, ezért teljesen biztos, hogy hiába hézagos a Jászberény mostani kerete, hiába játszik otthon a szlovén gárda, és hiába verte már meg elég simán Magyarországon is a magyar együttest a Krka, nem fogja félvállról venni ezt a találkozót sem.

KRKA NOVO MESTO

A Krka egyébként a mostani szezonban az Adria ligában és az Eurochallenge-ben is szerepel. Előbbi vetélkedésben a 14 csapatos tabella 10. helyén tanyázik jelenleg, 4 sikerrel és 7 vereséggel. Győzelmei közül 3 született saját pályáján, s egyszer idegenben is elcsípett egy diadalt. Ami érdekesség, hogy nem sokára a Szolnokkal is összecsap a Krka, mégpedig december 21-én, Magyarországon.

Ami az Eurochallenge-t illeti, a csoportban nyert a Krka otthon az oroszok ellen 5 ponttal, illetve idegenben a JKSE ellen 17-tel. Kikapott viszont 9-cel Törökországban, majd az Ural elleni "visszavágón" 11-gyel, Oroszországban. Hátra van a szlovéneknek 2 hazai meccse még, ezek közül a JKSE elleni gyaníthatóan a kötelező kategóriába tartozik, majd a Krka együttesének lesz még egy ki-ki mérkőzése a Tofas ellen.

A Krka legjobb dobói az EC-ben: a fiatal szlovén bedobó, Edo Muric (15,3 pont meccsenként), a bőven 30 feletti, tehát rutinos bosnyák csatár Jasmin Hukic (12,5), illetve a szintén szlovén hátvéd, Jaka Klobucar (11,3). Közülük a salgótarjáni JKSE - Krka meccsen Muric volt elemében (17 pont), míg érdekes módon más el sem érte akkor a szlovén csapatból a tíz pontot, ám emlékezhetünk rá, a védekezésével olyannyira nem tudott mit kezdeni a Jászberény (meg saját támadásbeli hibáival sem), hogy csupán 41 pontig jutott a szlovének ellen, ezért a szintén nagyon kevés 58 pont bőven elegendő volt a Krka számára a magabiztos idegenbeli győzelemhez. Az is megérne egy misét, hogy a két csapat együtt nem dobott 100 pontot ezen a meccsen...

FORTRESS JÁSZBERÉNY

A JKSE kapcsán először is jegyezzük meg rögtön, hogy nagy a valószínűsége annak, ezen a számára már - a továbbjutást illetően - tét nélküli EC-meccsen a cél elsősorban a tisztes helytállás lesz, hiszen sérültjei és más okból hiányzói vannak a berényieknek, így vérmes reményei nem lehetnek a Krka otthonában. Ráadásul ne feledjük, hogy december 14-én, vagyis szombaton már Körmenden vívnak nagyon fontos magyar bajnoki rangadót Raivióék, s oda is utazni kell, nem is keveset.

Az Eurochallenge-ben a JKSE a Jekatyerinburg csarnokában volt a legközelebb a sikerhez, ott gyakorlatilag a pech szólt közbe, hiszen akár még a hosszabbításnak sem kellett volna elkezdődnie, ha megadják az utolsó kosarát a berényieknek. A másik három derbin ugyanakkor szinte sansza sem volt a kék-fehéreknek - igaz, azt látni kell, hogy az EC-n belül az egyik legerősebb csoportba került a Jászberény.

Ami a kosarasokat illeti, nem elég, hogy egyébként sem megy túl jól a JKSE-nek mostanában (a magyar bajnokságban 3 meccs óta nyeretlen a Földi-legénység - 16, 17 és 20 ponttal vesztett -, ráadásul kétszer otthon kapitulált a gárda), még sérülések és adminisztrációs huzavona is nehezíti az optimális keret kialakítását.

Azt már számtalanszor leírtuk, hogy Brane Savic honosítását eredetileg nem ilyen hosszú idő alatt tervezték Berényben, s amíg ő nem magyar, addig a vezetőedzőnek mindig ki kell hagynia valakit a 4 külföldi közül, akár magyar bajnokit, akár nemzetközi meccset játszik a JKSE - más kérdés, hogy Földi tréner már jelezte egy meccs utáni nyilatkozatban, hogy erre nem szeretne többet hivatkozni, szerinte azoknak kell megoldaniuk a feladatokat, akik rendelkezésre állnak. Ehhez jön hozzá most Dukics és Varga sérülése, illetve Soós lázas betegsége. Ők hárman nem játszhatnak a Krka ellen, az egy szem kimaradó légiós pedig majd kiderül, hogy ki lesz. Összességében gyakorlatilag nincs tíz nevezhető játékosa "Sutyi bának" a mai EC-meccsre, de a cirka 8 játékos között is van olyan, aki elképzelhető, hogy csak a padot fogja melegíteni vagy esetleg akkor vetik be, ha már minden eldőlt.

Azért nézzük meg milyen egyéni statisztikái vannak eddig a 4 EC-meccsen a JKSE legeredményesebbjeinek!

A nemzetközi mérkőzések legtöbb pontot szerző berényi játékosa (akárcsak a honi sorozatban) Rastko Dramicsanyin (16 pont átlagban), aki emellett 6 lepattanót is szed meccsenként. Utána Nik Raivio következik (12,3 pont és 8,5 lepattanó), majd Milos Markovics (11,8 pont és 5,8 lepattanó). A három légiós tehát a három alappillér, s érdekesség, hogy eddig mindig Savic maradt ki az EC-találkozókon, neki tehát semmilyen statisztikája nincs ebből a szezonból a nemzetközi porondon. Lehet, hogy most változik majd a helyzet, meglátjuk.

A ma, kedden 19 órakor elrajtoló mérkőzés fő tétje az lehet, hogy meg ne sérüljön még valaki a Jászberényből, és a lehetőségekhez mérten kihozzák a találkozóból, amit csak tudnak Szögiék.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus