Egis Körmend - Tartu Rock 18:00 (MTE TV)

Kedd este az EuroChallenge-ben az Egis Körmend az észt Tartu Rock ellen mérkőzik. Ha győznek Ferencz Csabáék, elérhető közelségbe kerül számukra a továbbjutás.

 

EuroChallenge, Csoportkör, B-csoport, 3. forduló, 2014. november 18., kedd

Egis Körmend (magyar, 2-0)Tartu Ulikool/Rock (észt, 1-1) – kedd, 18:00 (MTE TV)

Várható kezdőcsapatok:

Egis Körmend: Lemon – Govens – Ferencz – Tóth N. – Richards.
Tartu Rock: Sokk - Dorbek - Kurbas - Eichfuss - Talts.

Az észt együttes idény eleji bemutatását erre a linkre kattintva elolvashatjátok.

Az EuroChallenge-sorozat előző kiírásában a Szolnoki Olaj KK a legjobb nyolc között búcsúztatta a Körmend mai ellenfelét. Nyolc játékosuk maradt a tavalyi keretből, mindössze két-két távozó, és érkező szerepel a nyári játékosmozgások között. A külső dobóformája eddig nagyon gyenge a nemzetközi porondon a Tartunak, két mérkőzés alatt 9 triplát értékesítettek 46 kísérletből, ellentételezésként viszont ki kell hangsúlyozni, hogy csapatbeli feladatok jó elosztása miatt több játékos is elő tud lépni húzóemberré. Akár a 40 éves irányító, Kriisa, a fiatal swingman, Eichfuss, vagy a litván játékmester, Peciukevicius. Tavaly jobban bírták a három frontos terhelést, mint idén a kettest, ugyanis az észt bajnokságban 7-5-ös mérleggel állnak. A rutinos erőcsatár, Talts, valamint a két hátvéd, Sokk és Korbas őrzése fontos kihívást állít a körmendiek elé.

Bizonyára senki sem tett volna arra még kis összeget sem, hogy az EuroChallenge harmadik fordulójának úgy fog nekivágni a Körmend, hogy vezeti a csoportot, míg a magyar bajnokságban az utolsó előtti, 12. helyen áll. Ha nem lenne a jó nemzetközi szereplés, akkor bizonyára a hétvégi bajnoki kudarc nagyon mély gödörbe lökte volna a piros-feketéket. Az a tény viszont, hogy óriási lehetőség kapujában állnak Ferencz Csabáék, olyan lépésre, tettre sarkallhatja őket, mellyel kilábalhatnának abból a gödörből, melybe a hazai pontvadászatban kerültek. A szezon eleji formához képest javuláson ment át a vasiak játéka, viszont nincs más választásuk, ki kell iktatniuk játékukból azokat a hullámvölgyeket, melyekkel képesek komolyt előnyt leadni, ezáltal esélyt kínálni az ellenfeleknek.

A lehetőség adott. Negyedik szezonját kezdte meg idén a Körmend az EC-ben, s ha kedd este nyer, akkor történelmet írhat. Első alkalommal a selejtezőkben két vereséggel búcsúztak. Másodjára, amikor a Szolnoki Olajjal egyező csoportban szerepeltek, két győzelmet szereztek, míg tavaly csupán egy, a Kijev ellen, hazai pályán aratott hosszabbításos sikert tudták felmutatni. Ha győzedelmeskedik a Perica-legénység, akkor amellett, hogy már el is érnék eddigi legjobb EC szereplésüket, ott állhatnának a továbbjutás küszöbén, melyhez a hátralévő három találkozóból csak egyet kellene nyerni.

De ne szaladjunk ennyire előre. Az első feladat, hogy jó védekezéssel, minimális hibaszázalékkal, kiegyensúlyozottan játszva már a mérkőzés kezdetétől irányítsák a játékot Ferenczék. Ha ezt megteszik, akkor megfoghatják a Tartut.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik, az alábbiakban látható közvetítés pedig a bemutatásoknál válik aktívvá, élővé.


Broadcast live streaming video on Ustream

Az élő közvetítés eléréséhez kattints a képre!

A közvetítésben az MTE TV médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!

Hajrá Körmend, hajrá magyar kosárlabda!

Slide és Fotó - Jene Sándor - kezdő5.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus