Euroliga: A Himki ellen Hanga volt a Laboral legjobbja

Oroszországban nyerhető meccset bukott honfitársunk csapata, Ádám volt a Laboral legjobb dobója és leghasznosabbja is ezen az estén

Top16, 3. forduló

F-csoport

Himki Moszkva (orosz, 2-1) – Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 1-2) 76 - 68

Hanga Ádám kezdőként 27 percet játszott, ami alatt 9 pontot, 6 lepattanót, 2 gólpasszt, 3 szerzett labdát, 1 blokkot és 4 kiharcolt faultot produkált, a negatív oldalra pedig csupán egy eladott labda került fel nála. Mezőnyből 3/9-cel zárt (0/3 triplából), a büntetővonalról viszont ezúttal is hibátlanul célzott (3/3).

A Shved (24 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz), Augustine (22 pont, 9/12 mezőnyből, 8 lepattanó) páros mellett a kiválóan védekező Honeycutt (7 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 blokk) is remekelt, ezzel szemben a spanyoloknak csak hasznosan játszó vezérei voltak, de támadásban most nem igazán volt meg az átütőerő senkiben sem, így nem tudott javítani idegenben az Olympiakosztól otthon elszenvedett vereség után Velimir Perasovic együttese. 

24-ből csak 6 tripla akadt be a vendégeknél, az oroszok pedig végig kiegyensúlyozottak voltak, ez pedig most győzelmet ért a Himkinél, pláne mivel az utolsó öt percre teljesen elfogyott a Laboral, melynek innentől komoly bravúrokra lesz szüksége, ha tovább szeretne jutni ebből a nyolcasból.

A Himki Moszkva legjobb dobói: Shved 24/15, Augustine 22/3, Rice 7/3, Honeycutt 7
A Laboral Kutxa legjobb dobói: Causeur 9/3, Hanga 9, Adams 8/6

 

Real Madrid (spanyol, 2-1) – Zalgiris Kaunas (litván, 0-3) 92-86

Elrontotta Jasikevicius vezetőedzői debütálását a Real Madrid, hiszen a két centerére támaszkodó királyiak a meccset végig kézben tartva diadalmaskodtak. A lassan 36 éves Felipe Reyes (24/6 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) 243 meccses Euroliga-karriercsúcsát döntötte meg, Gustavo Ayon (16 pont, 15 lepattanó, 3 gólpassz, 3 blokk) pedig egy újabb fantasztikus dupla-duplát hozott össze, miután átvette a december hónap MVP-jének járó elismerést. Ebből, mármint az elismerésből a Zalgirisnek is jár, hiszen az előző két csúfos vereségük után most jól helytálltak a litvánok Madridban.

A Real Madrid legjobb dobói: Reyes 24/6, Ayon 16, Rivers 14/6
A Zalgiris legjobb dobói: Seibutis 13, Siim-Sander 10/6, Hanlan, Ulanovas 10/3-10/3, Motum 10

 

Olympiakosz (görög, 2-1) – Brose Baskets Bamberg (német, 2-1) 72-77

Ha egy üzlet beindul! Mondhatják a Bambergnél, hiszen miután a múlt héten 21 vereség után megszerezték első győzelmüket a Top16-ban a németek, most egy fantasztikus bravúrt értek el a Béke és Barátság Sportcsarnokban. Ezzel három forduló után nincs már veretlen csapat az F-csoportban, ahol már most minden meccsnek kiemelt jelentősége van. A germánok végig vezettek az összecsapáson, a mezőny legjobbja, Darius Miller (23/12 pont, 4 lepattanó) triplája után már több mint 20 ponttal, 50-29-re. Összekapta magát és nagyot küzdve felzárkózott az Olympiakosz, ám 72-74-nél elfogyott az idejük, így a fordítás már nem jött össze nekik, büntetőkkel biztosította nagyszerű sikerét a Bamberg.

Az Olympiakosz legjobb dobói: Strawberry 15/6, Szpanulisz 11/3, Printezisz, Papapetru 10/3-10/3, Hackett 10/6
A Bamberg legjobb dobói: Miller 23/12, Strelnieks 15/12, Radosevic 14

 

E-csoport

Anadolu Efes (török, 1-1) – Darüssafaka Dogus (török, 0-2) 84-71

Ahogy négy nappal korábban a bajnokságban, úgy most is megverte az Efes a Darüssafakát, igaz ezúttal jóval simább volt a török háziderbi. Jól kezdtek a vendégek, aztán a csereként beálló Jayson Granger (15/6 pont, 8 gólpassz, 5 lepattanó) új lendületet vitt az Efes játékába, fordítottak is a hazaiak. Az áttörést aztán a nagy formába lendült Cedi Osman (12/6 pont, 6 lepattanó, 2 blokk) vezette 12-0-s kék-fehér roham hozta meg, amiből a fiatal török 2 blokkal és 5 ponttal vette ki a részét.

Az Efes legjobb dobói: Granger 15/6, Brown 13, Osman 12/6, Diebler 11/3
A Darüssafaka legjobb dobói: Wilbekin 20/9, Arslan 14/12, Turen 10/6

 

A forduló eddigi eredményei (ezekről ITT olvashattok):

E-csoport
Fenerbahce Ülker – Lokomotiv Kubany 85-79
Panathinaikosz – Crvena Zvezda Telekom 63-74
Unicaja Malaga – Cedevita Zagreb 90-67

F-csoport
CSZKA Moszkva – FC Barcelona Lassa 93-82

 

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus