Élőben az Alba Fehérvár észtországi BL-meccse

Ma délután 16:00-tól az Alba Fehérvár Észtországban, a Kalev/Cramo vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének odavágóján.

Bajnokok Ligája, Második selejtezőkör, 1. mérkőzés
BC Kalev/Cramo Tallin (észt) - Alba Fehérvár (magyar)
2017. 09. 24., vasárnap, 16:00

Az észtekről írtunk szűk két héttel ezelőtt, azóta azonban hoztak még egy játékost. A 32 éves, 193 centi magas, mindkét hátvédposzton bevethető, litván Martynas Mazeika korábban rengeteget játszott hazájában, a Neptunas Klaipedánál - itt kezdett anno, majd az előző hét idényt is ennél a csapatnál töltötte, megfordult velük egy idény erejéig az Euroligában is, de korábban játszott a lett VEF Rigában, az Alba Berlinnél és a Telekom Bonn-nál Németországban, az ukrán Himik Juzsnyijnál, az Orlandina Basketnél és az AEK Athénnál is, tapasztalt kosaras.

Jelenlegi keret:
Mirkovic - Keedus - Joesaar - Szubotics - van der Mars
Sokk - Mazeika/Dorbek - Kangur/Arbet - Tass/Soodla - Simmons

A felkészülési időszak és egy litván bajnoki után a két BL-selejtezőn felemásan, de összességében azért jól szerepeltek az észtek, hiszen idegenben 8 ponttal legyőzték a Karpos Sokolit, aztán a visszavágón saját otthonukban kikaptak 3 ponttal - itt kérdés, hogy mennyire figyeltek csak a továbbjutásra, vagy tényleg ekkora hullámzás van-e még a játékukban, hiszen Mazeika mellett Kristjan Kangur sem rég csatlakozott a keretükhöz. Annyi biztos, hogy egészen mély csapata van a tallini gárdának, ahogy egyébként az Albának is, és a Szubotics, Kangur, Mazeika trió mellett az észtek közül is előléphetnek többen is nyerőemberré, de Simmonsra és Mirkovicra is érdemes odafigyelni.

A fehérváriak első tétmérkőzése következik, az edzőmeccsekből túl sok következtetést nem lehet levonni - itt például érdekes kérdés lesz, hogy Harris és Hill tudják-e tartani azt a szintet, amit eddig láttunk tőlük, ők a kiegyensúlyozottan jó produkciót hozók közé tartoztak, Macon mennyire tudott rövid idő alatt beépülni az együttesbe, illetve hogy DJ Fenner melyik arcát látjuk, mert neki nagyon hullámzott a produkciója támadásban. Trevis Simpson egészen biztosan nem lép majd pályára sérülése miatt, és Chris Horton sem, aki régebb óta maródi.

A Kalev/Cramo jó csapat, alapvetően nehéz meccsre számíthatnak Dzunics Braniszlavék, de még a nehézségek ellenére is bőven elérhetnek egy olyan eredményt, amivel a keddi visszavágón lehet esélyük behúzni a továbbjutást.

A találkozóhoz az élő statisztikát ezen a linken éritek el!

A mérkőzést élőben is nézhetitek az alábbi streamen:

Hajrá Alba, hajrá magyarok!

Foto, Slide - Alba Fehérvár facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus