Euroliga: A Real Vitoriában vágott vissza Hangáéknak

Nem sikerült ebben az évadban harmadik alkalommal is legyőznie a Hanga Ádám vezette Laboralnak az így már egyedül az első helyre lépő Real Madridot

Alapszakasz, 21. forduló

Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 12-9) – Real Madrid (spanyol, 16-5) 71 - 79

Már a második negyedben elkezdett dominálni a 16 pontos, 9 lepattanós, 6 gólpasszos Luka Doncic húzta madrid alakulat, mely a végjátékban aztán hét pontnál közelebb már egyszer sem engedte az így újabb fontos meccset vesztő Baskoniát, s ezennel már Jeffrey Taylorék (16 pont, 4 lepattanó) állnak egyedül az élen, lehagyva a CSZKA-t.

A vendégek félelmetes precizitással vezették támadásaikat, hiszen mindössze öt (!) eladott labdával hozták le a derbit, így sikerült kompenzálni a 6/26-os triplamutatót, valamint azt, hogy a lepattanó-harcot meg tudta nyerni (43-40) a baszk alakulat.

Hanga Ádám kezdőként pályára lépve majdnem 38 percet töltött játékban, ami alatt 12 pontot dobott 5/11-es mezőnymutatóval (1/4 triplából) és 1/2-es büntetőzéssel, továbbá lekapott 6 lepattanót, kiosztott 2 gólpasszt, volt 1 szerzett labdája és 4 kiharcolt faultja, a negatív oldalon pedig 3 eladott labdát jegyeztek fel nála.

A Baskonia legjobb dobói: Beaubois 20/9, Hanga 12/3, Voigtmann 10/3
A Real Madrid legjobb dobói: Doncic 16/6, Taylor 16, Ayon 11

 

Galatasaray Odeabank (török, 6-15) – Panathinaikosz Superfoods (görög, 12-9) 79-84

Triplaesőt zúdított a Panathinaikosz a Galatasarayra, hiszen Euroliga-szezoncsúcsot jelentő 16 trojkát rámoltak be a görögök az isztambuli gyűrűbe, méghozzá egészen jó százalékkal (31/16, 52%). James Feldeine (15/15 pont, 4 gólpassz, 6/5 tripla) járt az élen a hármasok elsüllyesztésében, de nem sokkal maradt el tőle a padról most is hatalmas energiával beszálló Mike James (18/12 pont, 5/4 tripla), illetve Chris Singleten (15/9 pont, 5 lepattanó) sem. Ilyen dobóteljesítménnyel nem is maradt el a Pana győzelme, pedig a meccs egyáltalán nem így indult egyik oldalról sem. A kiegyensúlyozott, nagyszerű támadójátékot nyújtó Galata ugyanis remekül kezdett (14-5), de még a második negyed közepén is kétszámjegyű különbséggel vezettek a törökök (31-21). Ekkor azonban elkezdtek beesni az említett triplák vendégoldalon, a Pana egy 13-0-s futással villámgyorsan fordított is. Fordulás után is lendületben maradt az athéni had, 44-48-nál egymás után, válasz nélkül újabb négy távolit küldtek a helyére, így 44-60-nál eldőlni látszott a mérkőzés. A nagyot küzdő, Blake Schilb (14/6 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) vezette Galata azonban a negyed végére feljött egyetlen pontra (64-65), ám fordítaniuk nem sikerült a folytatásban sem, hiszen a Pana játékosai rendre elsüllyesztettek egy-egy gyilkos dobást, így végül fontos győzelmet arattak.

A Galatasaray legjobb dobói: Pleiss 15, Schilb, Micov 14/6-14/6, Güler 11/3, Diebler 11/9
A Panathinaikosz legjobb dobói: James 18/12, Singleton 15/9, Feldeine 15/15, Calathes 10/6

 

Crvena Zvezda mts (szerb, 12-9) – Anadolu Efes (török, 10-11) 72-86

Kisebb-nagyobb meglepetésre az Efes törte meg a Crvena Zvezda hétmeccses győzelmi sorozatát, pedig a szerb alakulat a törököknél erősebb csapatokat is megvert már a nagy menetelésük során. A mai Efesre azonban nem sok csapatnak lett volna receptje, ahogy a Zvezdának sem volt még a mindig félelmetes hangulatú Alekszandar Nikolics csarnokban sem. A vendégjátékosok ugyanis egymást múlták felül, a karrier- és szezoncsúcsot jelentő 15 gólpasszt kiosztó Thomas Heurtel (12/6 pont, 15 gólpassz) mellett ugyanis Derrick Brown (20 pont, 11 lepattanó) is izmos dupla-duplát ért el, DeShaun Thomas (17/9 pont, 3 lepattanó) a 17 pontjából 15-öt az utolsó negyedben szerzett, mellettük pedig még Bryant Dunston (16 pont, 4 lepattanó) is hozta a tőle megszokott hatékony, stabil játékát. Az Efes egy hatalmas, 15-0-s rohammal zárta az első félidőt, majd a másodikat újabb 7 megválaszolatlan ponttal nyitotta, amivel 54-36-ra húztak el és kvázi eldöntötték a mérkőzést. A nagy szívvel küzdő Zvezda megpróbált még visszakapaszkodni egy 12-0-s szakasszal, ám a törökök nem engedték ki a kezükből ezt az igen értékes győzelmet, amivel beérték a Darüssafakát a nyolcadik helyen.

A Crvena Zvezda legjobb dobói: Szimonovics 17/3, Jenkins 13/3, Wolters, Bjelica 12-12
Az Efes legjobb dobói: Brown 20, Thomas 17/9, Dunston 16, Heurtel 12/6

 

A forduló korábbi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
UNICS Kazany – Olympiakosz 75-90
Fenerbahce – CSZKA Moszkva 77-71
Zalgiris Kaunas – FC Barcelona Lassa 89-85
Brose Baskets Bamberg – Maccabi FOX Tel-Aviv 90-75
EA7 Emporio Armani Milano – Darüssafaka Dogus 89-87

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus