Délutáni EC-meccsre hivatalos a JKSE

A Jászberényi KSE jó kis túrán vesz részt a napokban. Kedden ugyanis a nagy messzeségben fekvő Jekatyerinburg városában, szokatlan időpontban, 15 órától játszik Földi Sándor legénysége, soron következő Eurochallenge-meccsén. Az oroszok eddig 1-1 győzelmet és vereséget értek el, míg a magyar csapat két fiaskó után próbálhat meg egy jó meccset játszani idegenben, bár ez nehéz feladatnak ígérkezik, hisz nincs jó formában a JKSE.

A berényiek már vasárnap útra keltek, ami indokolt is, hiszen négy időzónányi a távolság. Azt még nem lehet tudni, hogy milyen kerettel vág neki a derbinek a magyar gárda, vélhetően a helyszínen dől el, hogy melyik légiós ül csak a lelátóra. Ebben persze szerepet játszhat az is majd - mármint a döntésben -, hogy ki az, aki netán kisebb sérüléssel bajlódik, ám ha mindenki rendben van, akkor is nehéz a feladat, hiszen ha Savic pihen, akkor ismét karcsú lehet irányítóban a JKSE, ha viszont Markovics, akkor fizikálisan gyengül a csapat. Persze Dramicsanyin vagy Raivio is kimaradhat, de erre kisebb az esély - igaz azonban az is, hogy ha kettejük közül kerül ki a hiányzó, akkor mi az amerikai hátvédre tippelünk.

A Jászberény, amely alakulat jól, három győzelemmel rajtolt a magyar bajnokságban, utána hektikussá vált. Amióta az Albától simán, 21 ponttal kikapott, azóta nem úgy működik minden, ahogy kellene, hiszen az utóbbi négy bajnokiból hármat elvesztett - ráadásul mindet húsz körüli különbséggel -, egyedül a Pécset gyűrték le Szögiék, ám az a meccs sem volt igazán meggyőző.

A szurkolók is jelezték már - például meccs végi szinte néma jelenléttel -, hogy ez annyira nem tetszik nekik, ám vélhetően nem érdemes vészharangot kongatni még, hiszen ez egy erős keret, csak éppen irányító poszton (amíg nem lesz magyar Savic) sebezhető - gondoljunk csak bele, sokszor Raivio szenvedett azon a poszton kényszerűségből (vagy Markovics...), holott ő sokkal hasznosabb egyéb mezőnyposztokon. Emellett a "kémia" hiányát is emlegetik itt-ott, de ezt ki lehet javítani idővel.

Az Eurochallenge egy új kihívás a JKSE számára, egy nagy kaland, egy új terület, hiszen még sosem szerepelt nemzetközi porondon. Ez azt is jelenti, hogy még szoknia kell az EC légkörét, ráadásul valóban igencsak ütős négyesben próbál helytállni, ahol mindegyik ellenfelét magasabban jegyzik nála.

Ám, ahogyan maga Soós Gábor is nyilatkozta egy mecs után, akármennyire is szeretnének valami szépet elérni itt (vagy csak tisztességgel szerepelni), ennek nem kéne, hogy a bajnokság rovására menjen. Ám a kettős megterhelés a jelek szerint mégiscsak erős a Jászberénynek, hiszen a hazai színtéren is el-elcsúszik a csapat olykor.

Eddigi két EC-meccse során a JKSE először a török Tofas otthonában kapott ki, ami összességében belefért a pakliba. Utána azonban otthon (illetve Salgótarjánban) egy igen érdekes mérkőzésen vesztett a Krka ellen. Az, hogy 58 ponton maradt a szlovén alakulat, mondhatni pompás eredmény a jászságiak oldaláról nézve, de a 41 dobott pont szinte példa nélküli. Ezen sokat kéne javítani, akár már most, kedden.

A Jekatyerinburg a mostani orosz Szuperligában második, 5 győzelemmel és 2 vereséggel, míg az Eurochallenge-ben harmadik a JKSE előtt. A keretében minden posztra van húzóembere, de kimondott negyvenperces sztárja nincs - illetve nem játszik annyit, de még annak közelében senki sem.

Itt az EC-ben először nyerő pozícióban volt a Krka vendégeként, de végül 5 ponttal kikapott. Utána viszont javított, hiszen a Tofas, ha csak 4 ponttal is, de kapitulált Jekatyerinburgban. Érdekes módon egyik derbin sem volt "gólzsákja" az oroszoknak, a legtöbb pontot az amerikai légiós, Harris szerezte, 19-et, a Tofas ellen.

A keddi mérkőzésen nem a Jászberény az esélyes - ezt meg lehet állapítani - a csapatként masszív Ural ellen, ám ha sikerül továbbra is komolyan védekeznie a Földi-legénységnek, mint mondjuk a Krka ellen, viszont nemcsak dobáspontosságban, de a kidolgozott helyzetek terén is jelentősen javul, játszhat egy jó meccset, amiben bármi benne van.

A találkozó magyar idő szerint korán, kedden délután 15 órakor kezdődik.

Fotók: fibaeurope.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus