Észak dél ellen - Perlék a Trentót fogadják

A Serie A legészakibb és legdélibb csapata csap ma össze Capo d' Orlandoban, Perlék számára a tét már a negyedik hely megszerzése is lehet.

40. olasz bajnoki mérkőzésére készül ma Perl Zoltán, csapatával azt a Dolomiti Energia Trentinót fogadják, akik szintén a rájátszásért küzdenek. Az Orlandina Basket az elmúlt héten, három hónap után idegenből hozott el két fontos bajnoki pontot, miután óriási csatában verte a Torinót. Capo d' Orlando már a jövő heti kupadöntő lázában ég, azonban a kék-sárgáknál is mindenki tisztában van vele, a mai bajnoki nem csupán főpróbája a Coppa Italia csütörtökön kezdődő nyolcas döntőjének, hanem egy újabb lehetőség arra, hogy az olasz (és az európai) élvonal legkisebb "törpéje" megerősítse a helyét az "óriások" közt az olasz bajnoki élvonal felsőházában. A lovagok számára egy mai győzelem már nemcsak azt jelentené, hogy megerősítik rájátszást érő pozíciójukat, hanem a Velencében rangadót játszó Reggio Emilia esetleges veresége esetén Perlék egy mai győzelemmel már a negyedik helyre léphetnek előre.

A tavalyi EuroCup elődöntős Trento, akik alig 4 év alatt szinte a semmiből a Serie A egyik élcsapatává váltak, és az elmúlt évadban egészen az elődöntőig meneteltek Európa második számú klubsorozatában, ebben a szezonban is erős alakulat. Az alig 20 éve alapított egyesület eddigi történelme igazi sikersztori, egy alpesi városban, ahol korábban a röplabda uralta a sportot (a város férfi röplabdásai jelenleg is meghatározó szereplői Európa legszűkebb elitjének), jelentős közönséget és teret nyert a kosárlabda.

A trentói sasok tavalyi sikercsapatából mindössze 4 olasz játékos (Flaccadori, Forray, Baldi Rossi és Lechtaler) maradt meg, így Enrico Buscagliának új csapatot kellett építenie. Hogy ez az építkezés nem volt egyszerrű, azt csapata idei kisebb bukdácsolása is jelzi, ám az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a dél-tiroli egylet az olasz első osztály legjobban védekező alakulata. Az idei trentói gárda egyik fundamentuma az az Aaron Craft, aki rövidre szabott szolnoki légióskodása alatt nem sok emlékezetes momentumot hagyott maga mögött, Trentóban azonban eddig ragyogóan teljesít, igazi karmester, aki itt sem a pontgyártásban remekel, azonban a védekezése elsőrangú, és kiválóan mozgatja a csapatát.

A tavalyi Trentóhoz képest jelentős különbség, hogy míg akkor elsősorban két magasemberének (Davide Pascolo és Julian Wright) eredményességére és hasznosságára alapozhatott Buscaglia, addig az idei keretben a két rendkívül gyors kosárlabdára képes hátvédjére, az alig egy hónapja műtött térdsérüléséből villámgyorsan felépülő amerikai David Lighty-ra (francia bajnok volt a Nanterre-rel, tavaly az ASVEL játékosaként Körmenden is megfordult) és az olasz új generáció egyik jeles képviselőjére, a mindössze 20 éves Diego Flaccadorira is komolyan építhet. Mellettük az NBA múlttal is bíró Devyn Marble is kiemelkedő. A Trento kötelékébe tartozik a jelenlegi legjobb portugál kosárlabdázó, Joao Gomes, aki szintén remekül illeszkedik Buscaglia játékrendszerébe. A trentóiak 5. légiósa az a Dustin Hogue, aki amolyan "Kyle Hines klónként" (nemcsak külső fizikai paramétereiben, hanem játékában is erősen hasonlít a CSZKA Moszkva sztárjátékosára) 198 centijével bizony a 4-es és 5-ös poszton tud övéi erőssége lenni.

A vasárnap 18.15-től kezdődő Betaland Capo d' Orlando (10-8) - Dolomiti Energia Trentino (9-9) olasz bajnoki mérkőzést a dél-tiroli Trentino Tv élőben közvetíti. A csatorna élőképének elérhetősége az interneten nem ismert, így csak a mérkőzés élő statisztikáját tudjuk ajánlani, az ide kattintva elérhető.

Forza Capo! Hajrá Perl Zoli!

                                   A Serie A 19. fordulójának teljes programja:  

                        A  SERIE A aktuális tabellája itt (katt a linkre!) elérhető

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus